A Sugababes egy Brit Awards díjnyertes angol lánycsapat, amelyet 1998-ban alapított Mutya Buena, Keisha Buchanan és Siobhán Donaghy. Debütáló albumuk, a One Touch 2000 novemberében jelent meg a London Records gondozásában, amely mérsékelt sikereket ért el, azonban az Overload című kislemez felkerült a brit top 10-es slágerlistára. 2001-ben Siobhán Donaghy távozott a csapatból, helyét Heidi Range vette át. Range csatlakozásával magasabb szintű kereskedelmi sikereket értek el. Három többszörös platinalemezt: Angels with Dirty Faces (2002), Three (2003) és Taller in More Ways (2005) adtak ki, utóbbi az első listavezető albumuk lett a brit albumlistán. Az album vezető kislemeze, a Push the Button öt országban is elérte az első helyet. 2005 decemberében Mutya Buena bejelentette távozását, helyére Amelle Berrabah került. Ezt követően a csapat 2006 novemberében kiadta első válogatásalbumát. Ötödik stúdióalbumuk, a Change (2007) megszerezte a csapat második listavezető albumát az Egyesült Királyságban, és első kislemeze, az About You Now lett a legkelendőbb daluk az országban. Hatodik stúdióalbumuk, a Catfights and Spotlights (2008) Girls című kislemeze, pedig bekerült a brit top 3-ba.
2009 augusztusában kiadták a Get Sexy című kislemezt, amely a második helyen debütált a brit slágerlistán. 2009 szeptemberében, a Sugababes-ben eltöltött 11 év után, Keisha Buchanan-t, az utolsó eredeti tagot, Jade Ewen váltotta fel. Heidi Range, Amelle Berrabah és Jade Ewen 2010-ben kiadták a csapat hetedik stúdióalbumát, a Sweet 7-et, majd ezt követően az RCA Records-hoz szerződtek, mielőtt 2011-ben határozatlan idejű szünetet tartottak volna Freedom című kislemezük megjelenését követően. Ugyanebben az évben az eredeti felállás Mutya Keisha Siobhán néven megújult, és 2013-ban kiadták a Flatline című kislemezt, mérsékelt kereskedelmi sikerrel. A trió 2019-ben visszanyerte a Sugababes nevet, 2021-ben pedig újra kiadták a One Touch című debütáló albumukat, megjelenésének 20. évfordulója alkalmából. 2022 decemberében megjelentették a The Lost Tapes című albumot, amely korábban kiadatlan, kiszivárgott anyagokat tartalmaz. 2025-ben kiadták a Jungle, a Weeds, és a Shook című kislemezeket önálló megjelenésként, és elindultak a Sugababes '25 Tour-ra, első arénaturnéjukra. Az együttes 2027 februárjában fogja kiadni saját, kilencedik stúdióalbumát.
A Sugababes hat első helyezett kislemezt ért el: Freak like Me, Round Round, Hole in the Head, Push the Button, Walk This Way, és About You Now; a Spice Girls az egyetlen lánycsapat amelynek ennél több volt. Öt brit top tízes albumot is kiadtak, amelyek közül négy platina minősítést ért el az Egyesült Királyságban, és hat Brit Awards-ra is jelölték őket, ebből elnyerték a Legjobb brit táncszereplő díjat 2003-ban. A Teen Vogue a Sugababes-t minden idők egyik legjobb lánycsapatának tartotta, és három stúdióalbumuk is szerepel az Egyesült Királyság tíz legkelendőbb lánycsapat-albuma között. Ezenkívül a "Freak Like Me" című dalukat a Billboard minden idők 45. legjobb lánycsapat-dalának rangsorolta.
Történet 1998–2001: Alapítás, One Touch és Siobhán Donaghy távozása
A Sugababes-t 1998-ban alapította az All Saints menedzsere, Ron Tom és Sarah Stennett. valamint a First Access Entertainment. A két alapító tag, a mindössze 13 éves Siobhán Donaghy és Mutya Buena már a stúdióban dolgoztak, amikor Buena meghívta általános iskolai legjobb barátnőjét, Keisha Buchanan-t is, aki csatlakozott hozzájuk. Ron Tom menedzser ekkor úgy döntött, hogy a három lány alakuljon trióvá, összehasonlítva különböző megjelenéseiket a United Colors of Benetton kampányával. Eredetileg a Sugababies nevet vették fel, de amikor a London Records egy éven belül szerződést ajánlott nekik, nevüket Sugababes-re változtatták. A Sugababes név Keisha egykori nicknevéből származik (sugar baby).
