A Garmarna egy svéd folk-rock együttes. 1990-ben alakultak meg, dalaikban pedig leginkább régi skandináv balladákat dolgoznak fel.
Története
A Garmarnát 1990-ben alapította meg Stefan Brisland-Ferner, Gotte Ringqvist és Rickard Westman, akiket különösen megihlettek a színházban hallott régi svéd zenék, így maguk is elkezdtek további régi dallamok és hangszerek után kutatni. Amikor Jens Höglin, a dobos, csatlakozott hozzájuk, ők már egy éve együtt zenéltek.
1992-ben vették fel az első kislemezüket. Úgy gondolták, hogy a zenéjük egyébként sötét hangulatához kellemes kontrasztot jelentene egy női énekhang, így a kislemez felvételéhez elhívták Emma Härdelin-t, az együttes egy régi barátját, vendégénekesnek – aki aztán 1993-ban hivatalosan is csatlakozott a csapathoz. A bemutatkozó kislemez jól fogyott Svédországban és nagyban segítette a skandináviai turnéjukat.
A Vittrad album összeállításakor döntöttek úgy, hogy sampling-ot és sequencer-t is bevetnek. 1994-ben az Omnium kiadta az albumot az USA-ban, angol szöveggel.
1996-ban nekivágtak a hosszadalmas németországi turnéjuknak és kiadták a Guds Spelemän albumot is, ami megint csak jól fogyott Svédországban, és ezúttal már nemzetközileg is jelentős figyelmet keltett.
1998-ban, Felicia Konrad színésznővel együtt koncertsorozatot adtak különböző észak-svédországi templomokban, ahol is Hildegard von Bingen középkori műveit mutatták be saját értelmezésükben.
1999-ben adták ki a harmadik, Vedergällningen címet viselő albumukat, amely már inkább a rock és a trip-hop felé hajlott.
Ezután visszatértek a stúdióba, hogy teljes egészében formába öntsék a Hildegard von Bingen albumot, amely aztán 2001-ben láthatott napvilágot.A történet forrása: http://www.noside.com/bio_garmarna.html
Tagjai
Stefan Brisland-Ferner, hegedű, tekerőlant és sampler. Emma Härdelin, vokál, hegedű. Jens Höglin, dobok, ütősök. Gotte Ringqvist, gitár, hegedű és háttérvokál. Rickard Westman, gitár, basszusgitár, e-bow.
Diszkográfia Albumok
Garmarna (1993, EP) Vittrad (Fonnyadtan) (1994) Guds spelemän (Isten zenészei) (1996) Vedergällningen (Bosszú) (1999) Hildegard von Bingen (2001) Garmarna (2003, az 1993-as EP újrakiadása 6 bónusz számmal) 6 (2016)
Kislemezek
Euchari (1999) Gamen (A keselyű) (1999 – hallható a Project Gotham Racing 2-ben is) En gång ska han gråta (Egyszer fog sírni) (1997) Herr Holger (Holger úr) (1996) Över gränsen (2015)
Egyebek
A Rastlös (Rasta Hunden) a We´re Only In It For The Money (1999) összeállításban.
Lásd még
Triakel
Hivatkozások
További információk Az együttes hivatalos honlapja Az együttes története a Northside oldalán TVfolk.net Videók az együttesről ("Sweden") Interjú 2001-ből GlobalVillageIdiot interjú Garmarna2015
Kategória:Svéd folkegyüttesek Kategória:Folk-rock együttesek Kategória:1993-ban alakult együttesek