A Cegléd–Szeged-vasútvonal a MÁV 140-es számú, részben kétvágányú -cel villamosított vasúti fővonala a Dél-Alföldön. A Kiskunsági löszös hátat észak-déli irányban átszelve jelentős belföldi forgalmat bonyolít le. Határátkelő híján nemzetközi vonatok csak rendkívüli esetben, kerülő úton közlekednek erre.

Története A Cegléd–Szeged–Temesvár vonal tervei már 1847-ben elkészültek. A vasút első, Cegléd–Kiskunfélegyháza szakasza 1853. szeptember 3-ra lett kész, a Szegedig tartó szakaszt 1854. március 4-én adták át. Az állami vonalat 1855-ben eladták a nevével ellentétben magánvasúti Államvasút-Társaságnak. A cég a birtokába került vasutakért, erdőkért, bányákért 200 millió frankot fizetett, az állam a vasutakra 5,2%-os jövedelmet garantált.Keller László: A Félegyháza-csongrádi helyi érdekű gőzmozdonyú vasútról - A vasút, 1986. augusztus A vonalat Cegléd és Kiskunfélegyháza között 1980-ban, Szegedig 1982-ben villamosították. Városföld és Kiskunfélegyháza között 2005-ben megépítették a második vágányt is.

Tervben van a Kiskunfélegyháza–Szeged-Rendező szakasz pályasebességének emelése 160 km/h sebességre és bizonyos szakaszok kétvágányúvá történő fejlesztése.MÁV szűk keresztmetszet kiváltás kapcsán az Kiskunfélegyháza – Szeged-Rendező vasúti vonalszakasz kivitelezéséhez szükséges engedélyezési-, tendertervek és tenderdokumentáció elkészítéseMÁV-vezér: Kétvágányúvá válik a most egyvágányú vasútvonal Kiskunfélegyháza és Szeged között

A pálya A 13 km hosszú Városföld–Kiskunfélegyháza közötti állomásköz kétvágányú szakaszának kivételével egyvágányú a pálya. (Itt a második vágány 2005-ben épült meg. Eredetileg Kecskemétig tervezték kiépíteni. A régin maradt a 100 km/h engedélyezett sebesség.) A második vágány helye Ceglédtől Szegedig végig megvan, a kecskeméti elkerülőút felüljáróit pedig úgy építették, hogy a jövőben elférjen. Azonban pénzhiány miatt még nem épült meg, csak a már említett rövid szakaszon. Régebben a vasútvonal folytatódott Temesvár felé (illetve Szőregnél leágazó vonal indult Makó felé), viszont ez a kapcsolat ma már nem létezik az 1920-as trianoni határmódosítás és a szegedi vasúti Tisza-híd 1944-es felrobbantása miatt. Cegléd és Kiskunfélegyháza fontos elágazó állomások.

2003-2008 között vonali és állomási felújításokat végeztek 15,2 milliárd forint értékben. A rehabilitációs munkák keretében korszerű UIC 60 felépítmény épült Cegléd–Kiskunfélegyháza állomások között a nyíltvonali szakaszokon és az állomások átmenő fővágányain. 2011 áprilisában megépült a kecskeméti Mercedes-gyár iparvágánya, amelynek nyíltvonali kiágazása ("Mercedes elágazás") a 2003-ban megszűnt Kiskunfélegyházi út megállóhely helyén létesült Kecskemét és Városföld állomások között.

Kezdőpont Végpont Hossz [km] Sebesség [km/h] Cegléd Kiskunfélegyháza 58 120 Kiskunfélegyháza Szeged 60 100

A pályán a megengedett legnagyobb tengelyterhelés 210 kN.

Forgalom Személyforgalom Az 1990-es években a hagyományos gyorsvonatok mellett megjelentek a BVmot motorvonatból kiállított InterCity vonatok, de ezeket leváltották a hagyományos IC kocsik. A gyorsvonatok közül néhány Bmx kocsikból állt. Ezek az ütemes menetrend bevezetéséig eléggé rendszertelenül közlekedtek. Két vonat közt 2-3 óra is eltelhetett.

A vonalon 2006 óta ütemes menetrend van érvényben, óránként közlekednek Budapest–Szeged viszonylatban egyesített InterCity+gyorsvonatok (Az országban először egyedülálló módon intercity kocsik mellé - helyjegy nélkül igénybe vehető - gyorsvonati kocsikat sorolnak egy szerelvénybe. Ezt az összeállítást a köznyelv tréfásan „öszvérnek”, "vegyesvonatnak", hibrid-IC-nek, illetve „hibridvonatnak”Fekete Klára: Ajjaj, hibridvonat - Delmagyar.huMire megkedvelték, megszűnik a hibridvonat? - Delmagyar.hu nevezi. Csak a nyári szezonban a Balaton déli partján közlekedő gyorsvonatok kocsi-összeállítása hasonló). 2008-ban a budapesti Nyugati pályaudvarról Szegedre reggel indult az egyetlen olyan személyvonat, amely mindenhol megállt. A 2019-es menetrendváltástól új vonatnemet vezettek be a vonalon Televonat néven. A vonatok csak tanévben vasárnaponként közlekednek kizárólag Stadler FLIRT motorvonatokból kiállítva.

