A Magyar Suzuki Zrt. japán többségi tulajdonban levő magyarországi autógyártó cég. A Magyar Suzuki a Suzuki Csoport 3. legnagyobb gyártóvállalata Japán és India után, egyetlen gyártóbázis Európában. Több mint 30 éves fennállása alatt mintegy 4 millió személyautót gyártottak az esztergomi gyárban.
Magyarország egyik vezető iparvállalataként jelentős mértékben hozzájárul a magyar gazdaság teljesítményéhez. A Coface CEE Top 500 rangsor szerint 2021-ben és 2022-ben Magyarország 20., illetve 14. és Közép- és Kelet-Európa 126., illetve 132. legnagyobb forgalmú vállalata.
Az esztergomi gyár 1992 októberében kezdte meg a termelést. A hazai és nemzetközi piacra készülő (a világ 123 országába) autók gyártásán kívül a társaság importált Suzuki gépkocsi, motorkerékpár és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik. 2019. április 1-je óta Esztergom a Suzuki Csoport európai logisztikai központja, innen koordinálják a pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-ellátást.
Története 1991–2008 A céget 1991-ben alapították. A gyárépületet az esztergomi óváros déli határában, a korábbi Labor MIM „C” telep helyén építették fel, 14 milliárd forintból, Csaba László tervei alapján. A központi telephely a 117-es főúttól mintegy 3 kilométerre északra helyezkedik el, az 1111-es és az 1117-es utak találkozása közelében; utóbbit a köznyelvben nevezik Suzuki útnak is, mert a vállalat közúti forgalmát legnagyobbrészt ez az út szolgálja ki. A közúti megközelítés mellett vasúton is jól elérhető, hiszen a Budapest–Esztergom-vasútvonal Esztergom vasútállomásától iparvágány vezet a gyártelep nyugati széléig, s ott saját rakodóállomása is van.
A termelés 1992-ben indult meg.Elkészült az egymilliomodik magyar Suzuki – Stop.hu, 2006. október 6. A Mária Valéria híd 2001-es újjáépítése óta jelentősen megnőtt a szlovákiai munkaerő aránya. Az alkalmazottak jelentős része a határon túlról érkezik, ahova a vállalat naponta buszjáratokat indít (volt idő, amikor a felvidéki dolgozók aránya a 42 %-ot is elérte). Ezzel a Suzuki foglalkoztatottság tekintetében egy időben a harmadik legnagyobb „szlovák” autógyártó volt, a pozsonyi Volkswagen és a nagyszombati PSA után.PORTFOLIO.HU - Online gazdasági újság
2001. november 21-én a Suzuki vezetésével alakult meg Magyarország első klasztere, a Közép-magyarországi Autóipari Klaszter. A vállalat 2003-ban indított el egy programot, amelynek célkitűzése a kapacitás bővítése volt. 2007 januárjában 4800-an dolgoztak az üzemben, a közvetlen alkalmazottak száma augusztusra már elérte a 6000 főt. Ezzel párhuzamosan 50 milliárd forintos beruházásba kezdett a gyár. Az egymilliomodik esztergomi autó 2006-ban készült el; ez a budapesti Csodák Palotájában látható. A cég belföldi piaci részesedése 19-21% körül mozgott, így piacvezető pozícióban volt.A Suzuki továbbra is Magyarország piacvezető autója – Autó-Motor,Magyar autópiac: vesztes és nyertes márkák 2005-ben– Hvg.huhttp://portal.ksh.hu/pls/portal/docs/1/511881.GIFÚjra bővült a magyar autópiac – Hvg.hu, 2006. április 24. 320 alkatrész-beszállítója volt, köztük 60 magyar cég. Jelenléte meghatározta az esztergomi ipari park kialakulását, fejlődését; több beszállítója az üzem mellé költözött. Az ipari park egyötödét a cég beszállítói köre adja.:: 24 Óra Online 2007-ben a cseh Plastimat és a német Kirchhoff Hungária Kft. nyitotta meg gyárait. A Suzuki több mint 30 év alatt több mint 2 milliárd eurót ruházott be Esztergomban.Elkészült az első esztergomi Suzuki Splash – Népszabadság, 2008. február 9.
