Bruno Senna Lalli (Brazília, São Paulo, 1983. október 15. –) brazil autóversenyző, a háromszoros Formula–1-es világbajnok Ayrton Senna unokaöccse. Édesanyja, Viviane Lalli, Ayrton nővére. Édesapja, Flávio Lalli 1995-ben közúti motorbalesetben vesztette életét. 2006-ban a Brit Formula–3-as bajnokság harmadik helyezettje, két év múlva pedig második helyen végzett a GP2-ben. 2010-ben az újonc HRT istálló színeiben mutatkozott be a királykategóriában. 2011-ben a Renault tesztpilótája volt, majd Nick Heidfeld elbocsátása után a versenyeken is rajthoz állt. 2012-ben a Williams versenyzője volt. Jelenleg a WEC-ben versenyez.

Karrierje Tragédiák árnyékában

A történet még születése előtt elkezdődött, amikor anyai nagyapja, Milton da Silva négyéves fiának külvárosi házuk kertjében kezdetleges gokartpályát épített. A legendás versenyző itt kötelezte el magát egy életre az autósportok mellett, az összes idegszálával azért küzdött, hogy a legnagyobbak közt emlegessék nevét. Noha pályafutása elején, 1981-ben összeházasodott gyerekkori szerelmével, Lilian Vasconeclos Sousával, szerelmük hamar kihűlt, gyermeke sem tőle, sem Xuxával (akkor közkedvelt brazil modell, színésznő, énekesnő) töltött évei során nem született. Senna azonban rajongásig szerette nővére, Viviane gyerekeit, így Brunót is.

1989-ben nagybátyja unszolására beleült Ayrton egykori kéthengeres 125cc-s gokartjába, s őt is egyből megbabonázta a sebesség világa. Szorgalmasan gyakorolt, néhány hónap elteltével már azonos időket autózott, mint amire Ayrton volt képes fiatalon, 1993-ban egymás elleni versenyeiken többször meg is verte harmadik világbajnoki címét ünneplő nagybátyját, jóllehet Ayrton inkább szórakozásként fogta fel ezeket a viadalokat. Ayrton mindazonáltal jó véleményen volt róla: "Ha úgy gondolják, hogy jó vagyok, akkor várják csak ki, míg látják unokaöcsémet, Brunót versenyezni!"

Bruno már éppen azt tervezte, hogy versenykörülmények közt, komolyabb szinten is megméreti magát, az 1994-es San Marinó-i nagydíj azonban közbeszólt. A sportág történetének egyik legtragikusabb hétvégéje Rubens Barrichello súlyos pénteki bukásával vette kezdetét, aztán Roland Ratzenberger a szombati időmérőn a Villeneuve-kanyarban vesztette el uralmát járműve felett, majd frontálisan ütközött a betonfalba, az osztrák versenyző azonnal életét vesztette. A vészjósló előjelek hatására Ayrton a verseny kihagyásán, sőt a visszavonuláson is elgondolkodott, végül azonban 14 órakor beállt az első rajtkockába. A futam elején újabb incidens történt, ami miatt behívták a pályára a biztonsági autót. A SC távozása után Senna elnyúlt a mezőnytől, a 6. körben a Tamburello-kanyart már nem tudta bevenni, hanem egyenesen a betonfalnak ütközött. (A baleset körülményei máig tisztázatlanok.) Helikopterrel szállították kórházba, Bolognába, 18 óra 40 perckor halt meg.

A tragédiát követően a család hallani sem akart Bruno versenyzői karrierjéről, rövid pórázon tartották a fiatalembert, édesapja nyomdokain képzelték el inkább jövőjét. Sikeresen vállalkozását vezető édesapját is nem sokkal később elvesztette, Flávio Lalli 1995-ben motorbalesetben vesztette életét. Ettől kezdve az anya viselte gondját, egyben ő igazgatta a rászoruló gyerekek támogatására létrehozott Ayrton Senna Alapítványt.

Első szárnypróbálgatások: Formula BMW

Miután elvégezte a középiskolát, ahol folyékonyan megtanult angolul beszélni, nagybátyjához hasonlóan úgy kezdte meg Angliában karrierjét, hogy korábban egyetlen versenyen sem állt rajthoz. Belőle azonban hiányzott a kellő tapasztalat, nem gyűjtött rutint az évek során, ha nem számoljuk az Ayrtonnal való gyakorlásokat, de már azóta is eltelt egy teljes évtized. 21 évesen pedig már nem volt lehetősége minderre.

