A Renault F1, a Renault autógyár Formula–1-es versenycsapata. A Renault már hosszú ideje jelen van a motorsportban, Szisz Ferenc egy Renault-val nyerte meg az első francia nagydíjat, amelyet sokan a Grand Prix-versenyzés születésének tekintik. A Renault konstruktőrként és motorszállítóként egyaránt részt vett több megszakítással a Formula–1-ben, a '70-es évek vége óta. A Renault vezette a turbómotort a Formula–1-be, amelyet már 1977-es debütálásukkor, a brit nagydíjon alkalmaztak, az RS01-ben. Számos világbajnoki címet értek el motorszállítóként (szívómotor) a Williams és a Benetton csapattal a '90-es években. Konstruktőrként 2002-ben tértek vissza, Benetton csapat felvásárlásával. 2005-ben és 2006-ban az egyéni és a konstruktőri címet is megszerezték Fernando Alonsóval. A csapat székhelye Enstone-ban, az Egyesült Királyságban van, ahol a kasztnikat tervezték és építették. A motorokat a Párizs környéki Viry-Châtillon-ban készítették.

2009 végén a francia gyár a csapat tulajdonának többségét eladta, ezután csak a motorgyártás tartozott az anyacég alá. A Renault márkanév használatát viszont továbbra is engedélyezték. 2011-ben a csapat a Lotus Cars támogatása révén Lotus Renault GP néven, brit licenccel versenyzett. 2012-től elhagyták a Renault-t a csapatnévből és Lotus F1 Team néven folytatták tovább. 2016-tól 2020-ig újra gyári csapatként versenyeztek.

A 2020-as olasz nagydíj nagydíjon bejelentették, hogy 2021-től Alpine F1 Team néven versenyeznek és a kék szín is visszakerül autóikra. A Reanult bejelentette, hogy 2025 év végétől leállítja F1-es motorprogramját és ügyfélcsapatként működik tovább az Alpine.

Története Bemutatkozása csapatként (1977–1985) 230px|thumb|left|Első autójuk, a Renault RS01 (1977-1979) A Renault az 1970-es években kezdte meg programját az autósportban. 1977-ben debütáltak a brit nagydíjon csapatként a Formula–1-ben. 1,5 literes, V6-os elrendezésű turbómotorokkal léptek színre, ami akkoriban nagy újdonság volt, később azonban általánossá vált. Az évad öt versenyén egyetlen versenyzőjük, Jean-Pierre Jabouille négyszer kiesett, egyszer nem kvalifikálta magát. Az autó gyakran hibásodott meg, általában a motorja, vagy a turbófeltöltője. A turbóból felszálló fehér füst miatt az autók a sárga teáskanna gúnynevet kapták a paddockban.Francia turbó-forradalom (f1világ.hu) 1978-ban továbbra is megbízhatósággal voltak problémák. Jabouille a gyors monzai pályán a 3. helyre kvalifikálta magát, de 5 kör után kiesett. A szezon utolsó előtti versenyén, az amerikai nagydíjon egy 4. hellyel megszerezték első pontjaikat. 1979-ben Jabouille mellé René Arnoux-t szerződtették másik versenyzőnek. Dél-Afrikában Jabouille megszerezte a pole-t, de ismét kiesett. Dijonban, a hazai francia nagydíjon Jabouille a Renault első győzelmét szerezte meg, amely egyben az első turbómotoros győzelem volt. Arnoux harmadik lett szoros küzdelemben Villeneuve mögött. 250px|thumb|left|Az 1983-as autó, a Renault RE40 1980-ban Arnoux egymás után kétszer győzött Brazíliában és Dél-Afrikában. Jabouille továbbra is sokszor esett ki, egyedül Ausztriában szerzett pontot, ahol győzött. Az év végén Jaboulli súlyos balesetet (lábsérülés) szenvedett, ami gyakorlatilag pályafutása végét jelentette. Helyére 1981-ben Alain Prost érkezett a McLarentől, aki nagy lendületet adott a csapatnak. A három évben (1981-1983) a Renault a konstruktőri világbajnokságban kétszer harmadik, egyszer második lett. Prost 9, Arnoux 2 győzelmet szerzett a csapatnak ez idő alatt. Arnoux 1982-ben elhagyta a csapatot és a rivális Ferrarihoz ment, helyére Eddie Cheevert igazolták le. 1983-ban a Renault és Prost is nagyon közel került a címhez, de végül Nelson Piquet nyert a Brabham-BMW-vel. Miután Prost visszament a McLarenhez, a csapatot folyamatos gyengülés jellemezte. A sportágban elterjedtek a turbómotorok, és már nem a Renault-é volt a legjobb. Két pilótája, Derek Warwick és Patrick Tambay 1984-ben és 1985-ben alig néhány dobogós helyet szerzett. Az 1985-ös német nagydíjon a csapat egy harmadik autót is indított, amit François Hesnault vezetett. Első alkalommal építettek autójába kamerát, amely élőben közvetített belső felvételeket a televíziónézők számára. A versenyző 8 kör megtétele után kuplungproblémával állt ki. 1985 végén a Renault mint csapat, visszavonult a Formula–1-ből.

