Kőrös Endre, 1888-ig NeumannA Belügyminisztérium 1888. évi 62365. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1888. év 7. oldal 44. sor. (Nagyvárad, 1872. június 10. – Pápa, 1944. május 31.) író, költő, műfordító, tanár. Sógora Zalai Béla volt. Kőrös Endre kémikus nagyapja.

Élete Neumann József polgári iskolai tanár és Baschó Paula fia. 1894-ben bölcsészdoktori, két évvel később tanári oklevelet szerzett a Budapesti Egyetemen. 1896-tól a Pápai Református Gimnáziumban tanított, 1901-től a Református Nőnevelő Intézet tanára, majd 1909-től 1934-es nyugdíjba vonulásáig igazgatója volt. Tanári hivatása mellett a helyi kulturális életben is tevékeny szerepet vállalt: 1897-ben a Jókai Kör főtitkárává választották, szerkesztette a Kör megszüntetése (1944) előtti utolsó kilenc évkönyvét, emellett 1903-tól az általa alapított Pápai Hírlap felelős szerkesztője, majd 1913 áprilisa és 1939 októbere között főszerkesztője volt. bélyegkép|Kőrös Endre 2007. október 25-én felavatott emléktáblája a Nátus falán Zsidó származása miatt 1944-ben − bár évtizedekkel korábban áttért a református hitre − az egyházi vezetők közbenjárása ellenére is be kellett volna vonulnia a gettóba. Erre nem volt hajlandó, május 31-én feleségével együtt öngyilkosságot követett el. Temetésük után érkezett meg az engedély, amely mentesítette volna őket a gettóba vonulás alól. Sírjuk az Alsóvárosi temetőben található.

Családja Felesége Zalai Paula, Zalai Márk és Bassó Paula lánya, akit 1897. július 24-én Debrecenben vett nőül.

Gyermekei

Kőrös Emil. Felesége Major Lídia. Kőrös Béla (Pápa, 1901 – Veszprém, 1963) kohómérnök, a műszaki tudományok kandidátusa (1952). Felesége Höllrieger Erna. Kőrös Klára (Pápa, 1902 – ?). Férje dr. Gurka Márton hírlapíró. Kőrös Ilona (Pápa, 1904 – ?) polgári iskolai tanárnő. Férje Matusek György műkertész, földbirtokos.

Munkássága A nóta története (verses elbeszélés, Pápa, 1909) Kocsi Csergő Bálint (verses elbeszélés, Pápa, 1910) Petőfi és a magyar nemzet (Pápa, 1923) Jókai nemzeti jelentősége (Pápa, 1925) Öreg legények (versek, Pápa, 1934).

Költői és irodalomtörténeti munkássága mellett sokat fordított németből, többek között Friedrich Schiller balladáit és a Kudrun-eposzt.

Jegyzetek

Források

Veszprém megyei életrajzi lexikon . Főszerk.: Varga Béla, Veszprém, 1998 () Pápai pedagógus lexikon Pápa, 1997 ()

Kategória:1872-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Öngyilkos költők, írók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Református hitre tért személyek