Ayrton egykori McLarenes csapattársa(1990–1992), a család közeli barátja, Gerhard Berger beszélte rá Brunót és családját az európai kalandra. Vele tartott meg Bianca nevű nővére is, ő intézi a mai napig Bruno ügyeit, a szponzorok felkutatásában, s így F-1-es debütálásban elévülhetetlen érdemei vannak. Berger kapcsolatai gyümölcsöztek, lehetőséget kapott az elismert tehetséggondozó hírében álló Carlin Motorsport vezetőitől, hogy az angol Formula BMW bajnokság utolsó 6 versenyén rajthoz állhasson. Nem vallott szégyent, felvette a versenyt jóval tapasztaltabb ellenfeleivel, aminek 6 pont, továbbá F-3-as szerződés lett a jutalma. thumb|250px|right|Bruno Senna a Lotus 98T volánja mögött, Interlagosban A nyilvánosság előtt 2004 októberében mutatkozott be, a brazil nagydíj keretében mehetett néhány kört a Lotus 98T kódjelű modellel (1986-ban Jerezben és Detroitban győzött vele Senna), amit még Imolában vehetett át nagybátyja halálának 10. évfordulója alkalmából Ayrton egyik barátjától.

Ugyancsak 2004-ben szerepelt az Ázsiai Formula Renault Challenge nevű bajnokságban, a távol-keleti kiruccanás nagy jelentőséggel bírt, ugyanis a makaói futam után állhatott fel először dobogóra, annak is a második fokára, megelőzve a Toro Rosso 2006–2007-es pilótáját, Scott Speedet.

Formula–3

A Räikkönen Robertson Racing figyelt fel az ifjú Senna fékezhetetlen vezetési stílusára. A csapatot 2007 F1-es világbajnoka, Kimi Räikkönen, valamint menedzserei, David és Steve Robertson működtetik. Nagybátyja 1993-as legendás versenyének helyszínén, a Donington Parkban kezdte meg a pontszerzést, a 6. helyen ért célba. A kezdeti nehézségeken gyorsan úrrá tudott lenni, így a szezon eredménytelenebb periódusát sikerek követték (a Croft Circuiten és Monzában szerepelt a pontszerzők közt, máskülönben a szertelensége vesztét okozta). Silverstone-ban a második rajtkockából indulva érte el addigi legnagyobb sikerét, a dobogó harmadik fokára állhatott. A bajnokság következő állomásán, a Nürburgringen ismét mérföldkövéhez érkezett pályafutása, megszerezte első pole pozícióját, a versenyen a második helyen haladva látta meg a kockás zászlót. Ugyanezen a helyen fejezte be a szezonzáró futamot, ugyancsak Silverstone-ban. Év végén összességében 75 pontot könyvelhetett el, ami a 10. helyhez volt elegendő. Jóval tapasztaltabb, futamgyőzelmet is jegyző csapattársát, Dan Clarke-ot ugyan nem tudta megszorongatni, de a csapat bizalma továbbra is töretlen maradt. Az évente megrendezésre kerülő F3-as világtalálkozókon nem járt sikerrel, mind Zandvoortban, mind Makaóban feladni kényszerült a versenyt.

A 2006-os esztendő ragyogóan indult, az Oulton Parkban rendezett mindkét versenyt megnyerte, mindezt zuhogó esőben, nem véletlen tehát, hogy a szakírók nagybátyjához kezdték hasonlítani. Doningtonban harmadik versenyén is győzni tudott, Pauban viszont nem jött ki számára a lépés.

A szezon során csupán egyetlen alkalommal esett ki a versenyből, Snettertonban hatalmas baleset vetett véget futamának. A verseny 2. körében a mexikói Salvador Durán közel 240 km/h sebességnél, a Revett Straight-nél (ez a leggyorsabb egyenes szakasz Nagy-Britanniában) ráhúzta kocsiját Senna versenygépére. A kerekek összeértek, Senna járműve megemelkedett, szerencséjére nem érintette a pálya felett áthaladó hídszerkezetet, majd a biztonsági korláttól nem messze ért földet. Senna sértetlenül, saját lábán hagyta el az eset színhelyét, alaposan összeroncsolódott kocsiját azonban nem tudták megjavítani, így a második futamot kénytelen volt kihagyni.

Spában két 3. hellyel tért vissza, a hátralévő versenyeken aztán csak kétszer ünnepelhetett a pódiumon, igaz silverstone-i 2. helye mellett Mugellóban ötödik nagydíjgyőzelmét. 229 pontjával a bajnokság 3. helyén végzett, a bajnok csapattárs, Mike Conwayen kívül csak Oliver Jarvis tudott elékerülni a tabellán. thumb|250px|right|Bruno Senna az Ausztrál GP Formula–3-as betétfutamán 2006 áprilisának elején rajthoz állt az ausztrál nagydíj F3-as betétfutamain, mind a négyen dobogón állt, ebből háromszor a legfelső fokán pezsgőzhetett. A Masters of Formula 3 nyári futamán a 6. helyen futott át a célvonalon.

