A Blue Lines (szó szerinti jelentése: „Kék vonalak”) a brit elektronikus zenei együttes, a Massive Attack bemutatkozó albuma, mely 1991. augusztus 6-án jelent meg a Virgin Recordsnál.2002-ben megjelent egy újramaszterelt kiadás. Ld. The Guardian (online): Blue Lines review (remastered edition)
Általában a trip hop műfaj első albumaként tartják számon (bár e kifejezést csak évekkel később kezdték alkalmazni).Guy Garcia: MUSIC; Trip-Hop Reinvents Itself to Take on the World A lemez „masszív” kritikai és közönségsikert aratott az Egyesült Királyságban, bár másfelé eredeti megjelenésekor kevésbé fogyott jól. Ma már maguk a tagok is kevésbé jelentősnek tartják, inkább a sokkal érettebb, kiforrottabb, koncepciózusabb második, Protection című album előzményének, ahhoz készült tanulmánynak tekintik.
Zeneileg az album, és maga a trip-hopnak nevezett műfaj is, a régebbi „fekete zenék” (soul, hiphop, reggae) műfajok, az elektronikus zene és a dub stílus sajátos keverékének tekinthető, és az együttest az 1990-es évek jelentősként elfogadott zenekarává tette (ld. lentebb).
Az album születése
A tagok lazább kapcsolatára épülő sample-zős – mixelős, underground The Wild Bunch-korszaknak a Massive Attack későbbi menedzsere, Cameron McVey egy hirtelen ötlete vetett véget:
Az album dalai Safe from Harm (Cobham/Del Naja/Marshall/Nelson/Vowles) – 5:16 One Love (Cobham/Del Naja/Marshall/Vowles/Williams) – 4:48 Blue Lines (Bennett/Brown/Carlton/Del Naja/Geurin/Marshall/Sample/Scott/Thaws/Vowles, +egy sample-t tartalmaz James Browntól) – 4:21 Be Thankful for What You've Got (DeVaughn) – 4:09 Five Man Army (Del Naja/Marshall/Thaws/Vowles/Williams) – 6:04 Unfinished Sympathy (Del Naja/Marshall/Nelson/Sharp/Vowles) – 5:08 Daydreaming (Badarou/Del Naja/Marshall/Thaws/Vowles) – 4:14 Lately (Brownlee/Del Naja/Marshall/Nelson/Redmond/Simon/Simon/Vowles) – 4:26 Hymn of the Big Wheel (Neneh Cherryvel) (Andy/Cherry/Del Naja/Marshall/Vowles) – 6:36
Fogadtatása Leg-leg-szavazások 1997-ben Blue Linest a HMV, a Channel 4, a The Guardian és a Classic FM által közösen készített felmérés „minden idők 21-edik legnagyszerűbb albumának” értékelte.
A neves Q zenei magazin olvasói egy 1998-as szavazáson a lemezt „minden idők 58-adik legnagyszerűbb albumaként” aposztrofálták, 2000-ben pedig ugyane magazin „minden idők 100 legnagyszerűbb brit albuma” listáján a 9. helyre szavazták .
2003-ban a lemez rákerült a Rolling Stone Magazin „minden idők 500 legnagyszerűbb albuma” listájára, ezen a 395. helyet szerezte meg.
Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.
Dalkritikák (Unfinished Sympathy)
Az album számai közül mind a kritikusok, mind a közönség körében (az MTV2, NME, illetve egyéb csatornák és magazinok által végzett felmérések szerint is) az Unfinished Sympathy fogadtatása volt a legkedvezőbb.
Safe from Harm helyezések slágerlistákon Billboard Music Charts (North America) – singles 1991 Safe From Harm Modern Rock Tracks No. 28 1991 Safe From Harm Hot Dance Music/Club Play No. 35 1991 Safe From Harm Hot Dance Music/Maxi-Singles Sales No. 32
Zene
Technikai, illetve zeneszerzési paradigmák szempontjából az együttes erősen hangminta-orientáltnak tartja ezt a lemezét, a dalok sok ismert alkotótól kölcsönöztek elemeket.
