Luca Toni (Pavullo nel Frignano, 1977. május 26. –) olasz labdarúgó. Tagja volt a 2006-os vb-győztes olasz válogatottnak. 9-es mezben játszott. A 2015–16-os idény befejeztével, 38 évesen jelentette be visszavonulását.
Pályafutása A kezdetek
Toni profi karrierje a Modena FC csapatában kezdődött 1994-ben. Ezt követően több szezont másod- és harmadosztályú csapatokban töltött el, majd 2000-ben a Vicenzához szerződött, amely már a Serie A-ban játszott. Ezután a Bresciához igazolt, ahol az ott töltött két éve alatt a legendás Roberto Baggióval ők alkották a csatársort.
Palermo 2003-ban a nagyratörő terveket szövögető Palermo csapata igazolta le. Első évében 30 góllal rögtön gólkirály lett, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat közel 30 év után ismét feljutott az első osztályba. Ekkor lett először válogatott is, első meccse egy Izland elleni 2–0-s vereség volt.
Fiorentina thumb|right|150px|Toni a Fiorentina mezében.
2005-ben már a Fiorentina játékosa volt. A csapat végül a negyedik lett, amilyen magasságokba a 90-es évek óta, Gabriel Batistuta ideje óta nem jutott. Toni 31 góllal ismét gólkirály lett, és nem sok kellett a rekorddöntéshez sem, ugyanis sokáig volt esélye megdönteni a legtöbb szerzett gól rekordját, amit 35 találattal Gunnar Nordahl állított fel az 1949-50-es szezonban.
A következő szezonban robbant ki az olasz labdarúgás hosszú idő óta legnagyobb botránya, a Calciopoli. A Fiorentina több más klubbal egyetemben súlyos büntetést kapott, ez ebben az esetben 19 pont levonás volt. Bár már nyáron több csapattal kapcsolatba hozta őt a sajtó, a klub elnöke, Andrea della Valle ekkor még rá tudta beszélni, hogy maradjon. A 2006-07-es szezonban egy sérülés hátráltatta, azonban végül így is szerzett 16 gólt. A szezon végén Toni bejelentette, hogy a német Bayern München csapatához szerződik. Előtte állítólag megígérte della Vallénak, hogy nem szerződik más olasz klubhoz, valószínűleg ezért esett a választás a német rekordbajnokra.
Bayern München Az átigazolás tényét a Bayern ügyvezető igazgatója, Karl-Heinz Rummenigge május 30-án jelentette be hivatalosan. Az átigazolás ára 11 millió euró volt, bemutatására pedig a másik új igazolással, Franck Ribéryvel együtt került sor. Toni végül a kilences mezt kapta.
thumb|left|130px|Toni és Miroslav Klose a Hertha BSC ellen 2009-ben.
Egy alkalommal, a görög Arisz Szaloniki elleni UEFA-kupa-meccsen 4 gólt szerzett, csoportgyőzelemhez segítve ezzel csapatát. 2008 februárjában megszerezte első Bundesliga-mesterhármasát is, a Hannover ellen.
Később, az UEFA-kupa negyeddöntőjének visszavágóján, a spanyol Getafe CF ellen a 115. és 120. percben szerzett gólt, továbbjutáshoz segítve csapatát. Az elődöntőben aztán az orosz Zenyit ellen simán kiestek. A sorozat végén eldőlt, hogy ő lett a gólkirály, a Zenyites Pavel Pogrebnyakkal megosztva.
Az az évi kupadöntőt az ő két góljával nyerte meg a Bayern 2–1-re a Borussia Dortmund ellen. A 2007-08-as szezonban a bajnokságban 24 gólt szerzett, összességében pedig 46 mérkőzésen 39 találattal zárt. 24 bajnoki gólja gólkirályi címet jelentett számára.
A 2008-09-es szezonban megtartotta jó formáját, az első 13 találkozón 9 gólt szerzett. Ezután megsérült, ám így is a Bayern házi gólkirálya lett 14 góllal.
Sérülése után egyébként két meccset a tartalékcsapatban is játszott.
A 2009-10-es szezonban az új edző, Louis van Gaal közel sem adott neki annyi játéklehetőséget, mint elődei. Toni emiatt egyre rosszabbul érezte magát, egy alkalommal, miután a félidőben le lett cserélve, szó nélkül elhagyta a stadiont. Ezért megbüntették. Decemberben az elnök, Uli Hoeness bejelentette, hogy Toni akár ingyen is elhagyhatja a klubot.
Roma 2009. december 31-én, miután Toni átesett az orvosi vizsgálatokon, eldőlt, hogy fél évre az olasz AS Roma csapatához szerződik kölcsönbe. 2010. január 6-án debütált Cagliari ellen. 2010. január 17-én két gólt szerzett a Genoa ellen. Többek között győztes gólt jegyzett az Internazionale ellen.
Genoa 2010 júniusában egy két évre szóló szerződést írt alá, és a nettó fizetése jelentett 4 millió €, Július 1-jén mutatták be, 9-es mezszámmal.
