A vendkérdés a magyarországi szlovénok (vendek) körül kialakult teória, mely a magyarországi nemzetiség valóban szlovén, vagy éppen ellenkező származását fejtegeti. Az ügy tudományos jellegét teljesen elvesztette a trianoni békeszerződés óta, viszont szorosan összefügg a nacionalizmussal, a szélsőséges revízióval, a sovinizmussal és a sztálinizmussal (jugoszláv-ellenes irányultságot tekintve). A legfelső magyar politikai körök – akik Trianon ügyét olykor az ellenzék elnémítására használták –, igyekeztek a békecsinálók és a nemzetiség előtt is igazolni, hogy nincs szó még csak szláv népről sem, ez alapján az összdélszláv eszméket hirdető Jugoszláviának nincs joga a Muravidék birtoklására, ahol vend (prekmurjei) nyelvet beszélő szlovénok élnek.
Legfőbb képviselője a vend nem szlovén elképzelésnek Mikola Sándor matematika-fizika tanár. Angyal Endre szerint Mikola áltudományos tevékenysége, amit a nyelvészet és történelemtudomány területén kellő szakértelem híján végzett a magyarországi sovinizmus egyik mintapéldáját adja, árnyékot vetve Mikola amúgy komoly, tudományos fizikai munkásságára.
A vendkérdéshez számos egymástól eltérő elmélet kapcsolódik. Az egyetlen közös bennük, hogy mindegyik igyekszik elvitatni a vendek történelmi múltját és a magyarokhoz akarja kapcsolni vagy alárendelni őket, hogy az emberek nemzeti öntudatát csökkentve felgyorsítsa a beolvadást. Ennélfogva a kérdés és az elméletek kifejezetten vendellenesnek tekinthetőek.
A kérdés eredete A szlovének őseit alkotó szláv népcsoportok a 6. században települtek Pannóniába és a 10. század elején magyar uralom alá kerültek. Köztük és a stájer szlovénok közt a Mura volt a választó vonal. A magyarországi szlovén nép egyszerű paraszti nép volt, elszigetelten éltek a többi szlovéntól, ezért nyelvük megőrizte a régi archaikus elemek többségét, jelentősen átalakult és tájiasodott.
Bár maga a Szlovéniában hivatalos nyelvként használt szlovén sem egységes, tájanként eltérő. A vend legközelebbi rokona a Štajersko (Stájervidék) nyelvjárása, valamint a kaj-horvát.
A 18. század végétől kezdve a magyarországi szlovének papsága különféle tudományos jellegű értekezésekben, tanulmányokban kezdett foglalkozni a Muraszombat, Alsólendva és Szentgotthárd vidékén élő vendekkel. Mivel a németek windisch-nek nevezték a nemzetiséget (ebből származik a vend név) ez alapján vezették vissza a vendek őseit a vandálokig a névhasonlóság alapján. Köztük volt Kossics József, akinek családja horvát eredetű. Vagy nyolc évvel Kossics születése előtt 1780-ban Rát Mátyás felvetette, hogy a vendeknek nem lehet közük a vandálokhoz, mert a nyelvük elég közel áll a horváthoz. Maga Kossics is leírja, hogy magukat a vendek slovenci névvel illetik.
A nyelvészet és a történettudomány ma is vitatkozik a kérdés felett, de ezek mellett politikai szándékokkal is számolni kell, amely a 19–20. században állandó befolyásolni akarta a tudományt és az embereket.
Kossics kortársa Bitnitz Lajos teszi azt a megállapítást, hogy semmi köze sem lehet a vendeknek a vandálokhoz. Ez a népcsoport ugyanúgy a szlovén nép részét képezi. Csakhamar a vend nem szlovén kérdés újabb elképzelést kapott később, amely a politikai eszközzé vált.
A vend-szlovén azonosság ellen felhozott érvek Akik tagadják a vend-szlovén azonosságot azok általában az alábbi érveket hozzák fel. A vend nyelv és a szlovén között nagyfokú különbség van. A vendül beszélő emberek magukat vendeknek vallják. A vend emberek nem akartak elszakadni Magyarországtól 1920-ban. A vendeknek semmi kapcsolatuk nem volt 1920-ig a szlovénekkel.
Míg a trianoni békeszerződésben foglalt határmódosítások egyes esetben a román, csehszlovák, vagy jugoszláv felek hamis, történetietlen és valótlan bizonyítékaira alapozódtak, addig valószínű, hogy a Vendvidéken a magyarok követték el a legsúlyosabb történelemhamisítást.
