A Foo Fighters egy amerikai rockegyüttes, amelyet a Nirvana együttes korábbi dobosa, Dave Grohl alapított 1994-ben. A név a második világháborús 'foo fighter' kifejezésből származik, amelyet a titokzatos légi jelenségekre használtak.
Az együttes szinte az egész világon ismertségre tett szert számos slágerükkel, ilyenek például: This Is a Call, Everlong, Learn to Fly, All My Life, Times Like These, Best of You, DOA, és a The Pretender. A zenekar összesen tizenöt Grammy-díjat nyert, öt albumuk (There Is Nothing Left to Lose, One by One, Echoes, Silence, Patience & Grace, Wasting Light és Medicine at Midnight) a legjobb rockalbum kategóriában nyert, ezzel a legsikeresebb Grammy-díjas rockegyüttesek egyike. A tizenkét stúdióalbumon kívül számos filmzenében is közreműködtek. 2021-ben a Rock and Roll Hall of Fame tagjaként iktatták be a zenekart (az első beiktatásra alkalmas évben).
Története A megalakulás és a debütáló album (1994–1995) Dave Grohl négy évig volt a Nirvana dobosa. A legtöbb Nirvana-rajongó számára viszont nem ismeretes, hogy ezalatt Grohl számos saját szerzeményt írt. Ezeket stúdiókban felvette, majd kiadta Late! álnéven (Pocketwatch-kazetta).
Kurt Cobain halála után hat hónappal Dave Grohl stúdióba vonult Seattle-ben barátjával és producerével, Barrett Jones-szal. Minden hangszeren Grohl játszott, kivéve az egyik szám gitárját (az X-Static-et Greg Dulli, a The Afghan Whigs énekese és ritmusgitárosa játszotta). A zenészt ezután elcsábították a Capitol Records-hoz, majd a demókon megcsinálták a keverést, aminek az eredménye a Foo Fighters első albuma lett, ami a majdan létrejövő együttes nevén jelent meg.
Grohl nem szerette volna, hogy a Foo Fighters egy szólóprojekt legyen, ezért zenésztársakat keresett. Krist Novoselic (Nirvana, Sweet 75, Eyes Adrift) esélyes volt az együttesbe való bekerülésre, de egyikük sem szerette volna, ha az új zenekar a Nirvana újjászületése lett volna. Grohl ezért Nate Mendel-t és William Goldsmith-et, a Sunny Day Real Estate basszusgitárosát és dobosát szerződtette le. Belépett Pat Smear (Germs, Nirvana) másodgitáros is, aki a Nirvana In Utero c. lemeze óta nem hivatalos tagja volt a Nirvana-nak. Az újonnan megalakult Foo Fighters turnézni indult 1995 tavaszán.
Első koncertjüket 1995. február 19-én, Seattle-ben tartották. Az együttes első kislemezét 1995 júniusában jelentették meg This Is A Call néven, a névadó albumot pedig a következő hónapban. Az ezt követő időt turnézással töltötték, augusztusban először léptek fel a Reading Festivalon Angliában.
Az album a Billboard 200 listán a #23 helyezést érte el.
The Colour and the Shape (1996–1997)
bélyegkép|jobbra|Taylor Hawkins 1997-ben csatlakozott a zenekarhoz (a felvétel 2012-ben készült) Az 1996-os tavaszi turné után a zenekar Gil Norton producerrel Seattle-ben stúdióba vonult, hogy felvegyék második albumukat, a The Colour and the Shape-et. A felvétel alatt konfliktus tört ki Grohl és Goldsmith között, aminek az eredménye az lett, hogy a dobosnak el kellett hagynia a zenekart. A zenekar átköltözött Los Angeles-be, hogy az egész albumot újra felvegyék, de már Grohl ült a dobok mögött. Az album 1997. május 20-án jelent meg.
Mivel a turnéra muszáj volt egy dobost szerezniük, Grohl kapcsolatba lépett Taylor Hawkins-szal (Alanis Morissette). Grohl meglepődött, amikor Hawkins önként jelentkezett a posztra. Az 1997-es MTV Video Music Awards-szal egyidőben Pat Smear bejelentette, hogy távozik a csapatból. Megüresedett helyére Franz Stahl lépett, aki a Scream-ben együtt zenélt Grohl-lal.
Az album a Billboard 200 listán a #10 helyezést érte el.
