Bánfi Sándor, 1883-ig DeutschA Belügyminisztérium 1883. évi 73272. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1883. év 4. oldal 1. sor. (Lovasberény, 1846. október 30. – Budapest, 1890. szeptember 15.) zeneszerző, zeneesztéta, újságíró.
Élete
Lovasberényben született, ahol apja tanító volt; innen Kecskemétre, majd Pestre költöztek és itt a gimnázium első két osztályát magánuton végezvén, az evangélikus gimnáziumban folytatta tanulmányait; onnan az akkori német Staatsgymnasiumba lépett az 5. osztályba; a nyolcadikat a reformatusoknál végezte. Ezután Párizsba ment a világkiállításra, ahol megismerkedett Offenbachchal és Delibessel. Visszatérvén a fővárosba, az izraelita tanítóképzőben hat évig volt zene- és énektanár; ezután az egyetemre iratkozott be és két évig jogot hallgatott és államvizsgát tett.
Az ügyvédséghez nem lévén kedve, a zenére és énekre adta magát és több keringőt szöveggel és szöveg nélkül, négy operettet, két műdalt, két ballettet és egy vígoperát (Fanchon) írt. A párizsi Archives Israelites c. lapba írt cikkeket és Budapesten a Gazette de Hongrie zenekritikusa volt Saissy szerkesztése alatt; azután a Harmonia c. zenelapban a francia rovat szerkesztője lett. Írt még a Pester Lloydba, Allgemeine Deutsche Musikzeitungba és a Zenelapba (1886.) Több zeneesztétikai szakmunkája jelent meg.
Munkái
Zeneelmélet és az összhangzattan elemei. Bpest, 1884. Az énektanítás elmélete elemi iskolai tanító képző intézetek növendékei számára. Uo. 1886.
Jegyei
B. S. ▪ . ▪ +
Jegyzetek
Források
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1891-1914. Bánfi Sándor. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum. Hozzáférés ideje: 2016. május 28.
További információk Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Bp., Zeneműkiadó, 1983-1985. Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. Das geistige Ungarn. Biographisches Lexikon. Hrsg. Oscar von Krücken, Imre Parlagi. Wien-Leipzig, W. Braumüller, 1918. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, . A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893-1904. Tolnai világlexikona. Bp., Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1912-1919. 8 db.; Bp., Kassák Kiadó, 1999-. Új Idők lexikona. Bp., Singer és Wolfner, 1936-1942.
Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1846-ban született személyek Kategória:1890-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben eltemetett személyek