A török háborúk Magyarországon, más néven Habsburg−török háborúk azon konfliktusok egész sorát alkotják, amelyek az 1526-os mohácsi vésztől 1699-ig, az oszmánok kiűzéséig tartottak. A háborút 1699-ben a karlócai béke zárta le, a török hódoltság maradványát 1716–1718-ban számolták fel véglegesen.
14. századi fennállása óta az Oszmán Birodalom Európa számos államával háborúba keveredett, a mediterráneumi hadszíntéren zajló háborúk mellett a nagyobb konfliktusok a Magyar Királyság területén zajlottak.
Török elleni háborúk 1526-tól Magyarország történetének egyik hosszú, nehéz kora kezdődik el a mohácsi vésszel. A történelmi Magyarország egyes területei százötven, mások majdnem kétszáz évnyi török uralom alá kerülnek és csaknem állandó hadszíntérré válnak, mert békeidőben is rendszeresek a portyázások.
Magyar–török háború
1490-ben immáron második alkalommal Magyarországon a Jagelló-ház foglalhatta el a trónt. Az új király, II. Ulászló nem volt olyan határozott és erős kezű uralkodó, mint elődje, I. Mátyás. Uralkodása alatt az ország a teljes anarchiába süllyedt, a hatalmat egymással rivalizáló bárói csoportok kaparintották kezükbe, akik vagyonukat királyi jövedelmekkel gyarapították.
Ulászló utódjának, II. Lajosnak az uralkodása alatt is változatlan maradt a helyzet. Az ország hadi felkészültsége a mélyponton állt, s teljesen elavult, kis létszámú erőkkel bírt. Az ország erejét jelentősen apasztotta az 1514. évi magyar parasztháború is. A király és az ország vezetőinek nagy része szinte nem is törődött a török veszéllyel, legfeljebb csak a béke fenntartását igyekezték elérni, mialatt az ország ebek harmincadjára jutott. bélyegkép|balra|500px|A déli végvárvonal és összeomlása 1518 és 1526 között A törökök 1521-ben elfoglalták Nándorfehérvárt, és a Duna vonalán az ellenség már a fővárost fenyegette. A védelem megszervezésével teljesen elkéstek, a középkorból örökölt, elavult hadszervezet hiányosságait bepótolni egyáltalán nem tudták. Ilyen kaotikus állapotban került sor a mohácsi vészre, a „magyarok Rigómezejére”, ahol csaknem harmadannyi magyar állt szemben egy gyakorlott és eltökélt török sereggel, amelynek vezére a zseniális stratéga és nagyszerű politikus, Nagy Szulejmán volt. A magyar sereget a szultán hadserege menetből megsemmisítette.
Odaveszett a csatában a király is. A szultán nem akarta teljesen meghódítani sem Magyarországot, sem Horvátországot, megelégedett volna a román vagy tatár fejedelemségekhez hasonló vazallus állapottal. Igazi célja a Nyugat meghódítása volt, és ennek kulcslépése Bécs megszerzése lett volna. Ezt az álmot azonban az Oszmán Birodalom soha nem tudta megvalósítani.
Első Habsburg–török háború
A mohácsi ütközet és a szultáni hadsereg kivonulása után az ország király nélkül maradt. A magyar rendek még az 1505-ös rákosi országgyűlésen úgy döntöttek, hogy a magyarok közül választanak királyt, mert az ország hanyatlásáért a köznemesség az idegen dinasztiákat tette felelőssé. Uralkodói ellenjegyzés hiányában azonban ez sohasem emelkedett törvényerőre, II. Ulászló nem ratifikált olyan országgyűlési határozatot, amely az 1515-ös Habsburg–Jagelló házassági szerződés ellenében született. Utóbbi értelmében Lajos feleségül vette Habsburg Máriát, a német-római császár unokáját, és vállalta, hogy amennyiben ő utód nélkül halna meg, abban az esetben a trón a Habsburg uralkodóra száll.
