Az All I Want for Christmas Is You Mariah Carey amerikai énekesnő karácsonyi dala az 1994-es Merry Christmas című albumáról. 1994. október 28-án jelent meg az album első kislemezeként a Columbia Records kiadó gondozásában. A dal produceri munkáját és dalszerzését Carey Walter Afanasieff-fel együtt készítette.

Megjelenése óta az All I Want for Christmas Is You egyöntetűen pozitív visszajelzéseket kapott a zenekritikusoktól. Világszerte Carey legnagyobb slágere lett, miután huszonhat országban lett listavezető, köztük Ausztráliában, Franciaországban, Kanadában és Németországban is. 2019-ben 25 évvel megjelenése után első helyezést ért el az amerikai Billboard Hot 100 listán, amivel számos rekordot megdöntött. A következő évben az Egyesült Királyságban is első ízben került a brit kislemezlista élére, ezzel Carey húsz év után először került az első helyre.https://www.officialcharts.com/chart-news/mariah-careys-all-i-want-for-christmas-is-you-finally-reaches-uk-number-1-sets-official-chart-record__31838/ A becslések szerint világszerte több mint 16 millió példányt adtak el belőle, ezzel a valaha volt legtöbb eladást produkáló karácsonyi dal női előadótól, és minden idők egyik legjobban fogyó kislemeze. 2017-ig 60 millió dolláros bevételt ért el jogdíjakból.

Eredetileg két videóklipet készítettek a dalhoz. Az első, házi videófelvétel stílusú klipben Carey látható családjával és kutyáival, ahogy ünnepli a karácsonyt. Carey mikulásjelmezben szerepel, és élvezi a havas táj nyújtotta szabadidős tevékenységeket. Carey akkori férje, Tommy Mottola Télapóként jelenik meg, ajándékot hoz Carey-nek, majd távozik piros szánjával. A második videó fekete-fehérben készült, Carey pedig a The Ronettes együttes előtt tisztelegve a 60-as éveket idéző öltözékben énekli a dalt háttérben táncosaival és vokalistáival. A dal megjelenésének 25. évfordulójára 2019-ben egy harmadik videóklipet is bemutattak, melyet Joseph Kahn rendezett.

Carey számos alkalommal előadta az All I Want for Christmas Is You-t különböző televíziós műsorokban és koncertsorozatain. 2010-ben újra felénekelte All I Want for Christmas Is You (Extra Festive) címmel a dalt második karácsonyi albumára, a Merry Christmas II You-ra. Carey ezen kívül 2011-ben is újra felvette a dalt Justin Bieber kanadai énekessel közösen. Ez a változat az All I Want for Christmas Is You (SuperFestive!) címet kapta, és Bieber Under the Mistletoe című lemezén kapott helyet.

A dal mára az egyik legismertebb és legnépszerűbb karácsonyi klasszikussá vált, és az ünnepi szezon során minden évben világszerte a slágerlisták élére kerül.

Háttere bélyegkép|jobbra|180px|Walter Afanasieff, a dal társszerzője és társproducere Az 1993-as Music Box album sikere után Carey és menedzsmentje a Columbia Recordsnál ötletelni kezdtek azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a következő projekt, amibe belevágnak. Carey akkori férje, Tommy Mottola, aki a Columbia anyacégének, a Sony Music Entertainmentnek az igazgatója volt, elkezdte megtervezni, hogy milyen folytatás lenne a legjobb Carey számára karrierje csúcspontján. Először mikor szóba került egy esetleges karácsonyi album elkészítése, Carey és régi dalszerzőtársa, Walter Afanasieff attól tartottak, hogy kereskedelmi szempontból nem lenne célszerű vagy bölcs lépés kiadni ünnepi témájú dalokat egy éppen sikert-sikerre halmozó énekesnőnek, mivel az ilyen típusú kiadványokat inkább a karrierjük vége felé tartó előadókhoz tudták kötni.

Afanasieff egy interjú során felidézte, hogy milyen gondolatai voltak kezdetben a karácsonyi album ötletével kapcsolatban: „Akkoriban nem adtak ki sokan karácsonyi lemezeket. Teljesen ismeretlen terep volt, és senki nem készített nagy, új karácsonyi dalokat. Szóval inkább úgy álltunk hozzá, hogy »Hé, kiadunk egy karácsonyi albumot. Nem nagy ügy.«” Végül Mottola kitartó győzködésének hála Carey és Afanasieff nekiláttak dalokat írni és komponálni a Merry Christmas albumhoz 1994 nyarán. Carey elkezdte feldíszíteni karácsonyi díszekkel és apró csecsebecsékkel Mottolával közös New York-i otthonát (amely saját stúdióval is rendelkezett). Ezt azért tartotta fontosnak, mert Carey úgy érezte, hogy ezáltal sikerül majd jobban magáévá tennie azt, amiről énekel, ezzel pedig a vokális teljesítménye is több érzelmi töltettel fog rendelkezni és hitelesebb lesz. Az All I Want for Christmas Is You-t ez év augusztusában vették fel, és csupán tizenöt percre volt szükség Carey és Afanasieff számára a dal megírására.

