A Diamonds Herb Alpert amerikai zenész második kislemeze Keep Your Eye on Me című albumáról. Jimmy Jam és Terry Lewis írták és ők a producerek is, ahogy az album három másik dalának is. Janet Jackson énekel a dalban, de neki sokáig egy albumán sem szerepelt, kivéve 1995-ben megjelent válogatásalbumának, a Design of a Decade-nek ritka két CD-s változatát, amire egy remixe felkerült; végül 2009-ben megjelent The Best című válogatásalbumára felkerült. Janet turnén először 2011-ben adta elő a dalt, a Number Ones: Up Close and Personal turné keretének számlistáján szerepelt.
Fogadtatása A Diamonds nagy sikert aratott az Egyesült Államokban, a Billboard Hot 100 ötödik helyére került, a Hot R&B/Hip-Hop Singles & Tracks, Hot Dance Music/Club Play és Hot Dance Music/Maxi-Singles Sales slágerlistákat pedig vezette. Kanadában és Hollandiában is sikeres lett. Alpert és Jackson együtt dolgoztak Alpert következő kislemezén, a Making Love in the Rainen is, ami kisebb sikert aratott, mint a Diamonds.
Videóklip és remixek A Diamonds videóklipjét John Small rendezte. A klipben Alpert egy nightclubban látható, ahol a DJ a Diamondsot játssza, a dal elnyeri a klubban tartózkodók tetszését, és Alpert meg az együttese végül előadják a színpadon is. Közben Jackson a night club felé tart egy limuzinban. Ez egyike Janet azon kevés klipjeinek, melyben nem szerepel – a limuzinos jelenetekben valaki más alakítja őt, a klubban pedig, ahol csak az árnyéka látszik, valójában egy gyerek árnyékát mutatják.
Hivatalos remixek, változatok listája Diamonds (Album version) – 4:53 Diamonds (Beats Dubcappella) – 3:12 Diamonds (Cool Summer Dance Mix) – 5:55 Diamonds (Cool Summer Mix) – 6:19 Diamonds (Cool Summer Mix Instrumental) – 5:27 Diamonds (Cool Summer Mix Dub Version) – 4:23 Diamonds (Cool Summer Mix 7" Edit) Diamonds (Dance Mix) – 6:48 Diamonds (Edit) – 4:19 Diamonds (Instrumental) – 5:14
SzámlistaThe Jacksons Family Database (A dőlt betűvel szedettekben Janet Jackson nem szerepel.)
7" kislemez; kazetta (USA) Diamonds – 4:53 African Flame – 3:58
7" kislemez (Németország, Egyesült Királyság) Diamonds (Edit) – 4:19 Rocket to the Moon – 3:52
7" kislemez (Japán) Diamonds – 4:53 Stranger on the Shore – 2:54
12" maxi kislemez (USA, Németország, Egyesült Királyság) Diamonds (Dance Mix) – 6:48 Diamonds (Instrumental) – 5:14 Diamonds (Beats Dubcapella) – 3:12
12" maxi kislemez (USA, Németország) Diamonds (Cool Summer Mix) – 6:19 Diamonds (Cool Summer Dance Mix) – 5:55 Diamonds (Instrumental – Cool Summer Mix) – 5:27 Diamonds (Dub Version – Cool Summer Mix) – 4:23 Diamonds (7" Edit – Cool Summer Mix)
CD maxi kislemez (Japán) Diamonds (Cool Summer Mix) – 6:19 Diamonds (Cool Summer Dance Mix) – 5:55 Diamonds (Cool Summer Instrumental) – 5:27 Diamonds (Cool Summer Dub Version) – 4:23 Diamonds (Cool Summer 7" Edit) – 3:54 Diamonds (Dance Mix) – 6:48 Diamonds (Instrumental) – 5:14 Diamonds (Beats Dubcapella) – 3:12
Kazetta (Egyesült Királyság) Diamonds (Dance Mix) – 6:48 Diamonds (Edit) – 4:19 Diamonds (Instrumental) – 5:14 Rocket to the Moon – 3:52
Helyezések Slágerlista (1987)Legmagasabb helyezésUSA Billboard Hot 1005USA Hot R&B/Hip-Hop Singles & Tracks1USA Hot Dance Music/Club Play1USA Hot Dance Music/Maxi-Singles Sales1Ausztrál ARIA Top 5020Brit kislemezlista27Dél-afrikai kislemezlista8Holland kislemezlista4Kanadai kislemezlista4Éves összesített slágerlista (1987)HelyezésUSA Billboard Hot 10079
Jegyzetek
Kategória:Janet Jackson-kislemezek Kategória:1987 kislemezei Kategória:Popdalok