Kepes Gyula (Vári, 1847. december 7. – Budapest, 1924. október 5.)Meghalt Kepes Gyula (1924. október 7.) Budapesti Hírlap, 44. évfolyam, 210. szám, 7. oldal orvos, az osztrák–magyar északi-sarki expedíció egyetlen magyar tagja.
Tanulmányai Apja földbirtokos volt, a fiatal Kepes Gyula Ungváron és Budapesten tanult, majd beiratkozott a bécsi orvosi egyetemre. 1870. augusztus 3-án avatták orvosdoktorrá. A bécsi Rudolf-kórházban kezdett dolgozni Drasche és Weine professzorok mellett.
Az expedíció szervezése Amikor 1872-ben Bécsben szervezni kezdték az osztrák-magyar északi-sarki expedíciót, a Rudolf-kórház egyik professzora – Drasche – Kepes Gyulát ajánlotta a vállalkozás orvosának. Az expedíció legénysége 24 tagból állt, ő volt közülük az egyetlen magyar. Az expedíció megszervezésében szervesen részt vett, megvizsgálta a kijelölt személyek fizikai-egészségügyi állapotát, az expedíció élelmét az akkori orvosi ismereteknek megfelelően összeállította. Az ő tanácsának is köszönhető, hogy nagy mennyiségű tokaji aszút és citromlevet vittek magukkal, hogy a skorbutot elkerüljék. A két italt keverve, fagyottan fogyasztották.
1872-ben Bréma városából indultak el észak felé a Tegetthoff gőzössel, amikor a norvégiai Tromsø-ben kikötöttek, a tanácsára a készleteket további vitamindús élelemmel egészítették ki – Skandináviában honos szederfajta (Sarki szeder) tartósított gyümölcséből vásároltak nagyobb mennyiséget.
Munkája az expedíció alatt bélyegkép|Kepes Gyula a jég fogságában – Julius von Payer metszete (1874) Az utazás alatt jórészt neki volt köszönhető, hogy a nagy nélkülözések ellenére csupán a legénység egyetlen tagja halt meg. Kepes feladatai ellátása mellett rendszeresen végzett növény- és állatgyűjtést, de amikor a hajót el kellett hagyniuk, a gyűjtemény ott maradt és elpusztult. Tromsøbe visszaérkezve elsőként értesítette a magyarországi sajtót az expedíció sikeréről. Hazatérése után törzsorvossá léptették elő, a Vaskorona-rend III. fokozatával tüntették ki, több város, köztük 1875-ben Munkács díszpolgárává avatták, több tudományos egyesület választotta tiszteletbeli tagjává. 1882-ben másodosztályú, 1895-ben pedig első osztályú honvéd-főtörzsorvossá nevezték ki. Különböző helyőrségeknél szolgált, majd 1904-ben megbízták a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályának vezetésével. 1924. október 26-án halt meg Budapesten.
Írása Eredeti levél az északi-sarki expedícióról. Tromsø, 1872. júl. 13. (Vasárnapi Ujság, 1872, 31.)
Érdekesség Kepes György és unokaöccse, Kepes András műsorvezető Dr. Kepes Gyula leszármazottja, utóbbi felmenője emlékét követve Frei Tamással és Fábry Sándorral együtt látogatást tett a Ferenc József-földön.
Emlékezete
Nevét őrzi az 579785 Kepesgyula kisbolygó.
Jegyzetek
Irodalom
Csillag István: Egy magyar az Északi-sarkon. (Népszabadság, 43. 1985. 275. 11.) Nemerkényi Antal: Koszorúzás és megemlékezés dr. Kepes Gyula sírjánál. (Földrajzi Közlemények, 122. 1998. 1-2. 75-76.) Szállási Árpád: A fagyvilág magyar orvosvándora. (Orvosi hetilap, 125. 1984. 14. 835-837.) Szállási Árpád: Kepes Gyula, az Arktisz magyar orvosvándora. (Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 1985. 1. 51-54.) Пагиря В. В., Федів Є. Т. Творці історії Мукачева. – Ужгород : ТДВ «Патент», 2011. – 120 с., іл. )
Külső hivatkozások Kepes Gyula élete Honlap Kepes Gyuláról Részletek Kepes Gyula útibeszámolójából
További információk Magyarok a Föld körül Kossuth Kiadó, 2014 ISSN 2064-8790 27–31. oldal
Kategória:Magyar utazók, felfedezők Kategória:Magyar katonaorvosok Kategória:Arktisz-kutatók Kategória:Magyar orvosok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1847-ben született személyek Kategória:1924-ben elhunyt személyek Kategória:Munkácsiak Kategória:Munkács díszpolgárai Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el