Zeneileg a dalok három csoportra oszthatók aszerint, bennük melyik alapstílus (soul, hiphop, reggae) a meghatározó.
Soul-széria
A lemez számai közül a Safe from Harm, az Unfinished Sympathy és a Lately ugyanabba a soul/dance alapú, a női szólóénekes dominanciájával jellemezhető lágyabb stílusba tartozik: az első lendületes, harsány, az utolsó szomorkás, az Unfinished pedig rejtélyesebb, valahol az előző kettő között. Ezek a dalok, legkülszínibb interpretációjuk szerint, emberi kapcsolatokról szólnak.
A széria- és albumnyitó Safe from harm (1. szám) köztük a legpozitívabb kicsengésű. Bár a háttérben mindenféle urbánus borzalmak is megjelennek: ronker-ek,Ennek az angol szleng szónak a jelentését talán a régies magyar nyelv rosszéletű szavának szó szerinti értelmezései adják vissza a legjobban: a ronker leginkább "szakadtat", iszákost, esetleg bűnözőt; lepusztult kinézetű és lakhelyű fél-csavargót jelent. pszichopaták (maniacs) és fegyveres garázdák (gunmen), de a lírai hősök tekintetének egymásra találását és összetartásukat a világ bajai közepette még ők sem zavarhatják meg.A több személy által énekelt szövegblokkok e dalban kevéssé koherensek egymással, mint a zárt szituációt leíró két másik dalban, így a Safe from harmnak nehezebb lezárható értelmet adni.
A Be thankful (4.) című dalt, amely William De Vaughn soul-énekes, dalszerző 1972/74-es, azonos című soul-dalánakWilliam DeVaughn: , Hiv. beill.: 2013. 05. 26. (kissé gyorsított) feldolgozása, a Massive Attack kórusa énekli (a prímet itt Tony Bryan Horace Andy-éhoz hasonló, vékony vokálja viszi). Ez is egy alapvetően pozitív életszemléletű dal (a zene is közép-gyors, pergő): „lehet, hogy nincs csilli-villi Cadillaced, sőt egyáltalán kocsid sem, testvér, de attól még kihúzhatod magad, légy hálás azért, amid van.”
Az Unfinished Sympathy (6.) disszonáns érzelmeket jelenít meg: pozitív érzelmeken alapuló vágyat, érdeklődést, de a "valami hiányzik", sőt a "valami nincs rendben", "túl sok ez nekem" érzését is. A dal kezdése egyes BBC-kritikusokat a Pet Shop Boys West End Girls-ére emlékeztetett; a rávezetés után hirtelen zendít rá az énekesnő az érzelmi disszonanciát rejtő szövegre; ezt a harmonikus futamokat játszó vékony hegedűhangok és a sejtelmesen komor basszus ellentéte fokozza.
A szériazáró Lately (8. szám) egy tönkrement kapcsolat feletti kesergés. A dalt az ütemesen, kimérten komor basszus uralja, amelyet a new wave-dalokból ismert szintetikus kórushangok festenek alá, és nincs motívum, ami tartósan ki tudna törni ebből a zárt kompozícióból.
Hiphop-széria
Ezek a hiphop-zene elemei által uralt dalok, amelyeknek ars poetica jellege van: az együttest és tagjait, s némileg életfilozófiájukat mutatják be, személyes jellegük van. Ezek a dalok általában szolidabbak, sőt minimalisták, nem oly harsányak, mint például a Safe from harm, szövegeikben az élettel kapcsolatos mindennapi (anyagi, és tágabb értelemben véve egzisztenciális) problémák mellett az életigenlés és a finom irónia is megcsillan. A címadó Blue Lines (3.) zeneileg meglehetősen monoton, jellegtelen hiphop-szám. A rap-elős szériához tartozik a csapat korai ars poeticájának mondható Five Man Army (5.), illetve a Daydreaming (7.).
A Daydreaming szerkezete a hagyományos pop-sablont követi: a főszövegek után (ezeket a tagok elrappelik) az énekesnő énekli a refrént. A Five Man Army (Öttagú hadsereg, 5.) olyan, mintha egy korábbi (kiadatlan) ősdal erősen dubosított verziója lenne, szerkesztésében a Daydreaming-től eltér: a tagok által elrappelt szövegek után Horace Andy improvizatív hatást keltő reggae-vokáljai zárják a dalt.
