Alberobello város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében.
A kisváros hírnevét a trullóinak köszönheti, amelyek hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épületek, süveges tetővel. Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag (habarcs) és fa tartószerkezet nélkül. Kiépülésében II. Giangirolamo Acquaviva conversanói grófnak volt nagy szerepe, aki segítséget nyújtott az itt letelepedő parasztoknak, illetve Apulia más részeiről érkező menekülteknek. Annak érdekében, hogy elkerülje a területén álló házak utáni adó megfizetését, megparancsolta alattvalóinak, hogy csakis olyan épületeket húzzanak fel, amelyeket az adószedők érkezésekor könnyen el lehet bontani, majd távozásuk után gyorsan visszaépíteni. A habarcs nélkül épült trullók tökéletesen megfeleltek elképzeléseinek. Végül azonban fény derült a turpisságra, és a nápolyi király börtönbe záratta a grófot adócsalás vádjával. Alberobello továbbra is a conversanói grófok birtoka maradt, akik kemény kézzel, saját törvényeik szerint uralkodtak. A súlyos adóterhek és sorozatos kegyetlenkedések miatt, a város 1797-ben küldöttséget menesztett a király elé, aki hamarosan aláírta a város szabadságát biztosító dekrétumot.
Fekvése Alberobello Baritól délkeletre fekszik a Salentói-félsziget és a Gargano-hegység között félúton, a Murgia-fennsík dombos vidékén. A város központja a Piazza del Popolo tér, amely egy domb tetején épült. Tőle délre található a két történelmi trullo-negyed, a Rione Monti és a Rione Aia Piccola. Őket egy völgy választja el a városközponttól, amelyet a Largo Martellotta tér tölt ki. A Piazza del Popolótól északra modern városrészek találhatók. Alberobellóhoz tartozik egy kis falu, Coreggia, valamint számos erődített tanya, úgynevezett masseria: Marzalossa, Marraffa, Badessa, Cavallerizza Malvischi, Torricella, Muscio, Chietri. Szomszédos települések: Castellana Grotte, Fasano, Locorotondo, Martina Franca, Monopoli, Mottola, Noci valamint Putignano. A Valle d’Itria egyik települése.
Földtana Geológiai szempontból a vidéket vastag mészkőrétegek alkotják (a kréta korban rakódtak le, kb. 100 millió évvel ezelőtt), amelyekben a víz számos érdekes karsztjelenséget hozott létre. Ezek közül a leglátványosabb a patakok meredek szurdokvölgye, az úgynevezett gravinák (a helyiek ezeket nevezik még pulónak, vorénak és lamának is). Ugyancsak a víz eróziós munkájának köszönhetően a vidéken számos barlang is található, érdekes cseppkőformációkkal. A mészkő ugyanakkor könnyen kitermelhető és építkezésekhez kiváló alapanyag. Az erősen aprózódott mészkőrétegek miatt a vidéket hívják még Puglia Pietrosának, azaz Köves Apúliának is.
A mészkőrétegeken általában terra rossa (vörösföld) típusú talaj képződött, ami kedvező az olívabogyó-, mandula-, cseresznye- és szőlőtermesztésnek. A település mellett egy nagyobb erdőség található, a Bosco Selva (Vadliget), amely 1985-től védett terület. Ez az erdő volt Alberobello névadója is (Silva aut nemus Arboris belli, azaz a szép (termékeny) fák erdeje vagy ligete). Leggyakoribb növényei a tölgy (molyhos tölgy, magyaltölgy), a bükk és a juhar.
Éghajlata Tipikus mediterrán éghajlata van: enyhe telekkel és forró nyarakkal. A legtöbb csapadék november-decemberben, valamint február-márciusban hullik. A Köppen-féle éghajlatosztályozási rendszerben a D osztályba tartozik.
