bélyegkép|jobbra|250px|Guttman Barbara: Zsiráfiskola. A kép az erőszakmentes kommunikáció négy elemének (megfigyelés, érzés, szükséglet, kérés) váltogatását szimbolizálja Az erőszakmentes kommunikáció, vagy ahogy Magyarországon az egyik legnagyobb ezzel foglalkozó csoport nevezi együttműködő kommunikációEMK.hu (EMK), Marshall Rosenberg amerikai klinikai pszichológus által kifejlesztett konfliktuskezelési megközelítésRosenberg 2005b. és kommunikációs módszer, amelynek célja, hogy az emberek nagyobb együttérzéssel és világosabban (kevesebb félreértéssel) tudjanak kommunikálni egymással, és a konfliktusok kezelése során minden résztvevő számára elfogadható megoldásokat találjanak. Az EMK-nak két fókusza van: az egyik az empátia, vagyis a másikra való együttérző odafigyelés, a másik az önmagunkra való együttérző odafigyelés, és az ennek megfelelő közvetlen, nyílt kommunikáció.Rosenberg 2005, 72. oldal: Making Requests Consciously. Az EMK számos alapvető megkülönböztetésre épül: ilyen a megfigyelés és az értékelésRosenberg 2005c, Chapter 3: Observing Without Evaluating.; a szükséglet és a megoldási tervRosenberg 2005c, Chapter 9: Connecting Compassionately with Ourselves; az érzés és a gondolatRosenberg 2005c, 41. oldal: Feelings Versus Non-Feelings; a követelés és a kérés.Rosenberg 2005c, 79. oldal: Requests Versus Demands Az EMK tudatosság fő eszköze egy 4 lépésből álló folyamat, melynek alkotóelemei: a megfigyelés, az érzés, a szükséglet és a kérés. Az EMK-zsargonban az erőszakmentes kommunikációt szokás zsiráfnyelvnek is nevezni, szembeállítva a hétköznapokban csaknem mindenki által használt sakálnyelvvel. Az EMK-nak mint módszernek lényeges aspektusa, hogy alkalmazásának nem feltétele, hogy a kommunikációs partner is tudjon és/vagy akarjon erőszakmentesen kommunikálni.
Az EMK ember- és világképe Az erőszakmentes kommunikáció tanulásának szükségességét bizonyos társadalmi és társadalomtörténeti tények és értelmezések támasztják alá.Rosenberg 2005b, 105-109. oldal Az EMK módszere sikeresen alkalmazható e társadalmi és társadalomtörténeti háttér ismerete nélkül is. Ugyanakkor ez segíthet megérteni, hogy személyes és társadalmi szinten gyakran miért nehéz túllépni, elfelejteni a dominancia nyelvét, a „sakálnyelvet".
Marshall Rosenberg látásmódja szerint a minket körülvevő társadalom alapját az elnyomó rendszerek alkotják. Ezek arra épülnek, hogy néhány ember a jó és rossz tudásának letéteményese: ők állnak a hierarchia élén (legyen szó politikáról, oktatásról, vallásról vagy egyszerűen a családról), ők szabják meg, hogy milyen viselkedés tekinthető „erkölcsösnek”, „helyesnek”, „igazságosnak”, „jogosnak” stb.
Az EMK szótárában ezek a fogalmak (valamint a hozzájuk kapcsolódó „kell”, „kénytelen”, „kötelesség”, „tilos”, „muszáj” stb. kifejezések) nem szerepelnek. Az erőszakmentes kommunikáció alapja az a banális álláspont, hogy a világ jó hely és az emberek jók. Bővebben ez azt jelenti, hogy kivétel nélkül minden ember minden megnyilvánulása végeredményben nem más, mint alapvető szükségletek kielégítése. Konfliktusok akkor keletkeznek, ha az emberek nem ismerik föl, „nem hallják meg” egymás valódi szükségleteit, a kommunikáló felek szükségletei nincsenek harmóniában egymással, az egyik fél számára nem megfelelő megoldás az, ahogy a másik az adott szükségletét megpróbálja kielégíteni.
Ebben a megközelítésben értelmezhetetlen a „jó emberek” versus „rossz emberek”, illetve „helyes cselekedetek” versus „helytelen cselekedetek” dichotómia: a konfliktusban szembenálló felek (még olyan szélsőséges esetben is, amikor gyilkosról és áldozatról van szó) egyaránt értékes emberek, egyaránt „jogos” és tiszteletre méltó emberi szükségletekkel, akik akár egymás élete gazdagításának forrásául is szolgálhatnának akkor, ha ismernék önmaguk és egymás valós szükségleteit. Az „élet gazdagítása” az EMK egyik kulcsgondolata.
