Matthew Langford Perry (Williamstown, Massachusetts, 1969. augusztus 19. – Los Angeles, 2023. október 28.) amerikai-kanadai színész, humorista, producer, forgatókönyvíró.

Legismertebb alakítása Chandler Bing volt a Jóbarátok című szituációs komédiában, 1994 és 2004 között. Szerepelt a Bolond szél fúj (1997), a Hajszál híján hősök (1998), a Bérgyilkos a szomszédom (2000) és a Megint 17 (2009) című filmekben. 2010-ben a Fallout: New Vegas videójáték egyik szinkronhangja volt.

A Jóbarátok mellett más sorozatokban is feltűnt. Így A színfalak mögött (2006–2007) és a Csoportban marad (2012–2013) című produkciókban.

Fiatalkora és családja Édesapja John Bennett Perry amerikai színész. Édesanyja a kanadai Suzanne Marie Morrison (leánykori nevén Langford) újságíró, Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök korábbi sajtótitkára. Kanadai-amerikai kettős állampolgár. Szülei még az első születésnapja előtt elváltak, és Matthew az édesanyjával Ottawába költözött.

Pályafutása

1980-as évek Perry tizenöt évesen Ottawából Los Angeles-be költözött színjátszást tanulni. Középiskolába a The Buckley School tanintézménybe járt, Los Angeles Sherman Oaks városrészében. Amíg a Buckley-ban tanult, George Gibbs-ként játszott az Our Town-ban és megjelent a The Miracle Worker című produkcióban is. Patty Duke dicsérte a fiatal Perry meggyőző alakítását Helen testvéreként, Jimmyként.

Ezután a The Sound Music-ban szerepelt, majd a Tim Hillman rendezte The Elephant Man produkcióban Vanessa Smith mellett John Merricket játszotta. 1986-ban lehetőséget kapott, hogy River Phoenix-szel együtt szerepeljen Az ifjú Don Juan című filmben, amelyet végül 1988-ban mutattak be. Perry a középiskolai színjátszás befejezését követően kilépett a The Elephant Man-ből. Improvizációs vígjátékban játszott az LA Connection-nél, a Sherman Oaks-ban, amíg a középiskola véget ért.

Néhány vendégszereplés után 1980 végén a televíziót célozta meg. Be akart iratkozni a Dél-Kaliforniai Egyetemre, amikor Chazz Russell főszerepét ajánlották fel, a „Second Chance”-ban, így ismertté vált a színjátszásban. Eredetileg főszerepet játszott Kiel Martin oldalán, a sorozat indulásakor, 1987-ben. Ám 13 epizód után változott a forma: a Second Chance Boys Will Be Boys lett.

Előtérbe került a The adventures of Chazz and his teenage friends. Ez csak egy évadig ment. Utána, Perry Los Angeles-ben maradt, és a 90210ben játszott vendégszereplőként.

1990-es évek Matthew törzsvendég volt, vendégszereplések közt a CBS-nél a Sydney-ben Valerie Bertinelli öccsét játszotta. Három év múlva kezdte a második tv-sorozatát, és főszerepben játszott az ABCnél, ami 13 epizódot ment 1993 tavaszán.

Ezután Matthew egy új drámai kísérletben, a LAX 2194ben szerepelt. A projekt lassan indult, ezért megpróbált egy meghallgatást, később Marta Kauffman és David Crane rendezte Jóbarátokban, és a Dream Onban is játszott. A kísérleti „LAX 2194” szerződése miatt őt kezdetben nem figyelték a meghallgatásokon. Később övé lett Chandler Bing szerepe. A projekt sikeres volt és Matt is befutott, a televíziónézők között ismert lett.

A Jóbarátok mellett filmekben is felbukkant, mint például a Bolond szél fújban jelent meg apja, John Bennett Perry és Salma Hayek mellett; Almost Heroes, Three to Tango, Bérgyilkos a szomszédomban Bruce Willis mellett; és a Már megint bérgyilkos a szomszédom, ill. a Pereld a nőt! c. komédiában.