Története Alapítása A település kialakulása a conversanói grófok, az Acquavivák nevéhez fűződik, akik a keresztes hadjáratokban való részvételükkel, megszerezték e vidék feletti uralmat. 1480-ban I. Giulio Antonio Acquaviva gróf azt a parancsot kapta a nápolyi királytól, Aragóniai Ferdinándtól, Aragóniai Beatrix magyar királyné apjától, hogy akadályozza meg a törökök partraszállását Otranto mellett. A hadjárat sikerrel járt, a törökök visszavonultak, de a gróf elesett. A királyi jutalmat így fia, Andrea Matteo vette át: ez a Murgia egyik lakatlan területe volt, amelyet Silva vetusissima Arboris Belli (azaz a szép (termékeny) fák öregerdeje) néven ismertek és amely addig Martina Franca hercegeinek birtoka volt. Az ifjú gróf a vidéket Silva aut nemus Alberobellinek (azaz a szép (termékeny) fák ligete) nevezte át, és telepeseket hozott a föld megművelésére.
A kis település, amelynek neve Selva lett, fokozatosan növekedett, 1616-ban már közel kétszázan lakták. A lakóházak a mai Monti negyed területén tömörültek. Gyors fejlődése azonban II. Giangirolamo Acquaviva gróf idejében következett be. Ezt három legendával magyarázzák. Az első szerint Giangirolamo gróf szenvedélyes vadász volt, és gyakran látogatta a vidéket. Meghatódva az itteni emberek egyszerű életvitelén, elrendelte, hogy számára is építsenek itt egy egyszerű házat, illetve az igényeit kiszolgálandó, pékműhelyt és malmot, ezáltal hozzájárulva a település fejlődéséhez. A második feltevés szintén csak szájhagyományok útján maradt fenn. Eszerint a gróf otthont biztosított a Bariból, ortodox vallásuk miatt elüldözött szlávoknak.
200px|bélyegkép|A trullóépítés modellje
A harmadik hipotézis szerint – amelyet a történelmi dokumentumok is alátámasztanak – a település kifejlődésének köze volt a gróf hírhedt adócsalásaihoz, amelyekből segítséget nyújtott az itt letelepedő parasztoknak, illetve a Puglia más részeiről érkező menekülteknek: hosszú lejáratú kölcsönöket adott. Az egyre nagyobb számban letelepedők hozzájárultak a gróf hatalmának és befolyásának növekedéséhez a nápolyi király kárára. Miután a királyi udvar nem nézte jó szemmel az egyes helyi hűbérurak hatalmának növekedését – így a Giangirolamóét sem –, kiadta a Pragmatica de Baronibus című rendeletet, amely kimondta, hogy a hűbéruraknak ezentúl nem a birtokukban levő területek, hanem az egyes területeken lévő házak száma alapján kell adózniuk (ennek a neve decima sui fuochi volt, a.m. tűztized - azaz füstadó). A trullók kedvező lehetőséget jelentettek a gróf számára, hogy kikerülje a rendeletet és becsapja a királyi adószedőket: a trullókat ugyanis száraz építési módjuk miatt könnyen le lehetett bontani, és így elhagyatott törmelékkupac látszatát keltették, majd az adószedők távozása után rövid idő alatt újjá lehetett őket építeni, így a lakosok megmenekültek az adófizetéstől.
1654-ben I. Francesco Caracciolo, Martina Franca hercege irigységében feljelentette a Giangirolamót a nápolyi királynál. A király azonnal vizsgálóbizottságot küldött Alberobellóba. A grófnak nem sikerült időben lebontatnia az épületeket, így fény derült a turpisságra és az adócsalásra. A grófot elfogták, elítélték és Spanyolországban szállították büntetését letölteni. 1665-ben szabadult, azonban sohasem tért vissza, Barcelonában ismeretlen okból meghalt.
