A gótika az érett középkor művészetének egy irányzata, amely mintegy két évszázadot ölelt fel. Észak-Franciaországban a román művészetből fejlődött ki a 12. században, majd egész Nyugat-Európában, valamint Észak-, Dél- és Közép-Európa nagy részén is elterjedt. A stílus 19. századi újjáéledését neogótikának nevezik. thumb|200px|Notre-Dame-székesegyház (Rouen)
Etimológia A szó a latin gothicus (= a gótokkal kapcsolatos) kifejezésből származik. Az elnevezést először pejoratív értelemben használták a reneszánsz korban, a sötétnek vélt középkor művészetét illették vele a fényesnek tartott antik művészettel szemben. A kifejezést a reneszánsz kor itáliai írói alkották meg, akiknél mélyen élt a gót barbár pusztítások emléke, ahogy azok az 5. században elpusztították a Római Birodalmat és annak klasszikus kultúráját, ezért goticó-nak, barbárnak mondták. Az elnevezést egyébként Giorgio Vasari óta használja a művészettörténet (csakúgy, mint az antikvitás kifejezést). Bár a művészettörténészek már régóta rájöttek, hogy a gótikus művészetnek semmi köze a gótokhoz, a gótika kifejezés továbbra is megmaradt.
Általános jellemzők
Számos vonatkozásban különbözik a középkor másik stílusirányzatától, a romanikától. Mivel egyes országokban a gótika eltérő időpontokban jelent meg, sokszor a két irányzat kortársként (nem beszélve a szintén kortárs iszlám és bizánci művészetről) volt jelen, lényegében nem egymást váltották fel, még csak nem is átmeneti stílussal győzedelmeskedett a gótika a romanika felett. A kettő összehasonlítása és értékelése valójában egymás nélkül nehezen értelmezhető, mert ugyanannak a kulturális közegnek megnyilvánulásai (lásd középkori művészet).
Csúcsíves építészetnek is nevezik; lényege a csúcsíves keresztboltozat, amely a maga s a vele kapcsolatos nagyszerű támasztórendszer geniális konstrukciója révén a függőleges tendenciának majdnem korlátlan érvényesülését teszi lehetővé, ami azután egy új és önálló, bár alapjaiban az előző korok építészetére támaszkodó formanyelv megteremtésére vezet.Művészeti Lexikon 1. Gótika (Budapest, 1935)
A csúcsíves templom belsőjének sejtelmes hangulata mély áhítatot ébreszt, amellett a gótika nagy profán építészeti alkotásai, amelyekben különösen Belgium gazdag, a polgári öntudatot fejezik ki erőteljesen és hatásosan. A stílus egyes helyeken oly mély gyökeret vert, hogy hosszú ideig sikerrel állt ellen a reneszánsznak: így Spanyolországban, ahol még a 16. században is csúcsíves dómokat építettek.
A gótika korának művészetét elsősorban már nem a feudális nagyurak, hanem a városok és a gazdag polgárok támogatják, fejlesztik. A gótika korát az őt követő reneszánsztól az választja el, hogy míg a gótika egyházi felfogásában, szellemi műveltségében még nem szakadt el a középkortól, addig a reneszánsz a középkori életszemlélettel szemben a teljes tagadás álláspontjára helyezkedett, amivel éretté tette a helyzetet az újkor egyházi, szellemi és társadalmi reformjai számára.Uj Lexikon 3. Gótika (Budapest, 1936)
A gótikát archeológiai kultúrának kell tekinteni. Egyrészt, mert emlékei részben elpusztultak, másrészt, mert a mai emlékek (főképp az épületek) a 19. században nem kerülték el a historizáló műemlékvédelem átépítéseit (például a budavári Mátyás-templom). Az archeológiai kultúrák megértéséhez pedig egyfajta szellemi rekonstrukciót kell végezni. Erre a célra jól használható kézikönyvek születtek.
Társadalmi háttér A gótikus művészet társadalmi hátterénél gyakran az egyre erősödő polgárságot, a céheket nevezik meg, mint a művészet fejlődésének fontos tényezőit. Ez azonban csak részben igaz, hiszen a nagyobb megrendelők továbbra is a királyok, az egyház és az udvarok voltak. Csak ezek után említhető meg a városi polgárság szerepe. A céhes szervezetek valóban fellendítették a termelést mind az ipari, mind a művészeti termékek esetén (sorozatban gyártott kisebb kegyeleti tárgyak). Céhekbe tömörültek az építőmesterek (úgynevezett építőpáholyok), az ötvösök, a szobrászok és a festők, gyakran más céhekkel együtt (festők például orvosokkal és gyógyszerészekkel). Önálló festőműhely csak népesebb városban volt. Gyakorta egyetlen város látta el egy egész vidék megrendeléseit (például Körmöcbánya Bars vármegyét). A művészek nem számítottak egyéniségnek, erősen függtek a megrendelőtől, és annak elvárásaitól.