2000-es évek Elsősorban komikus szerepeket kap, ugyanakkor remekül alakítja a drámai figurákat is, különösen Joe Quincy-ként, Az elnök emberei című sorozatban. A 3 megjelenése a sorozatban (kétszer a 4. és egyszer az 5. évadban) 2003-ban és 2004-ben szerzett neki 2 Emmy-díj jelölést. Miután a Friends elkészült, Perry igazgatóként debütált Bill Lawrence sitcomja, a Dokik egy epizódjában (4. évad).

Főszerepet játszott a The Ron Clark Story-ban, amelynek premierjén, 2006. augusztus 13-án Perry Ron Clarkot, egy kis városi tanárt játszott, aki vállalta az ország legkeményebb osztályát, New York Harlemben. Az előadásért Emmy-díj jelölést és 1 Golden Globe-díj jelölést is kapott. 2006-ban kezdett el egy krónikusan levert íróról filmezni vígjátékdrámát (Numb). A film bemutatását sokszor halasztották, de végül 2008. május 13-án DVD-n bocsátották ki. Matthew megjelent David Mamet Sexual Perversity in Chicagojában is. 2008-ban jelenik meg filmben a 17 Again. A The End of Steve c. Showtime sorozat írója volt és főszerepet is játszott benne.

Halála 2023. október 28-án, délután találtak rá holtan az otthonában, saját jakuzzijába fulladt bele. Idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak,A 90-es évek népszerű sorozatának sztárjára Los Angeles-i otthonában találták rá. 54 éves volt (Fidelio) halálát 54 éves korában kábítószertúladagolás okozta.

2024-ben napvilágot láttak olyan bizonyítékok, melyek fényében egyértelművé vált, hogy Perry-t nyerészkedés céljából látták el egyre több ketamin tartalmú szerrel. Ebben közrejátszott több orvos, valamint személyi asszisztense is, aki rátalált a holttestére. 2025 júliusában már zajlottak a színész halála kapcsán gyanúsított személyek tárgyalásai.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1988 Az ifjú Don Juan A Night in the Life of Jimmy Reardon Fred Roberts Minárovits Péter 1989 Papa, én nő vagyok! She's Out of Control Timothy Kautzky Armand Fat Man és Little Boy Fat Man and Little Boy bombatechnikusstáblistán nem szerepel 1994 A várólistás gyilkos Getting In Randal Burns 1997 Bolond szél fúj Fools Rush In Alex Whitman Galambos Péter 1998 Hajszál híján hősök Almost Heroes Leslie Edwards Csankó Zoltán 1999 Hármasban szép az élet Three to Tango Oscar Novak Czvetkó Sándor 2000 Bérgyilkos a szomszédom The Whole Nine Yards Nicholas "Oz" Oseransky Széles László A kölyök Disney's The Kid Mr. Vivian (cameo) 2002 Pereld a nőt! Serving Sara Joe Tyler Sinkovits-Vitay András 2004 Már megint bérgyilkos a szomszédom The Whole Ten Yards Nicholas "Oz" Oseransky Sinkovits-Vitay András 2007 Fapofavezető producer Numb Hudson Milbank Sinkovits-Vitay András 2008 Balhés tesók Birds of America Morrie Tarján Péter 2009 Megint 17 17 Again Mike O'Donnell felnőttként Sinkovits-Vitay András 2021 Ne nézz fel! (törölt jelenet) Don't Look Up Dan Pawketty

