A magyar nagydíj a Formula–1 egyik versenye, amelyet 1986 óta – megszakítás nélkül – rendeznek meg a Budapest melletti Mogyoród község külterületén található Hungaroring versenypályán. Előtte egy alkalommal, 1936-ban rendeztek Grand Prix versenyt a Népligetben, mely még nem volt hivatalos világbajnoki futam és nem is osztottak a verseny végén pontokat. Kisebb átalakítások után a pálya 2003-ban nyerte el jelenlegi vonalvezetését, amelynek hossza 4,381 kilométer. A verseny hossza 70 kör, vagyis a pilótáknak 306,67 km-t kell teljesíteniük, amely távot körülbelül 110 perc alatt lehet megtenni. A kétórás időhatár életbe léptetésére volt már szükség, 1986-ban egy körrel rövidebb volt a futam. Esős körülmények között futott verseny a 2006-os és a 2021-es Formula–1-es futam volt, utóbbin a rajtot követően az első kanyarban történt egy baleset és piros zászlós megszakítás következett. A legtöbb pole-pozíciót (9) és győzelmet (8) a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerezte, Michael Schumacher négyszer, Ayrton Senna háromszor nyert a magyar nagydíjon. Szűk pályaszakaszai és éles kanyarjai miatt nehéz az előzés, ezért a Hungaroringet a monacói városi pályához szokták hasonlítani.

2021 júliusában újra meghosszabbították a nagydíj megrendezését biztosító szerződést, így egészen 2037-ig ellátogat a száguldó cirkusz Magyarországra.

Története Az 1936-os verseny

250px|left|thumb|Rudolf Caracciola Bernd Rosemeyer előtt 1935 októberében kapta meg a rendezés jogát a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) az Automobil Clubok Nemzetközi Szövetségének (AIACR) párizsi ülésén. Eredetileg május elején szerepelt a versenynaptárban ez a futam, de végül a rendezők kérésére júniusban került sor rá. 1936 februárjában KMAC a helyszínt a Népligetben jelölte ki. A versenyt június 25-én tartották.

Az első sorból a két Auto Union: Hans Stuck és Bernd Rosemeyer indult. Mögülük Tazio Nuvolari Alfa Romeójával és Brauchitsch Mercedesével rajtolt. Az első kör után Rosemeyer vezetett Stuck és Caracciola előtt, majd Stuckot megelőzte Brauchitsch és Nuvolari is. A 11. körben Caracciola átvette a vezetést, amit Brauchitsch 13 forduló után vett vissza a célegyenesben. A 28. körben Nuvolari vette át a harmadik helyet Caracciolától, aki nem sokkal később olajcsőtörés miatt kiállt a versenyből. A 30. körben a Rosemeyert egyre jobban szorongató Brauchitsch kicsúszott. A második helyen álló Nuvolari körről-körre csökkentette a hátrányát Rosemeyerrel szemben. A 35. körben pedig a célegyenesben meg is előzte őt és előnyét egyre jobban növelte. A 48. körben Brauchitsch feladta a küzdelmet, Nuvolari előnyét tovább növelve futott be elsőként a célba. A magyar Hartmann László 6 kör hátrányban, a hetedik helyen végzett jóval gyengébb Maseratijával. A verseny eredménye nem számított bele az 1936-os Grand Prix-szezon világbajnokságába.

A Formula–1-ben Előzmények Bernie Ecclestone, a FOCA egykori elnöke az 1980-as évek elején elhatározta, hogy Formula–1-es nagydíjat rendez valamelyik szocialista országában. Többhónapos tárgyalásokat folytatott a Szovjetunióval egy moszkvai verseny megrendezéséről, de 1983-ban felhagyott ebbéli céljával. Ezután szóba került Kína, Jugoszlávia (pontosabban Fiume) és Csehország (Brno) neve is, mint esetleges helyszín. Rohonyi Tamás Brazíliában élő magyar üzletember tanácsára 1983 nyarán Ecclestone Budapestre látogatott, ahol támogatóra talált Balogh Tibor, a Magyar Autóklub elnökének személyében. Még ebben az évben megkezdődtek a tárgyalások, elsősorban a helyszínnel kapcsolatban, amelynek megválasztása körül viták folytak. A Városligetet elsősorban esztétikai, a Népligetet pedig környezetvédelmi okok miatt nem engedélyezte a Fővárosi Tanács. Ekkor Kiss Dezső közlekedési miniszterhelyettes pontos felméréseket készített, és a feltételrendszer kidolgozása előkészítette az állami döntés meghozatalát. Így esett a választás a Gödöllői-dombságban, az M3-as autópálya mentén fekvő Mogyoród melletti homokos területre. 1985. szeptember 10-én Balogh Tibor, az időközben megalakult Gazdasági Társulás elnöke, Londonban aláírta Bernie Ecclestone-nal a nagydíj ötéves megrendezéséről szóló dokumentumot. A Hungaroringet 1985. október 1-én kezdték építeni, és alig 8 hónap alatt el is készült, az első versenyt 1986. augusztus 10-én tartották.

