A Bajai III. Béla Gimnázium egy 1757-ben alapított bajai gimnázium. 1757 és 1948 között előbb a ferences, majd a ciszterci rend volt a fenntartója.
Története A mai intézmény elődje 1757 novemberében kezdte meg működését, a város földesura és a kalocsai érsek engedélyével 1757. november elején kezdődött el Baján a kisgimnáziumi (középfokú) oktatás. A tanárok a Ferenc-rend helyi konventjének szerzetesei voltak, az iskola hosszú ideig a város és vidéke legjelentősebb szellemi központját jelentette. 1811-ben emelkedett nagygimnáziummá, majd 1844-ben a tanítás nyelve a magyar lett az addigi latin helyett. III. Béla király nevét az 1921/22-es tanév óta viseli. 2013-tól hivatalos nevébe belekerült a Bajai jelző.
1993. december 10-én délelőtt egy 11. osztályos tanuló gépfegyverrel túszul ejtette öt diáktársát és elbarikádozta magát az igazgatói irodában. A fiú azt követelte, hogy a televízióban beszélhessen. A túszdrámának végül kommandósok vetettek véget, senki nem sérült meg, az elkövetőt ezután rendőrautóba rakták és elvitték.
Jelenleg négy- és hatévfolyamos képzés folyik az iskolában, nyelvi, humán, matematika és informatika tagozaton. Az elmúlt években diákjainak mintegy 90%-a folytatta tanulmányait valamely felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán.
Az iskolának diáklapja is van, a Bélap című kiadvány.
Híres diákok
Bajnai Gordon (1968–) magyar üzletember, politikus Báldy Bálint (1896–1971) Kossuth-díjas mezőgazdász Bayer József (1851–1919) színháztörténész Csapláros István (1910–1994) irodalomtörténész, a lengyel–magyar kapcsolatok kutatója Czédli Gábor algebra professzor Dezső Alajos (1888–1964) grafikus, karikaturista Donath Gyula Déri Miksa (1854–1938) mérnök, feltaláló (még Deutsch Miksa néven) Ernst Jenő (1895–1981) biofizikus, biokémikus, sugárbiológus Ferenczy József (1855–1928) Hajnóczi Gyula (1920–1996) építész Hosszú Katinka (1989–) háromszoros olimpiai bajnok úszó Jánossy Dénes (1891–1966) levéltáros, történész Kérchy László analízis professzor Kiefer Ferenc (1931–) matematikus, (computeres) nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus, a Nyelvtudományi Intézet alapítója Kun Imre (1892-1977) hangversenyrendező Major Máté (1904–1986) Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja Miskolczy Dezső (1894–1978) orvos, neurológus Nagy Ignác (1810–1854) író Oltványi Imre (1893–1963) politikus, pénzügyminiszter, művészeti író Pósta Sándor (1888–1952) magyar olimpiai bajnok vívó Schulhof Lipót (1847–1921) magyar származású francia csillagász, az MTA levelező tagja Tóth Kálmán (1831–1881) magyar költő, dráma- és újságíró, politikus Türr István (1825–1908) szabadságharcos, olasz királyi altábornagy Zakar Ferenc Polikárp (1930–2012) ciszterci szerzetes, zirci főapát, a ciszterci rend generális apátja. Jákob Zoltán üzletember, mérnök
Igazgatói Az alapítás utáni évtizedekben a Ferences rend bajai provinciálisai irányították az iskolát, külön igazgatói csak 1805-től vannak az intézménynek.
Demerácz Ádám (1805 – 1819) Pendl Nep. János (1819 – 1851 Horváth Ferenc (1851 – 1865) Herdlein János mb. (1865 – 1866) Bándl János (1866 – 1879) Gebauer Izidor (1879 – 1881) Szenczy Győző (1881 – 1897) Fölker Gusztáv (1897 – 1904) Dr. Werner Adolf (1904 – 1917) Dr. Kürti Menyhért (1917 – 1924) Dr. Tordai Ányos (1924 – 1938) Holczinger Titusz mb. (1938 – 1939) Dr. László Vince (1939 – 1948) Zrínyi Aladár (1948 – 1949) Palásti Béla mb. (1949) Kádár Gyula (1949 – 1955) Szabó Balázs (1955 – 1956) Tóth-Pál Zoltán (1956 - 1957 Dr. Lantos Istvánné (1957 – 1968) Schwalm Pál (1968 – 1974) Bogárdi-Mészöly Gyula mb. (1974 – 1975) Bálint László (1975 – 1995) Sipos János (1995 – 2002) Polgár László (2002 – 2012) Arnóczki János (2012 – 2023) Dr. Munczig Dénesné (2023 –)
Jegyzetek
Források A bajai III. Béla Gimnázium jubileumi évkönyve Bálint László: A bajai III. Béla Gimnázium
Külső hivatkozások
BÉLAP online
Bela Kategória:Baja Kategória:Az 1750-es években alapított oktatási intézmények