A Thank God I Found You Mariah Carey amerikai popénekesnő második kislemeze kilencedik, Rainbow című albumáról. Carey együtt írta a Jimmy Jam és Terry Lewis szerzőpárossal, és duettként adja elő Joe-val; énekel benne a 98 Degrees együttes is. A boldog szerelmes dal az énekesnő érzelmi életétől ihletett Rainbow album záródala, a borítószöveg sugallata szerint „a vihar után feltűnő szivárvány”; Mariah és akkori barátja, Luis Miguel kapcsolatáról szól. A dal listavezető lett az Egyesült Államokban, de más országokban csak mérsékelt sikert aratott.
Fogadtatása A Thank God I Found You lett Carey tizenötödik listavezető dala a Billboard Hot 100-on, és az énekesnő ezzel rekordot döntött, mert tizenegy egymást követő év mindegyikén volt listavezető dala ezen a slágerlistán. A rádiók azonban nem játszották túl gyakran a dalt, és csak népszerűbb remixe, a Make It Last Remix játszási adatainak segítségével sikerült magasra kerülnie. Egy hétig volt listavezető, 2000. február 13. és február 19. közt, a Savage Garden I Knew I Loved You című számát szorította le a listáról egy hétre. A kislemez 2000 februárjában aranylemez lett, az év végi összesített slágerlistán a 45. lett. A Thank God I Found You volt Carey utolsó listavezető száma az Egyesült Államokban a 2005-ben megjelent We Belong Together-ig. Ez volt Joe első és a 98 Degrees egyetlen listavezető száma.
Külföldön Kanadában volt a legsikeresebb a dal, ahol a slágerlista 2. helyéig jutott. Az Egyesült Királyságban a Top 10-be került, Brazíliában a Top 20-ba, Ausztráliában, Franciaországban és Németországban csak a Top 40-be.
A dalt 2001-ben Grammy-díjra jelölték legjobb popzenei együttműködés kategóriában.
Szerzői jogi gondok 2000-ben Seth Swirsky és Warryn Campbell zeneszerzők beperelték Careyt a dal miatt, mert szerintük a dallamszerkezet nagyban hasonlított az ő One of Those Love Songs című dalukra, amit az Xscape adott elő. Christina Snyder bíró döntése alapján a két dal nem hasonlít. William B. Canby Jr. bíró elrendelte, hogy szakértők vizsgálják meg a két dalt; Dr. Robert Walser vizsgálatai alapján a két dal refrénje nagyban eltér. Carey pályafutása során ez volt az ötödik szerzői jogi per, amibe fogták, minden esetben megalapozatlannak ítélték a vádat.Mariah Carey Accused of Plagiarism. Friedman, Roger. Mariah: Songwriters Get Permission to Sue. (August 10, 2004).Mariah Carey Sued By Songwriters. VH1 News. Mariah Carey Sued by Songwriters. (September 19, 2000)
Videóklip és remixek A dal fő remixe a Thank God I Found You/Make It Last Forever vagy Thank God I Found You (Make It Last Remix). A remix részleteket használ fel Keith Sweat Make It Last Forever című számából, és csak kis mértékben hasonlít az eredeti Thank God I Found You-hoz. A remixbem is énekel Joe, de a 98 Degrees nem, helyette Nas rappel. A remix felkerült Joe harmadik, My Name Is Joe című, 2000-ben megjelent albumára is. A brit Stargate elkészítette a U.K. Stargate Radio Mixet, Jimmy Jam és Terry Lewis pedig a Celebratory Remixet.
A dal videóklipjét Brett Ratner rendezte. A klipben Mariah, Joe és a 98 Degrees a minnesotai 101.3 KDWB rádióadó éves Last Chance Summer Dance nyári koncertjén adja elő a dalt. A klipben azt is mutatják, ahogy Carey dalszöveget ír, és a kutyájával, Jackkel játszik. A Make It Last Remixhez is készült videóklip, ezt Sanaa Hamri rendezte, és szándékosan szemcsésre csinálták, hogy házi videófelvételre hasonlítson. A klipben a befont hajú Carey egy nightclubban látható Joe és Nas társaságában.