A Renault, mint motorbeszállító 180px|thumb|left|2007-es Renault motor 230px|thumb|right|Az 1992-es Renault motoros Williams A Renault 1983 óta szállít be motorokat a Formula–1-be. Kezdetben a Lotusnak szállított, egy évvel később a Ligier is ezeket a motorokat alkalmazta autóiban. A háromszoros világbajnok Ayrton Senna az 1985-ös portugál nagydíjon az első győzelme mellett a Renault motorok első dobogós helyét szerezte meg. 1985-ben a franciák, miután csapatuk visszavonult, csak a motorokra koncentráltak. 1986-ban a Tyrrell csapat is Renault partnere lett.

1986-ban, négy év után egy időre visszavonult a motorgyártástól. 1989-ben újra visszatért, és ezúttal a Williamsnek szállította az erőforrásokat. A Williams 1992-ben, 1993-ban, 1996-ban és 1997-ben megnyerte az egyéni és a konstruktőri világbajnokságokat is, 1994-ben a konstruktőrit. A Williams mellett a Ligiernek is partnere volt 1992 és 1994 között. A Benettonnak 1995-től 1997-ig, majd 2001-ben szállított erőforrásokat. A csapat 1995-ben mindkét világbajnoki címet megnyerte.

1997 végén a Renault hivatalosan távozott a Formula–1-ből, de 1998-ban a Mecachrome-mal, majd 1999-től a Flavio Briatore által alapított Supertec-kel együttműködve 1998-tól 1999-ig a Williamsnek, 1999-ben a British American Racingnek, 2000-ben az Arrowsnak, 1998-tól 2000-ig Playlife néven a Benettonnak szállítottak korábbi 1997-es (tehát elavult konstrukciónak számító) erőforrásokat.

2007 és 2018 között motort szállított a Red Bull Racingnek, akikkel 2010 és 2013 között zsinórban négy konstruktőri és egyéni bajnoki címet szereztek. 2011-2014 között a Team Lotusnak, 2012-2013-ban a Williamsnek, 2014-2017 között (kivéve 2016-ban) a Toro Rosso csapatának, 2018-2020 között a McLaren-nek.

Mivel a V6-os turbóhibrid korszak kezdete, 2014 óta motorjaik nem voltak sikeresek és megbízhatóak, a Renault 2024. szeptember 29-én bejelentette, hogy befejezi gyári motorprogramját, és ezért 2025 után, az új motorszabályozás 2026-os bevezetésékor nem szállít motorokat az Alpine-nak.

