Mécs László, eredeti nevén Martoncsik József (Hernádszentistván, 1895. január 17. – Pannonhalma, 1978. november 9.) Corvin-koszorús magyar premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő.
Életpályája Falusi tanító fia. Középiskolai tanulmányait Kassán végezte el. 1913–1914-ben a Budapesti Tudományegyetem magyar–latin szakos hallgatója lett. 1914-ben belépett a premontrei rendbe. 1915-től jelentek meg versei. 1916-ban a rend tanárjelöltjeként folytatta tanulmányait. 1918-ban pappá szentelték Jászóváron. A felvidéki premontrei gimnáziumok megszűnése után jászóvári könyvtáros, majd 1920–1929 között nagykaposi plébános volt.
1923-ban jelent meg első műve (Hajnali harangszó). 1929-ben már életrajza is megjelent Farkas Gyula tollából. 1930-ban a premontrei rend főnöke Királyhelmecre nevezte ki plébánosnak. 1935-ben erdélyi körutat tett; megfordult Franciaországban és a Benelux államokban is. Ekkor találkozott Paul Valéryvel, aki 1944-ben előszót írt a második francia nyelvű verseskötetéhez.
bélyegkép|jobbra|200px|Mécs László a premontrei szerzetespap, költő Babits az Illyés Gyula által kritizált Mécs Lászlót védelmébe vevő és Illyést kioktató Reményik Sándornak azt írja: „mintha egy gyönyörű termőfa oktatná ki ifjabb társát tiszteletre a háztetőn felburjánzott vadsóska iránt”.Babits Mihály: Könyvről könyvre. Nyugat, 1933. 12. szám http://epa.oszk.hu/00000/00022/00559/17486.htm Ld. még Jelenits István: Jegyzetek a Korunk Szaváról. Irodalomismeret, 2011. 1. sz. www.irodalomismeret.hu/files/2011_1/tanulmany/jelenits_istvan.pdfhttp://epa.oszk.hu/00000/00022/00559/17486.htm bélyegkép|jobbra|200px|Emléktáblája Királyhelmecen
1941–1942-ben a Vigilia főszerkesztője volt. 1942 januárjában jelent meg „Imádság a nagy lunátikusért” című verse a Vigiliában, ami számos utólagos értelmezés, így a Magyar életrajzi lexikon szerint is Hitler-ellenes vers, melynek megjelenése után büntetőeljárás indult Mécs ellen. Bár a szövegben „Holdkóros”-ként utal Hitlerre, a vers egyes szakaszai alapján ezt nem feltétlenül támadásnak szánta: „égő aggyal megáldott” személyként idézi, akit „véd egy külön angyal”, és „[ú]gy vezet megszállott milliókat, / mint ki szem-nem-látta földi jót ad”.Zoltán Gábor: Szép versek 1944. Budapest, Kalligram, 2020.
1943–1944-ben szélsőjobboldali, nyilas, hungarista lapokban jelentek meg versei, köztük az Egyedül Vagyunk címűben. Ebben a folyóiratban jelent meg „Föltámadásról zeng a dal ma” című verse 1944. április 7-én, két nappal azután, hogy hatályba lépett a Sztójay-kormány rendelkezése arról, hogy a zsidónak minősülő személyeknek sárga csillagot kell viselniük.
1944-ben elhagyta Királyhelmecet. 1945 után barátainál, rokonainál, Csornán és Pannonhalmán visszavonulva élt. 1953-ban koholt vádak alapján 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban rehabilitálták. 1957-től ismét lelkipásztori tevékenységet folytatott. 1958 tavaszától rendszeresen prédikált az óbudai plébániatemplomban. 1978-ban Pannonhalmán ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Hagyatékát a pannonhalmi bencések gondozzák.
Költészete újhumanista, amelyben a szolgálat- és küldetésjelleg, az eszméltető hang a döntő. Keresztény életigenlése a gazdag, sokszínű élet teljességét hirdeti. 1969-ben és 1970-ben is irodalmi Nobel-díjra jelölték, mind a két alkalommal Watson Kirkconnell terjesztette fel a rangos elismerésre.Mécs László, Tolkien és Szolzsenyicin is esélyes volt 1969-ben a Nobel-díjraWeöres Sándor is versenyben volt az 1970-es irodalmi Nobelért
bélyegkép|jobbra|200px|Mellszobra Királyhelmecen
Sírja a Fácánosi premontrei sírkertben, Gödöllőn áll. Síremlékét Pálvölgyi Richárd bronz plakettje díszíti.Mécs László síremléke. Köztérkép.hu Ocsovai András műlapja.