Hivatalos remixek, verziók listája Thank God I Found You (Celebratory Mix feat. Joe & 98°) Thank God I Found You (Make It Last Remix feat. Joe & Nas) Thank God I Found You (Make It Last Remix w/o Rap feat. Joe) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit feat. Joe & Nas) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit w/o Rap feat. Joe) Thank God I Found You (Make It Last Remix Instrumental) Thank God I Found You (Stargate Mix feat. Joe & 98°) Thank God I Found You (StarGate Radio Edit feat. Joe & 98°)
Változatok
CD kislemez (Ausztria, USA) 7" kislemez, kazetta (USA) Thank God I Found You (Album version) Thank God I Found You (Celebratory Mix)
CD kislemez (Ausztria) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit w/o Rap)
CD maxi kislemez (Ausztria) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit) Thank God I Found You (Album version) Thank God I Found You (Celebratory Mix)
CD maxi kislemez (Japán) Thank God I Found You (Album version) Thank God I Found You (Make It Last Remix w/o Rap) Thank God I Found You (Make It Last Remix)
CD maxi kislemez (Egyesült Királyság) Thank God I Found You (StarGate Radio Edit) Thank God I Found You (Make It Last Remix) Babydoll
CD maxi kislemez (Egyesült Királyság) + poszter Thank God I Found You (Celebratory Mix) One Sweet Day (Album version) I’ll Be There
CD maxi kislemez (Ausztrália) Kazetta (Új-Zéland) Thank God I Found You (Album version) Thank God I Found You (Celebratory Mix) Thank God I Found You (Make It Last Remix) Heartbreaker (Remix)
CD maxi kislemez (Ausztria) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit w/o Rap) Thank God I Found You (Celebratory Mix) Thank God I Found You (Album version)
CD maxi kislemez (Ausztria, Dél-Afrika) Thank God I Found You (Album version) Thank God I Found You (Celebratory Mix) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit) Thank God I Found You (Make It Last Remix Instrumental)
CD maxi kislemez (Dél-Korea) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit) Thank God I Found You (Make It Last Remix w/o Rap) Thank God I Found You (Album version) Babydoll
CD maxi kislemez (USA) Thank God I Found You (Make It Last Remix) Thank God I Found You (Make It Last Remix w/o Rap) Thank God I Found You (Album version) Babydoll
12" kislemez (Hollandia) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit) Thank God I Found You (Make It Last Remix Edit w/o Rap) Thank God I Found You (Make It Last Remix Instrumental) Thank God I Found You (Celebratory Mix)
12" kislemez (USA) Thank God I Found You (Make It Last Remix) Thank God I Found You (Make It Last Remix Instrumental) Thank God I Found You (Celebratory Mix) Fantasy (feat. O.D.B.)
Kazetta (Egyesült Királyság) Thank God I Found You (Album version) Thank God I Found You (Make It Last Remix)
Helyezések Slágerlista (2000)Legmagasabb helyezésHányadik listavezetőUSA Billboard Hot 1001 (1 hétig)15.USA Billboard Hot R&B/Hip-Hop Singles & Tracks1 (1 hétig)7.USA Billboard Top 40 Tracks21–USA Billboard Mainstream Top 4028–USA Billboard Rhythmic Top 409–USA ARC Weekly Top 402–Nemzetközi egyesített slágerlista10–Ausztrál ARIA kislemezlista27–Brazil kislemezlista15–Brit kislemezlista10–Francia Top 100 kislemez28–Holland Top 100 kislemez24–Kanadai kislemezlista2–Német kislemezlista28–Svájci Top 100 kislemez17–Svéd Top 60 kislemez43–Szingapúri rádiós játszási lista2–
Jegyzetek
Kategória:Mariah Carey-kislemezek Kategória:2000 kislemezei Kategória:Popdalok