ÚPusk
A Békéscsaba 1912 Előre (régebbi nevein Előre MTE, Törekvés SE, Békéscsabai Előre Spartacus, Békéscsabai Előre FC, Előre FC Békéscsaba) egy békéscsabai sportegyesület és futballklub, jelenleg a magyar harmadosztályban szerepel. Az egyesület a történelem folyamán Békéscsaba vezető klubja volt, több szakosztályt is magába foglalt. 1974-ben került fel először az első osztályba, majd 1–2 megszakítástól eltekintve 1998-ig az NB I stabil résztvevője volt. Legnagyobb sikere az 1988-as kupadöntő megnyerése, illetve az 1993–94-es bajnoki szezonban elért 3. helyezés volt. Fennállása során több válogatott játékost, híres edzőt adott a magyar labdarúgásnak, többek között Amsel Ignácot, Pásztor Józsefet, Kerekes Attilát. Itt edzősködött többek között Mészöly Kálmán, Csank János, valamint Supka Attila. Szervezeti felépítésében több változás is történt már, 1991 óta csak a labdarúgás tartozik a klubhoz, a többi szakosztály az önállósodás útjára lépett. A csapatnak a Kórház utcai stadion az otthona.
Története A kezdetekMachalek István: A Békéscsabai Előre 75 év krónikája, 11-62. old, A "Borjú-réten" kezdődött, Békéscsaba, 1987 Békéscsabán 1912. október 22-énMachalek István: A Békéscsabai Előre 75 év krónikája, 13-14. old, 1912. október 22.: megalakult az Előre Munkás Testedző Egyesület, Békéscsaba, 1987 alakult meg az Előre Munkás Testedző Egyesület. A sportklub megalakulását eredetileg már 1912 májusában bejelentették, az alapszabályt október 22-én fogadták el, majd hivatalosan 1913 tavaszán ismerték el az egyesület létrejöttét. A kezdeti nehézségek csak egy sportág, a labdarúgás megszervezését tették lehetővé. A klubszín az alakulást követően rövid ideig sárga-fehér volt, de az alapítók hamarosan áttértek az Előrét a későbbiekben évtizedeken át meghatározó lila-fehér színekre. Az egyesület első hivatalos mérkőzését a gyomai Kner SC otthonában vívta, és 1-0 arányban diadalmaskodott a vendéglátók ellen a csabai csapat.Machalek István: A Békéscsabai Előre 75 év krónikája, 12. old, A sárga-fehér mezes labdarúgók, Békéscsaba, 1987
A békéscsabai labdarúgás első válogatott játékosa Amsel Ignác kapus volt, aki 1922. december 18-án mutatkozott be a nemzeti csapatban a Magyarország - Lengyelország mérkőzésen.Machalek István: A Békéscsabai Előre 75 év krónikája, 24. old, A magyar válogatott kapuját Amsel Náci védte, Békéscsaba, 1987Amsel Ignác, Budapest Honvéd Online
A húszas-harmincas évek rossz gazdasági viszonyai, valamint a nagy gazdasági világválság a sport területén is éreztette hatását: 1933-ban az Előre MTE futballcsapata a felhalmozódott adósságai miatt feloszlott.
A világháború után Ezt követően Törekvés SE néven vitte tovább a korábbi munkás sportegyesület a csabai sport hagyományait. 1946 augusztusától újra Előre MTE felirat került a lila-fehér zászlóra, majd 1950-től Építők név alatt, kék-fehér színekben szerepelt a klub. 1963-tól újra a patinás Előre név, és a hagyományos lila-fehér színek tartoztak az egyesülethez, és ebben az időszakban került a labdarúgó-szakosztály mostani otthonába, a Kórház utcába, és ekkor készült el a klubszékház is.