Napjainkban Cegléd és Kecskemét között egy pár reggeli személyvonat kivételével csak az „hibrid-IC-k” járnak többnyire MÁV V43-as mozdonyokkal Napfény InterCity néven. Kecskemét és Kiskunfélegyháza között az IC mellett a Délkör InterRégió közlekedik még, amely Félegyháza után Kiskunhalas felé halad tovább Ez a szerelvény 2009-ben V43 + két személykocsi volt, 2009 decemberétől azonban már MÁV 6341 sorozatú orosz motorkocsi. Szeged és Kiskunfélegyháza között egyelőre megmaradtak a személyvonatok, szintén V43 mozdonyokkal jártak, de most már Bzmot és MÁV 6341 sorozat fordul elő ezekben a személyvonatokban. 2022. október 1-jétől az InterCity vonatok nevei, egységesen, a Napfény nevet viselik, és a vonatban már megtalálható a bisztrószakasz, valamint a prémium fülke is.

2025 nyarán egyes Napfény InterCity vonatok helyett Alföld Expressz néven Stadler KISS villamos motorvonatok közlekedtek.

2025-ben folyamatosan egyre több bérelt mozdony állt forgalomba a MÁV vonalain, így a V43-as mozdonyok 2025 végére eltűntek a Budapest-Szeged hibrid IC járatokról.

Teherforgalom Korábban a vonal teherforgalmának zömét a szegedi gyárak (pl. DÉLÉP-házgyár, ruhagyár) adták, ám a szegedi ipar rendszerváltozás utáni átalakulásával a vonal jelentősége nagyot csökkent. A rendszerváltás után nyílt meg a kiskundorozsmai állomáson a RoLa terminál, amely a vasútvonal számára komoly teherforgalmat jelentett. Ennek működése azonban 2012-ben megszűnt. Rendszeresek az Algyő melletti olajipari létesítmények számára szénhidrogén-szállítást végző tehervonatok. A 2000-es évek közepe óta a Dél-Alföldi régió nagy közlekedési fejlesztéseihez ezen a vasútvonalon szállították az építőanyagot, így például közúti építőanyagot az M5-ös, M43-as és 47-es utak építéséhez, illetve vasútépítési anyagokat a szegedi villamoshálózat felújításához.

A vonal felső szakasza számára további forgalmat generál a 2012-től kezdve egyre jobban kiépülő, napi több vonatot fogadó/indító kecskeméti Mercedes autógyár.

Egyéb 2021 februárjában egy cseh Vectron fordult meg a vonalon Budapest és Szeged között a mozdonyvezetők típusismereti oktatása miatt.Cseh Vectron a Tápióbahnon és a balástyai havasokban?

2026 január 4.-től szintén típusismereti oktatás miatt egy, az ELL-től bérelt Siemens Vectron is közlekedik a korábbi Siemens Taurus helyett.

Járatok 2025-2026-os menetrend adatait tartalmazza. +VonatÚtvonalMegjegyzésSzemélyvonatokSzolnok–Cegléd–KecskemétMunkanapokon 10 párszemélyKecskemét–Kiskunfélegyháza–SzegedNapi 4 pár (Munkanapokon plusz 1 Szeged felé). Egy járatpár Szeged és Kecskemét között közlekedik.személyKiskunfélegyháza–CsengeleNapi 1 pár (munkanapokon plusz 1 Csengele felől)személyCegléd ➔ KecskemétMunkanapokon 2 darab Kecskemét felészemélyKecskemét–Budapest-NyugatiMunkanapokon 2 párKiskun InterRégióKecskemét–Kiskunfélegyháza–Kiskunhalas2 óránkéntInterCity vonatokIC 700-737 Napfény Budapest-Nyugati–Cegléd–Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Szeged ÓránkéntExpresszvonatokEx 1786/1787 AranyhídFonyód–Siófok–Székesfehérvár–Kőbánya-Kispest–Cegléd–SzegedNyáron napi 1 párSebesvonatok7028/7029, Tűzijáték sebesvonatBudapest-Nyugati ➔ Cegléd ➔ Kecskemét ➔ Kiskunfélegyháza ➔ SzegedNaponta 1 pár, a Tűzijáték sebesvonat augusztus 20-án késő este Szeged felé

Képek

Állomások galériája

Balesetek A dorozsmai vasúti baleset a 20. század elejének egyik jelentős magyarországi vasúti balesete. 1907. április 12-én az Orsováról Budapestre tartó vonat kocsijai Szeged északi határában, Dorozsmán egy kitérőn áthaladva kisiklottak. A 4 áldozattal járó baleset okát a szakemberek nem tudták megnyugtatóan tisztázni.

Érdekességek A pálya alépítménye végig kétvágányúnak épült, azonban a második vágány nem készült el sohasem. Közkeletű hiedelem, miszerint egyes vasútvonalainkon a második vágányt elbontották volna az első világháború után a trianoni békeszerződés kitételeként, mivel a békeszerződés ilyet nem írt elő.A békeszerződés egy részlete Kétszer is előfordult, 1868. november 14-én és 1868. december 8-án, hogy betyárok felszedték a síneket Félegyháza és Szeged között, megpróbálva kirabolni a vonatot. Nem jártak sikerrel. A vasútvonal bejárható virtuálisan a Microsoft Train Simulator játékkal is, ha letöltjük az Alföld nevű magyar kiegészítőt hozzá.Az így készült videók közül a Youtube-on több megtekinthető

Jegyzetek

További információk

vasutallomasok.hu - Kecskemét

Kategória:Kecskemét vasúti közlekedése Kategória:Magyarország vasútvonalai Kategória:Szeged vasúti közlekedése Kategória:Cegléd közlekedése Kategória:Nagykőrös közlekedése