A bogarak (Coleoptera) az ízeltlábúak törzsének és a rovarok osztályának egyik rendje. Tudományos elnevezésük (Coleoptera) az ógörög eredetű κολεός (jelentése: tok, burok) és πτερόν (jelentése: szárny) szavakból származik. Innen ered régi magyar elnevezésük a fedelesszárnyúak is.; Az állatok világa, 1863. A bogarak rendjének valóban egyik legfeltűnőbb sajátossága, hogy elülső pár szárnyuk megvastagodott és megkeményedett szárnyfedőt (kitinpáncél) alkot, amely védi egyrészt a nyugalmi állapotban alá behajtogatott második pár hártyás szárnyakat, másrészt a gyengébben kitinizált potrohot. A kemény szárnyfedők megléte és a mai élő bogarak egységes morfológiai megjelenése miatt sokáig monofiletikus csoportnak tartották a bogarak rendjét, azonban egyre több – főként molekuláris biológiai – bizonyíték szól amellett, hogy legalább egy alrendjük, a ragadozó bogarak (Adephaga) külön fejlődési ágat képvisel.
Jellemző rájuk az alábbi tulajdonságok együttes megléte:
a két pár szárny közül az első pár kemény, kitines szárnyfedővé módosult, a hátulsó pedig hártyás; előtoruk szabadon áll, a közép- és utótoruk azonban egymással és a potrohhal is összenőtt; az ivarszervek a potrohba behúzottak; a kifejlett egyedek csápja 11 ízű. Teljes átalakulással fejlődnek; a fajok túlnyomó többségének rágó szájszervei vannak.
A Földön eddig leírt bogárfajok száma körülbelül 400 ezer, a Kárpát-medencében (Magyarországon) pedig 6300.
A mintegy 170 mm hosszú óriáscincér (Titanus giganteus) Brazíliából a legnagyobb ismert bogárfaj, a góliátbogár (Golianthus sp.) pedig körülbelül 100 gramm súlyával a legnehezebb rovar. A Föld legkisebb ismert bogárfaja a Scydosella musawasensis nevű paránybogár, mintegy 325 µm-es hosszával. Az európai fajok mérete 0,5 és 75 mm közt változik, a legnagyobb közép-európai bogár a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus).
A köznyelvben sokszor neveznek bogárnak más, nem ebbe a rendbe tartozó állatokat is: a svábbogár a csótány, a pincebogár pedig az ászkák köznapi elnevezése; a méhésznyelv pedig a házi méhet hívja helytelenül bogárnak.
Áttekintés thumb|bal|300px|Ismert élőlényfajok megoszlása A bogarak rendjébe tartozik a Földön ismert élőlény-fajok több, mint 20%-a, ezzel ez a legfajgazdagabb rend. Az ismert rovarfajok 40%-át teszik ki a bogarak (hozzávetőlegesen 400 000 fajjalP. M. Hammond 1992. Species inventory. pp. 17–39 in Global Biodiversity, Status of the Earth’s Living Resources, B. Groombridge, ed. Chapman and Hall, London. 585 pp.), és napjainkban is folyamatosan írnak le újakat. Néhány becslés a bogárfajok tényleges számát, beleszámítva a még felfedezetlen fajokat akár 100 millióra is teszi, de inkább elfogadott az 1 milliós becslés. A legnagyobb fajszámú ismert rendszertani család, az ormányosbogár-félék szintén e rendbe tartozik.
Ma a bogarak változatos életmódjuknak köszönhetően a Föld szinte minden életterében megtalálhatóak a tengerek és sarkvidékek kivételével. A bogarak rendjén belül nagyfokú ökológiai sokféleség jellemző a táplálkozás terén is. Vannak köztük az elhalt biomasszán elő lebontók, az elhullott állatokat eltakarító dögevők és ürülékevők. Sok családjuk gombákra specializálódott, és szép számmal vannak növényevő csoportjaik is. Táplálkozhatnak pollenekkel, virágrészekkel és gyümölcsökkel is. Több csoportjuk ragadozó életmódot folytat; ezek nagy szerepet játszanak mezőgazdasági kártevők féken tartásában. Például a biológiai védekezésben széleskörűen alkalmazott katicabogarak jelentősek a növényi kártevő levéltetvek, tripszek és takácsatkák gyérítésében.
Túlnyomórészt a bogarak mezőgazdaságilag hasznosak vagy közömbösek, csak mintegy 100 fajuk jelentősebb kártevő: a krumplibogár (Leptinotarsa decemlineata), a gyapottokmányos bogár (Anthonomus grandis), a kukorica-kislisztbogár (Tribolium castaneum), és a szójazsizsik (Callosobruchus maculatus).
