Ez a Pokémon (ポケットモンスター, Poketto Monsutā?, Pocket Monsters) animációs rajzfilmsorozat epizódjainak listája. Az évadok elosztása a különböző főcímvideók szerint van. A magyar epizódok leadási sorrendje (E#) az amerikai televíziók vetítései szerint van sorszámozva. Ennek ellenére a sorrendet a japán vetítés határozza meg. Egyes epizódok nem kerültek leadásra hazánkban; ezek külön jelezve vannak.

Az eredeti japán felosztás szerint a 2. generációt követően az új Pokémon generációk – Ash mellett változó főszereplőkkel – új sorozatokba kerültek elölről induló epizódszámlálással, ám az amerikai forgalmazó ezt másképpen intézte és folytatólagosan illesztett új szezonokat egy rekordhosszúságú Pokémon sorozathoz. Egy rendkívüli változtatás az alábbi: a Hoenn Alone című epizód Japánban eredetileg már az Advanced Generation sorozat nyitóepizódja volt, ellenben – a történetek közötti váltás helyett – a 4 Kids forgalmazó áthelyezte új szezonzáró epizódként a Pocket Monsters igazi utolsó részét követően. (Az 5. szezon végére.) Így az amerikai változat átmenet nélkül közvetlen kapcsolatot teremtett a két sorozat között. Mégis egyfajta megkülönböztetések miatt már a 2. generációtól szezoncímeket alkalmazott, amik később csak esetenként alkalmazkodtak a japán sorozatok főcímeihez. Pl. az Advanced Generation sorozat utolsó felvonása (a Kanto régióba visszatérve) az amerikai változatban Battle Frontier, miközben addig 3 szezon kapott Advanced-re utaló szezoncímet. Japánban jelenleg hat Pocket Monsters sorozat létezik, míg az amerikai változat 25 szezonba egybegyúrta az összeset. Japánban 2023-ban érkezik a 7. sorozat, ám a 6. sorozat végkifejlete 25 év elteltével megszakítja Ash főszereplését.

A magyar RTL hosszú idő alatt - amerikai számozással - a VII/3. részig vetítette hétvégenként és elkaszálta. Vélhetően pedig IX. szezonig rendelkezett vele, ugyanis a Jetix már csak a Diamond & Pearl sorozattól tudta megszerezni a jogot. Először 2000-2001 között 104 részig vetítette, ezután ismételte, majd teljes 3 szezonnal a 156. részig vetítette, ekkor történt néhány éves kihagyás. 2005-2006 között - az RTL-lel közösen megegyezve - az A+ folytatta a 4. szezonnal. Ekkor az A+ sorozat-adatlapja szerint ott 5. szezonig futott volna biztosan, ám tulajdonosváltással adódó jogvesztés után az A+ és az Animax sem kérte vissza vagy nem kapta vissza a sorozatot. Újabb néhány év múlva az RTL folytatta az 5. szezontól az említett elkaszálásig. 3 magyar főcímdal a 156. részig készült, az első és harmadik főcímdal megjelent két különböző CD-n. A kimaradt szezonokat senki nem szerezte meg.

Pokémon (1. generáció)