1986–1989 250px|left|thumb|Ayrton Senna 1986-ban a Lotusszal Az első magyar nagydíj pole pozícióját Ayrton Senna szerezte meg a Lotus-Renault-val, mellőle honfitársa, Nelson Piquet indulhatott, míg a második sorba a világbajnoki pontversenyt vezető Nigel Mansell és Alain Prost sorakozott fel. A rajt után Senna megtartotta a vezetést, míg Mansell feljött a második helyre, Prost és Piquet elé. A brazil azonban hamarosan megelőzte Mansellt, akitől átvette a második pozíciót. A 11. körben Prost megelőzte Mansellt, majd egy fordulóval később Piquet átvette a vezetést Sennától, aki elkezdett visszaesni a francia felé. Prost nem sokkal később műszaki probléma miatt kiállt. Ezután Mansell harmadik, Johnny Dumfries negyedik, Gerhard Berger pedig ötödik volt. Féltávnál Piquet kereket cserélt, míg Senna kint maradt, és előnyre tett szert, így amikor ő állt ki, sikerült az élre visszatérnie. A különbség azonban a két brazil között gyorsan csökkent, Piquet pedig az 57. körben visszaelőzte Sennát. Ezután a két autó végig szorosan együtt haladt, de Piquet-nek sikerült Sennát maga mögött tartania. Öt futammal a szezon vége előtt négy pilótának volt jó esélye a világbajnoki cím megszerzésére: Mansellnek, Sennának, Piquet-nek és Prostnak. Végül a francia lett a bajnok.

250px|jobbra|thumb|Nelson Piquet 1987-es Williams FW11B-je 1987-ben a verseny hétvégéjén Ayrton Senna közölte csapatával, a Lotusszal, hogy a következő évtől nem marad náluk, és a McLarenhez igazol, Alain Prost mellé. A Lotusnál gyorsan léptek, és leszerződtették Nelson Piquet-t. Az időmérőn a williamses Nigel Mansellé lett az első rajtkocka, Gerhard Berger a második, Piquet a harmadik, Prost a negyedik lett. A rajtot követően Mansell az élen maradt, Berger viszont nem startolt jól, így Piquet elment az osztrák mellett, aki azonban az első kanyarban, a külső íven visszavette pozícióját. A brazil ezután Alboretónak köszönhetően elvesztette harmadik helyét, s a két Ferrari elkezdte üldözni Mansellt. Berger rövidreszabott versenye a 14. körben a differenciálmű meghibásodása miatt végetért. Ezáltal Alboreto feljött a második helyre, míg Piquet a harmadikra, aki a 29. körben megelőzte az olaszt. Ekkor Senna a negyedik, Boutsen az ötödik, Prost pedig a hatodik helyen autózott. A sorrend a 44. körig nem változott, ekkor Alboretónak motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt. Ezt követően Prost megelőzte Boutsent, majd a 71. körben, öt körrel a leintés előtt az élen álló Mansell elvesztette autója jobb hátsó kerekét rögzítő csavarját, így kiállni kényszerült. A győzelem így Piquet ölébe hullt, akit Senna, Prost, Boutsen, Riccardo Patrese és Derek Warwick követett.