Sakál és zsiráf Marshall Rosenberg sakálnyelvnek nevezte el a kommunikációnak azt az erőszakos módját, ahogy általában viszonyulni szoktunk egymáshoz és önmagunkhoz. A sakál konfliktushelyzetben kétféle módon viselkedik: ha az ellenfelét gyengébbnek találja, akkor üvöltve támad, ha erősebbnek, akkor alázatosan behúzott farokkal elsomfordál. Az üvöltés történhet látszólag szelíd szavakkal is. Az „Ejnye-bejnye, kisfiam, máskor ne csinálj ilyet, mert összetöröd anyuci szívét.” mondat semmivel sem kevésbé sakál, mint a „Szíjat hasítok a hátadból, te büdös kölyök!”. A hallgató fél mindkét közlésből minősítést hall meg: azt, hogy ő „rossz”, és hogy a másik (negatív) érzelmeiért ő a felelős.
A szárazföldi emlősállatok közül a zsiráfnak van a legnagyobb szíve. A zsiráf továbbá nagyon erős állat, ugyanakkor nagyon szelíd: egyetlen rúgásával harcképtelenné tehetné a társát – csak épp nem teszi. Nyálával képes feloldani a tövist, ami azt a készséget jelképezi, hogy mások „fullánkjait” együttérzéssel és empátiával dolgozhatjuk fel. Ezek miatt lett a zsiráf az erőszakmentes kommunikáció szimbólumává. Az EMK terminológiájában „a zsiráf” általában az erőszakmentesen kommunikálni próbáló embert jelenti, szembeállítva „a sakállal”, vagyis az erőszakosan kommunikáló emberrel. A zsiráf pontosan tisztában van a saját érzéseivel és szükségleteivel, fölvállalja őket, és esze ágában sincs azokról lemondani (ellentétben a meghunyászkodó sakállal). Viszont miközben saját szükségletei kielégítésére törekszik, teljes figyelemmel igyekszik meghallani a másik érzéseit és a mögötte húzódó szükségleteket. Amikor pedig a tényleges cselekvésre kerül sor, a zsiráf számára csak olyan megoldás elfogadható, amelyben ugyanakkora figyelmet kapnak a partnere szükségletei, mint a sajátjai.
Sakálfülek és zsiráffülek Ebben a megkülönböztetésben nagyon lényeges, hogy nem emberek, hanem kommunikációs stratégiák vannak szembeállítva egymással. Civilizált társadalmunkban gyakorlatilag mindannyiunk anyanyelve a sakálnyelv, és ezt a nyelvet, hiába tanulunk meg tökéletesen zsiráful, soha nem tudjuk végérvényesen elfelejteni. Ezért hasznos a „sakálfül” és „zsiráffül” terminológia alkalmazása: az ember mindig önmaga marad (nincs szó tehát címkézésről), viszont az éppen használt kommunikációs stílusától függően elmondható róla, hogy aktuálisan vajon sakálfület vagy zsiráffület visel-e. Az EMK-tréningeken ténylegesen bevett gyakorlat, hogy a résztvevők a gyakorlatok során zsiráf- illetve sakálfület illesztenek a fejükre.
Zsiráftánc: az EMK mint módszer Az erőszakmentes kommunikációban a végső cél, hogy a kommunikáló felek – EMK-s kifejezéssel élve – a szív szintjén kapcsolódjanak össze. Ezt nyilván könnyebb kimondani, mint megvalósítani. A gyakorlatban ehhez egyrészt őszinte önkifejezés szükséges, másrészt a másik emberre való empatikus odafigyelés. A „zsiráf” minden egyes megnyilvánulása (mondata) során választ, hogy épp önmagát vagy a partnerét állítja-e fókuszba. (Ezt időnként a „zsiráf két üzemmódjának” nevezik.) Emellett a kommunikáció állandó lavírozást jelent az EMK négy eleme – a megfigyelés, az érzés, a szükséglet és a kérés – között. Ezt az ide-oda lépegetést (egyrészt a négy funkció, másrészt az én és a partner között) nevezik az EMK-zsargonban zsiráftáncnak.
„Formális zsiráf” és „konyhazsiráf” Az EMK alapja az odafigyelés önmagunk és a másik legmélyebb rétegei felé. Ahhoz, hogy ezt készségszinten legyünk képesek megvalósítani a mindennapokban, sok tanulás és gyakorlás szükséges. Épp a gyakorolhatóság, a tanulhatóság miatt kellett kidolgozni a zsiráfnyelv formális szintaxisát. A formális módon megfogalmazott EMK-közlés szokatlanul, idegenszerűen hathat a hétköznapi beszédben. A kezdő zsiráf gyakran kap olyan visszajelzést partnerétől, hogy „Ne technikázz itt velem!”
