Nőrincse (románul: Nevrincea) Bethlenháza községhez tartozó erdélyi falu Temes megyében.

Fekvése Lugostól északra, Klicsó nyugati szomszédjában fekvő település.

Története Első írásos említése 1371-ből származik, amikor a települést „Neurinche” néven említik. A következő írásos említése 1480. évi.

A mohácsi csata után a falu területe Temes vármegye keretében a Szapolyaiakhoz tartozott, de 1545 után török kézre került.

A törököktől a Felső-Bega völgyét a Habsburgok az 1700-as évek elején visszaszerezték, de főleg német telepesekkel népesítették be újra (Mercy-terv). Így a magyar etnikum itt Mohács után soha nem tudott megerősödni.

1910-ben 839 lakosából 476 magyar, 11 német, 352 román volt. Ebből 470 római katolikus, 345 görögkatolikus, 9 görögkeleti ortodox volt.

A 20. század elején Krassó-Szörény vármegye Bégai járásához tartozott.

A Trianon utáni román földreform során elkobozták azokat a birtokokat, amelyeket a falusi magyarok előzőleg kemény munkával szerzett pénzen megvásároltak. A magyar gazdáknak húsz évbe tellett, hogy visszavásárolják birtokaikat a román államtól és ismét a vidék legjobb gazdái lettek. Az újabb törést az 1945 utáni erőszakos kollektivizálás jelentette, amelynek során a tehetősebb magyar gazdákat kuláknak nyilvánították, és elhurcolták a Duna–Fekete-tenger csatornához. Másodszor is kisajátították a sok áldozat árán visszaszerzett birtokokat, és ezzel örökre elvették a telepes magyarok kedvét a gazdálkodástól, akik tömegesen hagyták el falvaikat.Felső-Bega völgye: a magyar szó végállomása. A Nyugati Jelennek nyilatkozik Kovács Aranka, a lugosi RMDSZ vezetőségi tagja. in: Nyugati Jelen (Arad/ Temesvár), 1999. október 14.

Jelenleg a kisfalu, mint évtizedekkel korábban, célpontjává vált a hittérítőknek. Az egyesült államokbeli Kentucky államban székelő Mission Connect, amely bibliaiskolákat működtet több országban, a faluban egy 6 000 dolláros telken szeretne templomot építeni. A gyűjtés jelenleg is folyik.

Lakosságszám, felekezetek szerint

Év Összesen Ortodox Görögkatolikus Római katolikus Református evangélikus Izraelita Baptista Pünkösdista Egyéb 18696245761342110--- 1880496476-9-110--- 1890643602232--7--- 1900757726124--6--- 1910784753-231-7--- 19307597352161-5--- 1992205141-502--2612 2002239221-18------

(Forrás: Varga E. Árpád: Temes megye településeinek felekezeti adatai (1869-1992) )

Látnivalók „Szűzanya Születése” (Nașterea Maicii Domnului) ortodox templom (1834) Római-katolikus templom (újjáépítve 1911-ben).

A falu ünnepe, a búcsú, szeptember 8-án van.

Jegyzetek

Külső hivatkozások jobb|thumb|260px|Nőrincse egy régi fényképen A község nem hivatalos honlapja (románul) Nagy-Románia Socec évkönyve, 1924-1925, fotókópia az USA Kongresszusi Könyvtárában Varga E. Árpád: Temes megye településeinek etnikai (anyanyelvi/nemzetiségi) megoszlása százalék szerint, 1869-2002 Nőrincse a Google műholdas térképén Fogy a magyar Nőrincsén

Kategória:Temes megye települései Kategória:Krassó-Szörény vármegye települései