A Szolidaritás (lengyelül Solidarność; teljes neve: „Szolidaritás” Független Önkormányzó Szakszervezet, lengyelül Niezależny Samorządny Związek Zawodowy „Solidarność”) lengyel szakszervezeti föderáció, amelyet 1980 augusztusában alapítottak a Gdański Lenin Hajógyárban. Első vezetője Lech Wałęsa volt.
A munkásjogok védelmére 1980-ban alakult országos lengyel szakszervezet. 1989-ig a legnagyobb tömegmozgalmi csoportot alkotta a fennálló szocialista rendszerrel szemben. A rendszerváltás után a Szolidaritás bázisán létrejött pártcsoportok szintén nagy szerepet játszottak a lengyel politikai életben. 1997-ben az e csoportok egyesüléséből létrejött Szolidaritás Választási Akció (lengyelül: Akcja Wyborcza Solidarność) nyerte a parlamenti választást, és vált 2001-ig a fő kormányzó erővé. A 2001-es választás elvesztése után az Akció szétesett. A jelenlegi két legnagyobb parlamenti párt, a Polgári Platform (Platforma Obywatelska) és a Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość) is a Szolidaritás mozgalomból nőtt ki.
A Szolidaritás 1980 augusztusában az országos sztrájkhullám bázisán jött létre. A mozgalom központja a Gdański Lenin Hajógyárban létrehozott Üzemközi Sztrájkbizottság volt, amely idővel átalakult a Szolidaritás Független Önkormányzó Szakszervezet alapító bizottságává. A Szolidaritást hivatalosan 1980. november 10-én jegyezték be a varsói Vajdasági Bíróságon.
Történeti előzmények 1953–1956 között Sztálin halála (1953. március 5.) után Lengyelországban is megkezdődött az „Olvadás”. 1955-től kiengedték a börtönökből az ártatlanul elítélt foglyokat, kiszabadultak a Honi Hadsereg még szovjet táborokban élő egykori katonái is. Ugyanakkor a társadalomnak nem volt oka az elégedettségre. A kötelező beszolgáltatás és a további téeszesítés a mezőgazdaságban, a katolikus egyház ellen folytatódó represszió (1953-ban koncepciós pert indítottak Czesław Kaczmarek kielcei püspök ellen és letartóztatták Stefan Wyszyński prímást) különösen falun váltott ki ellenállást. A kis fizetések, a rossz életkörülmények és a felemelt munkanormák a munkásokat is elégedetlenné tették.
1955-ben jelentős változásokat vezettek be a kultúrpolitikában. Augusztusban megjelent és a lengyel „olvadás” jelképévé vált az egykor sztálinista költő, Adam Ważyk Költemény felnőtteknek című verse. A költő erősen bírálta az erőltetett iparosítást és a kommunista öndicsőítő propagandát. Ősszel profilt váltott a Po Prostu című ifjúsági hetilap, és idővel a desztalinizáció egyik szócsöve lett.Gömöri György: Jegyzetek egy 1956-os vershez
1956 1956. február végén Lengyelországban viszonylag gyorsan elterjedt Hruscsov az SZKP XX. Kongresszusán elmondott titkos beszédének Sztálin bűneit ecsetelő és a személyi kultuszt keményen bíráló tartalma. A moszkvai kongresszus után pár nappal meghalt Bolesław Bierut lengyel sztálinista vezető; utódául Edward Ochabot választották.
A lengyel társadalomban élénk viták kezdődtek Sztálinról, a szovjetekkel folytatott viszonyról, a második világháború következményeiről. A XX. kongresszus felgyorsította az eseményeket. Az első komoly munkástiltakozásra 1956. június 28–29-én került sor Poznańban, miután kiderült, hogy közel 11 millió złoty adót vontak el jogtalanul a városban működő Cegielski-gyár dolgozóitól. Ezzel párosult a normaemelés, aminek hatására sztrájkba léptek a munkások. Miután eredménytelenül tárgyaltak a kormánnyal, utcai tüntetések és erőszakos cselekmények kezdődtek — feldúlták többek között a pártszékházat is. A központi politikai vezetés utasította a katonaságot a demonstrációk szétverésére — a poznańi események mérlege 74 halott és közel 1000 sebesült.
