Wovoka (1856. – 1932. szeptember 20.), más néven Jack Wilson, pajút származású (észak-amerikai indián) vallási vezető, a Szellemtánc mozgalom alapítója. „Pajút Messiás”-nak is nevezik. Nevének jelentése „favágó”.

Élete, működése bélyegkép|Szellemtánc 1894-ből

A Smith Valley területen született, amely a nevadai Carson Citytől északra terül el. Születési időpontja bizonytalan, egyesek szerint 1858 vagy 1854 is lehet.

A Nevadában élő pajút törzs tagja volt, apja – „Tavibo” vagy „Numu-Taibo” – híres varázsló volt, akinek a tanításai hasonlítanak Wovoka későbbi eszméihez. 1870-ben Wovoka apja meghalt, ekkor egy David Wilson nevű farmer fogadta be. Wovoka a farmon dolgozott, a fehérekkel való érintkezésben a Jack Wilson nevet használta. Wilson hithű keresztény volt, Wovoka tőle szerezte ismereteit a keresztény teológiáról és a bibliai történetekről.

1887 decemberében imádkozás közben látomása támadt, szerinte a mennyben járt és magával Istennel beszélt, aki azt mondta neki, hogy egy öt éjszakán át tartó tánc segítségével visszaállítható az ősi indián életmód.

A Szellemtánc gyorsan elterjedt a nyugati törzsek között. A hatóságok növekvő gyanakvással figyelték a jelenséget, később betiltották. A szellemtánc mozgalom véres felkelésbe torkollott. Wovoka a haláláig hirdette a békés egymás mellett élés eszméit.

Jegyzetek

Kategória:Indián vezetők Kategória:Sámánizmus Kategória:1856-ban született személyek Kategória:1932-ben elhunyt személyek