Afanasieff elismerte, hogy először sokként érte, és nem értette, hogy Carey miként szeretné kialakítani a dallamot, de az énekesnő „hajthatatlan” volt a dallal kapcsolatos elképzelését illetően. A Billboard magazinnal készített interjújában Afanasieff elmesélte, hogy milyen volt a közös munka Carey-vel a dal egyik szerzőjeként: „Mindig ugyanazon rendszer alapján dolgoztunk. Megírtuk a dal magját, az alapvető dallamát, aztán már a szöveg egy része is megvolt, mire befejeztük a dalszerzést. Nekiálltam játszani a zongoránál rock and rollos stílusban, a bal kezemmel pedig boogie-woogie-izni kezdtem, és ez inspirálta Mariah-t a dallam megalkotására: »I don’t want a lot for Christmas«. Aztán elkezdtük énekelni és játszadozni ezzel a rock and rollos boogie dallal, amiből azonnal megszületett az alapja a későbbi All I Want for Christmas Is You-nak. Ez elég gyorsan ment: könnyebb volt megírni, mint némelyik másik dalt. Általános formula szerinti volt, kevés akkordváltással. Próbáltam egy kicsit egyedibbé tenni, beletenni néhány speciális akkordot, amit nem hallani minden nap, és ettől lett egyedi és különleges.

Aztán a következő egy-két hétben Mariah többször is felhívott, hogy »Mit gondolsz erről a részről?«. Beszélgettünk egy kicsit, míg nem sikerült a dalszöveget szépen összhangba hozni és befejezni. Ezt követően pedig megvártuk, amíg elkezdődtek a stúdiós munkálatok ’94 nyarán. Összeültünk New Yorkban, és elkezdtük a felvételeket. És ekkor hallottuk először énekelni a mikrofon előtt a dalt, a többi pedig már történelem.”

Afanasieff visszarepült Kaliforniába, ahol befejezte a dal zenei programozását és produceri munkáját. Eredetileg egy élő együttes játékát használták a dobhoz és egyéb hangszerekhez a dalban, hogy ezzel egy nyersebb érzést adjanak neki. A felvétel után azonban nem tetszett a férfinek az eredmény, így végül úgy döntött, hogy inkább az eredeti, általa programokkal készített hangszerelést használja a dalban (a háttérvokál kivételével), köztük a zongora, dob, különböző hangeffektek és a triangulum hangja esetében is. Miközben Carey folytatta az album munkálatait további dalok elkészítésével bérelt lakásában The Hamptonsben, Afanasieff befejezte a dal zenei programozását, és még egy utolsó találkozót leszervezett az énekesnővel, hogy összehangolják a háttérvokált is a dalban.

Mikor arról kérdezték, hogy miért is volt számára izgalmas egy karácsonyi albumot kiadni, Carey elmondta, hogy az album illetve a dal megírása és felvétele mit jelentett számára. „Nagyon szeretem az ünnepeket. Már kislány korom óta énekelek karácsonyi dalokat, betlehemezni is jártam. Amikor tervezni kezdtük az albumot, vigyáznunk kellett, hogy egyensúlyban legyenek a jól ismert karácsonyi dalok és a vidám hangulatúak. Fontosnak tartottam, hogy írjak pár új dalt, de karácsonykor az emberek főleg az örökzöldeket akarják hallani, bármilyen jók is az újak,” mondta el.

Az All I Want for Christmas Is You gyors tempójú popdal hagyományos ritmussal. Csengettyűk is hallhatóak benne, erőteljes dobhangzás, a refrén alatt pedig háttérvokálok. 4/4-es ütemű, G-dúrban íródott, Carey hangja G♭3-tól G♭5-ig, a zongora és gitár G♭3-tól G♭5-ig tartó hangterjedelmet ölel fel.

Kompozíció és dalszöveg

Az All I Want for Christmas Is You egy gyors tempójú dal, melyre a pop, a soul, az R&B, a gospel, a dance-pop és a felnőtt kortárs zenei stílusok voltak hatással. 1994 augusztusára Carey-nek két eredeti karácsonyi dalt sikerült megírnia Afanasieff-fel, köztük a „szomorú és balladai” Miss You Most (At Christmas Time)-ot illetve a „gospeles és vallásos” Jesus Born on This Day-t. Egy harmadik és egyben utolsó eredeti dalt is terveztek elkészíteni: „egy Phil Spector inspirálta, régi rock 'n roll, hatvanas évek hangzásával rendelkező karácsonyi dalt”.