2009– A gyár a kereslet visszaesése miatt a korábbi háromműszakos beosztásról 2009. január 5-től visszaállt az ötnapos kétműszakosra, és 1200 főt bocsátott el. A 30 km-nél távolabbi településekről megszüntette a céges buszokat. A busz nélkül maradt települések közé tartoztak például a magyarországi Komárom és a szlovákiai Komárom, Zselíz, Tata, vagy Tatabánya. 2009-re a tervezett termelés is visszaesett, 180 000 autóra. A beszállítók száma érdemben nem változott a válság alatt sem, 308 helyről – ezen belül 74 magyar cégtől – érkezett szállítmány.Még kevesebb Suzuki készül Esztergomban – Index, 2009. június 25. 2014-re a magyar beszállítók száma 85-re nőtt, de a termelés visszaesett 155 ezerre.nol.hu - Esztergom jobban teljesít: 100 országba exportálnák az új Vitarát
2017. április 19-én gyártották le a hárommilliomodik autót az esztergomi gyárban: egy Suzuki SX4 S-Crosst. 2024. február 8-án pedig legördült a négymilliomodik Suzuki-modell, egy GLX felszereltségű Vitara.
A Magyar Suzuki Zrt. autómodelljei Az első Swiftet Antall József, a WagonR+ első példányát Orbán Viktor, az Ignist Medgyessy Péter,:: 24 Óra Online az SX4-et Kóka János kormányozta ki a szerelőcsarnokból. Az ünnepségre eredetileg Gyurcsány Ferencet hívták meg, de ő nem jelent meg a gyárban. A miniszterelnök távolmaradásával jelezte, hogy a cégnél nem tartják tiszteletben a munkások érdekeit.:: 24 Óra Online 2008 februárjában kezdték meg a Splash sorozatgyártását, a miniszterelnök viszont ez alkalommal sem jelent meg. (2005-ben tett látogatásakor viszont egy Swift2-t vezetett.Gyurcsány látogatása a Suzuki-gyárban - Hírek)
A Suzukikon kívül Opel Agilát, Fiat Sedicit, Subaru Justyt is készítettek az üzemben.
+ Suzuki-gyártás199419961998200020022003200420062007200820092010 (terv)201219 40052 00065 80077 20084 60089 20094 000163 963230 000Kemma.Hu - Kemma282 000180 000180 000155 000 +201320142015201620172018157 755150 578185 000211 266170 000175 000
+ Alkalmazottak száma2001200220032004200520062007200820142015201720232024170016301935244327004800650042743100283528922781https://kemkik.hu/ckfinder/files/24O_TOP100_2025_WEB.pdf2858
Modellek
Kép Modell Időszak Leírás 190px Swift (Geo Metro) 1992- 190px WagonR+ (Opel Agila) 2000-2008 190px Ignis (Subaru Justy) 2000-20072016- 190px Splash (Mazda Carol) 2008-2014 190px SX4 (Fiat Sedici) 2006-20132014- 190px Jimny (Mazda AZ-Offroad) 1998-2018keretnélküli|190x190pxSX4 S-Cross2013-keretnélküli|189x189pxVitara2015-S-CROSS2019-
Jegyzetek
További információk 1993: Antall József felavatja a szupergaranciával épült Suzuki-gyárat – Index, 2008. május 7. Megszólalt az esztergomi Suzuki-gyár: így hat rájuk az autóipari válság (Pénzcentrum.hu, 2020.02.17.)
Kategória:Esztergom Kategória:Suzuki Kategória:Magyarországi járműgyárak Kategória:Komárom-Esztergom megye gazdasága Kategória:Esztergom 20. századi építményei Kategória:1991-ben alapított cégek