Eva Marie Cassidy (Washington, 1963. február 2. – Bowie, Maryland, 1996. november 2.) amerikai énekesnő.
Pályafutása Már kiskorában érdeklődött a zene iránt. Otthon apjától tanult meg gitározni. A testvéreivel családi együttest alapítottak. 1990-ben létrehozta az Eva Cassidy Bandet, és rendszeresen fellépett Washingtonban. Készültek stúdiófelvételei, azonban a lemezek nem kerültek piacra, mert Cassidy nem volt hajlandó a kiadók stiláris követeléseit teljesíteni. Rögzítették több koncertjét is, életében azonban nem adták ki egyetlen lemezét sem.
Cassidy így Washingtonon kívül ismeretlen maradt. Négy évvel a halála után a BBC Radio 2 lejátszotta az Over the Rainbow és a Fields of Gold felvételeit, amik komoly sikert arattak. Ezt követően a BBC Two tévé bemutatta az Over the Rainbow videóját.
A Songbird című albuma 1998-ban jelent meg, és húsz hétig a Billboard slágerlista élén volt. A The Guardian szerint „generációja egyik legkiemelkedőbb hangja”. Több stílusban is adott elő: dzsessz, blues, folk, pop, spirituálék.
1996-ban, 33 éves korában melanóma bövetkeztében hunyt el. Bár a Washingtoni Zenei Szövetség kitüntette, szülőhelyén, Washington D.C.-n kívül életében gyakorlatilag ismeretlen volt.
Diszkográfia
The Other Side (1992) with Chuck Brown Eva by Heart (1997) – Az egyetlen stúdióalbum Live at Blues Alley (1997) Songbird (1998) – Válogatáslemez az előző három albumból Time After Time (2000) No Boundaries (2000) Method Actor (2002) Imagine (2002) American Tune (2003) Wonderful World (2004) – Válogatáslemez az előző öt albumból
Filmek
Jegyzetek
Források https://evacassidy.org/books-about-eva-cassidy/ https://web.archive.org/web/20110325105145/http://hangout.altsounds.com/news/127691-blix-street-records-celebrates-10th-anniversary-of-eva-cassidys-songbird.html https://www.youtube.com/watch?v=XFHUQfEW7xg Eva Cassidy Artwork https://www.allaboutjazz.com/musicians/eva-cassidy
Kategória:Amerikai énekesek Kategória:1963-ban született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai nők Kategória:Washingtoniak