Szabad királyi város Alberobello továbbra is a conversanói grófok birtoka maradt, akik kemény kézzel, saját törvényeik szerint uralkodtak. A súlyos adóterhek és sorozatos kegyetlenségek miatt a város hét képviselője 1797-ben elhatározta, hogy Nápolyba utazik és panaszt tesz a királynál. Időközben a király Tarantóban tartózkodott, tehát nem kellett a fővárosig utazniuk, de nem sikerült kihallgatást elérniük. Szerencséjükre azonban egy tarantói ügyvéd, Don Nicola Vivenzio felkarolta ügyüket, és összeállított egy részletes beszámolót a grófok tevékenységéről és szokásairól, külön kiemelve, hogy több ízben is megszegték a nemesi hatalmat szabályozó törvényt, a Pragmatica de Baronibust. Ezt 1797. május 15-én küldte el John Acton miniszterelnöknek. A válaszra nem sokat kellett várniuk, május 27-én megérkezett a királyi dekrétum, amelyben IV. Ferdinánd királyi várossá (Città Reggia) nyilvánította Alberobellót. Az immár szabad város lakossága megtartotta az első szabad helyhatósági választásokat (korábban közigazgatásilag a szomszédos Nocitól függött), amelyek győztese Francesco Lippolis lett. Ugyanakkor saját plébániát is alapítottak. A szabadsággal együtt lehetőséget kaptak arra is, hogy cementtel ragasztott téglaházakat építsenek, ezáltal felhagyva az évszázados szárazépítési technikákkal. Az első téglaépületet Francesco d’Amore emelte. A kétemeletes ház homlokzatán a következő felirat olvasható: ex auctoritate regia hoc primum erectum (azaz a király hozzájárulásával húzták fel). A lakosok, hálájuk jeléül a királyról akarták elnevezni városukat Ferdinandinának, az ötletet azonban elvetették, és megmaradt az Alberobello név.
A brigantaggio 200px|bélyegkép|Hagyományosan berendezett trulló
Az úgynevezett brigantaggio-mozgalom kialakulását általában Olaszország egyesüléséhez kötik. Kialakulásának két alapvető oka volt, először is a nápolyi király támogatóinak ellenállása az új, szárd-piemonti uralkodóval szemben, másrészt pedig a mély gazdasági válságba zuhanó déli országrészekben a szegény és reménytelen déli parasztok bandákba verődve fosztogatással próbálták fenntartani magukat. Viszont a jelenség már jóval korábban megjelent a vidéken, hiszen már az 1799-es tiszavirág életű Parthenopéi Köztársaság idején, a királypárti Ruffo kardinálisnak a szervezett brigantik segítségével sikerült visszaállítania a királyi hatalmat a vidéken. Vitantonio Agrusti, a Briganti nella Murgia dei Trulli (Brigantik a trullók Murgiájában) című 1894-es írásában arról írt, hogy a 19. század elején Alberobellóban a hatalmat egy Scannacornacchia nevű „mihaszna, törvényen kívüli gazember” ragadta magához, aki innen zaklatta Giuliantonio Acquaviva conversanói grófot. Ugyancsak Alberobello környékén fosztogatott a Vardarelli testvérek vezette csoportosulás, amely arról lett híres, hogy a szegény lakosokat nem fosztotta ki, és többször is segített rajtuk. Az 1820-as évek elején Ciro Annichiarico bandája tartotta rettegésben a vidéket, aki a családját ért sérelmet megtorlandó (lánytestvérét egy szeminarista barátja megbecstelenítette) választotta az útonálló életmódot. A mozgalom végét az Olasz Nemzeti Gárda 1863-as bevonulása és az utolsó alberobellói betyár, Romano kivégzése jelentette.
20. század A trullók jelentőségét és egyediségét az olasz kormány már 1910-ben elismerte, ekkor a Monti negyedet, 1930-ban pedig az Aia Piccola negyedet nyilvánították műemléknek. A község címerét 1935-ben hagyták jóvá, ez kék alapon egy tölgyet ábrázol, felette két repülő galambbal, a törzsénél pedig egy oroszlánnal viaskodó lovagot. 1996-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította a trullókat, azzal az indoklással, hogy régmúlt idők egyedi kultúrája fennmaradásának bizonyítékai, amelyek révén egy sajátos városkép alakult ki Alberobellóban.
Népessége A város lakossága 2009. január 1-jén fő volt, ebből 5365 férfi és 5693 nő.
A lakosság kor szerinti megoszlása: 0–14 év között: 1386 fő (ebből 737 férfi, 649 nő), 15–64 év között: 7354 fő (ebből 3635 férfi, 3719 nő), 65 év felett: 2318 fő (ebből 993 férfi, 1325 nő).
A lakosság számának alakulása:
2007. december 31-én a városban 2680 bevándorlót tartottak számon. A legtöbben a következő országokból érkeztek: Albánia: 102 fő
Románia: 38 fő
Lengyelország: 12 fő
Városkép
200px|bélyegkép|Zárókő 200px|bélyegkép|Különböző motívumokkal díszített süvegek 200px|bélyegkép|A Piazza del Popolo, a város főtere