A csapat a 60-as évek közepén az NB II-ben (akkoriban harmadosztály) szerepelt, 1965-ben majdnem ki is esetek a harmadik vonalból. Ekkor egy döntés következtében a két rivalizáló csabai egyesület közül egyértelműen az Előrét helyezte előtérbe a városvezetés, átirányítva az egykori CSAK, akkori nevén Csabai VTSK legjobb játékosait a lilákhoz.Egy elfelejtett sportklub , Tót Melanzs, 2011. június 3. Ennek a döntésnek, valamint a szisztematikus munkának és az utánpótlás fejlesztésének köszönhetően a klub elindult felfelé és az 1968-as évben megszületett a klub első nagy sikere: Békéscsabai Előre SC csapata három pontos előnnyel megnyerte az NB II-es bajnokságot a Szolnoki MÁV előtt és feljutott az akkor másodosztályt jelentő NB I/B-be. A bajnoki idényben hazai pályán csak egy pontot veszített a gárda és csak 19 gólt kapott, ami abban az évben a nemzeti labdarúgó bajnokságokban a legkevesebb volt.Machalek István: A Békéscsabai Előre 75 év krónikája, 140. old, Baj-nok-csa-pat! Békéscsaba, 1987
A következő meghatározó dátum 1970. december 28-a volt a békéscsabai labdarúgás történetében. Ezen a napon több kis sportegyesület összeolvadását követően megalakult a Békéscsabai Előre Spartacus Sport Club. Az új egyesület 12 szakosztállyal kezdte meg működését. Mivel ekkoriban az országos ranglistán a magyar egyesületek közül csak a 239. helyen szerénykedett az Előre, ezért célul tűzték ki az országos egyesületi rangsorban való előrébb lépést, a biztos alapokon nyugvó utánpótlásbázis szélesítését.Machalek István: A Békéscsabai Előre 75 év krónikája, 143. old, A szövetkezeti mozgalomra épülve, a régi Előre-szívvel tovább! Békéscsaba, 1987 A hathatós állami és tanácsi segítségnek, valamint az edzők áldozatos munkájának köszönhetően mindez az elkövetkező években meg is valósult, így 1986-ra a Békéscsabai Előre Spartacus egyesülete megkapta az országos kiemelt státuszt, és a klubok között az előkelő, 12. helyezést foglalhatta el, az egyik legjobbat az akkori vidéki klubok közül.
Az első nagy sikerek a 70-es évek második felétől Több évi másodosztályú szereplés után az 1974. június 16-án, Szentendrén 5000 vendégszurkoló előtt lejátszott bajnoki találkozón aratott 2:0-s győzelmével a labdarúgócsapat az NB I/B-s bajnokság második helyén végzett, és a Diósgyőrrel egyetemben felkerült a magyar labdarúgás első osztályába.Machalek István: A Békéscsabai Előre 75 év krónikája, 150-152. old, Teljesült a labdarúgó-szurkolók évtizedes vágya, Békéscsaba, 1987 A feljutást követően valóságos fociláz tört ki Békéscsabán, a szurkolók sorban álltak a bérletekért. Ezen a nyáron rohamtempóban átépítették a stadiont is, felhúzva a mai napig is álló nagy lelátót. 1974. augusztus 31-én az MTK látogatott a Kórház utcába az első NB I-es bajnoki mérkőzésen és a lila-fehérek nagyszerű játékkal 3:1-es győzelmet arattak 16 000 néző előtt.Machalek István: A Békéscsabai Előre 75 év krónikája, 158-159. old, A Békéscsaba új színfolt a magyar labdarúgás sokszínű palettáján, Békéscsaba, 1987
A nem hivatalos nézőcsúcs 1975. május 10-én született, a korabeli újságok szerint 22 000 csabai néző látta, hogy 1:0-ra legyőzi a Ferencvárost. Az első szezonban csak a létszámemelés tartotta bent a "lilákat", utána azonban sikerült állandósítani az NB I-es tagságot. 1982-ben az a megtiszteltetés érte a klubot, hogy a spanyolországi vb-n Kerekes Attila helyet kapott a válogatott keretben. 1983-ban kiesett a csapat, de a következő szezonban Pataki Tamás vezetésével rögtön visszajutott az első osztályba, sőt a Rába ETO ellen hatalmas érdeklődés mellett MNK-elődöntőt vívott a csapat.