A lányok debütáló kislemeze az Overload lett, amely a Brit kislemezlista 6. helyét érte el 2000-ben, és Brit Awards díjra is jelölték a legjobb kislemez kategóriában. A csapat a One Touch című debütáló albumuk legtöbb számát az All Saints producere, Cameron McVey közreműködésével írta és készítette. Az album a 26. helyet érte el az UK Albums Chart-on. Az albumról még további három top 40-es kislemez került ki: New Year, Run for Cover, és Soul Sound, amelyek már csak kisebb sikert értek el.
2001 augusztusában egy japán promóciós turné közben Siobhán kivált az együttesből. Kezdetben azt nyilatkozta, hogy divatkarriert kíván folytatni, de végül klinikai depressziót diagnosztizáltak nála, a csapaton belüli állandó viták miatt. Donaghy később kijelentette, hogy Buchanan szorította ki őt a csapatból, aki élete "első zsarnokának" nevezett. Ennek ellenére Buenával továbbra is fenntartotta a kapcsolatot, és azt nyilatkozta, hogy mindig örömmel látja őt. Donaghy helyét az Atomic Kitten korábbi alapító tagja, Heidi Range váltotta fel. Kilépése után Donaghy két szólóalbumot jelentetett meg: a Revolution in Me-t 2003-ban,Chart Log UK – Siobhan Donaghy . Zobbel.de. ezt követte a Ghosts 2007-ben. Összességében a One Touch eladási példányszámai nem feleltek meg a London Records elvárásainak, így a kiadó 2001-ben kidobta a csapatot. Az album később arany minősítést szerzett, és a Music Week szerint 2008-ig 220 000 példányt adtak el belőle az Egyesült Királyságban.Music Week, 1 November 2008; CHARTS ANALYSIS: AC/DC don't mind the gap after twenty eight years. Alan Jones. Pg. 37
2002–2004: Angels with Dirty Faces és Three
Az új tag érkezése után a csapat ismét stúdióba vonult, és elkezdte felvenni második stúdióalbumát, valamint új lemezkiadót is kerestek, végül az Island Recordshoz szerződtek le. Az új felállásban kiadott első kislemezük, a Freak like Me, az első olyan dal, amelyben Heidi szerepelt. A szám a csapat első helyezett nagy-britanniai kislemeze lett. Ezt követte a Round Round amely szintén az első helyen debütált a brit kislemezlistán, Írországban, Új-Zélandon, és Hollandiában pedig a 2. helyen végzett. Mind a két kislemez ezüst minősítést kapott a Brit Hanglemezgyártók Szövetsége részéről.Certified Awards A kislemezek sikerének köszönhetően a csapat második stúdióalbuma, az Angels with Dirty Faces a 2. helyen debütált az UK Albums Chart-on. Később hármas platina minősítést kapott, csak az Egyesült Királyságban csaknem egymillió példányt értékesítettek belőle. Ez a mai napig a legsikeresebb albumuk. Az album harmadik kislemeze a Stronger című ballada és az Angels with Dirty Faces című dalok közös top 10-es megjelenése, utóbbi a Pindúr pandúrok című rajzfilm betétdala is lett. A negyedik kislemez, a Sting slágerén alapuló Shape 2003 elején bekerült a top 10-be Hollandiában és Írországban.
A csapat harmadik albuma, a Three 2003 vége felé jelent meg, és a brit albumlistán a 3. helyet érte el, amellyel Brit Awards jelölést kaptak a legjobb album kategóriában. A hiteles dupla platinává váló albumból a mai napig 855 000 példányt adtak el. Első kislemeze a Hole in the Head lett, amely a csapat harmadik első helyezett nagy-britanniai kislemezévé vált. Írországban, Norvégiában, és Hollandiában pedig a második helyre került, a Billboard Hot 100-on pedig a 96. helyen debütált. Ezt követte a Too Lost in You az Igazából szerelem című film betétdalaként. A szám az Egyesült Királyságban, Németországban, Norvégiában, és Hollandiában is bekerült a top 10-be. Az album harmadik kislemeze, az In the Middle 2004-ben jelent meg, amivel a csapat újabb Brit Awards jelölést szerzett, a legjobb kislemezért. A negyedik kislemez, a Caught in a Moment című ballada a 8. helyet szerezte meg az Egyesült Királyságban. 2004-ben a trió a Band Aid 20 feldolgozását énekelte, a Do They Know It’s Christmas?-t, amely decemberben az 1. helyen debütált az Egyesült Királyságban.
