Az 1955-ös Formula–1 világbajnokság második futama a monacói nagydíj volt. A 100 körös, 1950 után másodszor megrendezett versenyt május 22-én tartották Monaco utcáin.

Előzmények A verseny előtt már sötét felhők kezdtek gyülekezni a Formula–1 felett, amelyekből villámként csaptak le a tragédiák. Nem sokkal a futamot megelőzően Stirling Moss egy Mercedes-Benz volánjánál megnyerte a Mille Migliát vetélytársa, Juan Manuel Fangio előtt. Moss győzelmét egy tragédia tette szomorúvá, amely egy kislány életét követelte. Paudában egy Alfa Romeo a nézők közé hajtott. Pauban Mario Alborghetti halálos balesetet szenvedett és kilenc néző is megsérült. Hans Herrmann Monte-Carlóban egy edzés során csigolyatörést szenvedett, de ő túlélte. Ekkor még senki nem sejthette, hogy ebben az esztendőben még közel száz áldozatot fog követelni az autóversenyzés. A Mercedes-Benz Herrmann helyére a francia André Simont szerződtette, ő helyettesítette sérült társát.

Időmérő Az időmérő edzést Juan Manuel Fangio nyerte, 1:41,1-es idővel. A versenyzőnek a 16., csapatának, a Mercedes-Benznek pedig az 5. első rajthelye volt ez.

Rajtpozíció Rajtszám Versenyző Csapat Köridő Különbség 1 2 Juan Manuel Fangio Mercedes 1:41,1 — 2 26 Alberto Ascari Lancia 1:41,1 +0,0 3 6 Stirling Moss Mercedes 1:41,2 +0,1 4 30 Eugenio Castellotti Lancia 1:42,0 +0,9 5 34 Jean Behra Maserati 1:42,5 +1,4 6 36 Roberto Mieres Maserati 1:43,7 +2,6 7 28 Luigi Villoresi Lancia 1:43,7 +2,6 8 38 Luigi Musso Maserati 1:44,3 +3,2 9 44 Maurice Trintignant Ferrari 1:44,4 +3,3 10 4 André Simon Mercedes 1:45,4 +4,3 11 40 Cesare Perdisa Maserati 1:45,2 +4,5 12 18 Mike Hawthorn Vanwall 1:45,6 +4,5 13 8 Robert Manzon Gordini 1:46,0 +4,9 14 42 Giuseppe Farina Ferrari 1:46,1 +5,0 15 48 Piero Taruffi Ferrari 1:46,4 +5,3 16 12 Élie Bayol Gordini 1:46,7 +5,6 17 14 Louis Rosier Maserati 1:46,8 +5,7 18 46 Harry Schell Ferrari 1:46,9 +5,8 19 32 Louis Chiron Lancia 1:47,3 +6,2 20 10 Jacques Pollet Gordini 1:49,4 +8,3 NK* 22 Lance Macklin Maserati 1:49,4 +8,3 NK 24 Ted Whiteaway HWM 1:57,2 +16,1

*nem kvalifikálta magát

Futam A pole pozícióból induló Fangio és Moss meggyőző fölénnyel uralták a mezőnyt, amíg mindketten a motor meghibásodása következtében ki nem estek. Moss a 81. körben kényszerült feladni a küzdelmet, így Alberto Ascari átvette a vezetést. (Mosst a 9. helyen rangsorolták, mert bár kiesett, teljesítette a versenytáv 90%-át.) Ezt a kört azonban ő sem tudta befejezni. Az alagútból kiérkezvén elvesztette uralmát a Lancia felett, és a tengerbe zuhant. A matrózok gyorsan az olasz versenyző segítségére igyekeztek. A gyors intézkedésnek köszönhetően néhány karcolással megúszta a balesetet, legalábbis Ascari nem panaszkodott. A futamot a francia Maurice Trintignant nyerte egy Ferrarival.

Ascarit kórházba szállították, ő azonban haza akart menni. Végül saját felelősségére hazaengedték. 4 nappal a balesete után Monzában tesztelt egy sportautót. A 4. körében a Vialone kanyarban autója felborult. Ascari ezt a balesetet már nem élte túl. Később a kanyart átépítették, és róla nevezték el.

Végeredmény Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Megtett kör Idő/Kiesés oka Rajthely Pont 1 44 Maurice Trintignant Ferrari 100 2:58:09,8 9 8 2 30 Eugenio Castellotti Lancia 100 +20,2 4 6 3 34 Jean Behra Cesare Perdisa Maserati 99 +1 kör 5 22 4 42 Nino Farina Ferrari 99 +1 kör 14 3 5 28 Luigi Villoresi Lancia 99 +1 kör 7 2 6 32 Louis Chiron Lancia 95 +5 kör 19 7 10 Jacques Pollet Gordini 91 +9 kör 20 8 48 Piero Taruffi Paul Frère Ferrari 86 +14 kör 15 9 16 Stirling Moss Mercedes 81 +19 kör 3 Ki* 40 Cesare Perdisa Jean Behra Maserati 86 Kipördült 11 Ki 26 Alberto Ascari Lancia 80 Baleset 2 Ki 46 Harry Schell Ferrari 68 Motor 18 Ki 36 Roberto Mieres Maserati 64 Sebességváltó 6 Ki 12 Élie Bayol Gordini 63 Sebességváltó 16 Ki 2 Juan Manuel Fangio Mercedes 49 Sebességváltó 1 1 Ki 8 Robert Manzon Gordini 38 Sebességváltó 13 Ki 4 André Simon Mercedes 24 Motor 10 Ki 18 Mike Hawthorn Vanwall 22 Üzemanyag-szabályzó 12 Ki 14 Louis Rosier Maserati 8 Olajszivárgás 17 Ki 38 Luigi Musso Maserati 7 Sebességváltó 8 NK** 22 Lance Macklin Maserati NK 24 Ted Whiteaway HWM-Alta NK 4 Hans Herrmann Mercedes Sérülés

*kiesett **visszalépett az időmérő előtt

Statisztikák Versenyben vezettek: Juan Manuel Fangio : 49 kör (1-49), Stirling Moss : 31 kör (50-80), Maurice Trintignant : 20 kör (81-100) Maurice Trintignant első győzelme. Juan Manuel Fangio 16. pol pozíció (R), 15. leggyorsabb kör (R) Ferrari 20. győzelme. Louis Chiron 55 éves 292 napos korában lett hatodik, a legidősebb pontszerző a Formula–1-ben.

Alberto Ascari kétszeres világbajnok utolsó, Cesare Perdisa első versenye.

Források A Formula–1 hivatalos oldala A nagydíj statisztikái a StatsF1.com-on Az 1955-ös szezon leírása a formula.hu-n

Monacoinagydij Kategória:Monacói Formula–1 futamok