1988-ban kis híján kiesett az Előre Spartacus, de ennél történt egy jóval lényegesebb dolog (a bentmaradást egy 2:0-s debreceni győzelemmel sikerült kiharcolni), hiszen a Csank János vezette gárda Szolnokon 4 000 csabai szurkoló előtt Csernus (60. p.), Gruborovics (69. p.) és Csató (80. p.) góljaival 3:2-re legyőzte a Bp. Honvédot, elnyerve a Magyar Népköztársaság Kupát.A Magyar Kupa története 1909–2003 mlsz.hu A KEK-sorozatban túljutott a csapat a norvég Brynén (3-0, 1-2), a következő fordulóban viszont a kinti 2:0-s vereség után itthon csak 1:0-ra nyertek a "lilák" (Ottlakán büntetőt hibázott a 90-ik percben ) a Sakariaspor ellen, így a törökök mentek tovább.
Az MNK-győztes Békéscsabai Előre névsora: Miklya Zoltán, Bánfi János, Gruborovics Tibor, Horváth László, Ottlakán Mihály, Fabulya György, Szenti Zoltán, Csató Sándor, Mracskó Mihály, Kanál Zoltán, Árky Lajos, Belvon Attila, Csanálosi Miklós, Szekeres József, Csernus István, Zahorán Zoltán, Gulyás István, Baji Tamás, Pásztor József, Kasik Zsolt.
Edző: Csank János
A remek eredmény után mélyrepülésbe kezdett a gárda, amely odáig tartott, hogy ki is esett az első osztályból 1991-ben, ekkor került a csapat élére a későbbi sikerkovács, a volt csabai gólkirály, Pásztor József.
1990 utáni helyzet A rendszerváltás nem kímélte a klubot sem, 1991-ben összeomlott az Előre Spartacus. Így még az év januárjában megalakult a Békéscsabai Előre FC. Az őszi jó szereplés után tavasszal mindössze egy győzelmet ért el a csapat, kiesett az NB II-be. Ekkor nevezték ki a gárda élére a későbbi sikerkovácsot, Pásztor Józsefet. A másodosztályt a kezdeti bizonytalanság után magabiztosan nyerte a gárda, az 1992/93-as szezonban pedig újoncként 5. hely a bajnokságban és kupaelődöntő a Haladás ellen (0–3, 3–1), majd az 1993–1994-es menetelés következett. Nagyon sok egykori szurkoló, néző a mai napig emlegeti ezt az évadot, mint a majdnem megvalósult csoda időszakát. A csapat szinte a teljes bajnoki évadban a tabella élén állva az utolsó három fordulóban bukta el az aranyérmet a Vác ellen.1994-ben a csapatból 3 játékost is meghívtak a Lengyelország elleni barátságos válogatott meccsre. A bronzérmet egy nagyszerű Intertotó Kupa-sorozat követett. Csak a dán Odensetől kapott ki a csapat. A sorozatban megverte az osztrák Rapid Wient (3–0), a svájcu Siont (7–2) és a német Dynamo Dresden csapatát (3–2) is. Az utolsó kettő ráadásul hazai pályán. Az UEFA-kupában sikerült továbbjutni a Vardar Skopjével szemben (1–1, 1–0), majd a következő fordulóban az orosz Kamisin már nem hagyott esélyt (1:6 és 1:0). A bajnokságban elindult a klub lefelé, az 1995-ös 5. hely után 1996-ban már osztályozó (0–0 és 5–0 a Kaposvár ellen). 1997-ben még sikerült a bennmaradás, 1998-ban viszont már nem.
Az új idényt új névvel kezdte a gárda: Előre FC Békéscsaba. A célként kitűzött feljutás nem jött össze, azonban tavasszal a kiesés szele is megérintette a csapatot. 2000 őszén hasonló volt a helyzet, ekkor a kiskőrösi ki-ki meccsen (1:2) sikerült a bentmaradás. A 2001/02-es szezont nagy meneteléssel kezdte a csapat, ami a bajnokság végéig is kitartott, így sikerült visszajutni az NB I-be.
A mozgalmas 2000-es évek