A vend valóban mutat hasonlóságokat a szlovén irodalmi nyelvhez, sőt alakított ki magának irodalmi normát. Valószínű, hogy van saját nyelvi normája, de ez még nem vonatkoztathatja el teljesen a szlovén nyelvtől. Szlovéniának tucatnyi olyan nyelvjárása van, amely egészen jól észlelhető eltérést mutat az írott nyelvtől. Szlovénia magas hegyvidéki terület, ezért a Habsburg Birodalomban sem voltak olyan teljesen áthidalt kapcsolatok az egyes régiók között. Egészen nyugaton Olaszország és Szlovénia között beszélik a réziai nyelvet, amely szintén egy nagyon zárt térségben alakult ki és a legtöbb szlovén számára nehezen érthető.
Már a 18. században, többek között a vendet sztenderdizáló Küzmics Miklós és Küzmics István is felmérték, hogy a tótsági lakosok (a Vendvidék régi neve) azonos néphez tartoznak mint a krajnai és stájer szlávok, viszont saját nyelvük van, ezért ezt célszerű használni.
A vend nyelvű emberek sosem vallották magukat vendeknek. A kiegyezést követően amikor elterjedt a vendek és szlovének közti rokonságot is tagadó elmélet, akkor arra késztették a magyarországi szlovéneket, hogy a népszámlálásokkor és a közéletben vallják magukat vendeknek. De mindezt csak magyarul tették! Mert az anyanyelvükben megtartották a slovenski, slovénge, slovenci kifejezéseket. Tehát a vend tudat politikai indíttatásból, mesterségesen keletkezett.
Magyarország szétesésekor a szlovén politikai vezetők szorgalmazták az elszakadást, amely egyáltalán nem volt új gondolat. A parasztság és polgárság azonban azért nem ment bele, először csak az első időszakban, mert fogalmuk sem volt mi várhat rájuk a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban. Az első világháborús vereség és az ország egyszeri összeomlása oly gyorsan következett be, hogy az emberek szinte kétségbeesve nem tudták miként állnak talpra. Azonban évek alatt megbarátkoztak azzal, hogy ők többé nem Magyarország, hanem a délszláv állam részei.
Hogy ne lettek volna kapcsolatok a vendek és a szlovének között, annak ellenkezőjét a mostani kutatások is bizonyítják. Tulajdonképpen nem olyan méretű kapcsolataik voltak a Habsburg-fennhatóság alatt élő szlovénokkal, hogy azzal például a szlovén irodalmi nyelvet is át lehessen venni. Jóllehet Muraszombaton át kereskedelmi útvonal haladt Stájerországba, de figyelembe kell venni, hogy a Vendvidék korlátozottan művelhető földje, s rossz táji adottságai okán nem számíthatott arra, hogy bármilyen szempontból komolyan kiaknázhatják, így a lakossága többségében szegény paraszt maradt, nem alakult ki erős polgárság, vagy nemesség. A Mura is nehezen járható vízi útvonal volt, ami tovább növelte az elszigeteltséget. Viszont Mura másik oldalán fekvő Prlekija tájjal nagyobb fokú kapcsolat lehetett, mivel a vend nyelv és Prlekija nyelvjárása rendkívül hasonló.
Az elméletet hangoztatók között viszonylag kevés a képzett kutató, sőt ezek többnyire nem is beszélnek egy szláv nyelvet sem, így akik más nem délszláv nyelvekkel akarják rokonítani a vendet, azok többnyire ismeretek hiányában képtelenek hasonlóságot kimutatni pl. a nyugati szláv nyelvek és a vend között. A bizonyítékaik is rendszerint nem elég meggyőző érvek, mert vagy elavultak (sokan például 18–19. századi forrásokat használnak, amikor még a modern nyelvészet nem is létezett), vagy hamisítottak (pl. Mikola Sándor elméletei). A kijelentéseiket is általában revízió-pártiság, szlovén-ellenesség, délszláv-ellenesség, jugoszláv-ellenesség, vagy nacionalizmus hatja át. Sokan kommunista-ellenesség (Tito-gyűlölet) elve miatt hangoztatják a vend-szlovén összeegyeztethetetlenséget, így a magyarországi szlovén önkormányzati vezetőket is titoistáknak kiáltják ki.