1. évad: Az Indigo liga

J# E# Japán cím Magyar jelentése Angol cím Magyar cím 1 1 ポケモン!君に決めた! Pokemon! Téged választalak Pokémon I Choose you! Pokémon választás 2 2 対決!ポケモンセンター! Leszámolás! Pokémon központ! Pokémon Emergency! Vigyázat, Pokémon veszély! 3 3 ポケモン ゲットだぜ! Elkaptam egy Pokémont! Ash Catches A Pokémon Ash Pokémont fog 4 4 侍少年の挑戦! A szamuráj fiú kihívása Challenge of the Samurai A szamuráj 5 5 ニビジムの戦い! A Nibi-terem harca Showdown in Pewter city Az ónvárosi küzdelem 6 6 ピッピと月の石 Pippi és a holdkő Clefairy and the Moon Stone Clefairy és a holdkő 7 7 ハナダシティの水中花 Hanada város vízalatti virágai The Water Flowers Of Cerulean City Azúrkékváros vízivirágai 8 8 ポケモンリーグへの道 Út a Pokémon ligába The Path to the Pokémon League A Pokémon liga 9 9 ポケモン必勝マニュアル A kezes nyertes Pokémon The School of Hard Knocks Kemény ütések iskolája 10 10 隠れ里のフシギダネ Az eltűnt város Fushigidanéja Bulbasaur and the Hidden Village Bulbasaur és a titkos falu 11 11 逸れポケモン・ヒトガケ Hitokage, az elkóborolt Pokémon Charmander – The Stray Pokémon Charmander az elkóborolt Pokémon 12 12 ゼニガメ軍団登場! A Zenigame művek közbelépnek! Here Comes The Squirtle Squad A Squirtle banda támadása 13 13 マサキの灯台 Masaki világítótornya Mystery At The Lighthouse A világítótorony rejtélye 14 14 電撃対決!クチバジム Elektromos leszámolás! A Kuchiba terem Electric Shock Showdown Többet ésszel, mint erővel 15 15 サントアンヌ号の戦い! St. Anna harca! Battle Aboard The St. Anne Harc a Szent Anna fedélzetén 16 16 ポケモン漂流記 Pokémon sodródás Pokémon Shipwreck A hajótörés 17 17 巨大ポケモンの島!? Az óriás Pokémonok szigete!? Island of the Giant Pokémon Az óriás pokémonok szigete 18 18 アオプルコの休日 Nyaralás Aopulcoban Beauty and The Beach Szépség és a part (itthon nem vetített rész) 19 19 メノクラゲドククラゲ Menokurage Dokukurage Tentacool & Tentacruel Tentacool és Tentacruel 20 20 幽霊ポケモンと夏祭り A szellem pokémon és a nyári fesztivál The Ghost of Maiden's Peak A Hajadon-fok kísértete 21 21 バイバイバタフリー Viszlát Butterfree Bye Bye Butterfree Ég veled Butterfree 22 22 ケーシィ!超能力対決! Casey! Pszichés leszámolás! Abra and the Psychic Showdown Abra és a nagy erőpróba 23 23 ポケモンタワーでゲットだぜ! A torony terrora The Tower of Terror A félelem tornya 24 24 ゴーストVSエスパー! Ghost VS Esper! Haunter versus Kadabra Haunter vs. Kadabra 25 25 怒らないでねオコリザル! A dühös Okorizaru! Primeape Goes Bananas Primeape és az ököljog 26 26 エリカとクサイハナ Erika és Kusaihana Pokémon Scent-sation! Illat-varázslat 27 27 スリーパーとポケモンがえり!? Sleeper és a pokémon hipnózis!? Hypno's Naptime Hipnopokémonok 28 28 ロコン!ブリーダー対決! Rokon! A tenyésztő leszámolás! Pokémon Fashion Flash Pokémon tenyésztők 29 29 格闘ポケモン!大バトル! Harcospokémonok! Nagyszerű csata! The Punchy Pokémon P1 bajnokság 30 30 コイルは電気ネズミの夢を見るか!? A Coilok elektromos egerekről álmodnak!? Sparks Fly for Magnemite Magnemite, a repülő mágnes 31 31 ディグダが一杯! Teljesen Digda! Dig Those Diglett! Áskálódás Diglett Módra 32 32 セキチク忍者対決! Sekichiku-féle nindzsa leszámolás! The Ninja Poké-Showdown A nindzsa Pokéiskola 33 33 炎のポケモン大レース! A tűzpokémonok nagy futama! The Flame Pokémon-athon! Pokémon bajnokság 34 34 ガルーラの子守歌 Garura altatódala The Kangaskhan Kid A Kangaskhan Kölyök 35 – ミニリュウの伝説 Miniryu legendája The Legend of Dratini Dratini legendája (itthon nem vetített rész) 36 35 嵐のサイクリングロード Viharos kerékpárút The Bridge Bike Gang A Biciklis Banda 37 36 メタモンと物真似娘 Metamon és az utánzó lány Ditto's Mysterious Mansion A csodálatos Ditto 38 – 電脳戦士ポリゴン Porigon az elektromos harcos Electric Soldier Porygon Porygon az elektromos harcos (itthon nem vetített rész) 39 37 ルージュラのクリスマス Rougela karácsonya Holiday Hi-Jynx Karácsonyi ajándékok 40 38 イワークでビバーク Iwark a táborban Snow Way Out! A Nagy Behavazás 41 39 ピカチュウの森 Pikachu, viszlát Pikachu's Goodbye Pikachu, ég veled! 