Juventus 2011. január 7-én a Juventus hivatalos honlapján bejelentették, hogy 2012. június 30-ig szóló szerződést kötöttek Tonival. A 100. gólját a Serie A-ban a Cagliari ellen szerezte a debütáló mérkőzésén.
A válogatottban
Toni a válogatottban 2004. augusztus 18-án mutatkozott be, egy Izland elleni barátságos meccsen. Első gólját alig 3 héttel később, a norvégok elleni vb-selejtezőn szerezte. 2005-ben több kulcsjátékos, köztük a csapatkapitány, Fabio Cannavaro is hiányzott, így ő viselhette a kapitányi karszalagot. 2005. szeptember 7-én megszerezte első mesterhármasát a válogatottban, ugyancsak vb-selejtezőn, Fehéroroszország ellen.
Játszott a 2006-os világbajnokságon is, ám ekkor csak a negyeddöntőben tudott betalálni, igaz, ekkor kétszer is. A döntőben kétszer is közel járt a gólszerzéshez, előbb kapufát fejelt, később be is talált (ugyancsak fejjel), ám a bíró ezt les miatt érvénytelenítette.
A 2008-as Európa-bajnokság selejtezői során többször is fontos gólt (összesen 4-et) szerzett, emellett gólpasszokat is adott. A tornán is játszott, azonban ekkor már nem volt olyan jó formában, egy gólt sem szerzett.
Bár az Eb-n rosszul játszott, a szövetségi kapitánynak, Marcello Lippinek töretlen volt a bizalma iránta, és nevezte a 2009-es Konföderációs kupára. Ez volt Toni utolsó nagy válogatott tornája.
Pályafutásának statisztikái
|1994-95||rowspan="2"|Modena||rowspan="2"|Serie C1||7||2||?||?||-||-||?||? |- |1995-96||25||5||?||?||-||-||?||? |- |1996-97||Empoli||Serie B||3||1||?||?||-||-||?||? |- |1997-98||Fiorenzuola||Serie C1||25||2||?||?||-||-||?||? |- |1998-99||Lodigiani||Serie C1||31||15||?||?||-||-||?||? |- |1999-00||Treviso||Serie B||35||15||?||?||-||-||?||? |- |2000-01||Vicenza||Serie A||31||9||?||?||-||-||?||? |- |2001-02||rowspan="2"|Brescia||rowspan="2"|Serie A||28||13||?||?||-||-||?||? |- |2002-03||16||2||?||?||-||-||?||? |- |2003-04||rowspan="2"|Palermo||rowspan="1"|Serie B||45||30||?||?||-||-||?||? |- |2004-05||rowspan="1"|Serie A||35||20||?||?||-||-||?||? |- |2005-06||rowspan="2"|Fiorentina||rowspan="2"|Serie A||38||31||4||1||colspan="2"|–||42||32 |- |2006-07||29||16||?||?||?||?||?||?
|2007-08||rowspan="3"|Bayern München||rowspan="3"|Bundesliga||31||24||4||5||11||10||46||39 |- |2008-09||25||14||2||1||8||3||35||18 |- |2009-10||3||0||1||1||1||0||5||1
|2009–10||rowspan="1"|Roma||rowspan="1"|Serie A||15||5||2||0||-||-||17||5 |- |2010–11||rowspan="1"|Genoa||rowspan="1"|Serie A||16||3||2||4||-||-||18||7 |- |2010–11||rowspan="1"|Juventus||rowspan="1"|Serie A||14||2||1||0||-||-||15||2 |- 394||171||22||9||2||0||418||180 60||38||7||7||20||13||87||58 454||209||29||16||22||13||505||238
Sikerei, díjai Palermo
Serie B: 2003-04
Bayern München
Bajnok: 2007-08 Kupagyőztes: 2008 Ligakupa-győztes: 2007
Válogatott
Világbajnokság: 2006
Egyéni
A Serie B gólkirálya: 2003-04 Európai aranycipő: 2005-06 A Serie A gólkirálya: 2005-06, 2014-15 A világbajnokság All-Star csapatának tagja: 2006 A Bundesliga gólkirálya: 2007-08 Az UEFA-kupa gólkirálya: 2007-08
Jegyzetek
Források
Hivatalos honlap Profil a Bayern München hivatalos honlapján Válogatottbeli statisztika a FIGC honlapján FootballDatabase.com profil Toni al Bayern: "L'ho fatto per Firenze", RealSoccer.it Bomber italiani.... addio... , Realsoccer.it
Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Kicker-Torjägerkanone díj győztesei Kategória:Az Empoli labdarúgói Kategória:A Vicenza Calcio labdarúgói Kategória:A Brescia Calcio labdarúgói Kategória:A Palermo labdarúgói Kategória:A Fiorentina labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:Serie A gólkirályok Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A Hellas Verona labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Európai aranycipős labdarúgók Kategória:Német bajnok labdarúgók