thumb|Kormeghatározás kráterszámlálással A kormeghatározás kráterszámlálással kormeghatározási módszer, mellyel az égitestfelszín részeinek relatív korát lehet meghatározni, melyet a felszínt véletlenszerűen érő becsapódások egyenletes eloszlása tesz lehetővé. A helyes kormeghatározás feltétele, hogy a becsapódó testek fluxusa (gyakorisága) térben és időben ismert legyen. A kráterek nagysága közvetlen összefüggésben van a becsapódás energiájával, ami a becsapódó test tömegének és a felszínhez viszonyított sebességének függvénye. Így a kráterméret alapján kideríthető, hogy egy felszínt hány kisebb és hány nagyobb becsapódó test ért. A kráterszámláláson alapuló kor a krátermegtartási kor (crater retention age).
A kormeghatározást a kráterkeletkezési függvény (crater production function, CPF) segítségével lehet elvégezni (lásd például G. Neukum 1975, B. Ivanov, W. K. Hartmann munkássága ill. Tanaka, 2005).
Mivel nem ismert, hogy a kisebb méretű kráterpopulációban milyen arányban találhatók elsődleges és másodlagos kráterek, ezeket a kicsi (néhány m – pár száz méter átmérőjű) krátereket a kráterszámlálásban nem célszerű használni. Ezért különösen a fiatal, csak kisebb krátereket befoglaló felszínek korának meghatározása bizonytalanabb.
Eltérő számú becsapódó test éri a Naprendszer különböző részeiben keringő égitesteket: amelyik például közelebb van a kisbolygó-övezethez vagy egy óriásbolygó közelében helyezkedik el, az a nagy test fókuszáló hatása miatt többet kaphat. A számítások szerint a Mars kb. 2-3-szor annyi becsapódást szenved el, mint a Hold, ezért a krátersűrűséghez rendelt abszolút kormeghatározásos holdi adatokat a Marsnál érvényes értékek alapján korrigálni kell. Mivel ennek pontos szorzófaktora nem ismert, a Mars és a többi égitest felszínének abszolút korára vonatkozó becslések bizonytalanok.
Bármilyen felszín elég nagyszámú becsapódás esetén elérheti telítettségi állapotát (equilibrium vagy saturation), amikor már „megtelt” a felszín kráterekkel, és minden új becsapódás egy korábbi krátert rombol szét. Ezt az állapotot több kisbolygó és például a Merkúr, a Hold és a Callisto egyes területei is elérték. Ezekre a területekre csak egy minimális korérték adható, vagyis azt, hogy ezen minimális kornál mennyivel idősebbek, kráterszámlálással nem lehet megállapítani.
Kapcsolódó szócikkek Kormeghatározás
Források Bérczi Szaniszló, Gucsik Arnold, Hargitai Henrik, Horvai Ferenc, Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Nagy Szabolcs János: A Naprendszer kisenciklopédiája – A Naprendszer formakincse (1): Becsapódások folyamata, nyomai és hatásai. ELTE TTK – MTA Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport, 2005. planetologia.elte.hu, PDF
Kategória:Kráterek