A bogaraknak többé-kevésbé kemény és merev kitines kültakarójuk van, különösen az elülső szárnyakból kialakult szárnyfedők (elytra) feltűnőek. A szárnyfedők alapján már ránézésre megkülönböztethetőek a bogarak a többi rovarrendtől; csak a fülbemászók és a poloskák körében találunk hasonló képleteket.
A bogarak a rovarokon belül a fejlett szárnyas rovarok (Endopterygota) közé tartoznak. Egyedfejlődésük során teljes átalakuláson mennek keresztül: a petéből lárva lesz, majd a bábból kikel a kifejlett egyed (imágó). Az Endopterygota (szó szerint: „belső szárnyas forma”) csoport szárnyai a test belsejében fejlődnek ki, és egy báb-formát magában foglaló komplex átalakuláson mennek keresztül.
Elterjedés és sokféleség thumb|right|250px|A – fej (caput)B – tor (thorax)C – potroh (abdomen) 1 – csáp (antenna)2 – rágó (mandibula)3 – felső ajak (labrum) 4 – állkapcsi tapogató (palpus maxillaris)5 – fejpajzs (clypeus)6 – homlok (frons)7 – fejtető (vertex)8 – előhát (pronotum)9 – pajzsocska (scutellum)10 – szárnyfedő (elytra)11 – a potroh hátlemezei (tergit)12 – légzőnyílás (stigma)13, 14, 15 – lábak
A bogarak fajszáma messze a legmagasabb a rovarok közt, 4 alrendjükbe (ragadozó bogarak, Archostemata, Myxophaga, mindenevő bogarak) tartozó 350 000–400 000 fajuk a leírt állatfajok mintegy 25%-át teszi ki. A fajok nagy részét csak egyetlen lelőhelyről vagy csak egy példány alapján írták le. A rejtettebb életmódú, kevésbé mutatós vagy nehezen határozható fajok jelentős része – főként a trópusokon – nagyrészt még leíratlan lehet. Az egyik első becslés a bogarak valós számára vonatkozólag inkább alapult terepi adatokon, mint katalógusokon. A technika szerint, amit a becsléshez használtak, a fajok valós száma akár elérheti a 12 milliót is. Később a módszer felülvizsgálata 850 000–4 000 000 köztire tette a fajszámot. Ezek szerint az élő bogárfajok 70–95 százaléka vár még felfedezésre.
Az ilyen becslések általában azon alapulnak, hogy az élővilág – így a bogárfauna is – a világ különböző részein nem egyformán tanulmányozott. Például, Ausztrália ismert bogárvilága 121 családba tartozó 3265 nemből és 23 000 fajból áll. Ez csak kissé kevesebb, mint a hasonló területű Észak-Amerikából ismert 129 családba, 3526 nembe sorolt 25 160 faj. Viszont míg az Észak-Amerikában várható fajszámot becslések 28 000-re teszik, addig a kevéssé feltárt ausztrál bogárfauna valós összfajszáma élérheti a 80 000-100 000-t is.
A bogarak evolúciós sikere több tényezőből ered. Az egyik legfontosabb az elülső szárnyak kemény szárnyfedővé alakulása. Ez az általában kemény kutikulával együtt egyrészt védi a sérülékeny, lágy potrohot a káros környezeti behatásoktól, másrészt lehetővé teszi a röpképes hátulsó szárnyak védelmét is. Így a bogarak sok, más rovarcsoport számára kevéssé elérhető élőhelyet (fakéreg alatti tér, fatest, trágya, talaj) is meg tudtak hódítani. Másik fontos tényező volt a bogarak korai alkalmazkodása az első virágos növényekhez.
A bogarak sokféleségének segítségével lehet legjobban megismerni, mely tényezők vezettek a csoport sikerességéhez. Ha megvizsgáljuk az ismert fajok rendszertani eloszlását, azt látjuk, hogy 62 százalékuk hat, igen fajgazdag és változatos családba tartozik: ormányosbogár-félék, holyvafélék, levélbogárfélék, futrinkafélék, ganajtúrófélék, és cincérfélék. A kisebb családokba tartozik az ismert fajok 22 százaléka – 127 olyan családjuk van, ahova kevesebb mint 1 000 faj, és 29, ahova 1 000–6 000 leírt faj tartozik. Így a bogarak sikerességéhez nemcsak néhány nagy fajszámú, hanem sok, kisebb mértékben elterjedt fejlődési vonal is hozzájárult. A bogarak mai sokféleségének mintázata azt tükrözi, hogy a korai evolúciójuk során erőteljes adaptív radiációval ágaztak szét több fejlődési vonalra, melyek közül sok évmilliókon át a mai napig virágkorát éli.
