Ebben a cikkben a Föld km²-es és annál nagyobb területű szigetei vannak nagyság szerint sorba állítva. A területi adatok, valamint a szigetcsoporti és országbéli hovatartozás forrása a Cartographia Világatlasza.
A Föld 5000 km²-nél nagyobb méretű szigeteinek száma 112, összterületük km². A bolygó összes kontinense illetve óceánja, valamint 35 országa osztozik rajtuk.
A Föld legnagyobb szigete az északi félgömbön, az Észak-Amerika északkeleti partjainál található Grönland, mely politikailag Dánia autonóm tartománya. Területe km², és így az egyetlen sziget, melynek a területe meghaladja az 1 millió km²-t. A második helyen álló Új-Guinea területénél 2,8-szer nagyobb, lakossága azonban elenyésző, alig néhány ezren laknak a partvidékén.
A 9 millió km² összterület-nagyság 24%-át, vagyis majdnem a negyedét Grönland teszi ki egymaga, míg a listában szereplő 112 sziget kb. 36%-a (41 sziget), vagyis több mint a harmada kisebb km²-nél. Ezek együttes területe ( km²) alig éri el Grönland területének tizedét.
A szigetek eloszlása Kontinensek szerint
A listában található 112 sziget összterülete km², és ezen a területen a bolygó összes kontinense osztozik, a táblázatban látható felosztásban, mely nem a politikai hovatartozás, hanem a földrajzi szerint sorolja be a szigeteket. Észak-Amerika és Ázsia együtt a legnagyobb szigetek összterületének 70%-át, a szigetek darabszámát tekintve 63%-át „birtokolja”.
KontinensÖsszterület (km²)Szigetek számaA kontinens legnagyobb szigeteÉszak-Amerika32GrönlandÁzsia39BorneóAusztrália és Óceánia14Új-GuineaEurópa16Brit-szigetAfrika1MadagaszkárDél-Amerika7Tűzföldi Nagy-szigetAntarktisz3I. Sándor-sziget
Országok szerint
thumb|jobbra|300px|Borneó szigetén három ország osztozik. A Föld 112 legnagyobb szigetén 35 ország osztozik, a táblázatban látható módon. A legtöbb nagy sziget Kanadához tartozik, 23, és tíznél több szigettel bír Indonézia és Oroszország is. A legnagyobb területe Dánia szigeteinek van, mivel a Föld legnagyobb szigete, Grönland ennek az országnak az autonóm tartománya.
Ázsiában Indonézia, Afrikában Madagaszkár, Ausztrália és Óceániában Pápua Új-Guinea, Észak-Amerikában Kanada, Dél-Amerikában Chile azok az országok, melyek a legnagyobb szigetek közül a legnagyobb területűekkel bírnak. Ha Dániához nem számítjuk hozzá Grönlandot, akkor az európai országok közül Nagy-Britannia lenne a legnagyobb területű szigetekkel bíró ország.
Több sziget is van, melyek területén 2 vagy több ország osztozik. Ezek Új-Guinea (Indonézia és Pápua Új-Guinea), Borneó (Indonézia, Malajzia és Brunei), Ír-sziget (Nagy-Britannia és Írország), Hispaniola (Haiti és a Dominikai Köztársaság), Tűzföldi Nagy-sziget (Argentína és Chile), valamint Timor (az Indonéziához tartozó Nyugat-Timor és a független Kelet-Timor)
OrszágÖsszterület (km²)Szigetek számaDánia3Indonézia17Kanada23Madagaszkár1Pápua Új-Guinea4Japán4Fülöp-szigetek8Új-Zéland2Nagy-Britannia4Oroszország12Malajzia1Kuba1Izland1Ausztrália2Kína2Írország1Srí Lanka1Norvégia3Chile1Olaszország2egyik országhoz sem tartozik2Brazília2Kuba2Dominikai Köztársaság1Kuba2Franciaország3USA4Haiti1Argentína1Kelet-Timor1Fidzsi-szigetek2Salamon-szigetek2Jamaica1Ciprus1Puerto Rico1Görögország1Brunei1
Tengerek és óceánok szerint Mivel nem minden szigetről mondható el, hogy teljes terjedelmében egyik vagy másik tengerben illetve óceánban fekszik, ezért nem lehet olyan összehasonlítást végezni, hogy melyik tengerben vagy óceánban van ezeknek a szigeteknek a legnagyobb összterülete. Viszont azt lehet vizsgálni, hogy ezeknek a szigeteknek a partjait mely tengerek és óceánok érintik. Az alábbi két táblázatban az óceán- illetve tenger-szintű összehasonlítások láthatóak.
Óceánok esetében egyértelmű a Csendes-óceán fölénye, tekintve, hogy a maláj-szigetvilág ennek az óceánnak a melléktengereiben terül el. A Jeges-tenger (mely a magyar földrajztudományban viseli ezt a nevet, külföldön sok helyen Arktikus-óceánként ismert), 22 szigetet mondhat a magáénak a nagy szigetek közül, mivel jobbára ennek a víznek a területén helyezkedik el a kanadai szigettenger.
ÓceánSzigetek számaCsendes-óceán55Atlanti-óceán33Jeges-tenger22Indiai-óceán9 A táblázat megmutatja az összes tengert, mely a világ legnagyobb szigeteinek a partjait mossa. Az első 3-4 helyen a maláj-szigetvilág tengerei állnak, míg az 5. a Jeges-tenger egyik melléktengere, a Barents-tenger. A maláj-szigetvilágnak gyakorlatilag minden tengere érinti a legnagyobb szigetek valamelyikét, akárcsak a Jeges-tenger melléktengerei.
thumb|jobbra|450px|A Jeges-tenger
TengerSzigetek számaSulu-tenger6Kara-tengerFilippínó-tenger5Dél-kínai-tengerBarents-tengerKorall-tenger4Kelet-szibériai-tengerKarib-tengerJáva-tengerGrönlandi-tengerFöldközi-tengerBanda-tengerVisayan-tenger3Tirrén-tengerTasman-tengerSeram-tengerSalamon-tengerLaptyev-tengerJapán-tengerFlores-tengerFidzsi-tengerBohol-tengerTimor-tenger2Sibuyan-tengerOhotszki-tengerLuzon-tengerKelet-kínai-tengerCelebesz-tengerBismarck-tengerBellingshausen-tengerBeaufort-tengerBali-tengerArafura-tengerYucatán-tenger1Sawu-tengerSamar-tengerMaluku-tengerLigur-tengerLabrador-tengerKrétai-tengerJón-tengerIrminger-tengerÍr-tengerCsukcs-tengerCamotes-tengerBering-tengerBalti-tengerAndamán-tenger
A szigetek listája nagyság szerint
Ebben a szakaszban található a Föld 112 legnagyobb szigete, a legnagyobbtól a legkisebbig. A táblázatok a területi adatokon kívül feltüntetik, hogy melyik szigetcsoporthoz tartoznak, mely ország részei, és melyik kontinensen helyezkednek el. Ezen kívül további információként azt is, mely tengerek és óceánok érintik őket (illetve, hogy az adott tenger mely óceán melléktengere, pl. a Földközi-tenger az Atlanti-óceáné). A táblázatok áttekinthetősége miatt kizárólag a „tenger” utótagot viselő vizeket tüntettük fel, így ha az adott sziget nagyobb öböllel, csatornával, szorossal kapcsolódik a legközelebbi szárazföldhöz, az nem szerepel a táblázatban. Ezekért az információkért lásd az adott sziget cikkét. 250 000 km²-nél nagyobb szigetek
Hely Sziget Terület (km²)SzigetcsoportOrszágKontinensTengerÓceán 1 Grönland – DániaÉszak-AmerikaIrminger-tenger, Labrador-tenger, Grönlandi-tenger Jeges-tenger, Atlanti-óceán 2 Új-Guinea – Indonézia Pápua Új-GuineaÁzsiaArafura-tenger, Korall-tenger, Salamon-tenger, Bismarck-tengerCsendes-óceán 3 Borneó Nagy-Szunda-szigetek Brunei, Indonézia MalajziaÁzsiaDél-kínai-tenger, Jáva-tenger, Sulu-tenger, Celebesz-tengerCsendes-óceán 4 Madagaszkár – MadagaszkárAfrika – Indiai-óceán 5 Baffin-sziget – KanadaÉszak-Amerika – Atlanti-óceán 6 Szumátra Nagy-Szunda-szigetekIndonéziaÁzsiaAndamán-tenger, Jáva-tengerIndiai-óceán, Csendes-óceán
100 000 és 250 000 km² közötti nagyságú szigetek thumb|jobbra|A Brit-sziget Európa legnagyobb szigete.