Visszatérése csapatként (2002–2010) 250px|thumb|left|Trulli 2003-ban 2000. március 16-án 120 millió dollárért felvásárolták a Benettont, de 2000-ben és 2001-ben a Benetton név alatt versenyeztek. 2000-ben Giancarlo Fisichella és Alexander Wurz 20 pontot és 2 dobogós helyezést szerzett. 2001-ben Jenson Button váltotta Wurzot, a páros 10 pontot szerzett, Fisichella egyszer állhatott dobogóra. 2002-ben a Benettont Renault F1-re nevezték át. Fisichella a Jordanhez igazolt át, helyére Jarno Trulli érkezett. Button és Trulli 23 pontot szerzett, de a dobogóra nem sikerült felállniuk. Miután 2003-ban Buttont elbocsátották (amit akkoriban sokan bíráltak), az előző évi tesztversenyző Alonsót ültették be helyére. Alonso hungaroringi győzelme az első volt a csapat számára az 1983-as osztrák nagydíj óta. 2004-ben a konstruktőri második hely volt a cél a csapat számára. Trulli győzött a monacói nagydíjon, de kapcsolata megromlott a csapatvezető Briatorével, emiatt az utolsó versenyeken már nem a Renault, hanem a Toyota színeiben versenyzett. Helyére az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve-öt igazolták le. A kanadai azonban pontot sem tudott szerezni, így a Renault harmadik lett a konstruktőrök között, a Ferrari és BAR mögött. 250px|thumb|right|Alonso 2005-ben, Kínában 2005-ben Fisichella lett a második számú versenyző Alonso mellett. Az olasz a szezonnyitó ausztráliai esős időmérőn aratott elsősége után a futamgyőzelmet is megszerezte. A következő három futamon Alonso nyert, és a szezon során egyre nagyobb előnyre tett szert. Fisichella Alonsóval szemben gyengébben teljesített, számos alkalommal kiesett. A San Marinó-i nagydíjtól kezdve a Renault legfőbb riválisa a gyors, de nem annyira egyenletesen teljesítő McLaren-Mercedes lett Kimi Räikkönennel. A McLaren a brazil nagydíjon aratott kettős győzelme után átvette a konstruktőri bajnokság vezetését, de ugyanitt biztosította be Alonso vb címét is és lett "minden idők" legfiatalabb világbajnoka. Az utolsó két versenyen a Renault visszavette a csapat-világbajnokság vezetését, és megszakította a Ferrari 6 éve tartó konstruktőri győzelmi sorozatát. 250px|thumb|left|Fisichella megnyerte a 2006-os maláj nagydíjat A 2006-os év hasonlóan jól kezdődött a csapat számára: Alonso győzött a szezonnyitó bahreini nagydíjon, majd Malajziában a Renault első kettős győzelmét aratta 1982 után. Alonso további győzelmeket aratott hazai versenyén, Barcelonában, Monacóban, Silverstone-ban, és Kanadában. Az amerikai nagydíjtól kezdve a Ferrari tűnt erősebbnek a szezonban. Míg a Ferrarik kettős győzelmet arattak a Renault versenyzői a 3. és az 5. helyet szerezték meg. Franciaországban és Németországban is a Ferrari nyert. 2006 július 21-én az FIA betiltotta az ellensúlyos lengéscsillapítókat, amelyet a Renault alkalmazott először, emiatt sokat vesztettek gyorsaságukból a kanyarokban. A kínai nagydíj után Schumacher átvette az egyéni vb vezetését, de Japánban kiesett, így hátránya szinte behozhatatlanra, 10 pontra nőtt. Brazíliában Alonso második lett, ezzel megszerezte saját maga és a Renault második világbajnoki címét.

2006 októberében bejelentették, hogy a holland ING lesz a Renault főszponzora három évig, a Mild Sevent váltva. 250px|thumb|right|Heikki Kovalainen 2007-ben 2007-ben Alonso elhagyta a csapatot, mely visszaesett a McLaren, a Ferrari és a BMW Sauber után a középmezőnybe. Alonso helyére Heikki Kovalainen, a csapat korábbi tesztpilótája érkezett. Kovalainen és a csapat legjobb eredménye az esős japán nagydíjon elért második hely volt. A 2007-es évet a csapat a McLaren kizárása után végül harmadik helyen fejezte be, 51 ponttal.

2008-ra Fernando Alonso visszatért a francia csapathoz, a háromszoros világbajnok Nelson Piquet fiát, Nelshino Piquet-t kapta csapattársul. Alonso szerencsés ausztráliai 4. helye ellenére már az első versenyek után nyilvánvalóvá vált, hogy a csapat 2008-as konstrukciója nem versenyképes az élcsapatokkal, de még a 2007-es teljesítményétől is elmarad. A bahreini nagydíjat követő kollektív Formula–1-es teszten számos változtatást hajtottak végre az autón. A motor fölé egy látványosan hátranyúló légterelő elemet építettek, amitől a stabilitás javulását várták. A spanyol nagydíjon érezhetően gyorsabbak voltak az autók. Alonso hazai közönség előtt a 2. helyre kvalifikálta magát az időmérő edzésen kevés üzemanyaggal, de motorhiba miatt kiesett. A kanadai nagydíjon a Renault mindkét versenyzője pontszerző helyen autózott, Alonso akár dobogós is lehetett volna, de végül mindketten kiestek műszaki hiba miatt. 280px|thumb|right|Alonso a japán nagydíjon aratott győzelmét ünnepli Franciaországba, a csapat hazai versenyére új fejlesztésekkel érkezett a Renault. Alonso a 3. helyről indulva visszacsúszott, amikor a korai első boxkiállása után nagy forgalomba került. Alonso nem sokkal a leintés előtt a 7. helyen autózott, amikor az egyik lekörözött Force India-versenyző miatt lecsúszott a versenyívről, és a közvetlenül mögötte autózó csapattársa megelőzte. Piquet először szerzett pontot és végzett Alonso előtt a szezonban. Németországban Piquet szerencsés boxtaktikával második, Alonso csak a tizenegyedik lett. A szezon vége felé a csapat egyre versenyképesebb lett. Alonso negyedik lett Belgiumban, majd Olaszországban is.