Az al-dunai hajózás megkönnyítésére Tiberius római császár i. sz. 33–34 során a mai romániai Mehádiai-hegység és a szerbiai Miroc-hegység közötti szurdokvölgyben a Kazán-szoros jobb partján egy 210 méter hosszú utat építtetett, ennek segítségével lehetett biztosítani a hajók állati erővel való vontatását a zúgókon keresztül. jobbra|bélyegkép|300px|Luigi Ferdinando Marsigli térképe, Theatrum Antiqvitatum Romanarum in Hungaria Az al-dunai római jelenlét első nyomait Luigi Ferdinando Marsigli írta le 1726-ban Amszterdamban megjelent „Danubius Pannonicus Mysicus, observationis geographicis astronomicis, hydrographicis, historicis, physicis perlustratus et in fex tomos digestus. T. 2, [Antiquitates romanae militares ad ultramque ripam Danubii]” című munkájában. Ő, mint határjárási bizottsági elnök, megbízatásán kívül a bejárt területek történelmi, néprajzi és régészeti sajátságait is leírta. Később az ő nyomdokain haladt Giovanni Grisellini, aki több tekintetben is bírálta Marsigli munkáját. A 19. század közepén Neudeck Gyula és Felix Kanitz foglalkoztak az al-dunai római jelenlét nyomaival.

Római feliratos emlékek Tiberius császár 33-34-ben Singidunumból a mai Brza Palankáig egy vontató utat építtetett, amelynek egy részét a sziklák kiugró falába másfél méter magasságban és szélességben vájták ki. Az így alkotott sziklautat még kiszélesítették olymódon, hogy három méteres közökben a sziklafalba barázdákat vájtak, azokba gerendákat fektettek, amelyeknek a part felőli végét a sziklafal alá ékelték, míg a három méter széles víz fölé nyúló gerendasort palánkokkal fedték be. Hasonló volt a rómaiak igyekezete Traianus császár idejében is, aki a Vaskapu-szorosban 110-130 között építtette a róla elnevezett vontatóutat.

Összesen öt sziklafelirat hirdeti a rómaiak műszaki tevékenységét Drenkova és Orsova közt. Időrendileg a legrégebbi Tiberius két táblája, az egyik a Gospodin Vir-nél, a másik ettől kilenc kilométerrel lejjebb, az Izlas zuhatag irányában, a Boljetenska reka patak beömlésénél. A két tábla szövege megegyezik, kiállításában a Gospodin Vir zuhatagnál található sokkal díszesebb. Marsigli a két tábla közül csupán a « Gospodin Vir» (Boldogasszony forgója) örvény felettit ismerte, de azt tévesen kevéssel a Tachtalia sziklapad fölé jelölte, így később sokáig nem találták meg újra. jobbra|bélyegkép|320px|A Traianus tábla 1908 körül A Traianus tábla szövege: IMP CAESAR DIVI NERVAE F NERVA TRAIAN AVG GERM PONTIF MAXIMVS TRIB POT IIII PATER PATRIAE COS III MONTIS T FLVVII ANFRACTBVS SVPERATIS VIAM PATEFECIT

A Gospodin Vir-nél Traianus tábláján kívül Vespasianus és Domitianus egy-egy táblája is megtalálható. Tiberiusé a középső, Vespasianusé ettől balra, Domitianusé pedig jobbra helyezkedik el. A táblák szövegei:

A Vespasianus-tábla szövege: jobbra|bélyegkép|320px|A sziklafeliratok rajza Luigi Ferdinando Marsigli művében IMP CAESAR VESPASIANO AVG PONT MAX TRPOT PP COS GEN SOR

Tiberius táblája:

TI CAESAR D AVG F AVGVSTO IMPERATORE PONT MAX TR POT XXXV LEG IIII SCYT LEG MACED

Domitianus táblája:

IMP CAESAR DIVI VESPASIANI F DOMI TIAN AVG GERM PONT MAXIMVS TRIB POT XII IMP XXII COS XVI CENSOR PERPETVVS PP PER SCR FVLARVM VETUSTATE ET INCVRRUS DAN VI C RVPTVM OPERIBV LEG

Domitianus nevét utólag kivésték, de a betűk alakja kivehető. A felirat le van pattogva, illetve az alsó három sora sérült. A Gospodin-szirttől lejjebb, ahol a sziklautak, illetve a bevágások végződnek, Tiberius a gospodinival csaknem azonos felirattal örökítette meg a nagy vállalkozást, itt azonban a feliratot a kemény kőzet miatt nem fejezték be. A felirat így szól:

TI CAESARE AVG F AVGVSTO IMPERATORE PONT MAX TR POT XXXV LEG III SCYT LEG VMACED

Ez a második tábla egyfajta illusztrálása lehetett annak, hogy a dunaparti sziklaútnak az innen Gospodinig terjedő szakaszát tekintették a tervezők, illetve az építők a legfontosabbnak.