A vend kérdés a politika szolgálatában A 19. században új eszmék terjedtek a szlávság körében, az ún. pánszlávizmus és illírizmus. Előbbi komoly nemzetközi konfliktussá terebélyesedett ki, hisz a szláv egység megteremtését a cári Oroszország saját feladatának tekintette. Ehhez azonban megint politikai kérdések, terület kiterjesztés, gazdasági pozíciók, stb. kapcsolódtak. Hasonlóan a pánszláv ügy volt az egyik ürügye a krími háborúnak is.
Az illírizmus szerint minden délszláv nép, szlovénok, szerbek, macedónok, bosnyákok és horvátok mind az ókori illírektől erednek, éppen ezért meg kell teremteni az egységes nemzetet, melynek élén a horvátok állnának. A szlávokat uraló Habsburg és oszmán hatalmakat el kell távolítani és még azokat a délszlávokat is egyesíteni kell, akik az anyaterületen kívül estek.
Az 1848-as forradalmak idején Magyarországon is felélénkült az illírizmus terjedésének veszélye. Vas- és Zala vármegyékben is az elöljáróság tartott attól, hogy az illíristák fellázítják a szlovénokat és a horvátokat, éppen ezért kemény intézkedésekkel hárították el az illírista agitátorok beszivárgását.
A magyarokat elsősorban az evangélikus vallású szlovének támogatták, akik vallásukat féltették katolikus honfitársaikkal szemben (ők a Habsburgokat pártolták) és nem rokonszenveztek az illírizmussal, mivel a horvátok és német uralom alatt álló szlovénok katolikusok voltak.
A kiegyezést követően jelentkező (némelykor erőszakos) magyarosító törekvések kezdték felhasználni a „vend nem szlovén” teóriát. Ha a vend valóban önálló népcsoport, akkor az kizárólag a magyarságra kell, hogy legyen utalva, mert az annak területén él. A nemzeti tudat lazulhat és a nemzetiség lassan beolvad a többségi nemzetbe. A történelmi Vendvidék (a Mura és a Rába mente) magyar, illetve magyar érzelmű szlovén evangélikus lelkészei vallásuk megtartása érdekében támogatták a magyarosítók elképzelését. Eszerint a vendek ősszlávok, nincs semmi közük a krajnai és stájerországi szlovénokhoz. Éppen ezért kötelességük vendeknek, vendszlovénoknak vallani magukat. Az evangélikus legnagyobb szószólója Kardos János őrihodosi lelkész volt.
A 19. század második felétől egészen a 20. század első feléig az Osztrák–Magyar Monarchia fennállásakor háttérbe szorult a magyarosítás által alkotott elmélet, s már a magyarok is kezdték elfogadni, hogy a vendek szintén szlovén népcsoport.
Az irredentizmus idején Az első világháború során a Monarchia összeomlott és több független államra szakadt. A trianoni békeszerződés értelmében a történelmi Magyarország kétharmada az utódállamok birtokába jutott. Muraszombat és Alsólendva vidékét Jugoszláviához csatolták, míg Szentgotthárd vidékén kilenc község Istvánfalva, Alsó- és Felsőszölnök, Tótfalu, Ritkaháza, Permise, Újbalázsfalva, Orfalu, Szakonyfalu továbbra is Magyarországon maradt.
A magyar külpolitikai legfőbb célja egészen a második világháború végéig Trianon revíziója volt. Erre a célra alakultak ki az irredenta csoportok, amelyek némelykor rendkívül nemzetiségellenesek voltak. Egy csapásra előhozták a vendkérdés teóriáit és minden eszközzel a nem szlovén változatát igyekeztek bebizonyítani.
A Mikola Sándor-féle propaganda Mikola Sándor matematika-fizika tanár kidolgozta, egy orosz nyelvész elképzelései nyomán a vend-kelta azonosságot, amelyet A vendség múltja és jelene című brosúrában ismertetett (az ókorban Európa nagy részén éltek venedi, veneti elnevezésű népek, akiknek pontos származása ma sem tisztázott, s nevükre vezethető vissza a vend és windisch szavak). A vendek ezek szerint kelták, csak elszlávosodtak a 7–8. században. Mikola a saját anyanyelvén kívül más szláv nyelvet nem beszélt és nyelvészettel sem foglalkozott. A legfőbb érve a vendek kelta mivolta mellett, hogy a vend nyelv használja az ü és ö magánhangzókat.