A dal csengettyűszóval kezdődik, mely „egy antik zenedobozra vagy egy különös hógömbre emlékeztet”. Miután Carey a capella stílusban bevezeti a dalt, további karácsonykor gyakran használatos ütős hangszer is felcsendül a dalban; köztük ünnepélyes templomi csengők, vidám száncsengők és egy „ló vagy rénszarvas dobogásra” emlékeztető ritmusos ütem. Egy 1994-es interjúban Carey egy „szórakoztató” dalként beszélt az All I Want for Christmas Is You-ról, majd hozzátette: „Egy igazi hagyományos, régimódi karácsonyi dal. Nagyon retró, a 60-as éveket idézi”. Dalszövegét tekintve arról szól, hogy az énekesnőt nem érdeklik a szokásos, kézzel fogható dolgok, melyek jellemzőek az ünnepi időszakra, mint például a díszlámpák, a fák, a hó és az ajándékok. Számára csak az a fontos, hogy a karácsonyt a szerelmével tölthesse. A dalban számos hangszer megjelenik, így például a zongora, a dob, a hegedű, az oboa, a fuvola, a harang és a kolomp.

Az All I Want for Christmas Is You 150-es percenkénti leütésszámmal rendelkezik. A Sony/ATV Music Publishing által a Musicnotes.com weboldalon közzétett kotta szerint a dal 4/4-es ütemben íródott, hangneme G-dúr. Carey hangterjedelme G3-tól A5-ig terjed. A dal szövegét Carey írta, Afanasieff pedig a dallam kialakításában és a hangszerelésben segédkezett. A kritikusok kiemelték, hogy az 1940-es, az 1950-es és az 1960-as évek hangzásának felhasználása a dalban, ötvözve Carey hangjával és az egyszerű dallammal nagyszerű receptként szolgált a dal sikeréhez. A dal akkordmenetéről és stílusbeli megközelítéséről készített írásában a Slate-től Adam Ragusea magasztalta a dalt, és hozzátette: „az elmúlt fél évszázad egyetlen karácsonyi dala, mely érdemes arra, hogy bekerüljön a Nagy Amerikai Daloskönyvbe.”

Kritikusi fogadtatás A kritikusok dicsérték a dalt. Barry Schwarz, a Stylus Magazine munkatársa szerint „az, hogy azonnal klasszikussá vált, nem fejezi ki eléggé lenyűgözőségét; modern klasszikus, örömteli, hangos, egy cseppnyi vágyódással.” Schwartz a szépen megfogalmazott szöveget és Carey őszinte hangját is dicsérte. Bill Lamb az About.comtól „kortárs klasszikusnak” nevezte. Kyle Anderson az MTV-től ezt írta róla: „fenséges himnusz tele csengettyűkkel, száncsengővel, magával ragadó dallammal és Carey karrierjének legdinamikusabb, legtisztább énekhangjával”. A 2009-es remixváltozatról írt kritikájában Becky Bain az Idolatortól „időtlen klasszikusnak” nevezte a dalt és megjegyezte: „Imádjuk az eredeti dalt – ezt üvöltetjük, miközben feldíszítjük a karácsonyfát vagy meggyújtjuk a menórát”. A Merry Christmas II You albumról írt kritikájában Thomas Connor, a Chicago Sun-Times munkatársa a dalt „egyszerűnek” és „jól kidolgozottnak” nevezte, „az egyik legutolsó jó adaléknak a karácsonyi popkánonhoz”. Shona Craven a skót The Heraldtól azt írta a dalról, hogy „az optimizmusról és a boldogságról szól”, és „a karácsony igazi jelentésére tesz célzást”. Ezen kívül kiemelte azt is, hogy azért is válhatott ekkora slágerré, mert kivétel nélkül mindenkihez szól. Carey karrierjéről szóló írásában Sasha Frere-Jones a The New Yorkertől azt írta, hogy ez a „bájos” dal Carey egyik legnagyobb teljesítménye. Dan Hancox a The Nationaltől egyerértett Jones véleményével, és csak annyit tett hozzá, hogy szerinte a dal „tökéletes”.

Kereskedelmi fogadtatás Észak-Amerika bélyegkép|jobbra|200px|Carey az All I Want for Christmas Is You előadása közben a Fehér Ház közelében található Ország Karácsonyfájának díszkivilágítására szervezett eseményen 2013. december 6-án.