Az 1894-ben épült Gundel étterem Budapest egyik legismertebb étterme. A hungarikumok listáján 2014-től szereplő Gundel-ház a Városligetben a Gundel Károly út 4. szám alatt található. A 20. század hajnalán született, a magyar konyhaművészet úttörőjének számító, exkluzív étteremnek helyet adó Gundel Ház és a kertje túlélte a történelem viharait, két világháborút, gazdasági válságokat és az államosítás évtizedeit is. A Városliget megtartandó épületei között szerepel a Bagolyvár és a Gundel épülete is.KERTTÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS DOKUMENTÁCIÓ , api.ligetbudapest.hu A Gundel egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével, ezért a privatizációja óta minden üzemeltetője zászlajára tűzte az étterem gasztronómiai megújítását és újra a magyar főváros egyik kulináris fénypontjává válásának ígéretét, amit mindig más okból, de még senkinek sem sikerült valóra váltani. Ez talán azzal függ össze, hogy Gundel Károly nem menedzser volt, vagy befektető, hanem neki és Rehberger Elek konyhafőnöknek a Gundel Étterem volt az élete.

Története Wampetics étterem

Az 1860-as években a Városligetben, az Állatkert alapításakor elhatározták, hogy a kert területén egy vendéglőt is létesítenek. Az étterem az utca felől is fogadott vendégeket. A vendéglő első bérlője Klemens János volt. A Fővárosi Állat- és Növénykert 1888 decemberében szerződést kötött Wampetich Ferenc vendéglősselAz Állatkert területének változásai , zoobudapest.comWampetics Ferenc vendéglős portré-fényképe, Budapest , mandadb.hu az étterem mai területére, aki ott 1889-ben vette át a Klemens Vendéglő bérletét. bélyegkép|balra|200px|Wampetich Ferenc a századfordulón

Később az Állatkert alacsony bérleti díj ellenében, annak fejében, hogy a vendéglős saját költségén felépít egy új épületet, meghosszabbította vele a szerződést. Így hát 1894-ben Zrumetzky Dezső tervei alapján felépült a ma is meglévő vendéglő épülete a régi helyén.Az Állatkert bővítése Zsugorodás , zoobudapest.com

bélyegkép|Az eredeti Wampetics vendéglő épülete a Városligetben 1890-körül bélyegkép|A Wampetics kerthelyisége 1905-ben

Wampetich a vendéglőt az 1896-os millenniumi ünnepségekre, Bauer Ervin építésszel átépíttette.Ezek voltak Budapest legendás éttermei a 20. században , szeretlekmagyarorszag.hu A „Wampetich” név fogalommá vált Pesten és az egyik legnépszerűbb, orfeumi dalban is említett vacsorázó helye lett, irodalmárok, politikusok, művészek asztaltársaságai jártak a vendéglőbe.Vinkó József: Ujjé, a Ligetben! , valasz.huA Wampetics, facebook.com Ekkoriban született meg a Wampetich levesében Podmaniczky Frigyes elé tálalt légy humoros anekdotája is.Vinkó József: A kockás báró karácsonya , valasz.hu Krúdy Gyula író így emlékezett meg a Wampetichről Régi pesti históriák című művében: „Pest szép, okos, kedves és szeretetreméltó város volt már akkor is, de a legnagyobb tekintélye a Wampeticsben mégiscsak az oroszlánkülsejű Szilágyi Dezsőnek volt, aki amellett igazságügyminiszter is volt az országban. És a pecsétőrség mellett: vívóbajnok.”Krúdy Gyula: Régi pesti históriák, mek.oszk.hu

A Gundel dinasztia bélyegkép|balra|200px|Gundel János 1876-tól 1911-ig a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatának elnöke

Gundel János (Johann Adam Michael Gundel) 13 évesen, 1857-ben Bajorországból költözött Budára, aki kisvendéglőkben kezdte pályafutását. Majd 25 éves korára megnősült és megnyitotta első éttermét, a Bécsi sörházat. Tisztségviselője volt az Állandó Borvizsgáló Szakértő bizottságnak, a Vendéglős Szövetségnek és a Budapesti Kávés Ipartársulatnak is. Nevéhez fűződik a híres bécsi szelet elterjesztése és megjelenése a budapesti éttermek kínálatában.A vendéglősdinasztiát megalapító Gundel Jánosról , e-nepujsag.roGundel János palóclevesétől fia palacsintájáig , manda.blog.hu 1876-tól a Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatának elnöke.