There Is Nothing Left to Lose (1998–2001) Stahl még a Foo Fighters harmadik stúdióalbumának, a There Is Nothing Left to Lose felvétele előtt kilépett. A hátramaradt trió, Grohl, Mendel és Hawkins a következő néhány hónapot az új album felvételével töltötték. Az album megjelenése előtt Gary Gersht, a Capitol Records elnökét elbocsátották, ezért a Foo Fighters átszerződött az RCA Recordshoz (Gersh a korábbi Nirvana-menedzserhez, John Silvához csatlakozott, hogy megalapítsák a GAS Entertainment-et). Az album 1999. november 2-án jelent meg. Ezután a zenekar meghallgatott néhány gitárost, és Chris Shiflett mellett döntöttek, aki korábban a No Use for a Name és a Me First and the Gimme Gimmes tagja is volt. Shiflett egyelőre csak a turnékon szerepelt, teljes mértékben csak a negyedik album felvétele előtt lett "foo fighter".
2000 februárjában David Letterman meghívta az együttest műsorába, ahol így konferálta fel őket: "A kedvenc zenekarom a kedvenc számomat játssza." (Az Everlong c. számot játszották el ekkor.)
Ugyanebben az évben a Foo Fighters megalapozta a Queen-nel való kapcsolatát. A Queen gitárosa, Brian May játszotta a Pink Floyd-feldolgozás Have A Cigar c. számot, ami a Mission Impossible 2 filmzenéjeként jelent meg. Amikor a Queent meghívták a Rock and Roll hírességek csarnokába 2001 márciusában, Grohlt és Hawkinst is meghívták, és az így összeállt csapat egy számot adott elő (Tie Your Mother Down). 2002 májusában May közreműködött a Foo Fightersszel két számban (Tired Of You, Knucklehead). Ezt követően a két zenekar többször lépett fel együtt, például a VH1 Rock Honors c. adásban, és a Foo Fighters Hyde Park-beli koncertjén is.
Az album a Billboard 200 listán a 10. helyet érte el.
One by One (2001–2004) 2001 vége felé az együttes felvette a negyedik albumát. Miután négy hónapot töltöttek az album befejezésével egy Los Angeles-i stúdióban, Grohl besegített a Queens of the Stone Age-nek elkészíteni a 2002-es Songs for the Deaf c. albumukat. A lemez befejezése inspirálta Grohl-t. Grohl és Hawkins eldöntötték, hogy újra felveszik az albumon szereplő összes számot a zenekar virginiai stúdiójában, mindössze 10 nap alatt. A végső album 2002 októberében jelent meg One by One címmel (Hawkins az első verziót tréfásan úgy említi, mint "Millió Dolláros Demo").
A zenekar a története nagy részében távol tartotta magát a politikától, azonban 2004-ben George Bush a Times Like These c. számot használta a kampányában, ezért Grohl úgy döntött, hogy támogatni fogja John Kerryt a körútján. Grohl fellépett ezeken a rendezvényeken és néha még elő is adott néhány akusztikus számot. Ez a kampánykörút ihlette Grohlt a következő album címének adásakor.
Az album a Billboard 200 listán a 3. helyet érte el.
In Your Honor (2005–2006) bélyegkép|jobbra|A Foo Fighters egy akusztikus koncerten Egy és fél évvel a One by One koncertsorozat után Grohl nem akart sietni a következő stúdióalbum felvételével. Kezdetben Grohl saját maga írt akusztikus anyagokat, később az egész zenekar csatlakozott a projekthez. A zenekar tagjai Los Angeles-be utaztak, hogy rögzítsék az ötödik stúdióalbumukat. Az In Your Honor 2005 júniusában jelent meg. Ez egy duplalemezes kiadás, lemezenként 10 számmal. Az első lemezen a rockosabb dalok, a másodikon szelídebb, akusztikus dalok kaptak helyet.
bélyegkép|balra|A Foo Fighters a Hyde Parkban, 2006-ban Bár Grammy-díjat ezzel a duplalemezzel nem nyertek, azért az együttes több slágere is ide köthető: No Way Back, Best of You, DOA. A második lemez akusztikus dalait színháztermekben adták elő. A legnagyobb ilyen típusú előadás Hollywoodban volt.
Az album a Billboard 200 listán a #2 helyezést érte el. A zenekar 2006 nyarán úgy döntött, hogy egy rövid akusztikus turnét indít. Ezen a turnén több zenész között a korábbi gitáros, Pat Smear is részt vett. A Skin and Bones egy élőfelvételes kiadás, 2006-ból. Az In Your Honor második lemezén lévő akusztikus dalokat adták elő színháztermekben, a Skin And Bones a hollywood-i koncert felvétele.
Érdekessége, hogy az együttes legkedvesebb számai (Times Like These, Everlong, My Hero stb.) át lettek írva akusztikus hangszerelésre, egy lágyabb formára. A DVD és a hanglemez névadó dala (Skin and Bones) stúdióalbumon nem szerepelt azelőtt.
A Skin And Bones-t és a Foo dalok akusztikusra átírt verzióját azóta nagykoncerteken is előadják.