Televízió ÉvMagyar címEredeti címSzerepclass="unsortable" 1979 240-Robert Arthur 1 epizód 1983 Not Necessarily the News Bob 1 epizód 1985 Charles in Charge Ed 1 epizód 1986 Silver Spoons Davey egy epizód 1987 Morning Maggie Bradley McAllister tévéfilm 1987–1988 Second Chance Chazz Russell állandó szereplő (21 epizód) 1988 Ki szeret a végén Dance 'til Dawn Roger tévéfilm Just the Ten of Us Ed 1 epizód Highway to Heaven David Hastings 2 epizód 1989 Empty Nest Bill 1 epizód Growing Pains Sandy 3 epizód 1990 Sydney Billy Kells állandó szereplő (13 epizód) Ki a főnök? Who's the Boss? Benjamin Dawson 1 epizód Szólíts Annának! Call Me Anna Desi Arnaz Jr. tévéfilm 1991 Beverly Hills 90210 Beverly Hills, 90210 Roger Azarian 1 epizód 1992 Dream On Alex Farmer 1 epizód Sibs Chas 1 epizód 1993 Halálos rokonság Deadly Relations George Westerfield tévéfilm Home Free Matt Bailey állandó szereplő (13 epizód) 1994 Balhés bankett Parallel Lives Willi Morrison tévéfilm L.A.X. 2194 Blaine tévéfilm 1994–2004 Jóbarátok Friends Chandler Bing 1995 Caroline New Yorkban Caroline in the City 1 epizód The John Larroquette Show Steven 1 epizód 1997 Saturday Night Live Saturday Night Live házigazda 1 epizód 2001 A Simpson család The Simpsons önmaga (hangja) 1 epizód 2002 Ally McBeal Ally McBeal Todd Merrick 2 epizód 2003 Az elnök emberei The West Wing Joe Quincy 2004 Dokik Scrubs Murray 1 epizód (rendező) 2005 Friday Night Lights Short Scene futballista rövidfilm 2006 A diadal The Ron Clark Story Ron Clark 2006–2007 A színfalak mögött Studio 60 on the Sunset Strip Matt Albie állandó szereplő (22 epizód) 2008 The End of Steve Steve Legend 2011 Childrens Hospital önmaga 1 epizód Mr. Sunshine Mr. Sunshine Ben Donovan 2012–2013 A férjem védelmében The Good Wife Mike Kresteva visszatérő szereplő (4 epizód) 2012–2013 Csoportban marad Go On Ryan King 2014 Született szinglik Cougar Town Sam 1 epizód Playhouse Presents karizmatikus férfi 1 epizód 2015 Web-terápia Web Therapy Tyler Bishop 2015–2017 Furcsa pár The Odd Couple Oscar Madison 2017 Diane védelmében The Good Fight Mike Kresteva visszatérő szereplő (3 epizód) A Kennedy család: Camelot után The Kennedys: After Camelot Ted Kennedy

Önéletrajzi kötete magyarul

Jóbarátok, szerelmek és az a rettenet. Memoár; ford. Molnár Edit; Könyvmolyképző, Szeged, 2022

Díjak és jelölések Primetime Emmy-díj Legjobb férfi főszereplő (vígjátéksorozat), Jóbarátok (2002) – jelölve Legjobb vendégszínész (drámasorozat) Az elnök emberei (2003) – jelölve Legjobb vendégszínész (drámasorozat), Az elnök emberei (2004) – jelölve Legjobb férfi főszereplő (minisorozat vagy tévéfilm), A diadal (2007) – jelölve

Golden Globe-díj Legjobb férfi főszereplő (vagy tévéfilm) A diadal (2007) – jelölve

American Comedy Awards Legviccesebb férfi mellékszereplő (David Schwimmerrel megosztva), Jóbarátok (1996) – jelölve

Kids' Choice Awards Legviccesebb televíziós színész, Jóbarátok (2004) – jelölve

Satellite Awards Legjobb férfi színész drámasorozatban, A színfalak mögött (2006) – jelölve

Screen Actors Guild-díj Legjobb színész (minisorozat vagy tévéfilm) A diadal (2007) – jelölve

TV Land Awards A legcsodálatosabb esküvő (Courteney Cox-szal megosztva), Jóbarátok (2006) – jelölve

Teen Choice Awards Legtehetségesebb tévészínész – vígjáték, Jóbarátok (2004) – jelölve

Jegyzetek

További információk

Kategória:1969-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Kábítószer-túladagolásban meghalt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Massachusettsiek