A polgári vonatkozású művészetet gyakran világi művészetnek mondják. Ez a nézet nem tartható, mert a polgárok megrendelései kegyképek voltak. A középkori művészetben nem lehet elkülöníteni vallási és világi típusú művészeteket.
Építészet
A gótikus építészet legelőször a XII. századi Franciaország építészetében jelent meg a királyság Île-de-France régiójában, ami lényegében a fővárost, Párizst és környékét foglalja magába. Az itt álló Saint Denis-i apátságot egy újító szellemű és karakteres személy, Suger apát vezette ebben az időben. Az ő nevéhez köthető az új építészeti stílus alapvető stílusjegyeinek a kidolgozása és gyakorlati megvalósítása. Ugyanis a román kori Saint Denis-i apátság szentélyét és szentélykörüljáróját ő építtette át ebben az új stílusban, amelynek gyorsan híre ment nemcsak Franciaországban, hanem az egész keresztény Európában.
A gótika építészete az építéstechnológia fejlődésének talaján jön létre, a tartószerkezetek statikus jellegét az erőviszonyok megismerése és szabad szerkesztési alkalmazása jellemzi. A gótikában a félkörívet fölváltja a csúcsív, így a súlyos falszerkezetek könnyebbé válnak. A csúcsív ugyanis a boltozat terheit meredekebben vezeti le, kisebb az oldalnyomása. Ennek köszönhetően karcsúbbak lehetnek a terhet hordó oszlopok, pillérek. Így sok terhet hordó fal szükségtelenné válik, ezért oda nagyobb ablakokat lehet beépíteni, tehát az épület is világosabb lesz. Kívülről gyakran támpillérek támasztják a falakat, amin néha fiatornyok is ülnek. Az ablakokban megjelenik a faragott kőcsipke, más néven mérmű (ami a német Maßwerk tükörfordítása). A boltozatokat is változatosan szerkesztik, díszítik.
A gótikus stílus hamar meghonosodott a világi művészetben. A várak, melyek eredetileg a hadviseléshez alkalmazkodtak, egyre díszesebbek, lakályosabbak lettek, főleg a bejáratok kaputornyaiban, a lovagtermekben, a kápolnákban. Sok helyen a dómok mesterei maguk faragták a paloták köveit. A városok egyre zsúfoltabbak voltak, ezért sok helyen külső falöveket építettek. A lakóházak a polgárok gazdagodásával egyre igényesebbek, díszesebbek lettek. Gyakoriak voltak a nemesek részére épített lakótornyok. Kialakulnak a középületek különböző fajtái, melyek kiképzése, díszítése a polgárság növekvő hatalmát, gazdagságát hirdette. Ekkor épültek az első egyetemek, kollégiumok is.
thumb|A carcassonne-i St. Nazaire székesegyház egyik rózsaablaka|right Európa különböző országaiban a gótika különbözőképpen fejlődött. Franciaországban a stílus jellegzetességei először a Párizs melletti Saint-Denis-i apátság karoling kori templomának átépítésénél figyelhetők meg. A gyors egymásutánban következő székesegyház-építkezéseken forrtak ki a francia katedrális-gótika jellegzetességei, melyek szomszéd országokban is elterjedtek.
Angliában a gótika a 12. század második felében jelent meg, és a 16. század közepéig tartott. Hosszú korszaka átmeneti, korai (1180–1250), érett vagy dekoratív (1250–1360) és késői vagy függőleges (1360–1550) stílus-szakaszokra oszlik. Ez utóbbinak 1480 utáni változata a Tudor-stílus. A 13. század folyamán alakultak ki az alaprajzi elrendezés és a felépítés jellegzetes angol vonásai. A magasba törő francia felépítés helyett itt terek és tömegek jellegét a vízszintes terjeszkedés adja.
Spanyolország nagy gótikus templomai francia mesterek révén a franciaországi székesegyházak alaprajzát és felépítését követik. A mór építészet hatása – különösen később – a mindent elborító gazdag díszítésben mutatkozik.
