Böszörményi Zoltán (Arad, 1951. december 18. –) József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, szerkesztő.

Életútja

Édesapja aradi születésű volt, édesanyja székely szülők gyermekeként látta meg a napvilágot.

Tanulmányait Aradon, az úgynevezett Kilin Akadémián kezdte, amely a nevét az akkori igazgatótól kapta. Később az aradi 3-as Számú Líceumban (korábbi Katolikus Főgimnázium, ma Csiki Gergely Főgimnázium) érettségizett, közben hét évig (1961–1968) Kolozsváron az Octavian Stroia Dráma és Koreográfia Líceum növendéke voltBöszörményi Zoltán: Curriculum Vitae, boszormenyizoltan.info. Szintén Kolozsvárhoz kötődik rövid idejű pedagógussága.

Dolgozott egy ideig építőtelepen, majd 1975-től 1983-ig az aradi Vörös Lobogó napilap korrektora.

Első két verseskötetének megjelenése után – Örvényszárnyon 1979-ben, a Címjavaslatok 1981-ben, mindkettő Bukarestben – a román államvédelmi hatóság (Securitate) célkeresztjébe került. A fenyegetések és zaklatások elől Jugoszlávián át Ausztriába szökött, onnan emigrált Kanadába. Torontóban, a York Egyetemen (1986–1991) filozófiából diplomázott, majd évekig üzletemberként járta a világot.

Böszörményi Zoltán nős, két leánya van. Melinda 1978-ban született, kisebbik lánya, Panna pedig 2006-ban.

Pályája

Első zsengéi még kisiskolás korában jelentek meg a Napsugár című gyermeklapban. Kolozsvári iskolaévei idején és költői pályája kezdetén Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor és Fodor Sándor volt a mentora.

Versei, riportjai, cikkei a romániai magyar sajtóban, az Ifjúmunkás, Előre (napilap, 1953–1989), Korunk, Utunk, Művelődés hasábjain jelentek meg.

Két évig a CBC (Canadian Broadcasting Corporation) torontói tudósítója volt.

A romániai rendszerváltás után visszatér szülőföldjére, 1997-ben tulajdonosa lesz a Vörös Lobogó napilap utódjának, a Jelennek, amely 1999–2000-től öt romániai megye napilapjaként felveszi a Nyugati Jelen nevet.

2001-ben megalapítja az Irodalmi Jelen folyóiratot, melynek – az első évet leszámítva – főszerkesztője napjainkig. A folyóirat fő célja az anyaországi, kisebbségi és nyugati magyarság megszólítása, összekötése, a kortárs irodalmi alkotások és a fiatal, pályakezdő írók felkarolása. 2003-ban elindítja a könyvkiadást is, azóta évente 13-20 kötet jelenik meg az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban.

Az ezredfordulótól sorra jelennek meg verseskötetei, és prózaíróként – regények és novellák szerzőjeként – is bemutatkozik. Műveit számos (többek között angol, francia, német, orosz, lengyel és román) nyelvre fordították le.

Irodalmi munkássága elismeréseként a magyar állam 2012-ben József Attila-díjjal tüntette ki.

2016-ban megkapja a Magyar Érdemrend középkeresztjét, 2018-ban pedig Magyarország Babérkoszorúja díjjal tűntetik ki.

2021–2025 között a Magyar PEN Club elnöke.

Kritikák

Aranyvillamos – második szakasz

„A kompozíció zenei finomsága, a motívumok, a kisszerkezetek, a hanghatás hivalkodás nélküli kidolgozottsága jellemzi a kötet verseit. E versek állapotjelzések, melyek a kötetlen forma, a gondolatiság, a meditatív megközelítések felé mozdítják el Böszörményit.” – Lipcsei Márta

Aranyvillamos – harmadik szakasz

„Az Aranyvillamos és a szonettkoszorú váratlan erejű és váratlan  fogalmazású költemények gyűjteménye. Ereje a szenvedély szelíd képeiben rejlik, amelyek összefoglalják és szerelemre hívják az imádott nőt.” – Faludy GyörgyFaludy György: Aranyvillamos, A szerelem illata, boszormenyizoltan.info

„Böszörményi Zoltán többdimenziós, topológiai költészetéből megvilágosodhatunk arról – mintegy a Möbius-szalag lírai alkalmazásaként – hogy a dolgok színéről észrevétlenül amazok fonákjára csúszhatunk át, s mindezt anélkül, hogy fölemeltük volna a papírról a ceruzát.” – Bréda FerencAz Aranyvillamos útjai – Francois Bréda, boszormenyizoltan.info

„A kötet mottója Faludy Györgytől való, és a régiek bölcsességéről szól. Nem irreleváns a jelzés. Böszörményi Zoltán új könyvében szabályosabbak, klasszikusabbak a versformák, s témáit tekintve is Faludy nyomdokain jár: távoli tájak, utazások és távoli kultúrák, halott mesterek idéződnek meg a szövegekben.” – Balázs Imre JózsefPályázó ifjúság megélhetési pályázások Balázs Imre József Újraolvasónapló, epa.oszk.hu

A semmi bőre

„A posztmodernség mindössze kísérletező bázisként szolgál. A művek valódi célja és értéke a hagyományokat modern formában átmentő formai megoldások szintézisbe hozása." – Bátorligeti Mária

Majoranna a tér tenyerén

„[M]inden idők legfájdalmasabb, legmagányosabb Böszörményi-verseskönyve, […] verses életművének csúcsa. (…) Böszörményi versei [a legelső kötetekben] leginkább egy-egy frappáns ötletre épültek, meghökkentettek, amolyan filozófiai cseppek voltak, vagy groteszkségükkel hatottak, vagy egyszerűen csak keserű iróniájukkal. De mindenképp: magabiztosak voltak. Majorana változást hozott: behozta a vívódást és az érzelmeket ebbe a költészetbe. Nem mintha eladdig Böszörményi költészete nem lett volna érzelmes – de az igazi mélyrétegek a Majorana-versekben feslenek föl.” – Orbán János Dénes

„Böszörményi Zoltán kötetében egyensúlyban vannak a kötött és kötetlen formák. Előbbiek a költői fegyelem magas fokáról árulkodnak, és a Nyugat előtti nemzedék líráját idézik meg.” – Kemény Zoltán

Az éj puha teste

„Böszörményi Zoltán könyve kezelhető olyan négy regényként, amelyeken belül változatos betétek ágaznak szét, s amelyek mindegyike önálló műként (kisregényként, hosszú elbeszélésként) is megáll.” – Széles Klára Széles Klára: A tapintható és a tapintathatlan, boszormenyizoltan.info

„Jól temperált formabontásról beszélhetünk, mivel ez a technika nem a nyelvi közlemény alapszintjein jelenik meg, nem a szóhasználat, nem a szintaxis szintjén nyilvánul meg, hanem sokkal magasabb szinten: az ábrázolás módozataiban és a cselekményszövés rendszerében.” – Mandics GyörgyMandics György: Az éj puha teste – Böszörményi Zoltán regényéről, boszormenyizoltan.info

„Itt egy helyen megtalálni valamennyi emberi szerepkör képviselőjét: gyilkost, áldozatot, szeretőt, csalfát és megcsaltat, hitványt és önfeláldozót. Egyetlenegy közös van bennük: mindannyian súlyos terheket cipelnek a vállukon, és valamennyien vívódó emberek. Mintha az író célul tűzte volna ki, hogy az élet valamennyi területét megénekli. Kapcsolatokat leltároz, közben pedig a legváratlanabb pillanatokban tör filozófiai magasságokba.” – Nagy Zsófia

„A nyelv átmetaforizáltsága olyan mondatépítkezéssel párosul, amelyek a végeláthatatlan Krasznahorkai-sorok után felüdülést jelentenek egészséges kimértségükkel, a gyakran mérőműszer pontossággal szövegbe illesztett szómondatokkal.” – Boldog ZoltánVédőborító mögötti sorok Kritika Böszörményi Zoltán Az éj puha teste című regényéről (Ulpius-ház, 2008), boszormenyizoltan.info

Vanda örök

„Akarva-akaratlan az olvasó is bekerül a játékba, mert fejtörést okoznak számára a kísérleti eszköznek, posztmodern gőgnek tűnő filozófiai gondolatmenetek, amelyeket a szerző belesző a kibontakozó dráma történésébe.” – Sohár Pál

„Hatalmi univerzum ez, az agón, a Verseny, a versengés, a harc, a játszmák, a különböző szintű, mindennapos és hosszabb távú csaták és stratégia-játékok birodalma, a hipertrofizálódott, túlburjánzódó-tobzodó mega-Egók légtere és földje, a Rossz Országa, a Gonosz nem véletlenül »gnosztikus« Birodalma.” – Bréda Ferenc

Regál

„Az ilyenfajta lágerek létezéséről tudtunk […], de ennek a regénynek a megjelenéséig az irodalom nem foglalkozott ezzel a témával. Böszörményi nagy tehetséggel vette észre, és töltötte ki ezt az űrt: narrációja a lehető legpuritánabb nyelven íródott dokumentum, néha távirati stílusban megfogalmazva, noha az önelemzés sem hiányzik a regényből.” – Mieczyslaw Orski

„Az emigrációs kaland […] nemcsak társadalmi, hanem ontológiai jelentést is kap. A létbe vetettség modern metaforája lesz. A lét eszerint: már nem vendégség, mint még Kosztolányinál, hanem ideiglenes menekülttábor.” – Payer Imre 

„A regény irodalomtörténeti ideje bizonyos fokú dichotómiát mutat, ugyanis a személyesen átélt írói élmények a 80-as évek elejére nyúlnak vissza, a nyelvezet 21. századi, a művilág utalásrendszere viszont időtleníti a mű cselekményét.” – Bátorligeti Mária

Halálos bűn

„Lüktető küzdelem az egész könyv. Szavak, érzelmek, gondolatok, emberek vívnak egymással és önmagukkal.” – Juhász Krisztina

„Böszörményi „párpercesekként” aposztrofálja írásait, egyrészt kalapot emelve Örkény előtt, másrészt elolvasásuk valóban nem tart tovább. A lecsengése, a kiváltott érzelmek értelmezése ellenben jóval több időt vesz igénybe.” – Takács Máté 

„S a párpercesnek csak úgy lehet előkészített lezárása vagy meghökkentő csattanója, ha az élet sodró képei felől a mozdulatlanság, a zajok és a harmóniák felől pedig az elhallgatás felé tart. Létösszegző pillanatok nélkül nem is volna érdemes megírni e lírai kisprózákat.” – Német István Péter

„Nem könnyű eldönteni, miből ered, minek tulajdonítható Böszörményi Zoltán novelláinak sajátos hangvétele, eredeti­sége, egyénítő ereje, az olvasóra gyakorolt hatása. Talán a lírai hangvétel, a tömörítő erő, a váratlanság, a fordulatosság együtte­sen hoznak létre valami egyszerűt és mégis különlegeset, való­ságosat és mégis költőit, a megoldást, a végkifejletet gyakran nyitva hagyót és egyben sejtetőt, érzékeltetőt, de az olvasót mindenképpen magával ragadót.” – Brauch Magda

„[O]lyan tömör filozófiai eszmefuttatás mindössze két nyomtatott oldalon (Látni), hogy Hegel is gratulálna hozzá.” – Révay András

Füst

„A novellák klasszikusak, mind felépítésükben, mind nyelvezetükben. (…) A Füst minden novellájának középpontjában egy nőalak áll. Az ő boldogságukon, szenvedésükön, gyarlóságukon, ravaszságukon, helytállásukon, önmegvalósításukon keresztül mutatja be Böszörményi az egzotikus, fülledt, elhagyatott, világvégi brazil völgyet.” – Szőcs Henriette                                

Művei

Örvényszárnyon, versek, Litera Könyvkiadó Bukarest, 1979 Címjavaslatok, versek, Litera Könyvkiadó Bukarest, 1981 Aranyvillamos, versek, Jelenkor, Pécs, 1999 Aranyvillamos, második szakasz, versek, Jelenkor, 2001 Aranyvillamos, harmadik szakasz, versek, Kalligram, Pozsony, 2004 A szerelem illata, versek, Kalligram, 2005 Vanda örök, Míg gondolom, hogy létezem, regény, Ulpius-Ház, 2005 O suma de sonete, versuri, versek, Editura Brumar, 2006 Far from nothing, (Vanda örök), regény, Exile Edition, Toronto, 2006 La peau de rien, poésie, versek L'Harmattan, Párizs, 2007 Vanda örök, oroszul, Impeto kiadó, Moszkva, 2008 Az éj puha teste, regény, Ulpius-Ház, Budapest, 2008, 2009 A semmi bőre, versek, Kalligram, Pozsony, 2008, 2009 Halálos bűn, novellák, Ulpius-Ház, Budapest, 2010 Az éj puha teste románul – Trupul molatic al nopții, regény, Brumar, Temesvár, 2010 Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról, versek, Ulpius-Ház, Budapest, 2010 REGÁL, regény, Ulpius-Ház, Budapest, 2011 FÜST– Lénárd-novellák, Ulpius-Ház, Budapest, 2012 REGÁL, oroszul, Vodolej kiadó, Moszkva, 2012 REGÁL, románul, Brumar, Temesvár, 2013 Katedrális az örök télnek, versek, Kalligram Könyvkiadó, 2013 REGÁL, lengyelül, IBIS Könyvkiadó, Varsó, 2013 THE CLUB AT EDDY'S BAR, Phaeton Publishing LTD., Dublin, 2014 Majorana a tér tenyerén, versek, Kalligram, 2014 Lábatlan idő, versek, Kalligram, 2015 Az irgalom ellipszise, versek, Kalligram – Irodalmi Jelen Könyvek, 2016 FÜST, románul, – FUM – Brumar, Temesvár, 2017 Kényszerleszállás Shannonban, Kalligram – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2017 The Conscience of Trees – A fák lelkiismerete; Ragged Sky Press, Princeton, New Jersey, 2018 Soha véget nem érő szeretkezés; Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2019 Sóvárgás; Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Bp., 2019 Jind; Brumar, Temesvár, 2019 Notlandung – Kényszerleszállás; Mitteldeutscher Verlag, Halle, 2019 Sóvárgás oroszul, Vodolej Kiadó, 2019 The Refugee (a Regál angolul), Iniquity Press/Vendetta Books, 2019 El Anhelo (a Sóvárgás spanyolul), Hungarian PEN CLUB, 2020