Echoes, Silence, Patience & Grace és a Greatest Hits (2007–2009) bélyegkép|jobbra|A zenekar egy koncerten, 2007-ben
Az In Your Honor című albumot követően a zenekar úgy döntött, hogy a The Colour and the Shape-nél is producerkedő Gil Norton-t hívják készülő albumukhoz. Egy XFM-mel készült interjú során Grohl megjegyezte, hogy már alig várja, hogy kiteljesedjen az együttes jellegzetes hangja: "Az album amit készítünk tipikus Foo Fighters album lesz, de határozottan felfedezhetők benne az új irányvonalak is. Király lesz, imádom." Az új album, az Echoes, Silence, Patience & Grace 2007. szeptember 25-én jelent meg a boltokban. Az album első dala a The Pretender augusztusban debütált a rádiókban. Az albumot 2008-ban öt Grammy-díjra jelölték, ebből kettőt nyert meg ("A Legjobb Rock Album" és "A Legjobb Hard Rock Teljesítmény", a The Pretender számmal). 2007-ben az európai MTV Music Awardson Pat Smear megerősítette, hogy újra csatlakozik a zenekarhoz.
Az album a Billboard 200 listán a 3. helyet érte el.
bélyegkép|balra|John Paul Jones, Taylor Hawkins, Jimmy Page, és Dave Grohl egy koncerten 2008-ban, Londonban, a Wembley Stadionban
Nem sokkal a felvételek után, 2008. június 7-én az együttes részt vett a Live Earthön a Wembley Stadionban (London, Anglia) utolsó előtti fellépőként. Az eseményen egyértelműen ők kapták a legnagyobb biztatást a rajongóktól. Később nyáron, a zenekar élvonalbeli szereplője volt a V Festivalnak (2007), ahol egy meglepetés akusztikus koncertet is adtak a Channel 4 színpadon 606 név alatt (Grohl úgy határozta meg a 606-os számot, mint kedvenc számát, és az együttes mindkét stúdióját is így hívják (Studio 606)). Az Echoes, Silence, Patience & Grace turné alatt a csapat új számokat gyakorolt. Miután a turnét befejezték, a zenekar 13 új számot rögzített a 606-os stúdióban. Röviddel ezután a zenekar bejelentette, hogy egy időre szünetelteti a turnézást (a szünet 2011 januárjáig tartott).
2009. november 3-án az együttes kiadott egy válogatásalbumot, a Greatest Hitset, ami két új dalt tartalmaz (Word Forward és Wheels). Ezek a dalok egy gyakorláson lettek felvéve a Echoes, Silence, Patience and Grace és a Wasting Light albumok kijövetele között. A válogatásalbum promóciója érdekében a zenekar egy koncertet adott, ami a 606-os stúdióban zajlott le 2009 októberében. Ezt a koncertet élőben, online közvetítették.
Wasting Light (2010–2012) thumb|A Foo Fighters 2009-ben. Balról jobbra: Hawkins, Shiflett, Grohl, Mendel A nyolcadik stúdióalbum, a Wasting Light munkálatai 2010 augusztusában kezdődtek Butch Vig producerrel, aki korábban a Greatest Hits-en megjelent 2 új dal illetve (többek között) a Nirvana Nevermind című lemezének elkészítését is irányította. A felvételek Dave Grohl garázsában készültek kizárólag analóg eszközök segítségével. Az albumon többek közt Krist Novoselic és Bob Mould is játszik. Butch Vig azt mondta az MTV-nek, hogy az egész album teljesen analóg volt, egészen a poszt-masterelésig. Az albumot hat Grammy-díjra jelölték, ebből ötöt megnyert.
A Wasting Light az első Foo Fighters lemez, ami első helyet szerzett a Billboard 200 listán. Ezzel a lemezzel vált újra teljes jogú taggá Pat Smear.
A lemez első kislemeze a Rope, ami 2011 februárjában lett hallható a rádiókban. A zenekar kiadott egy feldolgozásokat tartalmazó albumot, a Medium Rare-t.
A Wasting Light mellett egy dokumentumfilmet is kiadtak, amit az Oscar-díjas James Moll rendezett. A Back and Forth az album felvételének dokumentálásán kívül a Foo Fighters történetét is feldolgozza, a Nirvana szétesésétől Grohl zenekar-alapításán keresztül a 2011-es állapotig. A filmben az összes jelenlegi és korábbi tag, valamint Butch Vig is megszólal. Az SXSW fesztiválon való debütálása után Austin-ban 2011. március 15-én, végül 2011 júniusában jött ki DVD-n.
A 2011 MTV Video Music Awards-on a zenekar elnyerte a legjobb rock videónak járó díjat a Walk videóklipjével.
Sonic Highways (2013–2015)