Itáliában a helyi adottságoktól és hagyományoktól, így főként az antik római építészettől idegen gótika nehezen honosodott meg. A templomok alaprajza, felépítése és szerkezeti megoldása egyszerűbb a franciákénál. A belső terek hagyományosan tágasak, a térarányok alacsonyabbak, a fő- és az oldalhajók magasságkülönbsége kisebb, az egyes térrészek kevéssé különülnek el. Az erőteljes függőleges tagolást kerülik. Az elnyújtott tömegek és a nagy falfelületek inkább vízszintesen tagoltak.
Németországban a már kiforrott francia gótikát vették át, részben a burgundiai és ciszterci példaképeket, részben a nagy francia székesegyházak alaprajzát és felépítését követve. A 13. század végére kialakultak a stílus sajátos helyi vonásai is. Így a körüljárós, kápolnakoszorús szentélyek mellett a fő-, gyakran az oldalhajók végéhez is egyszerű, sokszögzáródású szentélyeket építettek. A köz- és a lakóépületek az észak-német városokban jobbára téglából, gazdagon tagolt, oromzatos homlokzattal, a birodalom más vidékein jelentős részben favázzal (Fachwerk) épültek.
A gótika zenéje
A gótika zenéje az európai kultúra kiemelkedő alkotásai közé tartozik, a francia zene első nagy korszaka, és a többszólamúság megjelenésének időszaka. A gótika zenéje misztikus hangzású, befogadása jelentős szellemi munkát igényel, sok hasonlóságot mutat a mai kortárs zenével.
A kora gótika nagy mestere Leoninus, a Notre-Dame-korszak képviselője. Gregorián dallamokat dolgozott fel két szólamban. Az érett gótika képviselője Perotinus a Notre Dame-i iskola, és az Ars Antiqua legnagyobb mestere. Leoninus kezdeményezését folytatva gregorián dallamokat felhasználva 3-4 szólamú kompozíciókat alkotott. A korszak kiemelkedő alakja Philippe de Vitry, több zeneelméleti írás szerzője, a hangjegyírás megújítója, az Ars Nova hirdetője. A gótika legnagyobb zeneszerzője Guillaume de Machaut, aki költőként is jelentős műveket alkotott. Zeneműveibe bonyolult matematikai kompozíciós megoldásokat épített be. Fő műve a Notre Dame-i Mise.
A gótika világi zenéjét a nemesi származású trubadúrok írták és adták elő. E műfaj legnagyobb alakja Adam de la Halle. A kor független értelmiségei a vágánsok, dalaikban társadalomkritikát is megfogalmaztak (Carmina Burana).
További művészeti ágak thumb|220px|left|A Westminster-apátság nyugati kapujának boltíve A gótikában különös jelentőséggel bír az építészet és társművészetek (szobrászat, festészet, bútorművészet) együttélése, egymás művészi- eszmei hatásának kiegészítése, illetve fokozása. De a kor folyamán fokozatosan önálló jelentőséget nyertek az építészettől független, önálló alkotások is, így a szobrok és festett táblaképek, fém- és ötvösművek, stb. is. A formanyelv továbbra is kötött, de az ábrázolás merevsége fokozatosan feloldódott. A szimbolikus ábrázolásmód helyett az eseményeket elbeszélő és az érzéseket kifejező, a természet megfigyeléseiről tanúskodó, valósághűbb művészet fejlődött ki.
thumb|220px|Lovag a bambergi katedrálisban Szobrászat A szobrászatban az alakok teste S vonalban enyhén hajlik, ezért a szoboralakok könnyedek, kecsesek. A korábbi komor vallási eszmevilág eltűnt, a helyére szelíd tekintetű, jóságos, emberközeli szentek léptek. A világi tárgyú, földi személyeket ábrázoló alkotások jórészt a dómokban kaptak otthont. A királyok, nemesek szobrai hasonlítanak a faragott szentekhez, tartásuk méltóságos, arcuk néha mosolygós vagy áhítatos, és erősen egyénített. Ekkor születtek a középkor első lovasszobrai, az egyik ilyen jellegű híres alkotása a bambergi székesegyház lovasszobra, amely talán Szent István királyunkat ábrázolja.
right|thumb|220px|Limbourg testvérek: Részlet Berry herceg hóráskönyvéből: Krisztus megkeresztelkedése
Festészet A gótikus festészetben hasonló törekvések jelentkeztek, mint a szobrászatban. Az ábrázolás merevsége lassan oldódott. A semleges, rendszerint arany háttér előtt az eleinte erősen nyújtott alakok emberibbé váltak, jellemábrázolásra is van már példa. Körülöttük megjelentek a természeti környezet egyre hívebben ábrázolt elemei, épületek és városok ábrázolásai. Falfestmények, táblaképek és kódexillusztrációk, miniatúrák egyaránt nagy számban maradtak ránk.