Mechelen (holland, franciául: Malines, németül: Mecheln) a flamand nyelvterületnek számító Flandria területén, Antwerpen tartományban található belga város, az azonos nevű község, valamint járás központja.Mechelen az angol nyelvterületen eredetileg „Mechlin” néven volt ismert, ebből származik a „Mechlinian” melléknév is (jelentése: mecheleni). Bár a város nevének ez a változata máig fennmaradt, használata elsősorban történelmi művekre v. szövegkörnyezetre korlátozódik, az újkori angol nyelvhasználatban a város francia neve, vagyis a „Malines” terjedt el. Ennek oka, hogy Franciaország a nagy francia forradalom és a rákövetkező napóleoni háborúk során (1795–1815 között) elfoglalta a dél-holland tartományokat.

A francia uralom alatt a hivatalos nyelv a francia lett, ami később a független belga állam is megtartott, a francia kultúra befolyása később is igen erőteljes volt a belga politikai, kulturális életben. Belgium északi, eredetileg hollandul beszélő részén, így Mechelenben is a helyi nagypolgárság felvette a francia nyelvet, francia iskolában taníttatta gyerekeit, francia nyelven kötött üzleteket (régi mecheleni képeslapokon szinte csak francia nyelvű feliratok vannak). Ennek eredménye volt a francia változat elterjedése a 19. században. A II. világháborút követően a holland, illetve helyi változata, a flamand nyelv jelentősége és elismertsége megnőtt és az angol nyelv idővel ismét átvette a hagyományos, holland helyesírást követő „Mechelen” változatot. Belgium harmadik hivatalos nyelvén, németül a város neve Mecheln. A francia (Malines) és a spanyol (Malinas) változat a 10 század elején keletkezett, középkori latin nyelvű írásban említett 'Maslinas' ra emlékeztet, amikor a város és környéke még a Liege-i püspökséghez tartozott. Az egyéb nyelvi és helyesírási változatok között található Malina, Maalinas, Machlines, Machlinia, Maclines, Maglinia, Magliniensis, Malinensis, Malisnacensis, Maslinas, Mechlineensis, Mechlinensis, Mechlinia, Mechliniensis, Mechlinium, Meclinia és Meglinia.

Az angol nyelvben elterjedt Mechlinian vagyis mecheleni egyaránt utalhat a város szülötteire, illetve a flamand nyelv helyi változatára.

A mecheleni községhez tartozik a város maga, illetve a környékbeli falvak közül Nekkerspoel, Battel, Walem, Heffen, Leest, Hombeek és Muizen (p. 80.176 anno 2008) A városon keresztül folyik a Dijle-folyó, ami a város egyik becenevét eredményezte (Dijlestad, azaz a Dijle városa).

Mechelen Flandria egyik legsűrűbben lakott és legiparosodottabb részén fekszik, Brüsszel és Antwerpen között, mindkét nagyvárostól mintegy 25 km-re. A várostól északra és délre elterülő ipari parkok és irodák mellett a város lakói jelentős számban ingáznak a fővárosba, illetve az antwerpeni kikötő melletti nehézipari üzemekbe.

Történelem Őskor és ókor left|thumb|Mechelen az ún. Ferraris-térképen A város eredetére utaló első régészeti emlékek a vaskori La Tène-kultúra idejéből, az i. e. 5 századból kerültek elő a mai város területén folytatott ásatások során. A leletek között van egy 8,4 méter hosszú, tölgyfából faragott kenu, illetve 5 faházból álló település, a mai Nekkerspoel falu környékén. A régészeti kutatások során a mai "Ijzerenleen" és "Steenweg" utcák alatt, valamint a Nekkerspoel kerületben tártak fel vaskori településmaradványokat. A település lakói feltehetően a Nervii törzs tagjai lehettek, akik a térséget elborító sűrű tölgy- és nyírfa-erdőségekben hozták létre településeiket.

A legkorábbi városias település a Dijle-folyó két partján a gallo-román időszak során fejlődött ki, erre a korszakra számos római kori műemlék és római út emlékeztet. A város környéke a gall háborúk során került a római birodalom befolyása alá. A római kori település feltehetően a mai "Korenmarkt" tér környékén volt, a Dijle jobb partján, a folyó árterülete felett lévő dombon. A félkör alakú települést egyrészt a Dijle, másrészt a mai Hertshoornstraat-De Langhestraat-Ganzendries-Milsenstraat-Gebroeders Verhaegenstraat-'t Plein utcák vonalán húzódó fakerítés és árok határolta. Abban az időben a Korenmarkt környéket két fontos kereskedelmi útvonal, a Bavay-Breda út (a mai Korenmarkt-Guldenstraat utcák) és a Leuven-Schelde út (a mai O.-L.-Vrouwstraat – Adegemstraat utcák) kereszteződésében feküdt.

