Ellen Gould White (szül. Harmon) (Gorham, Maine, 1827. november 26. – Elmshaven, Kalifornia, 1915. július 16.) az adventista egyházat alapító személyekhez tartozott. Kétségtelenül a legismertebb adventista személyiség, bár egyházi hivatala sosem volt. Élete nagyobbik részét az Amerikai Egyesült Államokban töltötte, de 1891 és 1900 között Ausztrália volt munkássága színhelye. Többször európai országokban tartózkodott, ahol jelenlétével támogatta az alakuló egyházi szervezetet és a radikális reformációból származó közösségek integrálását. Jelentős szerepet játszott abban, hogy a szombatünneplő adventisták közösségei egységes világegyházzá nőttek.
Azt állította, hogy nagyon sok látomást kapott Istentől és ezeket le is írta és publikálták. A hetednapi adventisták a látomásait a prófétaság ajándékának tekintik. Élete során rengeteg folyóiratcikket és több mint negyven könyvet írt. Kritikusai ellentmondásos személynek tartják, ahol a kritika nagy része a látomásos tapasztalataira és mások írásainak való felhasználására (plágium) irányul.
Életútja Az életének legfontosabb eseményei: ÉvEseményRészletek és jelentőség1827Megszületik GorhambenMaine államban születik ikertestvérével, Elizabeth-tel együtt,E. G. White Estate: Ellen G. White - A Brief Biography egy metodista vallású családban.1836Súlyos gyermekkori balesetEgy iskolatársa kővel arcul dobja. Hetekig kómában fekszik, az orra eltörik, és a sérülés miatt kénytelen abbahagyni az iskolát.1840–1844Csatlakozás a millerita mozgalomhozCsaládjával együtt elfogadja William Miller prédikátor tanait Krisztus közeli visszatéréséről. Emiatt kizárják őket a metodista egyházból.1844A „nagy csalódás” és az első látomásMiután Jézus nem tér vissza a várt időpontban, a mozgalom összeomlik. Decemberben az látomása a hívők mennyei utazásáról.1846Házasságot köt James White-talHázasságra lép a szintén millerita prédikátorral. A házasságból négy fiuk születik, közülük kettő éri meg a felnőttkort.1846A szombatünneplés elfogadásaJoseph Bates hatására férjével együtt felismerik a bibliai hetedik nap (szombat) szentségét. Ez a hetednapi adventizmus egyik legfőbb tartópillérévé válik.1858A „Nagy Küzdelem” látomásOhióban egy temetésen átéli legfontosabb teológiai látomását Krisztus és Sátán kozmikus harcáról. Ebből születik későbbi Nagy küzdelem című műve.1863Az egyház hivatalos megalapításaAktív közreműködésével hivatalosan is megalakul a Hetednapi Adventista Egyház (General Conference of Seventh-day Adventists).1863Egészségügyi reformlátomásLátomást kap a tiszta étrend, a vegetarianizmus, a friss levegő és a természetes gyógymódok fontosságáról. Elindul az adventista egészségügyi misszió.1881Férje, James White halálaFérje elvesztése után egyedül folytatja az egyházszervező és utazó lelkészi munkát.1885–1887Európai missziós utazásEurópába utazik, hogy erősítse az ottani adventista közösségeket (megfordul többek között Angliában, Svájcban, Németországban és Skandináviában).1891–1900Ausztráliai tevékenységKilenc évet tölt Ausztráliában, ahol iskolákat és kórházakat alapít, valamint megírja leghíresebb Jézus-életrajzát (Jézus élete).1915Meghal ElmshavenbenKaliforniai otthonában éri a halál 87 évesen. A Michigan állambeli Battle Creekben temetik el férje mellé.
Korai évek, életmotívum Ellen White családjával a metodista egyház tagja volt, fiatal lányként 1842-ben megkeresztelkedett. Miután szülei egyre erősebben a millerita mozgalommal rokonszenveztek, a családot 1843-ban kizárták a metodista közösségből. Ettől fogva Ellen Gould Harmon teljes életét az "áldott reménység" határozta meg – a Krisztus visszajövetelére való készülődés, valamint a késlekedés feldolgozása.
Még kilencéves korában súlyos fejsérülést szenvedett egy kődobástól, minek következtében kómában volt, majd sokáig gyengélkedett, az iskolát nem tudta befejezni.