HelySzigetTerület (km²)SzigetcsoportOrszágKontinensTengerÓceán 7 Honsú Japán-szigetek JapánÁzsiaJapán-tengerCsendes-óceán 8 Brit-sziget Brit-szigetekEgyesült KirályságEurópaÉszaki-tenger, Ír-tenger, Kelta-tengerAtlanti-óceán 9 Ellesmere-sziget Erzsébet királynő szigetek KanadaÉszak-Amerika – Jeges-tenger 10 Victoria-sziget – KanadaÉszak-Amerika – Jeges-tenger 11 Celebesz Nagy-Szunda-szigetek IndonéziaÁzsia – Csendes-óceán 12 Új-Zéland Déli-szigete – Új-ZélandAusztrália és ÓceániaTasman-tengerCsendes-óceán 13 Jáva Nagy-Szunda-szigetekIndonéziaÁzsiaJáva-tengerCsendes-óceán 14 Új-Zéland Északi-szigete – Új-ZélandAusztrália és ÓceániaTasman-tengerCsendes-óceán 15 Új-Fundland – KanadaÉszak-Amerika – Atlanti-óceán 16 Kuba Nagy-AntillákKubaÉszak-AmerikaKarib-tenger,Yucatán-tengerAtlanti-óceán 17 Luzon Fülöp-szigetekFülöp-szigetekÁzsiaDél-kínai-tenger, Filippínó-tengerCsendes-óceán 18 Izland – IzlandEurópaGrönlandi-tengerAtlanti-óceán
50 000 és 100 000 km² közötti nagyságú szigetek
Hely Sziget Terület (km²)SzigetcsoportOrszágKontinensTengerÓceán19 Mindanao Fülöp-szigetek Fülöp-szigetekÁzsiaBohol-tenger, Celebesz-tenger, Sulu-tenger, Filippínó-tengerCsendes-óceán 20 Ír-sziget Brit-szigetekÍrország, Egyesült KirályságEurópaÍr-tenger, Kelta-tengerAtlanti-óceán 21 Hokkaidó Japán-szigetek JapánÁzsiaOhotszki-tengerCsendes-óceán 22 Szahalin – OroszországÁzsia – Csendes-óceán 23 Hispaniola Nagy-Antillák Haiti, Dominikai KöztársaságÉszak-AmerikaKarib-tenger Atlanti-óceán 24 Tasmania – AusztráliaAusztrália és ÓceániaTasman-tengerCsendes-óceán, Indiai-óceán 25 Srí Lanka – Srí LankaÁzsia – Indiai-óceán 26 Devon-sziget Parry-szigetek, Erzsébet királynő szigetekKanadaÉszak-Amerika – Atlanti-óceán 27 Banks-sziget – KanadaÉszak-Amerika Beaufort-tengerJeges-tenger
25 000 és 50 000 km² közötti nagyságú szigetek
thumb|jobbra|Az I. Sándor-sziget a legnagyobb antarktiszi sziget.
HelySziget neveTerület (km²)SzigetcsoportOrszágKontinensTengerÓceán28 Tűzföldi Nagy-sziget – Argentína, ChileDél-Amerika – Atlanti-óceán 29 Északi-sziget Novaja ZemljaOroszországEurópaBarents-tenger, Kara-tengerJeges-tenger 30 Marajó – BrazíliaDél-Amerika – Atlanti-óceán 31 I. Sándor-sziget – – AntarktiszBellingshausen-tengerCsendes-óceán 32 Melville-sziget Parry-szigetek, Erzsébet királynő szigetek KanadaÉszak-Amerika – Atlanti-óceán 33 Axel Heiberg-sziget Sverdrup-szigetek, Erzsébet királynő szigetekKanadaÉszak-Amerika – Jeges-tenger 34 Southampton-sziget – KanadaÉszak-Amerika – Atlanti-óceán 35Nyugati-föld SpitzbergákNorvégiaEurópaGrönlandi-tenger, Barents-tengerJeges-tenger 36 Új-Britannia Bismarck-szigetekPápua Új-GuineaAusztrália és ÓceániaBismarck-tenger, Salamon-tengerCsendes-óceán 37 Tajvan – KínaÁzsiaKelet-kínai-tenger, Dél-kínai-tenger, Filippínó-tengerCsendes-óceán 38 Kjúsú Japán-szigetek JapánÁzsiaKelet-kínai-tenger, Filippínó-tengerCsendes-óceán 39 Prince of Wales-sziget – KanadaÉszak-Amerika – Jeges-tenger 40 Hajnan – KínaÁzsiaDél-kínai-tengerCsendes-óceán 41 Timor Kis-Szunda-szigetek Indonézia, Kelet-TimorÁzsiaTimor-tenger, Banda-tengerCsendes-óceán 42 Déli-sziget Novaja Zemlja OroszországEurópaBarents-tenger, Kara-tengerJeges-tenger 43 Vancouver-sziget – KanadaÉszak-Amerika – Csendes-óceán 44 Szicília – OlaszországEurópaTirrén-tenger, Jón-tenger, Földközi-tengerAtlanti-óceán
10 000 és 25 000 km² közötti nagyságú szigetek