A fordulat 1956 októberében következett be. A Lengyel Egyesült Munkáspárt élére megválasztották a nemrég még börtönben ülő Władysław Gomułkát. A szovjet vezetés aggódva figyelte a lengyel fordulatot, és Hruscsovval az élén Varsóba utazott. A kemény tárgyalások kompromisszummal végződtek. Gomułka elérte, hogy Lengyelországban ne kelljen szigorúan követni a szovjet rendszer modelljét, így leállították a szövetkezetesítést, a termőföldek földek túlnyomó része magántulajdonban maradt. Enyhült az egyház elnyomása, Lublinban tovább működhetett egész Kelet-Európa egyetlen Katolikus Egyeteme. Wyszyńskit kiengedték a börtönből, és visszahelyezték jogaiba. A kultúra területén nem vált kizárólagossá a szocialista realizmus, így az viszonylag szabadon fejlődhetett. Kiemelkedő jelentőségű a korszak lengyel filmművészete, olyan filmrendezők váltak világhírűvé, mint Andrzej Wajda, Andrzej Munk vagy Roman Polański. Gomułka cserébe vállalta a garanciát arra, hogy Lengyelország szocialista állam és a Varsói Szerződés Szervezetének szilárd tagja marad.
1956–1980 közöttLengyelország 1956 és 1980 közötti történetéről lásd részletesen: Andrzej Paczkowski: Fél évszázad Lengyelország történetéből, 1939–1989. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. 231–300. A társadalom nagy lelkesedéssel fogadta az októberi változásokat, ám hamarosan csalódnia kellett. Nem került sor mélyreható gazdasági reformokra, idővel újra támadásba lendült a hatalom az egyház és a falusi gazdaságok ellen. Hamarosan betiltották a további reformokat követelő lapokat és megkezdődött az ún. revizionizmus elleni harc. A lengyel értelmiség egyre inkább elégedetlen volt a kormány és a párt politikájával, csalódásuknak többször hangot adtak (pl. 34-ek Levele). Emellett egyre több egyetemi vitaklub alakult, amelyek lehetőséget adtak a hivatalos állásponttól eltérő vélemények kifejtésére. A hatvanas években alakult ki az az értelmiségi kör, melyből a későbbi ellenzék vezéralakjai kiváltak (pl. Jacek Kuroń, Karol Modzelewski, Adam Michnik).
1967 végén a párt betiltotta Adam Mickiewicz Ősök című drámájának előadását a varsói Nagy Színházban. Az írók és az egyetemisták is tiltakoztak. Ekkor tartóztatták le Adam Michniket, a Varsói Egyetem egyik diákját is. 1968 márciusában a Varsói Egyetemen tiltakozó gyűlést szerveztek a diákok, melyet a karhatalom és az önkéntes munkásaktívák szétvertek. Az összecsapások kiterjedtek Varsó utcáira, majd az egész országra. A két hétig tartó diákmozgalomba sok középiskolás és fiatal munkás is bekapcsolódott. A hatalom keményen reagált és összekapcsolta a fiatalok ellen indított propaganda hadjáratát az 1967-es arab-izraeli háború után felülről gerjesztett antiszemitizmussal. A diákok vezetőit „cionista ügynököknek” nevezeték. Az ún. „cionista ellenes kampány” eredményeképpen nagyjából 13 ezer zsidó származású lengyel hagyta el örökre hazáját, köztük számos tudós és professzor.Mitrovits Miklós: A lengyel ellenzék gondolati evolúciója: az önigazgatástól a rendszerváltozásig. Élet és Irodalom, LIII. 2. szám, 2009. január 9. 9. Bővebben: 1968 – a lengyel ellenzéki mozgalom fordulópontja. In: 1968: Kelet-Európa és a világ. Szerk: Bartha Eszter - Krausz Tamás, Budapest, L`Harmattan - ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék, 2009. 87-103.
Két évvel később a munkások tiltakoztak Gdańskban, Gdyniában, majd Szczecinben a karácsony előtt bevezetett áremelések ellen. A Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) Politikai Bizottságában úgy döntöttek, hogy engedélyezik a fegyverhasználatot a sztrájkoló munkásokkal szemben. 1970-ben a rendkívüli erőkkel felvonuló katonaság és a rendőrség beavatkozása eredményeképpen 39 halálos áldozata és több mint 1000 sebesültje volt a „véres december” mérlege. Gomułkát leváltották, helyére Edward Gierek került.
Gierek átszervezésekkel és nagy összegű nyugati hitelekkel próbálta a lengyel gazdaságot fellendíteni. Átfogó gazdaságirányítási reformokra nem került sor. 1976-ban újra az áremelés maradt az egyetlen eszköze a pártvezetésnek, amely ismét kiváltotta a munkások tiltakozását. 1976 júniusában a Varsó melletti Ursus traktorgyárban, Płockban és Radomban léptek sztrájkba a munkások. A hatalom ismét kemény kézzel verte le a tiltakozó hullámot, majd elbocsátásokkal és bírósági perekkel válaszolt.