Az építési munkálatok jobbra|bélyegkép|300px|Traianus római császár táblája napjainkban, a felirat szövege magyarul: “Uralkodó császár, az isteni Nervus fia, Nerva Traianus, Augustus Germanicus, Pontifex Maximus, negyedjére a nép képviselője, a haza atyja, háromszoros konzul leküzdötte a hegyek és a Duna szikláit és ezt az utat építette”. jobbra|bélyegkép|300px|Marsigli 1726-ban készített térképe, amelyen feltüntette Traianus hídjának pontos helyét jobbra|bélyegkép|300px|Traianus hídjának rekonstruált képe A Vaskapu-szoros több szűk szakaszból – Galambóci szurdok, a Gospodin Vir szurdok, Nagy és Kis Kazán-szoros, Sip-szurdok – álló, összesen 134 kilométer hosszú folyamszakasz a Dunán. Tiberius vállalkozása a Vaskapu-szoros felső zuhatagsorára terjedt, s Vespasianus és Domitianus sem terjeszkedtek az alsó Kazán-szorosra, ahol Traianus a dák háború miatt az Óogradenával átellenben, a Nagy-Kazán alsó kijáratánál látható felirat tanúsága szerint hidat emeltetett.

A rómaiak első térfoglalása és katonai érdeke tehát a fentebb leírt táblákból következően a felső zuhatagsorozathoz fűződött. A Duna Báziástól Orsováig hatalmas V-betűt formál, amelynek bal szárán Baziás, a jobbon Orsova, s a csúcsában a Jucz-i fenékgát áll. A legkomolyabb veszélyt a hajózásra a Drenkován alól a Kozla nevű széntelep felől következő Kozla zuhatag jelenti, a sziklapad által a jobb partra zúdított víztömeg a Gospodin sziklába ütközve hatalmas örvényléssel halad tovább, hogy aztán a Duna medrében óriási ék alakban húzódó Dojke fenékgátján átbukva a hirtelen 380 méter szélességűre szűkülő mederben örvényeket képezzen. Míg a folyó e szakaszának bal partján Széchenyi István és munkatársa, Vásárhelyi Pál építtette Széchenyi-út nyitotta meg a közlekedést, addig a jobb parton amár az 1. század elején komoly munkával 210 méter hosszan levésték a Gospodin-szirtet, így kialakítva a járható utat.

Tiberius alig fejezte be Pannonia meghódítását, azonnal a moesiai partok biztosításához fogott. Nagy gonddal elkészített emléktáblája máig hirdeti, hogy 33. szeptember 14. és 34. szeptember 15. közt avatták fel a legio IV. Scythica és legio V. Macedonica legénysége által kivésett sziklautat. Az út 210 méter hosszú, kialakítása során a sziklafalat két méter magasságban és két méter szélességben kellett levésni. Az így kivágott sziklapad talpán alig egy-egy méteres (helyenként két-két méteres) közökben 25 cm. mély, 18 cm. széles csatornavájatokba megfelelő méretű gerendákat illesztettek be olyan formán, hogy a gerendák belső végeit a szikla oldalába ékelték, a víztükör fölé, legalább egy méternyire kiugró szabad végüket pedig karfákkal, hídlással gyalogjárók és hajóvontatók dobogójává alakították. Hogy a sziklaút keménysége ne ártson az igás állatoknak, illetve a hátaslovaknak, azt cementburkolattal ágyazták ki.

Jegyzetek

Források Mócsy András: Az Al-Duna első szabályozása Téglás Gábor: Ujabb adalékok az aldunai zuhatagok szikla-felirataihoz, Akadémiai Értesítő 1894. évfolyam Papp Júlia: Optimo principi restitutori daciae Adatok egy 18. századi politikai toposz képi ábrázolásához Neudeck Gyula: Tiberius útja az Aldunán, Archeológiai Értestő, 1894. Horváth Péter: A zuhatag

További információk „Danubius Pannonicus Mysicus, observationis geographicis astronomicis, hydrographicis, historicis, physicis perlustratus et in fex tomos digestus. T. 2, [Antiquitates romanae militares ad ultramque ripam Danubii]” Jahrbuch der Kaiserl. Königl. Central-Commission zur Erforschung Trajan's road through the Cazan gorges

Kategória:Római Birodalom