Kozma Orsolya (Budapest, 1976. október 2. –) magyar énekesnő.
Pályafutása
Kislányként a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, majd a budapesti Szent László Gimnázium elvégzése után színészpályára készült. Toldy Mária stúdiójába került, ahol két évig tanult. Az Operettszínház Valahol Európában című produkciójának Évájaként debütált, majd Székesfehérváron a Dzsungel könyvében szerepelt. Egerben együtt játszott Molnár Piroskával, Bodrogi Gyulával és Hegedűs D. Gézával Brecht Koldusoperájában, de részt vett a TÁP Színház Űrzrínyiász című előadásában is. Filmes munkák: Kalózok, zenés magyar film; Tűzvonalban magyar tévéfilm-sorozat.
Első zenekara a Szűzriadó volt, majd a Kimnowak együttes tagja lett. A nagy áttörést és országos ismertséget a Jazz+Az hozta meg számára, majd 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. 2005-ben találkozott Szakos Krisztián dalszerzővel és elkészítették Orsi első szólóalbumát, Egy szó címmel. 2007-ben Orsi megvált a vokálcsapattól, hogy szólókarrierjére koncentráljon. 2007 májusában jelent meg második poplemeze, mely az Az igazi szerep címet kapta. Vendégként többek között olyan előadókkal és zenekarokkal dolgozott, mint Presser Gábor, Tolcsvay László, Dés László, Novák Péter, Keresztes Ildikó, Tony Lakatos, Hot Jazz Band, Rob van de Wouw, Krysztov Scieranski, a Swing a lá Django, az Animal Cannibals, a 9:30 Collective/eNerd, az eat me!, Tereskova.
2008-ban megalakult a Kozma Orsi Quartet, színesítve az énekesnő palettáját, és decemberben jelentették meg első stúdióalbumukat, a Hide and seeket, amely azonnal Fonogram-díj jelölt lett, 2010. október 6-án megjelent Japánban is. 2009-ben a Jazzy dalverseny különdíját, 2010-ben a Pécs Fringe Fesztivál szakmai díját nyerte el.
2011 decemberétől saját élő, kulturális-beszélgetős műsort vezetett a Lounge rádión, Spontán címmel.
2019-ben Woody és a swing címmel zenés színházi estet adott Kern András színművész közreműködésével a Művészetek Palotájában. Azóta további tematikus esteket csinált Zöldi Gergely dramaturggal: Barbra Streisand!-és én? címmel Szabó Kimmel Tamással és a veszprémi Mendelssohn kamarazenekarral, Csillogó fekete lemezek-nagy magyar énekesnők címmel Ember Márk vendégszereplésével.
Díjai
Jazz+Az: Kalózok
1998. Aranylemez 1999. Platinalemez
Jazz+Az: Egynek jó
1999. Aranylemez 2000. Platinalemez
1999. Arany zsiráf díj – Legjobb zenekar
2004. Cotton Club Singers: Sinatra Aranylemez
2009. Jazzy dalverseny – különdíj
2010. Fringe-szakmai díj – Kozma Orsi Quartet
Jelölések
2007. Legjobb énekesnő kategória – Viva Comet 2007. Legjobb zenés videóklip – Az igazi szerep-Aranyszem fesztivál 2008. Legjobb magyar jazz album Fonogram – Kozma Orsi Quartet: Hide and seek 2011. Legjobb énekesnő – Glamour Women of the Year 2012. Legjobb énekesnő – Glamour Women of the Year
Családi háttere Nagyapja Kozma Pál szőlőnemesítő, kertészmérnök, ampelológus, a mezőgazdasági tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. Édesapja ifj. dr. Kozma Pál Fleischmann-díjas, Darányi Ignác-díjas szőlőnemesítő, a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet főmunkatársa, aki 2022-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kimagasló munkásságáért.
Orsi 2010 augusztusában ment férjhez Benedek Tamáshoz, aki a Magna Cum Laude alapítója, a Neo, az Animal Cannibals és a Groovehouse együttes dobosa. Két lány édesanyja.
A Kozma Orsi Quartet tagjai Kozma Orsi – ének Cseke Gábor – zongora, billentyűs hangszerek Hárs Viktor – bőgő, basszusgitár, baritongitár, vokál Pusztai Csaba – dobok, ütőshangszerek
Diszkográfia
Szólólemezek Kozma Orsi: Egy szó – 2005 Kozma Orsi: Az igazi szerep – 2007 Kozma Orsi Quartet: Hide and Seek – 2008 Kozma Orsi Quartet: Embrace – 2010 Kozma Orsi: Vulkán – 2013 Kozma Orsi Quartet: Soulprints – 2014 Kozma Orsi: Vízjel – 2017 Kozma Orsi: Advent -2020 Kozma Orsi: Változik a világ-2022.
Közreműködőként, vendégként elkészített lemezek A miniszter félrelép – filmzene 1997 Jazz+Az: Kalózok filmzene – 1998 Jazz+Az: Egynek jó – 1999 Keresztes Ildikó: Nem tudod elvenni a kedvem... – 1999 Cotton Club Singers: 2×2 remix album – 2001 Jazz+Az: Koncert + Story DVD – 2003 Cotton Club Singers: 2×2 Cotton Club Singers: Sinatra Live 1-2. – 2002 Cotton Club Singers: Spirit of Sinatra dvd – 2003 Cotton Club Singers: Best of CCS – 2003 Cotton Club Singers: Luxury – 2004 Cotton Club Singers: Abba Jazz – 2006 Kis Vuk – filmzene 2007 9:30: Momentary fame – 2005 Presser Gábor: T12enkettő – 2006 Kowalsky meg a Vega: Forradalom Rt. – 2006 Kimnowak: Gyémánt – 2007 eat me!: Weep 2009 Tereskova: Best of Ezeregy Éjszaka world musical -2023.
Színházi szerepek Fame (Serena) – Thália, Piccolo Színház Valahol Európában (Éva) – Fővárosi Operett Színház; Székesfehérvár A dzsungel könyve (Tuna) – Székesfehérvár Égésföld – Veszprém Űrzrínyiász – Trafó Koldusopera – Eger Motel az álmatlan utazóhoz- Likethegypsies, Orfeum
Filmszerepek Kalózok Tűzvonalban
További információk
Kozma Orsi hivatalos oldal Friss hírek Kozma Orsiról a Music.hu-n http://ning.it/exmfrX zene.hu
Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:A budapesti Szent László Gimnázium diákjai Kategória:Magyar nők Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek