Donald Franciszek Tusk [] (, Gdańsk, 1957. április 22. –) lengyel politikus, a jobbközép Polgári Platform párt társalapítója, majd elnöke. 2007. november 16-tól 2014. szeptember 22-ig Lengyelország Minisztertanácsának elnöke volt. 2014. december 1-től 2019. november 30-ig az Európai Tanács elnöke. 2019. november 20-tól 2022. június 1-ig az Európai Néppárt elnöke volt. 2021-ben a Polgári Platform elnökeként tért vissza a lengyel belpolitikába. A 2023-as lengyelországi parlamenti választáson az általa vezetett Polgári Koalíció pártszövetség a második legtöbb helyet szerezte meg a Nemzetgyűlés alsóházában, a Szejmben, ahol december 11-én ismét megválasztották Lengyelország Minisztertanácsának elnökévé, amely hivatalt december 13-án vette át. Ő a leghosszabb ideig hivatalban lévő lengyel miniszterelnök.
Donald Tusk 1989 óta vesz részt hivatalosan a lengyel politikai életben. Több politikai párt társalapítója volt, köztük a szabadpiaci elveket valló Liberális Demokrata Kongresszuséval (Kongres Liberalno-Demokratyczny, KLD). Először 1991-ben jutott be a Szejmbe, de 1993-ban elvesztette mandátumát. 1994-ben a KLD egyesült a Demokratikus Unióval, és megalakult a Szabadság Unió (Unia Wolności). 1997-ben Tuskot a Szenátusba választották, ahol alelnöki tisztséget töltött be. 2001-ben egy újabb, közép-jobboldali liberális–konzervatív pártot alapított Polgári Platform (Platforma Obywatelska, PO) néven, és ismét bekerült a Szejmbe, ahol ismét alelnökként tevékenykedett. Tusk 2005-ben indult a lengyel elnökválasztáson, azonban a második fordulóban alulmaradt Lech Kaczyńskivel szemben, és pártja is vereséget szenvedett a parlamenti választáson.
A 2007-es választáson a Polgári Platform győzelme után miniszterelnökké nevezték ki, majd 2011-ben ismét választási győzelmet aratott, így ő lett az első lengyel kormányfő 1989 óta, akit újraválasztottak. 2014-ben elhagyta a lengyel politikát, miután kinevezték az Európai Tanács elnökévé. Ezt követően a 2015-ös elnökválasztáson és a parlamenti választáson a Polgári Platform elvesztette a hatalmat a Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) párttal szemben. Tusk 2019-ig töltötte be az Európai Tanács elnöki posztját, majd az Európai Néppárt elnöke lett Brüsszelben. 2021-ben visszatért a lengyel politikába, és ismét átvette a Polgári Platform vezetését. A 2023-as lengyelország parlamenti választáson az általa vezetett Polgári Koalíció 157 mandátumot szerzett a Szejmben, ezzel a második legnagyobb frakcióvá vált. Miután az Andrzej Duda elnök által kinevezett Mateusz Morawiecki miniszterelnök nem kapott bizalmat december 11-én, így a Szejm Tuskot harmadszor is miniszterelnökké választotta. Kormánya 2023. december 13-án tette le az esküt.
Tusk, aki a Harmadik Lengyel Köztársaság leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, első ciklusában a közigazgatás csökkentését és digitalizálását szorgalmazta, és igyekezett pragmatikus liberális realistaként és technokrataként bemutatkozni. A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság társrendezése előtt nagyszabású infrastrukturális beruházásokat indított, különösen az autópálya-hálózat fejlesztését, a vasúti szektor rovására. Második ciklusát azonban botrányok, be nem váltott ígéretek és a gazdasági növekedés lassulása (2012–2014) jellemezte, amelyet részben az európai adósságválsághoz kapcsolódó megszorító intézkedései idéztek elő, s ez a támogatottság csökkenéséhez vezetett. A PiS választási sikerei után Tusk az egyik legerősebb ellenzéki hang maradt, és élesen bírálta a kormánypárt demokratikus visszaesésnek tartott lépéseit. A 2023-as hatalomra kerülése óta kormánya a jogállamiság helyreállítását és a Lengyelország–EU kapcsolatok javítását tűzte ki célul. Miniszterelnökként továbbra is támogatja Ukrajnát a 2022-es orosz invázió nyomán. 2024-ben közvéleményt meglepő módon átvett több jobboldali témát, például az illegális bevándorlás elleni fellépést és a határvédelem megerősítését, sőt felfüggesztette a menedékjogot azok számára, akik illegálisan lépik át a belarusz–lengyel határt.
