Sebők Vilmos (Budapest, 1973. június 13. –) magyar válogatott labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatban A ZTE-től fegyelmi gondok miatt kellett távoznia. A klub hivatalos közleménye szerint a gyenge teljesítménye miatt került ki a csapatból. Az eset közvetlenül a Mainz ellen elszenvedett, 7–1-es vereség után történt, 2007 márciusában.

2007 decemberétől 2008 novemberéig a Diósgyőri VTK játékosa volt, ahol csapatkapitánnyá is megválasztották. Miskolcról családi problémák miatt távozott.

2009. február 19-én a Bács-Kiskun megyei labdarúgó első osztályban szereplő Ladánybenei FC-be igazolt, ahonnan azonban 2009 nyarán távozott.

A válogatottban Sebők Vilmos 1996-ban az atlantai olimpián az olimpiai csapatban játszott, ez nagy szót jelentett az akkor jelentősen meggyengült magyar labdarúgás sötét egén. Így részese volt a Nigériától elszenvedett 1-0-s és a Brazília elleni 3-1-es vereségeknek. A Japán elleni, 3-2-es vereséggel végződő mérkőzést a kispadról nézte végig. 1996-ban alapemberré vált a nagyválogatottban, egészen 2002-ig.Később Bozsik Péter szavazott bizalmat neki, de már látszott rajta, hogy nem az a régi tűz ég benne, mint annak idején. Bizonyítja, hogy amíg régebben bátran rugdosta és értékesítette a 11-eseket, addig az Új-Zéland elleni meccsen kiharcolt büntetőt nem tudta értékesíteni és el is rontotta túlzott kapkodásával. A csapat máltai 2-1-es veresége után kikerült a csapatból és a fiatalítás jegyében Várhidi Péter nem is küldött neki behívót a csapatba. Azóta nem volt válogatott a védő, akinek gólt érő megmozdulásai voltak Grúzia, Liechtenstein, Jordánia és Azerbajdzsán ellen.

Sikerei, díjai Magyar bajnok: 1997–1998 Magyar bajnokság ezüstérmese: 1996–1997 Magyar bajnokság bronzérmese: 2006–2007 Magyar Kupa-döntős: 1998

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források Hivatalos honlap Profil a DVTK hivatalos honlapján Sebők Vilmos profilja az MLSZ honlapján Sebők Vilmos adatlapja a HLSZ.hu-n Profil a footballdatabase.eu-n

Sebők Vilmos adatlapja a national-football-teams.com-on Pályafutása statisztikái a fussballdaten.de-n

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az FC Tatabánya labdarúgói Kategória:A REAC labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Az Energie Cottbus labdarúgói Kategória:A ZTE labdarúgói Kategória:A DVTK labdarúgói Kategória:A Bristol City labdarúgói Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Az 1996. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az NB I labdarúgói