A Pauler Gyula-díj azoknak a levéltárosoknak adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítik elő.

A díjat évente négy személy kaphatja meg, átadására augusztus 20-án kerül sor. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Jutalomösszege 200 000 Ft/fő. Az érem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az érem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása, egyoldalas, Pauler Gyula domború arcképét ábrázolja, és PAULER GYULA-DÍJ felirattal van ellátva. A kitüntetést első ízben 1992. augusztus 20-án osztották ki.

"A Pauler Gyula-díj – a művelődési és közoktatási miniszter által felkért – kuratóriuma a beérkezett javaslatok értékelése során egyhangúlag megerősítette azt a korábbi kuratóriumi állásfoglalást, amelynek értelmében a Szabó Ervin-emlékérem és a Pauler Gyula­-díj között fennálló jogfolytonosság alapján annak a személynek, aki a Szabó Ervin-emlékérmet már megkapta, Pauler Gyula-díjat nem adományoz."Levéltári Szemle, 45. (1995) 3. szám, 78. oldal

Díjazottak

2025

Molnár László, a Semmelweis Egyetem Központi Levéltár igazgatója.

2024

Szatucsek Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa.

2023

Mózessy Gergely levéltáros, a Székesfehérvári Egyházmegye gyűjteményigazgatója. Levéltári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként

2022

Balogh Béla, Románia Nemzeti Levéltára Máramaros Megyei Igazgatóságának nyugalmazott főlevéltárosa.

2021

Haraszti Viktor, Budapest Főváros Levéltára főigazgató-helyettese

2020

Zsidi Vilmos, a Budapesti Corvinus Egyetem levéltárának vezetője

2019 Dr. Bernád Rita-Magdolna, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főlevéltárosa Dr. Hermann István, a Veszprém Megyei Levéltár korábbi igazgatója, majd főlevéltárosa

2018 Tyekvicska Árpád, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Muzeológiai Osztályának osztályvezetője, a Nógrád Megyei Levéltár korábbi igazgatója

2017 Dr. Koltai András, a Piarista rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának levéltárosa, Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének titkára

2016 Kujbusné dr. Mecsei Éva, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára igazgatója

2015 Dr. Dominkovits Péter, a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának igazgatójaAugusztus 20.: ők kaptak kitüntetést – Itt a teljes lista. Válasz.hu. 2015. aug. 19.

2014 Dr. Géczi Lajos PhD, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának főlevéltárosa

2013 Szabadi István főlevéltáros, igazgató, Tiszántúli Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltára

2012 Lakatos Andor igazgató, Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár Dr. Sipos András főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára Künstler Ferenc nyugalmazott vezető főtanácsos, közigazgatási főtanácsadó (NKÖM, OKM, NEFMI) Bana József igazgató, Győr Megyei Jogú Város Levéltára

2011 Dr. Horváth J. András főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára Dr. Hudi József igazgató, Dunántúli Egyházkerület Levéltára Dr. Lakos János főlevéltáros, vezető szakfelügyelő, Magyar Országos Levéltár Dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Gyűjtőlevéltára levéltárosa, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke

2010 Erdész Ádám igazgató, Békés Megyei Levéltár Fazekas István főlevéltáros, Magyar Országos Levéltár Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltsége Petrikné Vámos Ida főosztályvezető, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Rácz György főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár

2009 Borsodi Csaba, az ELTE BTK Történeti Intézet igazgatója, dékánhelyettes Breinich Gábor főigazgató-helyettes, Budapest Főváros Levéltára Horváth M. Ferenc igazgató, Vác Város Levéltára Kapiller Imre főlevéltáros, Zala Megyei Levéltár

2008 Apró Erzsébet igazgató-helyettes, Bács-Kiskun Megyei Levéltár Kutassy Ilona igazgató-helyettes, kárpátaljai Állami Levéltár Radics Kálmán igazgató, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Ress Imre tudományos főmunkatárs, Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet

2007 Csombor Erzsébet igazgató, Komárom-Esztergom Megyei Levéltár Dr. Szabó Attila igazgató, Bács-Kiskun Megyei Levéltár Trostovszky Gabriella főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár

2006 Fodor István igazgató, Zentai Történelmi Levéltár Kisasszondy Éva főlevéltáros, Magyar Országos Levéltár Nagy Ferenc igazgató, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára Takács Edit főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára

2005 Erdmann Gyula igazgató, Békés Megye Képviselő-testülete Megyei Levéltára Érszegi Géza főlevéltáros, főtanácsos, Magyar Országos Levéltár Horváth Erzsébet igazgató, Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára Sipos Antal Gézáné főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár

2004 Dr. Á. Varga László főigazgató, Budapest Főváros Levéltára Dr. Novák Veronika elnök, Szlovák Levéltáros Egyesület Dr. Szegőfi Anna főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára Dr. Zádorné Zsoldos Mária igazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár

2003 Szögi László főigazgató, Egyetemi Könyvtár, az MLE elnöke Dr. Bariska István levéltárvezető, Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára Dr. Szita László ny. igazgató, Baranya Megyei Levéltár Dr. Tilcsik György igazgató, Vas Megyei Levéltár

2002 Bán Péter igazgató, Heves Megyei Levéltár Nyulásziné Straub Éva főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár marosvásárhelyi igazgatója Soós László főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár

2001 Dr. Egey Tibor igazgató, Pest Megyei Levéltár Tirnitz József ny. levéltáros, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára Kiss András romániai magyar levéltáros, jogtörténész, történész

2000 Molnár József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Levéltári Osztályának vezetője Turbuly Éva, a Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltár igazgatója

1999 Hőgye István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltárának igazgatója Körmendi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese

1998 Dr. Alföldi Vilma osztályvezető, Egészségügyi Minisztérium (a Magyar Levéltárosok Egyesületének volt titkára) Dr. Koroknai Ákos főigazgató-helyettes, Magyar Országos Levéltár

1997 Dr. Blazovich László igazgató, Csongrád Megyei Levéltár

1996 Dr. Beke Margit nyugalmazott igazgató, Esztergomi Prímási és Főkáptalani Le­véltár Dr. Balogh István nyugalmazott igazgató, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár

1995 Dunai Józsefné igazgatóhelyettes, Csongrád Megyei Le­véltár

1994 Böőr László fióklevéltár-igazgató, Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Fióklevéltára Szili Ferenc igazgató, Somogy Megyei Levéltár

1993 Borosy András főlevéltáros, főtanácsos, Pest Megyei Levéltár Madarász Lajos igazgató, Veszprém Megyei Levéltár

1992 Dóka Klára osztályvezető-helyettes, Magyar Országos Levéltár Szíjj Jolán főmunkatárs, Hadtörténelmi Levéltár

Jegyzetek

Források

3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet A 2009. évi díjazottak: 2017. évi díjazott

További információk Pauler Gyula-díj. Mlp.archivportal.hu

Kategória:Magyar közgyűjteményi díjak Kategória:Levéltártudomány