thumb|250px|Az egykori Őscsanád (Németcsanád) a mai Nagycsanád része thumb|250px|Emlékmű a nagycsanádi római katolikus temetőben

Nagycsanád (régi neve Marosvár, , , , ) többnemzetiségű falu Romániában Temes megyében. A mai település Őscsanád (más néven Németcsanád) és Rácz-Csanád egyesítésével keletkezett a 20. században. Nagycsanádot olykor keverik Magyarcsanáddal, utóbbi azonban a Marostól északra, a Makói járásban, Magyarországon található.

Fekvése Nagyszentmiklóstól 8 km-re északra a Maros bal partján, a határ mellett fekszik. 2000-ben nyitották meg a Nagycsanád-Kiszombor közúti határátkelőhelyet.

Nevének eredete Csanád vezérnek a nevét viseli, aki monostorát alapította.

Története A település környéke már az újkőkorban is lakott volt. A rézkorból is előkerültek régészeti leletek. Román források szerint a rómaiak egy katonai tábort létesítettek a településen. 1111-ben Chonadiensis néven említi oklevél. Egykori várát (Marosvár) és ortodox templomát Ajtony építtette. 1028-ban Szent István serege Csanád vezetésével legyőzte Ajtony seregét, a várat pedig Csanád kapta meg. Ettől kezdve Marosvárt Csanádnak nevezték, és az ekkor alapított azonos nevű vármegye székhelye lett. 1030-tól püspökség székhelye, első püspöke Gellért püspök lett, aki Szent György tiszteletére székesegyházat építtetett ide (Szent Gellért szobra a római katolikus templom előtt áll). Később a püspökség mellett káptalan és káptalani iskola is működött itt.

1044-ben Aba Sámuel itt végeztette ki az ellene lázadó főurakat. 1083-ban itt avatták szentté Szent Gellértet. 1241-ben a tatárok elpusztították a települést. 1514-ben Dózsa György serege foglalta el. 1526 végén Csáky László itt támadta meg Nenanda János szerbjeit (csanádi támadás), amely kirobbantotta a délvidéki felkelést. 1551-ben és 1598-ban a török uralom alá került, majd szandzsák székhely lett. 1723-ban helyreállították a 16. században megszűnt székeskáptalant. 1745-től német telepesek érkeztek az észak-rajna-vesztfáliai Sauerlandból Nagycsanádra. A 18. században a püspökséget Szegedre, majd Temesvárra költöztették.

A trianoni békeszerződésig Torontál vármegye Nagyszentmiklósi járásához tartozott. Az I. világháború végén egy ideig szerb megszállás alatt állt a falu. 1920-ban Romániához csatolták. 1945-ben a szovjet csapatok bevonulásukkor a helyi németek egy részét megölték, később pedig egy részüket a Szovjetunióba hurcolták munkatáborba. Erre a helyi katolikus temetőben az 1990-es években elhelyezett emlékmű táblája utal. A második világháború után a németek száma folyamatosan, tovább csökken.

Lakosság Népszámlálás Népcsoportok összetételeÉvNépességRománNémetMagyarSzerbRomaegyéb 1880 6 982 2 074 3 166 128 1495 - 6 1900 7 389 2 246 3 244 211 1.583 - 1 1930 7 236 2 120 2 985 655 1216 227 22 1977 5 022 2 023 1419 682 654 229 10 1992 3 991 2 304 83 734 401 450 18 2002 4 263 2 812 48 677 266 371 89 A népesség vallási megoszlása ortodox: 2995 római katolikus: 955 görögkatolikus: 136 református: 22 baptista: 19 evangélikus: 2 egyéb

Híres személyek Őscsanádon hunyt el 1918-ban Kisléghi Nagy Gyula magyar régész, uradalmi főintéző. Itt született Jung János (1940. április 4.) orvos, egyetemi tanár, kutató.

Kultúra Lale sa Moriša tamburaegyüttes

Nevezetességek, látnivalók Csanádi Múzeum csanádi erdő (279, 2 ha, például tölgy- és fűzfák) római katolikus templom (60,4 méter magas, fel lehet menni a tetejére, ahonnan igen jó a kilátás a környékre) római katolikus temető (magyar és német sírok (az ortodox vallásúak sírjai másik temetőben vannak)), németek emlékműve

Források Borovszky Samu: Csanád vármegye

Hivatkozások

További információk Nagycsanád (román, angol, német és szerb nyelvű oldalakkal) Nagycsanád története (angol) Nagycsanád története (német) statisztikai adatok (választások, etnikai megoszlás) Nagycsanádról (magyar) Csanádi tamburafesztivál

Kategória:Temes megye települései Kategória:Magyarország elcsatolt megyeszékhelyei Kategória:Határátkelőhelyek Kategória:Torontál vármegye települései