A frank és Meroving-korszakban Az i. sz. 3-4. század során, a római hatalom csökkenésével germán törzsek települtek le a mai Belgium területén és a gallo-román kultúra fokozatosan hanyatlásnak indult. Az 5. század elején a Rajnán átkelő frankok hódították meg a térséget, akik a korábbi római civilizáció szinte minden emlékét megsemmisítették. A hódítás következtében a korábbi kereskedelmi kapcsolatok szétzilálódtak, a római úthálózat állapota leromlott, a mezőgazdasági termelés csökkent és ismét elterjedtek az erdők. A korszakra jellemző még az írásos emlékek teljes hiánya, az első frank telepesek életéről semmilyen forrás nem áll rendelkezésre. A "Mechelen" szó maga feltehetően frank eredetű, az egyik magyarázat szerint a "mahlumnjo" szóból ered, ami fát, erdőt jelent. A másik magyarázat szerint a "mahal, mahl, mallus" szavakból ered, amely az igazság vagy a bíráskodás helyét jelenti. Mindenesetre a Korenmarkt tér mai alakja a frank településekre jellemző elnyújtott háromszög formájú, ezt a fajta települést "driesnek" nevezték.

A kereszténység terjedése

A 8. században élt, ír származású Szent Rumbold (hollandul Rombout) püspök térítette keresztény hitre a helyi germán törzseket,Ld. Még az ír-skót hittérítőket aki egy apátságot is alapított 756-ban Mechelen környékén, Galgenberg falucska mellett. Ez az apátság volt az elődje a 992-ben megalapított Szent Rumbold-apátságnak, amelynek alapítását Notger liege-i püspök hagyta jóvá. 1134-ben ez az apátság elköltözött az eredeti helyéről a korábbi római kori település mellé. Ebben a korszakban két település létezett Mechelen helyén: a felsőváros, azaz a Dijle nyugati partján létrehozott, római kori település utódja az alsóváros, amely az eredeti Rumbold-féle apátság környékén épült ki.

A város mai nevét először a 870-ben keletkezett meerseni szerződés említette. 1200 körül a város a Liege-i püspökség birtokából átkerült a brabanti hercegek fennhatósága alá. thumb|left|Mechelen: a Grote Markt tér és a Szent Rumbold-katedrális|210px

A Liège-i Püspökség birtokaként Nagy Károly birodalmának többszöri felosztása során Mechelen és környéke előbb a Lotaringia Királyság, majd Alsó-Lotaringia része lett. Utóbbi felbomlása után, a 10-12. század környékén Mechelen, Hombeek, Heffen, Leest és Muizen települések a Liège-i Püspökség tulajdonába kerültek. A környező vidék viszont a brabanti hercegek birtokába került, akik a 13. századtól kezdve egyre nagyobb támogatást adta a mecheleni polgároknak, a nemesi származású Berthout család vezetésével, függetlenségi törekvéseikben.

Mechelen 1303-ban értékes gyapjú-, zab- és sókereskedelmi előjogokat („stapelrechten”), valamint önálló városi rangot kapott II. János brabanti hercegtől, amit 1305-ben a liège-i püspök is megerősített. Ezeket a jogosultságokat korábban Antwerpen élvezte, és ekkor kezdődött a két város egészen napjainkig tartó vitája.

1333-ban a várost és a környező birtokokat Adolphe de la Marck püspök eladta I. Neversi Lajos flamand grófnak. A város feletti ellenőrzést III. János brabanti herceg is magának követelte és a két uralkodó közötti vitát csak az amiens-i békeszerződést szüntette meg. I. Lajos fia, II. Lajos 1356-ban házasságot kötött Margit brabanti hercegnővel, III. János brabanti herceg lányával és a Brabanti Hercegség örökösével. A házasságból csak egy lánygyermek született, Margit. 1369. június 19-én Margit házasságot kötött Merész Fülöp burgundi herceggel, és ezzel Mechelen városa (a Flamand grófsággal együtt) a burgund hercegek uralma alá került.

