Hollósi Frigyes (Weininger Frigyes, Budapest, 1941. április 21. – Budapest, 2012. december 5.) Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész.

Pályája Weininger Frigyes magánhivatalnokElhunyt Budapest XIII. ker. 1946. június 22., Budapest XIII. ker. állami halotti akv. 715/1946. folyószám. és Sebestyén Borbála fiaként született.Geni Azok közé tartozott, akiket első próbálkozásra felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahonnan az első rostavizsga, egy félév után kirostálták. Ádám Ottó tanácsára – más úton – megpróbálkozott a színészmesterség fortélyainak elsajátításával. 1962-ben a Berényi Gábor által vezetett szolnoki Szigligeti Színháznál kapott tanulási-bizonyítási lehetőséget. A Színházi adattár információja szerint a Tisza-parti városban először a Pénzt, vagy életet! című zenés játékban láthatta a nagyérdemű, Giuffreddi, városházi titkár szerepét játszotta. Partnerei voltak – többek között – Petényi Ilona és Péter Gizi mellett a „vidékre száműzött” Mensáros László is.A Bemutató időpontja: 1962. április 27. Két tucat epizódszerep után Ragyást alakíthatta az Optimista tragédiában, ami után apró léptekkel elindulhatott felfelé.

Tizennyolc évad, nyolcvannyolc bemutató tapasztalatainak birtokában elköszönt a Szigligeti Színháztól. Udvaros Dorottya társaságában, Székely Gábor invitálására az ország első színházához szerződött. Két szerepátvétel után a Ljubimov által rendezett Három garasos operában Jimmy szerepét osztották rá. Ezt a Mirandolina epizódszerepe követte, amivel el is köszönt a Nemzeti Színháztól, mivel bekerült a Katona József Színházat alapítók csapatába. A „Katona" meghódításra váró közönségének A Három testőr, avagy az élők mindig gyanúsak című darabjában mutatkozott be. Később a teátrummal a fél világot bejárta. Az Übü király és a Három nővér című produkciókkal az európai nagyvárosok mellett Mexikóváros, Montevideo, Buenos Aires, Caracas és Jeruzsálem nézői előtt is bemutatkozhatott.

Szolnoki évei alatt a helyi, regionális rádiónál bemondóként is dolgozott.

1992-ben a Holberg: Ravaszy és Szerencsés darabjában Csörgő szerepében mutatkozott be az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínházban, majd minden évben visszatért oda. 1993-ban a Művész Színházhoz szerződött, majd 1994-től 2001-ig ismét a budapesti Katona József Színháznál játszott. 2002-től haláláig az új Nemzeti Színház tagja volt.

Az országos ismertséget az 1982-ben bemutatott Cha-Cha-Cha című film hozta meg számára. Sűrűn foglalkoztatta a televízió is. A Kisváros című tévéfilm-sorozatban alakított szerepével a legnépszerűbb magyar színészek sorába emelkedett, a sorozatban nyújtott alakításáért 2009-ben Tiszteletbeli rendőrré avatták.A rendőrség búcsúbeszéde halála után

A láthatatlan világban, a rádióban, szinkronban és a hangoskönyvek birodalmában is sok feladatot kapott.

2011-ben vastagbéldaganatot diagnosztizáltak nála az orvosok, komoly műtéten esett át, a színpadra azonban még visszatért.Intenzívre került Hollósi Frigyes! (blikk.hu, 2011.05.26) 2012. december 5-én hunyt el.Meghalt Hollósi Frigyes színművész (origo.hu, 2012.12.05)

2022-ben a Kőszegi Várszínház az emlékére megalapította a Hollósi Frigyes-díjat.

Fontosabb szerepei

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek

Szinkronszerepei

Magánélete „Budai proligyerekként" a Budai várhoz, a Rózsadombhoz és a Krisztinavároshoz kötődött. Az iskolai ünnepeken szívesen szavalt, magyartanárnője korán felismerte tehetségét, ezt az édesanyjával is közölte, aki büszkén dicsekedett vele úton-útfélen, míg az fia fülébe is el nem jutott. Édesanyját tizenöt évesen elvesztette, ezt követően nagynénjével alakult ki meghitt kapcsolata. A „muttert" hacsak lehet meglátogatta, gondját viselte. Lánya, Hollósi Kati segédrendező, rendezőasszisztens.

Emlékezete A Kőszegi Várszínház, ahova 1992-től gyakran visszatért, emlékestet rendezett tiszteletére. A színház büféjében kapható a nevét viselő hosszúkávé, mely ízlésének megfelelően, hideg tejjel és két cukorral készül. 2013-ban, 72. születésnapján a Nemzeti Színház büféje – mely egyik kedvenc helye volt – nevét Hollósi Frigyes Művészklubra változtatta. Emléktábláját a korábbi igazgató, Alföldi Róbert avatta fel ugyanitt.

Díjai, elismerései Filmkritikusok díja (1983) Filmszemle-legjobb férfialakítás díja (1986) Jászai Mari-díj (1992) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1996) Érdemes művész (1999) Filmszemle-legjobb férfialakítás díja (2000)

Jegyzetek

Források

További információk

Mi sokkal jobban fociztunk Elhunyt Hollósi Frigyes – Fidelio, 2012. december 5. Meghalt Hollósi Frigyes (nol.hu, 2012. december 5.)

Kategória:Magyar színészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek