Thiago Motta (São Bernardo do Campo, São Paulo, 1982. augusztus 28.) brazil születésű, olasz válogatott labdarúgó, edző, az olasz rekordbajnok Juventus trénere.

Pályafutása Klubcsapatban 17 éves volt, amikor 1999-ben a Barcelonahoz került. Kezdetben a B-csapatban szerepelt, majd az első csapatban is bemutatkozhatott. 2001 és 2007 között összesen 96 mérkőzésen lépett pályára a katalánoknál és 6 gólt szerzett. Két ízben is megnyerte a spanyol bajnokságot (2005, 2006), egyszer pedig a bajnokok ligáját (2006).

A 2007–2008-as szezonban az Atlético Madrid játékosa volt, de mindössze csak hat mérkőzésen szerepelt.

Olaszországba igazolt a Genoahoz. A 2008–2009-es szezonban 27 mérkőzésen 6 góllal segítette a genovaiakat.

2009. nyarán az Internazionale szerződtette. az Inter színeiben olasz bajnoki címet szerzett 2010-ben és ismét elhódította a bajnokok ligája serlegét.

2012. januárjától a francia Paris Saint-Germaint erősíti. 2018 május 19-én jelentette be visszavonulását.

A válogatottban A brazil válogatottal szerepelt a 2003-as CONCACAF-aranykupán. Azonban a brazilok ekkor az U23-as válogatottjukkal vettek részt a tornán, tehát nem a felnőtt válogatottban mutatkozott be. A nagyszülei olasz származásúk, így lehetősége nyílt az olasz válogatottságra.

A felnőtt csapatban 2011. február 6-án debütált egy Németország elleni barátságon találkozón.

Az Európa-bajnoki keretszűkítést követően a szövetségi kapitány Cesare Prandelli nevezte őt a 2012-es Eb-re készülő 23 fős keretébe.

Sikerei, díjai Barcelona UEFA-bajnokok ligája: 2005–06 La Liga: 2004–05, 2005–06 Spanyol szuperkupa: 2005, 2006 UEFA-szuperkupa: második hely, 2006 FIFA-klubvilágbajnokság: második hely, 2006

Internazionale UEFA-bajnokok ligája: 2009–10 Serie A:2009–10 Coppa Italia: 2009–10, 2010–11 Supercoppa Italiana: 2010, második hely, 2011 UEFA-szuperkupa: második hely, 2010 FIFA-klubvilágbajnokság: 2010

Paris Saint-Germain Ligue 1:2012–13, 2013–14, 2014–15 2017-18 Coupe de la Ligue: 2013–14, 2014–15,2017-18 Trophée des Champions: 2013, 2014,2018

Jegyzetek

További információk Genoa profil BDFutbol profil Statisztikái a Tutto Calciatori honlapján Statisztikái a Liga de Fútbol Profesional honlapján

Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Brazil labdarúgóedzők Kategória:Olasz labdarúgóedzők Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:A Genoa vezetőedzői Kategória:A Spezia Calcio 1906 vezetőedzői Kategória:Élő személyek Kategória:A Juventus FC vezetőedzői