A dinasztia alapítója élete végéig a vendéglátásban dolgozott.100 éve hunyt el Gundel János, turizmusonline.hu Mikszáth Kálmán író így jellemezte: „Úgy vezette dolgait, mintha nem is fizető fogyasztókat fogadna helyiségeiben, hanem szívesen látott kedves vendégeket, akiknek jóvoltáról gondoskodni nem üzlet, hanem magyaros vendégszeretet.”Emléktábla-koszorúzás , trademagazin.hu

Gundel János fia, a szintén sikeres vendéglős Gundel Károly az István Főherczeg szállóban töltötte “inaséveit”, ahol atyjához hasonlóan kezdetben pikoló fiúként dolgozott,Magyar gasztrolegendák , cotcot.hu majd 1907 februárjában megnősült. Felesége, Blasutigh Margit partnerévé vált az üzleti és a magánéletben is. Tizenhárom gyermekük született. Közülük FerencGundel Ferenc (Budapest, 1917. febr. 15. – Budapest, 1984. jún. 10.): vendéglátóipari szakember, oktató, szakíró, mek.oszk.hu és ImreGundel Imre (Budapest, 1927. június 11. – Budapest, 1993. július 26.) vendéglős, muzeológus, gasztronómiai író. , nemzetikonyvtar.hu folytatta a család vendéglős hagyományait.Névadónk , gundeliskola.hu

A Gundel étterem születése bélyegkép|Gundel Károly (1907) Wampetics Ferenc egyfelől idős korban lévén, a népszerű városligeti étterem modernizálását, a megnövekvő forgalmat és a velejáró fáradalmakat és költségeket már nem vállalta,„Társalkodási kertek, promenádok, mulató- és népkertek”, doktori.btk.elte.hu másfelől utódjául szánt Ferenc fia súlyosan megbetegedett és 1911. nyarán, alig 32 évesen el is hunyt. A „Wampetics”-et 1910-ben Gundel Károly vette bérbe a fővárostól és átnevezte a „Gundel” névre. Wampetichnek 1926-ban bekövetkezett haláláig életjáradékot fizettek.Gundel Károly, a vendéglős , cultura.huA Gundel-család legendái , szeretlekmagyarorszag.huBudapest Városliget. Gundel vendéglő 1928.06.03 , gallery.hungaricana.hu Ekkor hozta létre a Meinhardt család az Angolparkot is, a Vidámpark elődjét.Az Angol Parktól a Vidám Parkig , archivnet.hu Így írt Tavasz a Városligetben című cikkében a vendéglő átalakulásáról a Vendéglősök Lapja 1911. június 20-án: „A nagy udvari és kerti helyiségekben pompás pavillonszerü födött helyiségek épülnek, melyek amellett, hogy a nyári melegben kellemes hűvöst nyújtanak, a szabad levegőnek is szabad teret engednek.”Tavasz a Városligetben, Vendéglősök Lapja, 1911-06-20 12. szám, library.hungaricana.hu bélyegkép|balra|Az épület az első világháború alatt (1916) Az étterem épülete soha nem került a család tulajdonába, mert azt csak bérelték a fővárostól. A földszinten a vendéglőnek helyet adó épület emeleti szintje a Gundel család otthona volt.Elegáns Gundel Étterem , conn2000.hu Gundel Károly később a Gundel vendéglő szomszédságban, családi jellegű éttermet nyitott az Állatkert látogatói számára. A Kós Károly által tervezett, Bagolyvár étteremnek nevezett vendéglőVárosligeti Gundel "Bagolyvár" étterem, Budapest, 1980 , mandadb.hu helyén, hajdan egy zegzugos faépület emelkedett.Rólunk , bagolyvar.com A sikeres vendéglők üzemeltetése mellett Gundel Károly vállalkozása 1925-től a Royal szálló, 1927-től pedig a Gellért szálló éttermét is üzemeltette.Gundel Károly (Budapest, 1883. szept. 23. – Budapest 1956. nov. 28.): vendéglős és gasztronómiai munkák írója Gundel Ferenc és Gundel Katinka a Gellért szállóban volt, míg Gundel Károly a Gundel éttermet irányította. Az alapítók szakmai öröksége és a Gundel-család által irányított városligeti bérelt étterem komoly hazai és nemzetközi gasztronómiai elismertségre tett szert. 1939-ben az ifjú Gundel Károly étterme lett a New York-i Világkiállítás magyar pavilonjának hivatalos étterme.„Spirituális eszközökkel győztünk New-Yorkban!”, huszadikszazad.hu

1930-as évek bélyegkép|A konyha "aranycsapata" 1937-ben

Gundel városligeti, Royal- és Gellért szállóbeli éttermei az 1930-as évekre gasztronómiai szempontból már etalonnak számítottak. A városligeti étterem konyháját 1932-óta Rehberger Elek, a Gellért éttermének konyháját 1933-tól Rákóczi János vezette.

Ebben az időszakban tanult és dolgozott az étteremben Victor Sassie, aki később Londonban nyitott magyar éttermet Gay Hussar néven.

III. Viktor Emánuel olasz király látogatása Viktor Emánuel olasz király 1937-es látogatása során a Székesfehérváron tartott állami bankettre a Gundel telepedett ki és szolgálta fel az ételeket.Clinton paprikás csirkét, II.János Pál pápa fogasfilét kapott a Gundeltől (Tudás.hu, Hozzáférés: 2020. július 4.)

A New York-i világkiállítás bélyegkép|A Gundel épülete 1935-ben Az 1939-es New York-i világkiállításon Gundel Károly üzemeltette a magyar pavilon éttermét. Ragaszkodott a hazai nyersanyagokhoz, egy évvel a világkiállítás előtt hajóval kiküldött magokat és a New York környéki farmerek termesztették a magyar paradicsomot, paprikát és más zöldségeket. A korabeli fotókon látható, hogy az emeleti étterem és a pavilon közötti lépcsőn ültek is az emberek, hogy bejussanak Gundelhez.

A második világháború után A második világháborút követően 1949-ben államosították az éttermet és átnevezték Május 1. étterem-re, majd szinte az összes többi államosított étteremmel ill. szállodával együtt a Központi Vendéglátóipari Tröszthöz került, melynek Venesz József volt az igazgatója. Rövid idő után visszakapta korábbi nevét és a továbbiakban már ezen a néven működött. Nagy népszerűsége töretlen maradt, ami annak is köszönhető, hogy a konyhafőnök az a Rehberger Elek maradt egészen 1957-ig, aki már 1932-óta vezette a konyhát, majd egy ideig utódai, mint Siska József, vagy Dózsa György is a régi Gundel "családból" kerültek ki.

Az 1950-es években a legnívósabb vendéglőknek is kötelezően biztosítaniuk kellett üzemi étkezési lehetőséget, legalább kétfajta menüvel. Az ekkor elindult folyamat tömegétkeztetéssé fokozta le a gasztronómiát.Kulináris charta , mno.hu

Az éttermet 1958-ban bezárták és Gregersen Hugó tervei alapján felújították. Az emeleti lakást ekkor alakították exkluzív rendezvénytermekké. A reprezentációs terem freskóját Ősz Dénes festette. 1959 nyarán az étterem újra nyitva állt.

A szocializmus évtizedei alatt a Gundel konyhája főzött és személyzete szolgált fel a követségek és kereskedelmi kirendeltségek fogadásain, a május elsejei és egyéb pártállami ünnepségek bankettjein, a színházakban rendezett díszelőadásokon és a különvonaton, hajón, vadászatokon szervezett fogadásokon is. Pár Gyula mesterszakács visszaemlékezése szerint az állami vadászatokon sohasem az ott éppen elejtett vad került az asztalra. „Ott nem az volt, hogy na, majd lőnek valamit, és abból majd csinálunk valamit. Hanem itt legtöbbször, ha volt egy szarvaspástétom vagy vadsertéspástétom vagy fácángalantin vagy valami, akkor ezeket már a Gundelban elkészítettük (…) nem volt szabad, hogy golyó vagy sörét legyen az ételben, és ezért hálós fácánokat dolgoztunk föl, hogy ne legyen benne sörét – ez esztétikailag is, meg hát politikailag is kényes lett volna, és ezeket mind mi vittük, és csak ott föltálaltuk. Az ötvenes évek végétől a Gundel zenekart a korszak leismertebb prímásai vezették. 1963-ban ifj. Lakatos Tóni irányította az együttest.”Havadi Gergő – Majtényi György: Haverok, buli, Politikai BizottságVendéglátás, éjszakai élet és luxus a szocializmusban , forrasfolyoirat.hu A világhírű Lakatos dinasztia tagja, Lakatos Sándor Liszt Ferenc-díjas cigányprímás 1965-1972 között a vendéglőben muzsikált.