Körülbelül ebben az időben folyamatos pletykák keringtek a csapaton belüli harcokról," amelyek azt sugallták, hogy Buchanan és Buena zaklatták Range-et, bár maga Range többször is tagadta ezeket az állításokat. Buena később bevallotta, hogy csak nem beszélt Range-el, amikor először csatlakozott. Buchanan szerint csak egyetlen komoly nézeteltérés volt közte és Range között egy 2004-es dublini koncerten, Britney Spears Toxic című dala körül. Egy kis szünet után, mialatt a negyedik stúdióalbumukat rögzítették, Mutya Buena bejelentette, hogy ő és barátja, Jay kisbabát várnak. Kislányuk, Tahlia Maya Buena 2005. március 23-án született. Tahlia középső neve "Maya", Mutya elhunyt húgának emlékét takarja.
2005–2006: Taller in More Ways, Mutya Buena távozása és Overloaded: The Singles Collection
A szünetet követően, mialatt Buena világra hozta kislányát, Thaliát, 2005 októberében megjelent a Push the Button, amely az első helyet szerezte meg az Egyesült Királyságban, és három egymást követő héten ott is maradt. A dal Írországban, Ausztriában, és Új-Zélandon szintén az első helyen végzett, később Brit Awards-ra is jelölték a legjobb kislemezért. Az Egyesült Királyságban ezüst minősítést kapott. Ezek után a Sugababes negyedik stúdióalbuma, a Taller in More Ways a csapat első angol első helyezett albuma lett. A csapat továbbá az első helyen állt a kislemez-, album-, airplay-, és letöltési listákon egyszerre, ezzel a Sugababes lett az első olyan lánycsapat, akik ilyen teljesítményt értek el. Az album kettős platina minősítést ért el az Egyesült Királyságban.
Lánya születése és a szólókarrier miatt Mutya Buena a második kislemez, az Ugly megjelenése után, 2005. december 21-én kilépett. Buena később egy interjúban kijelentette, hogy szülés utáni depresszióban szenvedett, és úgy döntött hogy távozik, hogy több időt töltsön a kislányával. Helyére Amelle Berrabah került, aki 2005 decemberének végén csatlakozott a csapathoz. Buena távozása előtt a csapat közreműködött William Orbit Hello Waveforms albumán szereplő Spiral című számán, amely 2006 februárjában jelent meg. Amelle azelőtt a nővérével közösen alapított Boo2 nevű együttesben énekelt. A lányok azt is megerősítették, hogy hamarosan új kislemezzel, és a Taller in More Ways újrakiadásával rukkolnak elő.
Az album harmadik kislemeze, az újra felvett Red Dress 2006 elején jelent meg, és a 4. helyen végzett az Egyesült Királyságban, valamint a lányok harmadik top 5-ös dala lett. Ezek után az új taggal ismét felvették az album tizenkét dalának három számát, valamint egy új dalt is készítettek közösen, a Now You're Gone-t. A Taller in More Ways újra kiadott változata 2006 márciusában jelent meg, és a brit albumlistán a 18. helyet érte el. Az album negyedik és utolsó kislemeze a Follow Me Home lett, amely júniusban jelent meg, és a 32. helyet érte el az Egyesült Királyságban.
2006 közepén a lányok visszatértek a stúdióba, hogy felvegyenek két új dalt az első válogatásalbumukhoz, amely az Overloaded: The Singles Collection címet kapta. Első kislemeze az Easy lett, amelynek elkészítésében közreműködtek a kaliforniai Orson együttes tagjai, George Astasio és Jason Pebworth is. A dal a 8. helyen debütált az Egyesült Királyságban, míg a 2006 novemberében kiadott válogatásalbum a 3. helyet érte el. Az albumból több kiadvány is megjelent, először volt a sima kiadvány, a videó kiadvány, a remix kiadvány, a live kiadvány, majd a Napster Live kiadvány. A BPI által dupla platinának minősített albumból pedig 600 000 példány kelt el. Ez idő alatt elkezdtek dolgozni az ötödik stúdióalbumukon is.
2007–2008: Change és Catfights and Spotlights
2007 márciusában a csapat együttműködött a Girls Alouddal, hogy elkészítsék a 2007-es Comic Relief hivatalos kislemezét. Az eredmény a Walk This Way című dal feldolgozása lett, amelyet annak idején az Aerosmith és a Run–D.M.C. vitt sikerre. A szám a lányok ötödik első helyezett dala lett az Egyesült Királyságban.