1846. augusztus 30-án James S. White – az egyik későbbi egyházalapító személy – felesége lett.
Szerepe az alakuló H.N. Adventista Egyházban Első látomásaira késő 1844-ben került sor. Üzenetei a nagy kiábrándulás traumatikus tapasztalata után bátorították és összefogták az egyik kis millerita közösséget, mely Krisztus visszajövetelének elmaradása után együtt folytatta lelki útját. Egy látomásában megtudta, hogy William Miller számítása helyes volt, csakhogy annak a dátuma nem a földi megjelenésére, hanem a mennyei szerepére vonatkozik.Szimonidesz Lajos: A világ vallásai 2. Zsidóság és kereszténység (Budapest, 1928)
Miután férjével olvasta Joseph Bates “A hetednap a szombat, mint örök jel” című művét, majd a látomásai is megerősítették ezt, elfogadták a szombatot, mint szent napot.
Lényegesen elősegítette a hetednapi adventisták hitelveit, szervezetté alakulását, a világszéles missziója kibontakozását, beleértve az egyház nevelési rendszerét, segélyszervezeteit, egészségügyi szerepvállalását. Közössége legtöbb tagja viszont a Szentlélek különleges prófétai adományának tartotta szolgálatát, mely meggyőződés az adventisták hitelvei közé került.
1863-ban egy látomást kapott a fizikai egészség és a lelki élet kapcsolatáról, a helyes étkezési és egészségügyi alapelvek követésének fontosságáról, valamint a természet orvosságainak – tiszta levegő, napfény, testmozgás és tiszta víz – előnyeiről. Megkezdték egészségnevelő programjukat. 1865 karácsonyakor adott útmutatása szerint egészségügyi intézetet alapítottak a betegek gondozására. Ez az intézet adott később munkát Kelloggnak, Battle Creekben.Magyar Szó, 2003-02-16 / A corn flakes diadalútja
Részben az ő késztetésére a késő 19. század óta adventista misszionáriusok pártfogolják a legszegényebb társadalmi rétegeket, mellőzött vagy elnyomott népcsoportokat – akár szemben az uralkodó gyarmatrendszerrel. Ez a körülmény segít magyarázni az adventisták nagy létszámát Dél-Amerika, Afrika, Ázsia számos országában, katolikus többségű térségeket beleértve. White több kórház, iskola, kiadó létesítését erkölcsileg és anyagilag támogatta. Férje halála után Férje, James White 1881 évi halála után négy évet élt a kaliforniai Healdsburgban. Majd Európába utazott és előadásokat tartott (1885–88), utána fiával Ausztráliába ment, ahol az ottani missziós munkán dolgozott (1891–1900). Itt adventista iskolát alapított, amely a későbbi Avondale College lett. Az Egyesült Államokba való visszatérése után a Battle Creek-i központ decentralizálására is befolyással volt. 1903-ban az egyház székhelye és kiadója a marylandi Takoma Parkba költözött. Ettől az évtől White főleg Kaliforniában élt.
Utolsó évei Élete utolsó éveit San Franciscotól északra, Elmshavenben, a kaliforniai otthonában töltötte. Utolsó éveiben ritkábban utazott, inkább a vallási műveinek megírására koncentrált. 1915 nyarán hunyt el elmshaveni otthonában, amely ma adventista emlékhely.
Családja
Négy fiuk született: Henry Nichols, James Edson, William Clarence és John Herbert.
John Herbert még pár hónaposan meghalt, Henry Nichols pedig tüdőgyulladásban 16 évesen.
James Edson (1849–1928) az egyház egyik úttörője lett, aki a Mississippi folyó mentén evangelizációs iskolákat hozott létre az afroamerikai emberek számára. Több vallási iratot írt és adott ki.
William Clarence (1854–1937) jól ismert hetednapi adventista egyházi vezető lett. Első felesége 1890-ben meghalt. Anyjával 1891-ben Ausztráliába hívták. Két lányát Battle Creek-ben hagyva, az év végén édesanyjával átkelt a Csendes-óceánon, hogy segítse az ottani advent üzenet munkáját. 1894-ben kinevezték az adventista ausztrál unió vezetésére. Ezen a poszton 1897-ig volt. Számos könyvet írt.
