Damjanich János (Jovan Damjanić, Staza (ma Horvátország)Az aradi tizenhárom Hét napÖsterreichisches Biographisches Lexikon 1815–1950, 168. old.Több forrás tévesen a szerbiai Stražát, azaz Temesőrt adja meg születési helyként, ám Damjanich a horvátországi Stazán született. 1804. december 8. – Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy,Katona Tamás: Az aradi vértanúk Neumann Kht., 2001 az aradi vértanúk egyike. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legkiválóbb magyar tábornoka lett a Császári-Királyi Hadsereg (Kaiserlich-Königliche Armee) e szerb származású katonája; vezetett zászlóaljat,A 3. "fehértollas" zászlóaljat. és hadseregetViszont csak nagyon rövid ideig, 1849 márciusban. is. A szabadságharc számos szép győzelme köthető a nevéhez, gyakran reménytelen helyzetből is tudott fordítani, és ezt alig árnyékolja be, hogy időnként megbetegedett, a nyári hadjárat előtt balesetet szenvedett (eltörte a lábát), és szakértelme ilyenkor kritikusan hiányzott a tisztikarból.Például:1849. január 2-án Pancsovánál vagy 1849. június 20–21-én Perednél
Kötél általi halálra ítélték, majd az aradi várban 1849. október 6-án kivégezték. Utolsó előttiként került rá sor a kötél általi halálra szánt kilenc vértanú közt, legendássá vált végső szavai: „Azt gondoltam, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!” (Feleségével, Csernovics Emíliával, az aradi főbíró lányával 1847-ben házasodott össze.Dr. Bobula Ida: A magyar nép eredete 1. rész)
Soha nem szenvedett vereséget a harcmezőn, minden ütközetet és csatát megnyert.Bár nem mindegyik csatának volt ő a főparancsnoka, de mindegyik győzelemben oroszlánrészt vállalt
Katonai pályája 1848-ig Szerb nemzetiségű, vagyontalan családból származott, apja katonatiszt volt az osztrák Császári-Királyi Hadseregben. Damjanich esetében is felmerült az aromán származás. Ő is katonai pályára állt, a temesvári katonaiskolában végzett. 1820-tól hadapród, 1848 áprilisától már főszázados lett a 61. gyalogezredben Temesváron, itt azonban összeveszett felettesével, Haynau altábornaggyal, aki a magyarokat és Kossuthot szidalmazta. Damjanichot ezért Itáliába vezényelték egy gránátos század parancsnokaként. Hamarosan azonban visszakérette magát Magyarországra, és június 20-ától már őrnagyi rendfokozatban vett részt a híres fehértollas szegedi 3. honvédzászlóalj felállításában és kiképzésében. Kiváló parancsnok volt, katonái rajongva szerették, zászlóalja – a „fehértollasok” – a szabadságharc egyik leghősiesebb egysége lett. A Haynauval történt szópárbaj így hangzott: „Tábornok úr! én magyar ember vagyok, s nem tűrhetem, hogy jelenlétemben gyalázza a nemzetemet és annak legjobb fiait!” Haynau gúnyos kérdése: „Nos, hát ön mióta lett magyar?” „Azóta, tábornok úr, amióta föl tudom fogni, hogy aki Magyarországon született, az magyar állampolgár, s köteles Magyarországot hazájának tekinteni, s annak, bármily állásban legyen is, törvényes jogait védelmezni.”Hermann Róbert: 1848-1849 legendái; Rubicon, 2012/4-5, 91. oldal
A bánsági harcokban (1848. október – 1849. január) Kiemelkedő tulajdonságainak köszönhetően Damjanich gyorsan haladt a katonai ranglétrán.
Honvédzászlóaljával a tűzkeresztségen a július 14-i Szenttamás körüli harcokban esett át. A város augusztus 19-i ostromakor vezető szerepet játszott a támadásban. Az október 13-ai szerb ellentámadás három fő célpontja (Óbecse, Törökbecse, Nagykikinda) közül a törökbecsei védőket segítette ki egy 400 fős segélyerővel, mire azok fejvesztve menekültek. A szerb támadás október 14-éig tartott, ezen a napon Damjanichot alezredessé és dandárparancsnokká léptették elő.
A Bánságban a magyarok helyzete az október 12–14-i szerb támadás után nagyjából kedvezően alakult. A magyar csapatok számbeli és minőségbeli fölényét csak részben ellensúlyozta Arad és Temesvár erődjének császári oldalra állása. A magyarok a várak ostromához nem rendelkeztek a megfelelő eszközökkel, ezért elkezdték felszámolni a megerődített szerb táborokat. Az első ilyen akciót Damjanich vezette, november 9-én, amikor a Versec–Fehértemplom közti utat lezáró Lagersdorf/Temesőr melletti tábort támadta meg. Csapatait két oszlopban indította meg, amelyek szuronyrohammal bevették a tábort, míg a felmentő szerb csapatot Rózsa Sándor lovasai kergették el; még novemberben ezredessé, hadosztályparancsnokká léptették elő.