Lajos király halála után Habsburg Ferdinánd felvette e magyar királyi címet, de a rendek Szapolyai János erdélyi vajdát választották meg, akinek hatalmas birtokai mellett még 15 ezer fős, érintetlen hadserege is volt. Ám amikor Ferdinánd hasonló létszámú hadai benyomultak az országba és 1527–1528-ban Szapolyait Lengyelországba szorították, az országlakosok rádöbbenhettek, hogy Szapolyai képtelen az ország megvédésére. Ferdinánd főherceg, aki a Magyar Királyság mellett az osztrák és cseh tartományokat is kézben tartotta, bátyja, V. Károly német-római császár támogatásával jelentősebb erőkkel szállhatott szembe a törökkel, ennek reményében választották királlyá. Amint Szulejmán háborút indított a Habsburg Birodalom és Ferdinánd Magyar Királysága ellen, nyilvánvalóvá vált, hogy Ferdinánd sem fogja tudni megállni a helyét a törökkel szemben. 1529-ben Bécsnél, majd 1532-ben Kőszegnél sikerült gátat vetni az oszmán haderő előrenyomulásának. A szultán visszavonulását mindkét esetben (1529-ben is, 1532-ben is) Habsburg ellentámadás követte, a Magyar Királyság északi és felső területeit Ferdinánd uralta, míg a középső és keleti területek Szapolyai pártján maradtak. 1538-ban aláírták a háborút lezáró váradi békét, amelyben a két király kölcsönösen elismerte egymást, és Szapolyai megígérte, ha utód nélkül halna meg, az ő része is Ferdinándra száll.
Az Habsburg–török háborúban valamennyi Habsburg-ország érintett volt, a magyarországi hadszíntéren V. Károly spanyol elit alakulatai is harcoltak az oszmánok ellen. 1532-ben sor került a birodalmi hadak mozgósítására is, de azokat nem lehetett bevetni a Német-római Birodalom határain kívül.
A háború nem pusztán csak a Habsburgok és oszmánok, illetve a Szapolyai-párt közötti fegyveres összecsapásokból állt. 1526 végén a délvidéki szerbek félkatonai csoportjai fellázadtak és a Habsburg uralkodónak fogadtak hűséget, ezzel elindították a polgárháborút. A lázadás vezetője Cserni Jován volt, akire a szerb nacionalisták szabadságharcosként tekintenek, de inkább közönséges kiskirály volt.
Második Habsburg–török háború
bélyegkép|balra|250px|I. Szulejmán oszmán szultán. Tiziano 1530-as festménye Szapolyainak időközben fia született, akit János Zsigmondnak neveztek el apja és nagyapja, a lengyel király után. Épp ezért a király megváltoztatta korábbi döntését és őt jelölte ki utódjául. A csecsemő gyámjai Török Bálint zászlósúr és a ravasz politikus, Fráter György (György barát) váradi püspök lettek. Mivel a váradi békében foglalt pontokat a magyar rendek nem teljesítették, Ferdinánd sereget küldött Buda elfoglalására. 1541-ben Szulejmán hadai vonultak ellene és vereséget mértek a császári hadakra, elűzve őket a főváros alól. A szultán rájött, hogy az általa támogatott magyar csoport sem nem elég erős, sem nem megbízható, ezért hozzáfogott az ország tényleges megszállásához. Budáról kicsalta az őrség jó részét és a magyar vezetőket a csecsemő királlyal és anyjával, Izabella királynéval. Ott tudatta a királynéval, hogy Budát „védnökségébe” veszi, neki pedig meghagyja Erdély és a Tiszántúl kormányzását évi adó fejében. Mialatt a fogadás tartott, a janicsárok besompolyogtak a várba, az őrséget ártalmatlanították és kitűzték a lófarkas zászlókat a vár ormaira. Szulejmán erős őrséget hagyva Budán és Pesten elvonult, Török Bálintot pedig magával vitte rabláncon Isztambulba, hogy eszközként használhassa fel később a magyarok ellen.
Fráter György is rádöbbent, mennyire helytelen úton járt, s ezután minden erejével egyesíteni próbálta az országot, amelynek területébe ékként hasított az új hódoltság. 1541 végén a gyalui egyezményben Izabella hajlandó lett volna átadni Erdélyt, de miután Ferdinánd fővezére, II. Joachim brandenburgi választófejedelem által vezetett birodalmi haderő 1542-ben nem tudta visszafoglalni Budát, az erdélyiek visszatértek a szultán hűségére. Szulejmán 1543–1544. évi nagy hadjáratában alaposan kiszélesítette a hódoltságot: elfoglalta többek között a két ősi fővárost, Esztergomot és Székesfehérvárt. A további nagyszabású terjeszkedést meggátolta a Perzsiával vívott háború, és a francia szövetségben Nizza ellen vívott háború, de a helyi török csapatok folytatták a hódításokat.
1547. június 19-én Szulejmán Ferdinánddal és vele keresztül V. Károllyal is békét kötött Drinápolyban.1547. június 19. A Habsburgok békét kötnek Szulejmán szultánnal Drinápolyban, rubicon.hu
bélyegkép|jobbra|250px|Székely Bertalan: Egri nők. Az 1552. évi egri győzelem a magyarországi török háborúk egyik leghíresebb eseménye
Harmadik Habsburg–török háború
Magyarországnak rövid időt kapott a török elleni védelem megszervezésére és az új végvárrendszer kiépítésére. Az új végvárak korántsem voltak olyan erősek, mint a délvidékiek, de tény, hogy később sokuk megállta a helyét.