1988-ban Senna indult az első helyről immár a Mclarennel, Mansell előtt, míg Prost csak a hetedik helyet szerezte meg. A rajtot Mansell jobban kapta el, de Senna erősebb motorjának köszönhetően előbb tudott befordulni az első kanyarba. Bár a bárányhimlőben szenvedő brit egy ideig üldözte a brazil megcsúszása után visszaesett mezőnyben, majd kimerültség miatt kiállt a versenyből. Prost egyre előrébb került, a 32. körben már a harmadik volt, majd a 47. körben Boutsen megelőzésével már Senna mögött autózott. Yannick Dalmas és Gabriele Tarquini lekörözésénél megelőzte Sennát is, de kissé kicsúszott az első kanyarban, így Senna visszaelőzte. Prost ezután vibrációval küzdött, ezért csak csapattársa mögött ér célba, Boutsen, Berger, Gugelmin és Patrese előtt. 250px|right|thumb|Az 1989-es magyar nagydíj győztese, Nigel Mansell 1989-ben Riccardo Patrese szerezte meg a pole-t Senna és a Dallarát vezető Alex Caffi előtt. Boutsen a negyedik, Prost pedig az ötödik rajtkockából vághatott neki a futamnak, Mansell csak a tizenkettedik helyen végzett. A rajtot követően Patrese, Senna és Caffi is megtartotta pozícióját, de az olaszt hamarosan Berger, Prost és a gyorsan felzárkózó Mansell is megelőzte. A brit egyre feljebb lépett, és sokáig a harmadik helyen autózott, majd miután Patrese vízszivárgás miatt az 55. körben kiállni kényszerült, a második helyre jött fel, Senna mögé. Az 58. körben a két élen haladó az Onyxot vezető Stefan Johanssont próbálta lekörözni, amikor a váltóhibával küszködő svéd autója váratlanul lelassult. Senna egy pillanatra beragadt az Onyx mögé, amely alkalmat kihasználva Mansell jobbról elment a McLaren előtt. A brit megnyerte a versenyt, Senna második, Boutsen harmadik, Prost pedig negyedik lett. Eddie Cheever az ötödik, míg Nelson Piquet a hatodik pozícióban ért célba.

1990–1999 250px|left|thumb|Ayrton Senna 1991-ben 1990-ben a Williamsek alkották az első sort, Thierry Boutsen indult a pole-ból Patrese előtt. A rajt Bergernek sikerült a legjobban, Boutsen mögé jött fel. Senna Prosthoz hasonlóan visszaesett a rajtnál. A brazilnak a 21. körben sikerült megelőznie Alesit, de ekkor defekt miatt kiállt a boxba. Később Nannini és Prost is megelőzte Alesit, de Prost erőátviteli probléma miatt kiesett. Senna boxkiállása után gyorsan zárkózott fel az élen haladó öt autóra. Miután Berger, Mansell és Patrese is mögé került, a brazil Nanninit próbálta megelőzni a sikánnál a 64. körben. A két autó összeütközött. Míg Nannini a sóderágyban ragadt, Senna továbbhajtott és utolérte Boutsent, de megelőzni nem tudta. A belga versenyző pályafutása harmadik győzelmét szerezte meg, Senna második, Piquet harmadik lett.

1991-ben Senna indult a pole-ból, Patrese, Mansell és Prost előtt. Bár Patrese jobban rajtolt, nem tudott az élre állni. Ezután nem történt változás az első négy között, a boxkiállások idején sem. Prost motorja a 28. körben meghibásodott és kiállni kényszerült. Patrese a célegyenesben elengedte Mansellt, hogy a britnek esélye legyen Senna megelőzésére, ami nem sikerült. A meglehetősen eseménytelen futamot Senna nyerte Mansell, Patrese, Berger, Alesi és Ivan Capelli előtt.

250px|thumb|right|Nigel Mansell 1992-es Williams FW14B-je 1992-ben Patrese indult a pole-ból, Nigel Mansell előtt, aki az évad első tíz versenyéből nyolcat megnyert. A rajtnál az olasz megtartotta a vezetést, míg Mansellt Senna és Berger is megelőzte. Mansell a 8. körben megelőzte Bergert, de nem sikerült Senna elé kerülnie. A 31. körben a brit hibázott, Berger megelőzte, de Mansell néhány kör múlva visszaelőzte az osztrákot. A 39. körben Patrese kicsúszott, a 7. helyre tért vissza, de motorja ezután tönkrement. Patrese kiesésével Mansell a második helyen haladt, ami elég volt bajnoki címe bebiztosításához, ezután nem üldözte tovább Sennát, aki végül megnyerte a versenyt. Mansellnek problémája akadt, majd boxkiállása után a hatodik helyre tért vissza. A brit megelőzte Mika Häkkinent, majd Martin Brundle-t és Bergert, míg az előtte haladó Michael Schumacher balesetezett, így Mansellnek sikerült a bajnoki címéhez szükséges második helyen célbaérnie. Ez volt a történelmi Brabham csapat utolsó versenye.

1993-ban a domináló Williams-Renault-k: Alain Prost és Damon Hill végzett az időmérő edzés elején. Prost autója a felvezetőkörben megállt, ezért az utolsó helyről kellett indulnia. A rajtnál Hill megtartotta vezetését. Senna a 18. körben gázadagolójának meghibásodása miatt kiesett. Prost hátsószárnyával probléma akadt, amelyet boxban hosszú ideig szereltek, a francia hét kör hátrányban tért vissza. Damon Hill első futamgyőzelmét szerezte meg a benettonos Patrese és a ferraris Berger előtt.