A következő összehangolt támadás december 10-én indult meg a szerbek ellen.Mármint amelyikben Damjanich is részt vett; Kiss Ernő altábornagy december elején indított egy sikertelen támadást a tomaseváci hídfő ellen. Damjanich feladata az volt, hogy Versecről a szomszédos Bánáti Károlyfalvára vonuljon, és az ottani tábor elfoglalása után Alibunárra érve egyesül egy másik oszloppal. A haditerv szerint eztán Damjanich Iláncsán és Jarkovácon át Tomasevác ellen fordul, és a Temes túlpartján álló csapatokkal közösen indít támadást a tábor ellen. Damjanich ezúttal is kiválóan teljesítette feladatát: bevette Károlyfalvát és Alibunárt, majd csapatait Jarkovácon szállásoltatta be, mert biztos akart lenni abban, hogy a túlparti erők is megérkeznek Tomasevác elé. Éjszaka azonban a szerbek összegyűjtötték erőiket. Parancsnokuk, Stevan Šupljikac császári tábornok felismerte, hogy a magyarok célja a tomaseváci tábor két irányból történő megtámadása, ezért úgy döntött, hogy a Damjanich-féle hadoszlopot megsemmisíti. A jarkováci lakosság főleg borral látta el igen bőkezűen a honvédeket, mire Damjanich -visszatérve egy megbeszélésről, amit Kiss Ernővel folytatott a másnapi támadásról- megparancsolta, hogy a csapatok ne a házakban, hanem a szabadban, századosuk előtt táborozzanak le. Éjszakára megérkezett Šupljikac serege, amely kb. 10 000 főből és 20 lövegből állt. Damjanichnak ezzel szemben 23 gyalogszázada (alig 4 zászlóalj, kb. 4000 fő), 4 lovasszázada és legfeljebb 14-16 lövege volt. A támadás késő éjjel történt, 3 és fél 4 között. A szerb lakosság is fegyvert ragadott, és a házakból a honvédekre lőttek. A magyarok oldalán viszont három kiváló parancsnok: Damjanich, Leiningen-Westerburg Károly százados és Kiss Pál őrnagy harcolt, akik egy házban szálltak meg, majd a harc kezdetén csapataikhoz siettek. Az éjszakai öldöklő küzdelemben a magyarok kerekedtek felül, és reggelre a szerbek 350, a lakosság 150 főt veszítettek halottakban, a magyar veszteség 150 fő volt, ezek közül 30 halott. Kiss altábornagy elfoglalta a kiürített tomaseváci sáncokat, ezzel a támadás véget ért.Ez hatalmas hibának bizonyult, hiszen a Bánság szerb katonai központját, Pancsovát ekkor már csak 3900 fő védte, lovasság és megfelelő tüzérség nélkül. Damjanichot december 20-án vezérőrnaggyá léptetik elő.
A III. hadtest élén (1849. január 9. - 1849. április 28.) bélyeg|264px|Damjanich János tábornoki kinevezése Mészáros Lázár hadügyminiszter aláírásával
A bánsági hadtest élén Rövid betegszabadság után, 1849. január 9-én tér vissza a szolgálatba, mint a bánsági hadtest (a későbbi III. hadtest) parancsnoka. A január 2-ai pancsovai vereség, és a főváros feladása után a magyarok délvidéki csapataikat a főhadszínérre akarták vezényelni. Damjanich 19-ére tűzte ki az indulást, be akarta várni a fehértemplomi helyőrséget és biztosította a magyar menekültek menetoszlopát, közben azonban a Stevan Knicanin vezette szerb csapatok megtámadták. Damjanich visszaverte a szerbeket, és ellentámadásba ment át, majdnem bekerítette az ellenséget, akiket csak egy zászlóalj beérkezése mentett meg. Damjanich eztán visszább vonta csapatait, és nagyjából nyugodtan elvonulhatott észak felé, ahol némi harc árán végre csatlakozhatott hozzá a fehértemplomi helyőrség és a lugosi nemzetőrök 2 százada. Damjanich egyesült hadoszlopa január 23-án érkezett Aradra. Itt összeveszett Gaál Miklóssal, mert azt hitte, egyesült csapataik rohammal bevehetik a várat, azonban a vár egyáltalán nem volt előkészítve a rohamra. Damjanich január 30-án egy hadosztálynyi erőt bölcs előrelátássalEz a segélyerő mentette meg az erdélyi hadsereget a katasztrófától, és tette lehetővé a piski ütközet megnyerését. Bem József segítségére küld Erdélybe, majd a tervek szerint Szolnokhoz vonul hadosztálynyira olvadt erőivel.
