Körösfeketetó (románul Negreni) falu Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében, az azonos nevű község központja. Egyike annak a 14 településnek, amelyek a megyében GMO-mentes régiót alakítottak.Már két génmódosítás-mentes régió alakult Romániában – Transindex.ro, 2007. március 28.
Fekvése Északon Szilágy megyével szomszédos, keleten Csucsa községgel, nyugaton Bihar megyével. A Sebes-Körös két partján fekszik és az E60-as európai út szeli át.
Története Körösfeketetó, Feketetó nevét 1406-ban említette először oklevél Fekethethow alakban.
1692-ben Fekete-Tó, 1808-ban Feketetó, 1828-ban opp. Fekete Tó, 1888-ban Feketetó, 1913-ban Körösfeketetó néven írták.
A trianoni békeszerződésig Bihar vármegye Élesdi járásához tartozott.
Népesség 1880-ban 1701 lakosából 1585 román és 36 magyar volt.
1910-ben 2296 lakosából 67 fő magyar, 2210 román volt. A népességből 78 fő görögkatolikus, 27 református, 2147 görögkeleti ortodox volt.
1992-ben a nemzetiségi összetétel a következőképpen alakult: 1845 román, 1 magyar és 9 cigány.
Látnivalók bélyegkép|jobbra|250px|A feketetói vásár bélyegkép|jobbra|250px|Régi tárgyak a feketetói vásárban Minden év október második hétvégéjén kirakodóvásárt tartanak. Az írásos dokumentumok szerint a község 1815-ben kapta meg az országos vásártartási engedélyt, de valószínűsíthető, hogy már korábban is tartottak itt vásárt.www.erdelyiturizmus.hu
Jegyzetek
Források
További információk A polgármesteri hivatal honlapja Hajdú Sándor: A Feketetó kincse – Hetek, 2003. október 23. – Cikk a feketetói éves vásárról Képgaléria a feketetói vásárról a www.erdely-szep.hu honlapon
Kategória:Kolozs megye települései Kategória:Bihar vármegye települései