1976–1979 között kialakultnak Lengyelországban az ellenzéki gondolkodás és tevékenység fő áramlatai. 1976 őszén a júniusban szervezett, gazdasági természetű munkástiltakozások résztvevőivel szemben alkalmazott brutális megtorlás reakciójaként megalakult a Munkásvédelmi Bizottság (KOR) azzal a céllal, hogy segítse a társadalom önszerveződését a következő jelmondatnak megfelelően: „A (párt)bizottságok felgyújtása helyett alakítsátok meg saját bizottságaitokat”. Elsődleges feladatuknak a jogi és anyagi segítségnyújtást tekintették az elbocsátott és perbefogott munkások és a családtagjaik számára. Később e szervezet vált az ellenzék motorjává. 1977 márciusában megalakult az Emberi és Polgári Jogok Védelmének Mozgalma (ROPCiO), amely fellépéseivel Lengyelország függetlenséghez való jogát hirdette.
Ezen értelmiségi és diákok alkotta ellenzéki csoportok mellett a munkások is szervezkedni kezdtek. Az első Szabad Szakszervezetet (WZZ) Kazimierz Świton rádió- és tévészerelő hozta létre Katowicében 1978. február 21-én. Świton szoros kapcsolatban állt a KOR-ral és a ROPCiO-val. Gdańskban Krzysztof Wyszkowski kezdeményezésére 1978. április 29-én, Szczecinben több hónapos előkészület után 1979. október 11-én alakultak meg az első szakszervezeti csoportok.
A KOR aktivistái 1979. december 1-jén közzétették a Munkásjogok Kartáját. Követelték többek között a minimálbér biztosítását és a mindenkori árakhoz való igazítását, a fizetések kiegyenlítését, a 40 órás munkahét bevezetését, a szabad szombat garantálását, a munkabiztonság előírásainak betartását, az igazgatóságtól független intézmények létrehozását, a párttagok privilegizált előrelépési lehetőségének megszüntetését, az 1975-ben elfogadott munkakódex előírásainak jelentős változtatását és elsősorban a sztrájkjog elismerését. Elfogadhatatlannak tartották, hogy a munkahelyéről politikai okokból bárkit eltávolítsanak.
thumb|250px|II. János Pál pápa Lengyelországban, 1979. 1978. október 16-án a Vatikánban II. János Pál néven pápává választották Karol Wojtyła krakkói érseket. Ez a lengyel lakosság számára óriási boldogságot okozott, míg a párt vezetésben nagy aggodalmat keltett. Amikor a pápa 1979 júniusában először látogatott Lengyelországba (ez volt az első alkalom a történelemben, hogy szocialista országba látogathatott a Vatikán feje), több millióan kísérték figyelemmel útját. A lengyel lakosság önbizalmában és tudatban is óriásit változott e látogatás alatt. A pápa lengyel zarándoklata a Szolidaritás mozgalom kialakulásának egyik katalizátora volt.
A Szolidaritás megalakulása A KGST tagállamait is sújtó 1973-as és 1979-es olajválság hatására 1980-ra a gazdasági mutatók minden tekintetben történelmi mélypontra kerültek a második világháború utáni Lengyelországban. A LEMP Politikai Bizottságában 1980 kora nyarán újra arról döntöttek, hogy áremeléshez kell folyamodni. Az új árak 1980. július 1-jén léptek életbe, az emelkedés mértéke különösen nagy volt a hús és a hústermékek körében. A munkások a szokásokhoz híven sztrájkkal fenyegetőztek és fizetésemelést követeltek. Júliusban az ország több városában, Lublinban, Ursusban, Sanokban és Tarnówban is sztrájkok robbantak ki.
Új fejezet kezdődött azonban augusztus 14-én, amikor a gdańsk-i Lenin Hajógyár munkásai is sztrájkba léptek. Itt már működtek az illegálisan létrehozott ún. Szabad Szakszervezetek, amelynek egyik aktivistáját, Anna Walentynowiczot éppen ebben az időben bocsátották el az állásából. A sztrájkoló hajógyári munkások az áremelés visszavonása és a fizetésemelések követelése mellett már politikai kérdéseket is megfogalmaztak. Követelték Anna Walentynowicz visszavételét a gyárba és az 1970-es hajógyári sortűz áldozatainak egy emlékmű felállítását is. A legfontosabb azonban a párttól független, önkormányzó szakszervezet engedélyezése volt.