Márciusban
Szolnoknál csatlakozott hozzá Vécsey Károly hadosztálya, és március 5-én elsöprő győzelmet arattak a Szolnokot védő Karger-dandár fölött, az ütközet dicsőségén azonban a két tábornok összeveszett, és Vécseynek mennie kellett. Damjanichot ezen kívül kitüntették a Katonai Érdemjel 2. fokozatával. A Tisza vonalára visszavonult magyar sereget ekkor hadtestekbe osztották; Damjanich hadteste a III. lett. Ezt követően egy hónapos szünet következett a főhadszíntéren, Vetter Antal ugyan Damjanichot nevezte ki a közép-tiszai hadsereg élére, de az új beosztásban megfosztotta hadseregparancsnoki tisztségétől, ezért Damjanich vele is összeveszett.Damjanich kijelentette, hogy ha Vetter hibát követ el, főbe löveti. Vetter betegszabadságra ment, és Görgei Artúr lett az ideiglenes fővezér.
A tavaszi hadjáratban bélyegkép|balra|263px|Than Mór: A tápióbicskei ütközet
A főhadszíntéren egy hónapos késéssel megkezdődött a dicsőséges tavaszi hadjárat. Damjanichot ekkoriban választották meg a szolnoki kerület országgyűlési képviselőjévé is, azonban az igazolási eljárást nem végezte el, így esküt sem tett, vagyis képviselőként nem lépett hivatalba. Április 4-én Tápióbicskénél Jellasics utóvéd dandárai elől Klapka György I. hadtestének csapatai megfutottak, de Damjanich beérkezett, és megfordította az ütközet sorsát.
Április 6-án, az isaszegi csatában Damjanich megtámadta Jellasics utóvéd dandárját a Királyerdő keleti szegélyén, mire az visszavonult, és több helyen felgyújtotta maga mögött a erdőt. Ezután Klapka támadott az erdő nyugati szélén, de a kezdeti sikerek után fellépő túlerő miatt nem nyert tért, és csapatait egy lovasroham is megtépázta, amelyek nem tudtak kijutni a sűrűből. Délután kettőkor Damjanich is megérkezett a csatatérre, és azonnal átlátta Klapka veszélyeztetett helyzetét; Knezich Károly ezredes egyik dandárát a Királyerdő északi kiszögelléséhez irányította. Egy másikat Kiss Pál alezredes vezetésével Klapka megsegítésére küldte. bélyegkép|jobbra|263px|Az isaszegi csata Tüzérségét egy kopasz dombon állította fel, lovasságát pedig Isaszegtől keletre, a Királyerdő egyik hajlatában, ugyanekkor Aulich Lajos tábornokot is a csatatérre küldte a II. hadtesttel. Damjanich támadni akart, hogy Klapkát tehermentesítse. Mielőtt azonban Kiss dandára megérkezhetett volna, Klapka visszavonult. Damjanich ezután eddig elfoglalt állásának tartására szorítkozott. Amikor három óra tájban észrevette, hogy a Klapkát üldöző császári-királyi csapatok visszavonulnak az Isaszeg melletti magaslatokra, támadásba lendült, jobb oldalát azonban nem biztosította eléggé, mert azt hitte, hogy a VII. hadtest csapatai ellátják ezt a feladatot.Gáspár András VII. hadteste azonban kimaradt a csatából, és bár a haditerv szerinti aznapi feladatát teljesítette, a harcmezőről kritikusan hiányzott a fősereg legerősebb magyar hadteste.
Aulich ugyan megkapta Damjanich üzenetét, de csak akkor mozdult, amikor az egyre erősödő ágyúdörgés hallatán Bayer József ezredes, a hadsereg vezérkari főnöke erre utasította. Damjanich támadása nem járt sikerrel, mert Windisch-Grätz felismerte, hogy Gödöllőnél nem kell tartania a VII. hadtest újabb támadásától, ezért Franz von Schlik egyik hadosztályát Isaszeg felé indította, s az oldalba kapta az Isaszeg ellen nyomuló Damjanichot. A magyar hadtestparancsnoknak vissza kellett vonulnia a Királyerdőbe, de megpróbálta megakadályozni, hogy a császári-királyi gyalogság is benyomuljon oda. Ekkor Görgei megérkezett a csatatérre, és rendezte a sorokat: Aulichot támadásra küldte, Klapka visszavonulását megállította, Damjanichot pedig kitartásra szólította fel.