42 40 イーブイ4兄弟 A négy Eievui fivér The Battling Eevee Brothers A változó Eevee 43 41 起きろ!カビゴン! Ébredj fel Snorlax! Wake Up Snorlax! Ébredj, Snorlax! 44 42 対決!ポケモンジム! Leszámolás! Pokémon terem! Showdown at dark city Leszámolás Árnyékvárosban 45 43 ナッシー軍団大行進! A Nassy szakasz menetele! The march of the Exeggcutor squad A nagy Exeggutor menet 46 44 パラスとパラセクト Paras és Parasect The Problem with Paras Paras nagy problémája 47 45 歌って!プリン! Énekelj, Purin! The Song Of Jigglypuff Jigglypuff éneke 48 46 復活!?化石ポケモン! Újjászületés!? Pokémon fosszíliák! Attack of the Prehistoric Pokémon Támadnak az őspokémonok 49 47 ラッキーのカルテ Lucky klinikai csúcsa A Chansey Operation Kockázatos műtét 50 48 ガーディとゴジロウ Gardie és Kojiro Holy Matrimony! James jegyese 51 49 カモネギのカモ Kamonegi egyszerű védjegye So Near, Yet So Farfetch'd Nesze semmi, fogd meg jól! 52 50 トゲピーは誰の物!? Kié legyen Togepi!? Who Gets to Keep Togepy? Kié legyen Togepi? 53 51 フシギダネの不思議の花園 Fushigidane titokzatos virágos kertje Bulbasaur's Mysterious Garden A Bulbasaurok titokzatos kertje 54 52 激闘!ポケモン雛祭り Ádáz küzdelem! A pokémon lányok ünnepe Princess vs. Princess A Hercegnők Csatája 55 53 こどもの日だよ!全員集合! Gyereknap! Mindenki összejön! The Purr-fect Hero Miaú, a hős 56 54 警察犬ガーディ Gardie, a rendőrkutya The Case of the K-9 Caper! Pokémonok a rend szolgálatában 57 55 シャッターチャンスはピカチュウ Pikachu lesifotós esélye Pokémon Paparazzi Pokémon lesi puskások 58 56 ポケモン検定試験!? Pokémon-igazoló teszt!? The Ultimate Test A felvételi vizsga 59 57 育て屋さんの秘密! A nevelőközpont tulajának titka! The Breeding Center Secret A nevelőközpont titka 60 58 燃えろ!グレンジム ! Lángolj! A Guren terem! Riddle Me This Tűzforró rébuszok 61 59 決戦!グレンジム! A döntő harc! Guren terem! Volcanic Panic Vulkanikus pánik 62 60 カメックスの島 Kamex szigete Beach Blank – Out Blastoise A nagy Blastoise hadművelet 63 61 ハナダジム!水中の戦い! Hanada terem! Vízalatti küzdelem! The Misty Mermaid Misty, a sellő 64 62 ピッピVSプリン Pippi vs. Purin Clefairy Tales A Cleafairy-k titka 65 63 トキワジム!最後のバッジ! A Tokiva terem! Az utolsó jelvény! The Battle Of The Badge Küzdelem a jelvényért 66 64 ポケモンサーカスのバリヤード A pokémon cirkusz akadály It's Mr. Mimie Time Eljött Mr. Mime ideje! 67 65 ライバル対決!オーキド研究所 Ellenséges leszámolás! Az Okido labor Showdown at the Po-ké Corrall Otthon, édes otthon 68 66 ヤドンがヤドランになる時 Mikor Yadonból Yadoran lesz The Evolution Solution Miből lesz a pokémon? 69 67 波乗りピカチュウの伝説 A villámlovas Pikachu legendája The Pi-Kahuna A Nagy Hullám 70 68 植物園のクサイハナ A botanikus kert Kusaihanája Make Room For Gloom Gloom a kertben 71 69 ポケモン・ザ・ムービー! Pokémon, a film! Lights, Camera, Quack-tion Felvétel indul! 72 70 ニャースのあいうえお Nyarth ábécéje Go West Young Meowth Nyugatra, ifjú Miaú! 73 71 四天王シバ登場! A Shiba elit négyes belépője To Master the Onixpected! Egy igazi mester 74 72 激突!超古代ポケモン Ütközet! A szuperősi pokémon The Ancient Puzzle of Pokemopolis Pokémonopolis Rejtélye 75 73 ガラガラの骨棍棒 Garagara csont klubja Bad To The Bone Kicsi, de erős 76 74 ファイヤー!ポケモンリーグ開会式! Tűz! A pokémon liga megnyitó ceremóniája! All Fired Up! Az Örök Láng 77 75 ポケモンリーグ開幕!水のフィールド! A Pokémon liga kezdete! Vízi mező! Round One—Begin! Az első forduló 78 76 氷のフィールド!炎の戦い! Jégmező! A perzselő küzdelem! Fire and Ice Tűz és jég 79 77 草のフィールド!意外な強敵! Fűmező! Egy váratlanul erős ellenfél! The Fourth Round Rumble A negyedik forduló küzdelmei 80 78 ライバル登場! Az ellenfél előlép! A Friend In Deed Az igaz barát 81 79 セキエイスタジアム!VSヒロシ! Sekei Stadion! Hiroshi ellen! Friend And Foe Alike Harcostársak 82 80 ポケモンリーグ!最後の戦い! Pokémon liga! A végső küzdelem! Friends to the End A barát a bajban is barát

2. évad: A Narancs Liga