Azonban, mint minden nyelvnek, a zsiráfnak is létezik informális változata, amely sokkal simulékonyabban képes illeszkedni a környezetébe. A konyhazsiráf alkalmazása során nem tartjuk be görcsösen a zsiráftánc lépéseit, és nem ragaszkodunk kényszeresen az EMK zsargonjához. Ennek elsajátítása rutin és intuíció kérdése, és mint ilyen, jószerével taníthatatlan.
Az EMK négy eleme Az erőszakmentes kommunikáció négy lépésből, négy tevékenységből áll össze. E lépések mindegyikére teljesen köznapi szavakkal utalunk, amelyek azonban az EMK-ban speciális tartalommal bírnak.
1. Megfigyelés Ennek lényege, hogy elválasszuk egymástól a tényeket azok értelmezésétől és értékelésétől. A megfigyelés arra vonatkozik, hogy az adott szituációban mi az, ami objektíve történt: mi az, amiről egy elfogulatlan kívülálló is ugyanúgy számolna be. A megfigyelésben ezért nem fordul elő a tények interpretálása (pl. „Nem figyelsz rám.”), a másik minősítése (pl. „Béla ostoba ember.”), általánosítás (pl. „Soha nem hívsz fel, mindig csak én kereslek.”).
Mindezen megfogalmazások kívül esnek a megfigyelés keretein. Helyettük tényszerűen például a következő mondatok mondhatóak:
„Az elmúlt öt percben kétszer néztél a szemembe.” „Bélának fél órán keresztül magyaráztam a dolgot, azt hallottam tőle utána, hogy nem érti.” „Az elmúlt évben minden egyes telefonbeszélgetésünk során én voltam a hívó fél.”
Az előbbi példamondatok a vitapartnert rögtön védekező pozícióba kényszerítik, szemben az utóbbiakkal, amelyek nem tartalmaznak értékelést, tehát nincs mit vitatkozni velük. Ellenkezőleg megnyitja az utat a kommunikáció felé.
A fentiekből önként adódik a kérdés: vajon a pozitív minősítés (pl. „Béla okos ember”) zsiráful van-e? A válasz határozottan: nem. A pozitív, mi több: a semleges minősítés (pl. „Béla villamosvezető”) is ítéletet fogalmaz meg: az embert azonosítja a viselkedésével. Lehet, hogy Béla azzal keresi a pénzt, hogy reggeltől estig villamost vezet – azonban Béla egy csomó más dolgot is csinál; teljes ember, érzések és szükségletek komplex szövevényével. Ha ráragasztunk egy címkét, akkor szinte mindegy is, hogy a címke felirata „ostoba”, „okos” vagy éppen „villamosvezető”: pusztán a címkézés tényével erőszakot alkalmazunk.
A pozitív minősítés további hátulütője, hogy kimondatlanul is feltételt fogalmaz meg. Ha azt mondom: „te jó vagy”, akkor ez implikál egy olyan attitűdöt, amely szerint „addig és csak addig fogadlak el, ameddig te (az én értékrendem szerint) jó vagy”. Az EMK szerint nem azért fogadok el valakit, mert ő „valamilyen”, hanem önmagáért. (Amellett, hogy az illető egy konkrét cselekedetét vagy elfogadom, vagy sem.)
Ha a zsiráfnak épp nem az önkifejező, hanem a másikra figyelő üzemmódját gyakoroljuk, akkor a megfigyelés többnyire arra vonatkozik, hogy kommunikációs partnerünk konkrétan mit kifogásol a viselkedésünkben (mit figyelt meg). Ennek módja leginkább a találgatás. Pl.:
Ő: De szemét vagy velem!Én: Amikor azt mondod, hogy szemét vagyok, arra gondolsz, hogy nem köszöntöttelek föl a születésnapodon?Ő: Egy frászt, kit érdekel!Én: Akkor arra, hogy tegnap nem hívtalak fel?Ő: Pontosan!Arról, hogy szemét vagyok-e vagy sem, hosszas (és parttalan) vitát folytathatnánk. Azon, hogy tegnap nem hívtam fel, nincs mit vitatkozni, mert tény. Az, hogy ez őt miért zavarja, már más kérdés. Ennek feltárására az EMK 2. és 3. lépése szolgál.
2. Érzés A köznapi életben az érzés szót gyakran használjuk a gondolat vagy vélemény szinonimájaként (pl. „Az az érzésem, hogy ez a film unalmas”), de gyakran e mögé bújtatjuk a másik minősítését (pl. „Úgy érzem, tévedsz”). Az EMK-nak talán a legnehezebben megtanulható eleme az érzések és gondolatok szétválasztása, és a tényleges érzések felismerése, mind önmagunknál, mind a másiknál.