Erdélyben Fráter György lázasan szervezte az országegyesítés előkészületeit, és ehhez mindenképpen meg akarta szerezni a Habsburgok támogatását. Ténykedését a törökök nem nézték tétlenül: 1550-ben, majd 1551-ben is megtámadták az országot. A Fráter György vezette erdélyiek és a Habsburg csapatok eleinte sikeresen harcoltak a betörő ellenséggel. Közben György barátot a pápa bíborosi rangra emelte, és Ferdinánd esztergomi érsekké tette őt. A barát politikájával azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha Erdély ténylegesen mégsem állna a Habsburg uralkodó pártján. Ezzel azonban csak zavart okozott mindkét fél előtt, emiatt 1551 decemberében Ferdinánd meggyilkoltatta.
A következő év háborús eseményei a végvári erőpróba leghíresebb fejezetei. Az 1552-es török támadó hadjárat ereje a kialakuló végvári rendszert csaknem összeroppantotta. Ebben az évben, augusztus 10-11-én zajlott a palásti csata1552. augusztus 11. - A palásti csata második napja , rubicon.hu és ebben a hadjáratban esett el Temesvár (Losonci István), Veszprém, az összes nógrádi vár és Szolnok vára is. Azonban az egri vár védői Dobó István várkapitány vezetésével szerencsésen visszaverték az ostromot.Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Eger ostroma Dobó Istvánék hősies védelme folytán kudarcot vall. Online hozzáférés Eger védelme sikeresen megakadályozta a szultánt abban, hogy Felső-Magyarországot is elfoglalja, vagy hogy egy szélesebb területsávval elszigetelje a királyi Magyarországot Erdélytől. balra|bélyegkép|265px|A török sereg felvonulása Az oszmánok logisztikai rendszere jobb volt, mint ekkor bármely nyugati országé, másrészt a belső magyar területeken elhelyezkedő várak (méretükből és minőségükből fakadóan) aligha vehették fel a harcot a török hadigépezettel szemben. Ráadásul Magyarországon és Horvátországban a hazai katonaság mellett német, cseh, itáliai és spanyol zsoldoskatonákat is állomásoztattak, akik az elégtelen körülmények között (mint a zsoldfizetés hiánya) nem kívántak harcolni a törökökkel, gyakran harc nélkül feladták a várakat. Ugyanakkor más várak – amelyeket színmagyar katonaság és a környék lakossága védelmezett – utolsó leheletükig védték az erősséget, mint Drégelynél, s olykor nem hiába. A hazájukért és családjaikért küzdő magyarok eltökéltsége a rossz körülmények ellenére megállította a törököt, amit Európában ma is nagyra becsülnek.
A várak ellenállása elestük ellenére sem volt hasztalan. Ha figyelembe vesszük, hogy a törökök nem harcolhattak egész évben, és Magyarország is elég kis területűre zsugorodott, akkor a kisebb várak néhány napig tartó védekezése is olykor létfontosságúnak bizonyult.
A vár védőinek úgy kellett kitartaniuk, hogy felmentő seregre nem számíthattak. Ebben a háborúban is mindössze egyetlen felmentő kísérletre került sor, amelyet Nádasdy Tamás és Zrínyi Miklós hajtott végre Szigetvár 1556-os ostrománál. Egy hasonló felmentésre pedig tíz év múlva kerül majd sor Várpalota alatt. További felmentésekre 1683-ig nem találunk példát a történelemben, s csak akkor is Magyarország területén kívül.
Negyedik Habsburg–török háború bélyegkép|300px|17. századi Duna térkép díszes kartusa (díszítőeleme)
A békének tekintett 1558-as átmeneti fegyverszünetet még 1559-ben, 1560-ban és 1561-ben is újabb eredménytelen béketárgyalások követték. Időközben a török katonai tevékenysége 1560-ban újból megélénkült. Az erdélyi hadsereg János Zsigmond vezetésével támadásokat intézett Észak-Magyarország ellen, de végül Hadadnál súlyos vereséget szenvedtek.
1562-ben a Habsburg-udvar kötött egy megállapodást a Portával, mely szerint a törökök megtartották eddig hódításaikat, és Erdély továbbra is független államnak minősült. 1564-re az erdélyiek is beszüntették a háborút. bélyegkép|300px|Zrínyi Miklós kiront az égő Szigetvárból. Johann Peter Krafft festménye (1825)