Írásai White írásai nem kizárólag vallási-egyházi jellegűek, foglalkoznak többek között a népegészségügy, a nevelés, a rabszolgaság és a női jogok kérdéskörével is. Egyes könyvei a bibliai világszemlélet szintéziseként történelmi koncepciót tárnak az olvasó elé (az "üdvtörténet" magyarázatát).
Életében 5000-nél több újságcikk és 40 könyv jelent meg tőle, ami később kiegészült a terjedelmes levelezésből, cikkekből összeollózott kötetekkel. Írásos életműve mintegy 50.000 oldalt tesz ki. Egyik legismertebb könyve, 'Steps to Christ' (Jézushoz vezető út) közel 150 nyelven került fordításra.
Főbb művei
Pátriárkák és próféták (Patriarchs and Prophets) – A teremtéstől Dávid királyig. Próféták és királyok (Prophets and Kings) – Salamon királytól az Ószövetség végéig. Jézus élete (The Desire of Ages) – Krisztus földi élete (ezt tartják a legszebb művének). Jézushoz vezető út (Steps to Christ). Apostolok története (The Acts of the Apostles) – Az őskeresztény egyház története. A nagy küzdelem (The Great Controversy) – A keresztény egyház története a reformáción át a végidőkig.
Magyarul megjelent műveinek listáját lásd lent
Egészségi tanítása 1863-as látomása után az egészségügyet a hetednapi adventista misszió elválaszthatatlan részévé tette (ezt nevezték az evangélium „jobb karjának”). Tanításainak lényege az egészséges életmód mint Istennek tetsző kötelesség. Az emberi test a „Szentlélek temploma”, ezért megóvása vallásos kötelesség.
Az adventista egészségügyi elvek összefoglalása (a mai NEWSTART (Új kezdet) program alapjai):
Vegetarianizmus: A húsmentes, növényi alapú étrendet (gabonák, gyümölcsök, zöldségek, olajos magvak) tartotta az ideálisnak. Absztinencia: A dohányzás, az alkohol, a kábítószerek teljes tilalma. Élvezeti cikkek kerülése: Ellenezte a kávé, a fekete tea, a sertéshús és az erős fűszerek fogyasztását. Természetes gyógymódok: A korabeli mérgező gyógyszerek helyett a tiszta vizet (hidroterápia), a friss levegőt, a napfényt, a tiszta környezetet és a megfelelő pihenést szorgalmazta.
Egészségügyi és életmódbeli művei:
A nagy orvos lábnyomában / Az egészséges életmód szolgálata (The Ministry of Healing) – Az egészségügyi tanításainak legfőbb összefoglalása. Tanácsok az étrend és táplálkozás tekintetében (Counsels on Diet and Foods) – Részletes útmutatás a helyes táplálkozásról.
Kivonat az egészségi tanításaiból ( nyitható doboz → ) „Vagy nem tudjátok-e, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.”1Korinthus 6,19-20 „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.”1Korinthus 10,31
Testünk Isten tulajdona. Az életünk részét képező törvények áthágása bűnt képez, éppen úgy mint a Tízparancsolat áthágása. Mivelhogy a természeti törvények Isten törvényei, kötelességünk ezen törvényeket gondosan tanulmányozni.Christian Temperance and Bible Hygiene
Számunkra a veszély a túl nagy bőségben rejlik. Állandó kísértésben vagyunk, hogy túlkapásokat, visszaéléseket kövessünk el a testünkkel szemben. Sokan nagy mértékben ártanak testüknek azáltal, hogy nem figyelnek az élet törvényeire. A vénülés és az idő előtti halál abból következnek, ha Istentől távoli világi utakon járunk. Aki a test kívánságait teljesíti, az büntetést fog szenvedni. Képtelenek vagyunk Istent dicsőíteni, ha életmódunkkal áthágjuk az élet törvényeit.
Saját rossz szokásai révén az emberiség mindenféle betegséget vont magára, mert nem tanulmányozták, hogy miképpen élhetnének egészséges módon, és az élet törvényeinek áthágása siralmas állapotot hozott létre, de az emberek csak ritkán ismerték be, hogy csakis saját rossz életmódjuk az oka ennek. A betegség soha nem jön ok nélkül. Az egészségügyi törvények elhanyagolása készíti elő a betegség útját. Sokan már szüleik gonoszsága miatt szenvednek... Az emberek legnagyobb része azonban saját ferde eljárása miatt szenved, mert nem veszik figyelembe az egészség alapelveit.