Reggae-széria
A One love (2.) egy reggae-dal, és szövegszintű mondanivalója pontosan az, amit a címe kifejez (I believe | in one love: „egyetlen szerelemben hiszek”): a legszebb dolog egyvalakit szeretni (egyszerre), aki másképp tesz, azt mögöttes okok vezérlik (bizonyításkényszer stb.). A lemez és a széria záródalát, az album egyik erősségét a Hymn of the Big wheel-t (9.) Horace Andy reggae-énekes hangja jellemzi, utóbbi, valóban himnikus számban megszületik az a reggae-alapú, de a jamaicai műfaj optimizmusából kicsit lejjebb adó jellegzetes hangzás, mely az együttes későbbi albumain is megtalálható. A cethang-effektekkel induló Hymn of the Big Wheel refrénje az Élet Nagy Kerekéről énekel, míg a főszöveg környezetvédelmi problémákat boncolgat. A dalban arról a halódó reményéről énekel valaki egy fiatalabb és tapasztalatlanabb személynek (valószínűleg egy apa a gyermekének), hogy egy emberi léptékű és a jelenleginél jóval zöldebb világban élhetnek majd.
Klipek
A lemez négy dalához készült videóklip Baillie Walsh rendezésében. Az első – DaydreamingMassive Attack: – mérsékelt siker volt, a másodikként megjelent Unfinished Sympathy.Massive Attack: A klip, amit Los Angelesben forgattak a West Pico Boulevard-on (a S. New Hampshire Avenue és a Dewey Avenue között, a színes bőrű Shara Nelson énekesnő énekelve sétál az utcán),Google maps: http://maps.google.com/maps?q=West+Pico+Boulevard,+Los+Angeles,+Kalifornia,+Egyes%C3%BClt+%C3%81llamok&hl=hu&ie=UTF8&ll=34.048055,-118.292241&spn=0.013014,0.01929&sll=37.0625,-95.677068&sspn=52.285401,79.013672&oq=West+Pico+Boulevard&hnear=W+Pico+Blvd,+Los+Angeles,+California&t=m&z=16&layer=c&cbll=34.047255,-118.292376&panoid=o2AggEOWW-SglaPdPptMoA&cbp=12,235.66,,0,19.12 a MTV leggyakrabban sugárzott klipjei közé tartozott. A felvételen az együttes tagjai is feltűnnek, amint messziről, felváltva követik az énekesnőt. A Safe from Harm sötét hangulatú, gettós-lépcsőházas klipjét a lemezről utolsóként a Be Thankful for What You've Got követte, de mivel a klipben egy teljes sztriptíz látható,Massive Attack: Be Thankful for what You've Got ezt a felvételt a tévéadók csak éjfél után sugározhatták.
Egyéb
Érdekességként megemlítendő, hogy a Massive Attack 1991-ben, a lemez megjelenése idején (egyes források szerint a rádióadók nyomására, a zenekar frontembere szerint az akkori menedzser tanácsára) ideiglenesen Massive-re változtatta a nevét.Bővebben itt.
Közreműködők Shara Nelson – ének Horace Andy – ének Gavyn Wright – zenekarvezető Paul Johnson – basszusgitár Kevin Petrie – hangmérnök Neneh Cherry – hangszerelés Grant "Daddy G" Marshall – ének Will Malone – karmester Tricky – ének Andrew "Mushroom" Vowles – billentyűs hangszerek Tony Bryan – ének Jeremy Allom – hangmérnök (keverés) Robert "3D" del Naja – ének Mikey General – vokál Johnny Dollar – billentyűs hangszerek, producer
Hivatkozások Jegyzetek
Források Dalszövegek (alwayontherun.net) Track Deconstrruction: Massive Attack Unfinished Sympathy
Kategória:Massive Attack-albumok Kategória:1991 nagylemezei Kategória:Minden idők 500 legjobb albuma (Rolling Stone magazin)