Monte-Carlóban 2006-ban autózott először, a Porsche Supercupon vendégszerepelt. Sok tapasztalatot nem szerzett ezen géposztályban, hiszen rögtön az első kanyarban kénytelen volt kiállni a kuplung meghibásodása miatt. A Német Porsche Carrera Cupon sem járt több sikerrel.

GP2 2007

2007-ben ismét feljebblépett a ranglétrán, amikor szerződést kötött a Red Bull Racing támogatásával működő Arden International csapatával, ami az előző években foglalkoztatta egyebek közt az A1 GP 2007-es bajnokát, Neel Janit, vagy a Formula–1-ben is szerepet vállaló Heikki Kovalainent valamint Sébastien Buemit. Bruno Senna csapattársa a főszezon nagy részében a dél-afrikai Adrian Zaugg volt, az utolsó valenciai versenyhétvégén a portugál Filipe Albuquerque kapott bizonyítási lehetőséget.

Remekül kezdődött számára az idény, rögtön a bahreini nyitányon pontot szerzett a főversenyen elért 4. helyezésével. Az ezt követő spanyol versenyhétvége főversenyén, vagyis harmadik GP2-es futamán megszerezte első győzelmét, nagy fölénnyel utasította maga mögé a világbajnokság két élharcosát, Timo Glockot és Lucas Di Grassit. A sprintversenyen is remekelt, felkapaszkodott a 4. pozícióba. A monacói seregszemlén nem jött ki számára a lépés, alaposan meggyűlt a baja a gumikkal, így csak a 11. hely jutott neki.

A francia hétvégét megelőző négy hetes szünetben alkalma nyílott vendégszerepelni a Ferrari Challenge Pirelli Kupa Silvertone-i állomásán (2009. június 9.-10.) A Ferrari 430 volánja mögött mindkét futamon pole pozícióból indult, ahonnan nem is talált legyőzőre.

Lendülete kitartott Magny-Cours-ban is, újabb dobogós helyezést ünnepelhetett. Silverstone-ban nem tudta megismételni néhány héttel korábbi remeklését, a pénteki időmérőn rontott, így csak az utolsó 26. helyről rajtolhatott, a másnapi versenyen felküzdötte magát a 11. pozícióba. Nürburgringen sem sikerült a kvalifikáció, csupán a 19. helyről indult, a másnapi versenyen a kötelező kerékcserét követően viszont már a 9. helyen tartózkodott, így jó esélye kínálkozott a pontszerzésre. Adam Carrollal szembeni sportszerűtlen manőveréért azonban áthajtásos büntetésre ítélték, így a mezőny hátsó harmadába zuhant vissza. A másnapi sprintversenyen már az első körben balesetbe keveredett. A magyar hétvége sem sikerült az elvárások szerint, nem találták meg az optimális beállításokat a lassú, kanyargós pályára. Park Isztambulban szakadt meg rossz sorozata, a sprintversenyen a 6. helyen intették le. Monzában ismét remekelt, előbb a 14. helyről startolva ért célba a 4. helyen, a sprintfutamon pedig már a dobogó második fokáért küzdött az olasz Luca Filippivel, végül a 3. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Spaban is gondjai akadtak, a hátsó sorokból indult, majd miközben a túlkormányzott autóval előzni próbált az egyik íven, elvesztette az uralmat versenygépe felett, így a gumifalban találta magát. Vasárnap ismét látványos felzárkózást mutatott be, a 8. helyért azonban nem járt pont. A valenciai szezonzárón előbb kiesett, majd a középmezőnyben végzett.

Mindent összevetve sikeres GP2-es szezonon volt túl, 3 dobogós helyezés, ebből egy futamgyőzelem szerepelt neve mellett. 34 pontjával a bajnokság 8. helyén fejezte be a 2007-es szezont. Teljesítményét felértékeli, hogy csapattársai összesen 10 pontot szereztek.

2008 thumb|250px|right|Bruno Senna Silverstone-ban, a 2008-as GP2-es főversenyen Sikeres bemutatkozását a szakemberek is elismerték, nem véletlen, hogy a következő évben a konstruktőri címvédő iSport International istállójához igazolt, méghozzá az előző évi bajnok, Timo Glock helyére. Kimondva a bajnoki cím volt az elsőszámú célkitűzés. Csapattársnak az indiai Karun Chandhok érkezett.

A 10 versenyből álló GP2 Ázsiai Sorozatában két alkalommal állhatott fel a dobogóra, előbb Dubajban, majd az indonéz sprintfutamon. Többször vezetési hiba vetett véget versenyének, az 5. hétvége főversenyén pedig túlzottan arrogáns manővere miatt kizárták. 23 pontja az 5. helyre volt elegendő.