Ifjúkora
Donald Tusk 1957. április 22-én született Gdańskban, Lengyelország északi részén, és ott is nőtt fel. Anyai nagyanyja révén német, valamint kasúbiai felmenői is voltak, de ő maga lengyelként, kasúbiként és európai identitással azonosította magát. Édesapja, idősebb Donald Tusk (1929–1972) ácsmesterként dolgozott, édesanyja, Ewa Tusk, született Dawidowska (1934–2009) pedig ápolónő volt. Anyai nagyanyja anyanyelve a danzigi német volt.
Apai nagyapja, Józef Tusk (1907–1987) hangszerkészítő és vasúti tisztviselő volt. 1942 és 1944 között a német hatóságok a Neuengamme koncentrációs táborba zárták. A Danzigi Szabad Város egykori polgáraként később a náci hatóságok kényszerrel besorozták a Wehrmachtba, de négy hónap szolgálat után dezertált, és a Nyugaton harcoló Lengyel Fegyveres Erők soraiba állt, ahol a szövetségesek oldalán vett részt a harcokban.
Tusk fiatalkorát Gdańskban „tipikus határvárosi” közegként jellemezte, ahol „sok etnikai határ húzódott”. Kasúbiai származása és többnyelvű családi háttere formálta azt a felismerését, hogy „az életben és a történelemben semmi sem egyszerű”, s ennek hatására alakult ki benne az a politikai szemlélet, miszerint „érdemes mindenféle ortodoxiával, ideológiával és különösen a nacionalizmussal szemben ellenállónak lenni”.
A kommunizmus alatti ifjúkorát „reménytelennek” nevezte, a mindennapi monotónia és a változás hiánya miatt. Saját bevallása szerint fiatalon „tipikus huligánnak” számított, gyakran keveredett utcai verekedésekbe. Politikai érdeklődése akkoriban alakult ki, amikor tinédzserként tanúja volt a sztrájkoló munkások és a Polgári Milícia közötti összecsapásoknak.
Történelem szakon végzett a Gdański Egyetemen, ahol 1980-ban szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt aktív tagja volt a Szolidaritási Diákbizottságnak (Studencki Komitet Solidarności (SKS)), amely az akkori kommunista rezsimmel szemben tevékenykedett.
A politikában Donald Tusk az 1990-es évek elején az egyik alapítója volt a Liberális Demokrata Kongresszusnak (Kongres Liberalno-Demokratyczny, KLD), amely az 1991-es lengyel parlamenti választásokon 37 mandátumot szerzett a Szejmben. A KLD később egyesült a Demokratikus Unióval (Unia Demokratyczna, UD), és létrejött a Szabadság Unió (Unia Wolności, UW*). Tusk az új párt alelnöke lett, majd az 1997-es választás után a Szenátus tagjává választották.
2001-ben Tusk társalapítója volt a Polgári Platformnak (Platforma Obywatelska, PO), amely bejutott a Szejmbe, őt pedig a parlament alelnökévé választották.
A 2005-ös elnökválasztás Az akkori köztársasági elnök, Aleksander Kwaśniewski második ciklusának lejártával, és az alkotmány által tiltott harmadik indulás lehetőségének hiányában, Donald Tusk és Lech Kaczyński számítottak a 2005-ös lengyel elnökválasztás két legesélyesebb jelöltjének. Bár mindketten a jobbközép politikai irányzathoz tartoztak, és pártjaik – a Polgári Platform (PO) és a Jog és Igazságosság (PiS) – eredetileg közös koalíciós kormány alakítását tervezték a szeptember 25-én tartott parlamenti választások után, ám a két politikus között jelentős nézetkülönbségek voltak.
Tusk a vallás és az állam szétválasztását, az európai integráció felgyorsítását és a szabadpiaci gazdaság támogatását hirdette. Ezzel szemben Kaczyński a társadalmi kérdésekben konzervatívabb, enyhén euroszkeptikus, és a gazdaságban nagyobb állami beavatkozást pártoló politikát képviselt. Ezek az ellentétek vezettek ahhoz, hogy az úgynevezett „POPiS-koalíció” megalakításáról folytatott tárgyalások 2005 októberének végén meghiúsultak.
Tusk kampányát Jacek Protasiewicz vezette, mottója pedig ez volt: „Tusk elnök – az elvek embere; büszkék leszünk Lengyelországra.” Az első fordulóban a szavazatok 36,6%-át szerezte meg, míg Kaczyński 33,1%-ot kapott.
A második fordulóban Tusk alulmaradt Lech Kaczyńskivel szemben, aki így Lengyelország elnöke lett.