Ebben az időszakban építették a városházát és a posztókereskedőt céhének épületét (Laekenhall), kb. 1300 körül elkészültek a várost védő falak és vizesárkok (amelynek egyetlen fennmaradt emlékeztetője a Brusselsepoort épülete), öt új parókia és kb. 10 szerzetesrend települt meg, illetve megalapították az első begina-udvart is (1259).

A burgundi hercegség részeként right|thumb|A mecheleni Brusselsepoort

Merész Károly burgundi herceg 1473-ban a hercegség számos intézményét, köztük a hercegség parlamentjét is, Mechelenbe költöztette.A nevével ellentétben ez a testület a legfelsőbb bíróság szerepét töltötte be a Burgund Hercegségben. A francia király tiltakozását követően nevét később Legfelsőbb Tanácsra változtatták.

A város politikai szerepének növekedésével párhuzamosan a gazdaság is rendkívüli fejlődésnek indult. A textiliparnak és -kereskedelemnek köszönhetően a város jelentős bevételekre tett szert, ami a 15-16. században tovább növelte politikai befolyását.

I. Miksa német-római császár 1490-ben alapította meg az önálló mecheleni grófságot. Lánya, Habsburg Margit főhercegnő, Németalföld kormányzójának uralma alatt a város 1507-től a Habsburg Birodalom németalföldi tartományainak (vagyis nagyjából a mai Hollandia, Belgium és Luxemburg) fővárosa lett, egészen Margit 1530-ban bekövetkezett haláláig. Margit unokaöccse, a későbbi V. Károly német-római császár is Mechelenben nevelkedett nagykorúvá válásáig, 1517-ig. Margit bőkezűen támogatta a művészeteket, udvarában menedéket és pártfogást talált a filozófus Rotterdami Erasmus, valamint Jan Gossaert és Jan van Orley flamand festők is.

A 16. század közepétől kezdődően a város gazdasági és politikai szerepe, befolyása jelentősen csökkent, elsősorban a későbbi főváros javára, a legtöbb politikai intézmény ekkor került át Brüsszelbe. A politikai befolyás csökkenését némileg kompenzálta Mechelen növekvő fontossága a vallási életben. 1559-ben II. Fülöp spanyol király a mecheleni érseket nevezte ki a belga katolikus egyház fejévé.

A holland szabadságharc során 1572-ben a várost Alba herceg katonái elfoglalták és felégették. Az újjáépítés során indult fejlődésnek a napjainkban is jelentős helyi bútorgyártás. 1781-ben II. József német-római császár elrendelte a városfalak lerombolását, helyükre mára a belvárosi körgyűrű („R12”) épült ki.

Az egykori városfalnak mára csupán egyetlen részlete, az Overstepoort azaz a főkapu (mai nevén Brusselsepoort, vagyis Brüsszeli kapu) maradt fent.

A 18. század során épült ki a várost ma is keresztülszelő és Leuvennel összekötő csatornahálózat, illetve gátrendszert a Dijle-folyó két partján.

19. század A városba 1803. július 21-én az akkor még első konzuli címet viselő Bonaparte Napóleon hivatalos látogatást tett. Mechelen történetében a következő jelentős állomás azonban az ipari forradalom jelentette, amely a 19. században érte el a várost. A kontinentális Európa területén kiépített első vasútvonal Brüsszelt és Mechelent kötötte össze 1835. május 5-étől. Ettől fogva Mechelen lett a belga vasúthálózat legfontosabb csomópontja és a városba települtek a vasutat kiszolgáló fém és acélipari üzemek. A mai napig Mechelenben üzemel az NMBS (SNCB) belga állami vasúttársaság központi javítóműhelye. 1866-ban a várost és környékét súlyos kolerajárvány sújtotta.

20. század Az első világháborúban a város 1914. augusztus 14-én német megszállás alá került. Számos történelmi jelentőségű épület megsemmisült a harcok következtében, amelyeket 1918 után, korabeli források, fényképek vagy rajzok segítségével helyreállítottak. Désiré-Joseph Mercier bíboros (1906-1926 között mecheleni érsek) vezetésével a helyiek passzív ellenállást fejtettek ki a megszálló németekkel szemben. A bíboros felhívását, a Hazafiság és kitartás című 1916-ban kelt körlevelet Belgium összes templomában kihirdették. (..) let our participation in the Mass be a constant prayer for our beloved country, for those present and those absent, our brave prisoners and interned compatriots, our dear refugees. (…) The longer the war lasts, the more ardent does my pity become for all those energetic men who were eager to spend themselves on our behalf, and who are now tortured by their inaction.