thumb|right|263px|Az építés alatt álló első prototípus az Irkutszki Repülőgépgyárban 2016-ban Az MC–21, korábban MSZ–21 (МС – магистральный самолёт, magyar átírásban: magisztralnij szamoljot; a 21-es szám a 21. századra utal) az orosz Tupoljev, a Jakovlev tervezőiroda és az Irkut repülőgépgyár alkotta konzorcium által fejlesztett utasszállító repülőgép. A projektben kezdetben az Iljusin-tervezőiroda is részt vett, de 2008 februárjában kilépett a programból. A program a kezdetektől jelentős csúszást szenvedett. A gép 2017-ben emelkedett először a levegőbe. Rövid és közepes távolságú járatokra szánják, több éves csúszást követően várhatóan 2021-ben áll szolgálatba háromféle kivitelben. A gép típusjelzése eredetileg a cirill betűkből álló МС volt, amelynek angol átírása MS, magyar átírása MSZ lenne. A cirill betűket nem mindig helyesen értelmező nemzetközi sajtóban azonban olyan mértékben elterjedt az MC jelzés, hogy az Irkut repülőgépgyár úgy döntött, a géphez a latin M és C betűkből álló típusjelzést alkalmazza.
Története A repülőgépet eredetileg a Jakovlev tervezőiroda kezdte el fejleszteni Jak–242 néven, mint a jól bevált és népszerű Jak–42 utódját. Ebben az időszakban az Iljusin tervezőiroda is tervezett egy hasonló utasszállító repülőgépet, az Il–214-et, de a Jak–242-vel együtt ez a program is elakadt a kezdeti stádiumban, a tervek csak rajz szintjén maradtak.
A Jakovlev terveit a 2000-es évek közepén vették elő újra, és más tervezőirodák is csatlakoztak a fejlesztési programhoz.Tupolev joins team creating Russia’s next generation jet (a Flight cikke) Az MSZ–21 típusjelet kapott repülőgép első repülését 2011-re tervezték. Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes 2012. februári nyilatkozata szerint a gép első felszállását 2015–2016 körül tervezik, az első sorozatgyártású példányok pedig 2020-tól kerülhetnek a megrendelőkhöz.Russland: MS-21 erst ab 2020, aeroTELEGRAPH, 2012. február 12. (németül)
Első változatánál a szerkezeti elemek 33%-át tervezik kompozitanyagokból előállítani. Ha később majd elkészül a teljes egészében kompozit szárny, akkor ez az arány 40–50%-ra fog növekedni.
Háromféle kivitelben tervezik gyártani, melyek törzshosszban és utaslétszámban különböznek. Az MC–21–100-t 132, az MC–21–200-t 156, az MC–21– 300-t 174 utas szállítására alakítják ki, ezen kívül egy teherszállító változat kifejlesztését is tervbe vették. A repülőgépekbe a Permi Motorgyár PD–14-es turbóventilátoros gázturbinás sugárhajtóművet fogják építeni, amely a PSZ–12 hajtóművön alapul. A sorozatgyártást az Irkut repülőgépgyár végzi.
Az első elkészült repülőképes prototípust 2016. június 8-án mutatták be az Irkutszki Repülőgépgyárban.http://www.rbc.ru/society/08/06/2016/5757a6c39a79471aa40da402 A gép első felszállására 2017. május 28-án került sor.
2020 novemberében készült el az MC–21–310 változat, amelybe az orosz gyártmányú PD–14 gázturbinás sugárhajtóművet építették. Ez a gép ötödik megépített példánya, amelyet már a sorozatgyártás technológiáját alkalmazva építettek. A gép 2020. december 15-én emelkedett először a levegőbe és egy óra 25 percet töltött a levegőben a tesztrepülés során.
Típusváltozatok MC–21–300 – Az utaskabin kialakításától függően 163–211 személyes alapváltozat amerikai PW1400G hajtóművekkel. Hatótávolsága 6000 km. MC–21– 310 – Alapváltozat orosz gyártmányú PD–14 gázturbinás sugárhajtóművel felszerelve. MC–21–200 – Rövid törzsű változat 132–165 közötti utaskapacitással, hatótávolsága 6400 km. MC–21–400 – Tervezett típusváltozat növelt, kb. 250 személyes utaskapacitással.
Jegyzetek
Források AZ MC–21 a gyártó Irkut vállalat honlapján (angolul) A fejlesztés előzményei a Jakovlev honlapján Az MC–21 az Egyesített Repülőgépgyártó Vállalat (AOK) honlapján Az MSZ–21 a Jakovlev honlapján
További információk A Jakovlev tervezőiroda honlapja Az Iljusin tervezőiroda honlapja A Tupoljev honlapja Az Irkut repülőgépgyár honlapja Az MC–21–310 első felszállása
Kategória:Orosz utasszállító repülőgépek Kategória:Tupoljev utasszállító repülőgépek Kategória:Jakovlev utasszállító repülőgépek