A bogarak elterjedése egybeesett a zárvatermők kréta időszaki alkalmazkodó szétterjedésével. Ennek a koevolúciónak köszönhető, hogy a 6 fajokban leggazdagabb fejlődési vonalból 4 elsődlegesen zárvatermőkhöz kötődő növényevő: ormányosbogár-félék, levélbogárfélék, ganajtúrófélék és cincérfélék. Mindemellett a növényevőkön kívül a bogarak közt találunk sikeres ragadozó, dögevő és gombaevő fejlődési irányokat is. Bogarakkal szinte minden természetes élőhelyen találkozhatunk: édesvízi és tengeri környezetben, a növényzeten és növények belsejében, virágokon és fák kérge alatt, lombozaton, a talajban gyökerek és elhalt növényi anyagok közt.
Morfológia A bogarak általános ismertetőjelei a különösen kemény külső váz (exosceleton) és a kemény szárnyfedők (elytra). Mint minden rovar, a bogarak kültakarója is szelvényesen helyezkedik el és hártyás részek által összekapcsolt vagy összeforrt kitinpajzsok (scleritek) alkotják. Ez a testfelépítés megfelelő védelmet, ugyanakkor meglehetős flexibilitást biztosít a bogaraknak. Habár a bogarak általános testfelépítése meglehetősen hasonló, különféle testrészeik meglehetős módosulásokon eshetnek át a különböző életmód függvényében.
A többi rovarhoz hasonlóan a bogarak teste is 3 fő testtájra tagolódik: fejre, torra és potrohra.
Fej
A bogarak feje (caput) eredetileg 6 szelvényből kialakult, varratok mentén összeforrt egységes tok (capsula). Ezen helyezkednek a szemek és a végtagi eredetű csápok és szájszervek. A fejtok főbb régiói: fejpajzs (clypeus): a homlok és a csápok ízesülése előtt, a fej elülső részén, homlok (frons): szemek közt, a fej tetején fejtető (vertex): a szemek mögött, a fej hátulsó részén halánték (tempus): a szemek mögött, a fej oldalán, pofa (gena): a szemek előtt, a fej oldalán helyezkedik el. A fejük állása a test hossztengelyéhez képest lehet: prognath ("előre állású"): a fej tengelye egybeesik a test hossztengelyével, orthognath ("egyenes állású"): a fej a test hossztengelyére merőleges, opisthognath ("hátsó állású"): a fej a test hossztengelyéhez képest tompaszöget zár be. A fej gyakran részben vagy teljesen az előtor alá behúzott. thumb|300px|right|Bogarak fejének orientációja:prognath (Carabus nemoralis), orthognath (Ovalisia rutilans), opisthognath (Cassida nebulosa). A fej szemek előtti részeinek ormányszerű megnyúlása, a rostrum kialakulása gyakori módosulás a bogarak különböző csoportjaiban, habár legjellemzőbb az ormányosbogár-szerűek öregcsaládjában. Az ormány kialakulása illetve a fej különböző mértékű megnyúlása a bogaraknál több fejlődési vonalon is megtörtént egymástól függetlenül: Staphiliniformia alrendág: tapogatósbogár-formák, barázdásholyva-formák (Tanyrhinus) és sajkabogárformák (holyvafélék), Elateriformia alrendág: Ptilodactylidae, hajnalbogárfélék, Cucujiformia alrendág: Cucujoidea öregcsalád: Nepharis (fogasnyakúlapbogár-félék), néhány Mystropini (fénybogárfélék), Rhinomalus (szegélyeslapbogár-félék), Tenebrionoidea öregcsalád: Mycterus (álzsizsikfélék), Rhinosimus, Vincenzellus (álormányosbogár-félék), Mitraelabrini (fürgebogárfélék), Allecullinae (gyászbogárfélék), Chrysomeloidea öregcsalád: Diaphanops (levélbogárfélék), Curculionoidea öregcsalád: hét-kilenc család. Néhányuknál ezek közül (Mystropini, Mycterus, Diaphanops, hajnalbogárfélék) a rostrum kialakulása többé-kevésbé összefügg a virágokon való táplálkozással. Az ormány megkönnyíti a hozzáférést a virágokban található virágporhoz és nektárhoz. Másoknál (fénybogárfélék) az ormány megjelenése a csoport nyitvatermő-tobozokhoz való táplálék-specializációját segítette elő a korai mezozoikumban. Az ormányosbogár-szerűekhez tartozó fajok ormányuk segítségével fúrnak lyukat a tápnövényeikbe, és ebben helyezik el petéiket. Mindemellett találunk ormányt olyan – főként fakéreg alatt élő – csoportoknál is (fogasnyakúlapbogár-félék, szegélyeslapbogár-félék, álormányosbogár-félék, egyes holyvafélék), melyekre nem jellemző egyik fenti életmód sem.
Szemek