A kampány során vitát váltott ki az a vád, miszerint Tusk nagyapja, Józef Tusk a második világháború idején a Wehrmachtban szolgált, amit egyesek „náci együttműködésként” értelmeztek. A BBC szerint ez az ügy „valószínűleg negatívan befolyásolta” egyes szavazók döntését.
Miniszterelnökként (2007–2014) Donald Tusk és pártja, a Polgári Platform (Platforma Obywatelska, PO) nyerte meg a 2007-es lengyelországi parlamenti választást, legyőzve az addig hivatalban lévő miniszterelnököt, Jarosław Kaczyńskit és pártját, a Jog és Igazságosságot (Prawo i Sprawiedliwość, PiS). A Polgári Platform a szavazatok mintegy 42%-át szerezte meg, szemben a PiS 32%-ával. Tusk és az általa összeállított kabinet 2007. november 16-án tette le az esküt, ezzel Tusk a Harmadik Lengyel Köztársaság tizennegyedik miniszterelnöke lett.
A 2011-es lengyelországi parlamenti választáson a Polgári Platform megőrizte parlamenti többségét, így Tusk második ciklusát is megkezdhette miniszterelnökként. Ezzel ő lett az első lengyel kormányfő a kommunizmus bukása óta, akit újraválasztottak.
2014 szeptemberében az Európai Unió tagállamainak vezetői egyhangú döntéssel Tuskkal váltották le Herman Van Rompuyt az Európai Tanács elnöki posztján, amivel Lengyelország az 1989-es rendszerváltás óta először kapott vezető szerepet egy uniós intézmény élén. Tusk ezt követően lemondott miniszterelnöki tisztségéről, és Ewa Kopacz, a Szejm marsallja lett az utódja.
Belpolitika A 2007-es parlamenti választási kampány során, valamint hivatalba lépésekor Tusk azt ígérte, hogy folytatja a szabadpiaci gazdaságpolitikát, egyszerűsíti a bürokráciát, hosszú távon stabil kormányzást valósít meg, adócsökkentésekkel ösztönzi a külföldi befektetéseket, hazatérésre bíztatja a külföldön élő lengyeleket, valamint privatizálja az állami tulajdonú vállalatokat. Hivatali ideje alatt azonban Tusk megváltoztatta nézeteit az adózás állami szerepéről, és kormánya nem hajtott végre adócsökkentést. Ehelyett 2011-ben az ÁFA kulcsot 22%-ról 23%-ra emelte, továbbá növelte a gázolajra, alkoholra, dohányra és szénre kivetett adókat, valamint megszüntetett számos adókedvezményt. Emellett jelentősen nőtt a közszférában foglalkoztatottak száma is. 2012-re a külföldi befektetések értéke Lengyelországban már nem érte el a 2006–2007 közötti csúcsszintet, vagyis a Tusk-kormány hivatalba lépése előtti időszak szintjét, míg 2013-ra a külföldön élő lengyelek száma gyakorlatilag megegyezett a 2007-es adatokkal.
Tusk kormánya megszorító intézkedéseket is bevezetett, és fiskális fegyelmet célzó programot hajtott végre.
A kormány egyik kiemelt célja az ország úthálózatának a fejlesztése volt, különösen a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság előkészületeinek részeként. 2009. október 27-én Tusk bejelentette, hogy részben be kívánja tiltani a szerencsejátékot. A 2009-es sertésinfluenza-járvány idején Tusk megvédte kormánya döntését, amely szerint Lengyelország nem vásárol oltóanyagot. Indoklása szerint a vakcinát a gyógyszergyártók nem tesztelték kellőképpen, és nem volt szabadon elérhető a piacon. Más országok járványügyi reakcióit Tusk túlzónak és aránytalannak nevezte: „Egyes országok buzgalma túlzott és nincs arányban a valós járványügyi helyzettel” – jelentette ki, utalva a betegség viszonylag alacsony halálozási arányára.
Tusk társadalmi kérdésekben hosszú ideig mérsékelten konzervatív nézeteket vallott. Ellenezte a terhességmegszakítás szabad legalizálását, mivel úgy vélte, hogy a korabeli lengyel abortusztörvény – amely csak akkor engedélyezte az abortuszt, ha a terhesség az anya életét vagy egészségét veszélyeztette, a magzat súlyosan károsodott, vagy a fogantatás nemi erőszak, illetve vérfertőzés következménye volt – megfelelően védi az emberi életet. Tusk nyilvánosan ellenezte az eutanáziát is.
2022 júniusában Tusk megváltoztatta álláspontját az abortusz kérdésében, és támogatta azt a törvényjavaslatot, amely a terhesség 12. hetéig engedélyezné az abortuszt.
Külpolitika thumb|Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke Donald Tuskkal 2014-ben|250x250px