Művei Hajnali harangszó; Földesi Ny., Ungvár, 1923 Rabszolgák énekelnek. Versek; Voggenreiter, Berlin, 1925 Vígasztaló. Versek; Voggenreiter, Berlin, 1927 Az ember és az árnyéka. Versek; Kazinczy, Kassa, 1930 Üveglegenda. Versek; Athenaeum, Bp., 1931 Bolond Istók bábszínháza (verses mese, 1931) Legyen világosság! (versek, 1933) Mécs László válogatott költeményei; összeáll. Just Béla; Athenaeum, Bp., 1934 Megdicsőülés. Mécs László legszebb versei; Kellner Ny., Bp., 1935 (Nemzeti művészet) Fehéren és kéken (versek, 1937) Élőket nézek! Versek; Révai Ny., Bp., 1938 (Magyar katolikus írók könyvei) Forgószínpad (versek, 1940) Mécs László összes versei, 1920–1940; Athenaeum, Bp., 1941 Mécs László. Huszonötéves költői munkássága alkalmából, a költő négy kiadatlan írásával; Mécs Imre et al.; Danubia, Bp., 1941 Anya kell! Versek lányokról és anyákról; Athenaeum, Bp., 1943 Mécs László válogatott költeményei; Moderna, Buenos Aires, 1953 (A Magyar Könyvbarátok kiskönyvei) Vadócba rózsát oltok (versek, 1968) Aranygyapjú. Válogatott versek. 1923–1968; vál., szerk., bev. Rónay György; Ecclesia, Bp., 1971 Óriás harangvirág. A költő kötetben meg nem jelent versei. 1933–1970; Agape, Washington, 1972 Magyarok misekönyve; Agape, Washington, 1972 Vissza a csendbe! Versek; Classic Printing Co., Cleveland, 1976 Üzenet. Válogatott versek; vál., szerk. Fényi Ottó és Korzenszky Richárd, utószó Rónay László; Szt. István Társulat, Bp., 1982 Aranygyapjú. Válogatott versek; vál., szerk. Brudi Zsuzsa, Rónay György, Fényi Ottó; 2. bőv. kiad.; Ecclesia, Bp., 1987 Fekete zúzmara. Válogatott versek; vál., utószó Bárczi Zsófia; Madách-Posonium, Pozsony, 2005 (Magyar Antaeus könyvek) Piros csizmán őszi harmat... Válogatott versek; Tihanyi Bencés Apátság, Tihany, 2006 Te gondolkozzál bennem... Mécs László portré – emlékek és dokumentumok tükrében; vál., sajtó alá rend. Havasi Péter; Hernád, Kassa, 2006 Méhes Mária Viktória: Etelka naplója. Mécs László eddig meg nem jelent írásaival; Holnap Magazin, Székesfehérvár, 2014 Karácsony a Kárpátok alján; vál., szerk. Hunyadi Csaba Zsolt; Lazi, Szeged, 2015
Díjai
Corvin-koszorú (1939) Magyar Örökség díj (2011) /posztumusz/
Jegyzetek
Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 Tűz Tamás: Fehéren és kéken. Mécs László költői világa. in: Angyal mondd ki csak félig. Oakville, 1974. 79–85. old.
További információk Magyar életrajzi lexikon Kortárs magyar írók Barlay Ö. Szabolcs: A megbélyegzett Mécs László, hozzáférés: 2013.11.03 Kara Anna 2011: Mécs László, a jászóvári premontrei kanonok. Egyháztörténeti Szemle 12/4 Farkas Gyula: Mécs László; Studium, Bp., 1929 (Kortársaink) Semetkay József: Mécs László; Turul Ny., Salgótarján, 1929 Gábor Géza: Mécs László; Tóth Ny., Sopron, 1934 Rónay László: Mécs László; Balassi, Bp., 1997 (Kortársaink) Te gondolkozzál bennem... Mécs László portré – emlékek és dokumentumok tükrében; vál., sajtó alá rend. Havasi Péter; Hernád, Kassa, 2006 Rónay György: Triptichon. Harsányi Lajos, Sík Sándor, Mécs László; Kairosz, Bp., 2012
Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Corvin-koszorúsok Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:Magyar premontrei szerzetesek Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Királyhelmeciek Kategória:A magyar kommunista hatalom által politikai okból bebörtönzött személyek Kategória:Bebörtönzött egyházi személyek Kategória:Bebörtönzött művészek Kategória:Nobel-díjra jelölt magyar írók Kategória:Újratemetett magyarok