A baseball (ejtsd: „bézból”), magyar fordításban bázislabda, két csapat által játszott labdajáték. A játék során a dobó egy ökölnyi méretű labdát hajít a másik csapat játékosa felé, akinek azt egy ütővel kell megütnie. A játék pontozása futásból és a játékterületen található jelzések (bázisok) megérintéséből adódik. Magát a labdát baseball-labdának hívják. Az amerikai angolban a baseball-t még hardballnak, azaz „kemény labdának” is szokták nevezni. A játék egyik variánsa softball, ami nagyjából a baseball szabályait követi, de puhább és nagyobb labdával játsszák (innen az elnevezés, ami magyarul „puha labdát” jelent), valamint a labdát is mindig alulról dobják.
A baseball az amerikai kontinens és Kelet-Ázsia országaiban népszerű, Japánban, a Dominikai Köztársaságban, Kubában, Panamában, Dél-Koreában és egyéb országokban is ez a legnépszerűbb sport. Az Egyesült Államokban a baseballt egyenesen nemzeti sportnak kiáltották ki – a Major League Baseball (MLB) meccseinek látogatottsága nagyobb, mint az összes többi sportágé együttesen. Ugyan Észak-Amerikában a labdajátékok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek (baseball, kosárlabda és amerikai futball), a baseball népszerűsége olyan magas, hogy a „ballgame” (labdajáték) kifejezést szinte kizárólag a baseballra használják és a „ballpark” (labdajáték pályája) csak és kizárólag baseball pálya lehet. Az amerikai tévénézők körében azonban az amerikai futball és a kosárlabda nagyobb népszerűséget élveznek.
A baseball ötvözi a csapat és az egyéni sportokat. Egy-egy játékos védekezésben nem számíthat társai közvetlen segítségére, egyedül kell megoldania a feladatát. A többiek ilyenkor a jó helyezkedésre figyelnek, hogy társuk a védekezés után megjátszhassa őket a labdával. Ütésnél szintén egyedül kell teljesíteni, senki nem tud érdemben segédkezni, ám vannak helyzetek, mikor egy ütőjátékos például feláldozza magát a csapatért (pöcizik), ilyenkor a csapattárs következő bázisra juttatása a legfőbb cél.
A baseball története Nehéz nyomon követni a baseball eredetét a különféle ütős labdajátékok között. Ugyanakkor többnyire egyetértenek a szakértők abban, hogy a modern baseball a roundershez és a kriketthez hasonló korábbi brit és ír labdajátékokon alapuló amerikai találmány. A sportot ismereteink szerint legkorábban egy 1744-ben megjelent brit publikációban említik, melynek szerzője John Newbery, címe pedig „A Little Pretty Pocket Book” (Egy aranyos kis zsebkönyv). Egy „base-ball”-t játszó fiúkat ábrázoló fametszet található benne (hasonlóságokat mutat a modern játék felállásával, ugyanakkor számottevően különbözik tőle), valamint a sport rímekbe foglalt leírása. jobbra|bélyegkép|265px|Baseball pálya az 1890-es években 1791-ben egy helyhatósági rendeletben utalnak először az amerikaiak a játékra. Pittsfield városi tanácsa indítványozta, hogy a baseball játékot tiltsák be a város új üléstermének 80 yardos körzetében.
Az addigra már népszerű sportnak nagy szüksége volt arra a szabálykönyvre, amely 1845-ben jelent meg. Ez volt az úgynevezett Knickerbocker Szabályok, ezekből alakultak ki a játék mai szabályai. Ennek szerkesztésében és kiadásában Alexander Cartwright vállalt jelentős szerepet.
Az első feljegyzett baseballmeccset egy évvel később, 1846-ban játszották. Cartwright csapata, a Knickerbockers (golfnadrág) 1-23-ra veszített a New York Nine ellenében, a New Jersey-beli Hobokenben, az Elysian Fields-en. Ezek az amatőr meccsek mind népszerűbbek és gyakoribbak lettek. 1857-ben összehívtak egy gyűlést a csapatok képviselőiből, hogy megbeszéljék a szabályokat. Északkeletről huszonöt csapat érkezett a tanácskozásra, és a rákövetkező évben megalapították a Baseball Játékosok Nemzeti Szövetségét (National Association of Baseball Players) amely így az első szervezett baseball liga lett. Működésének első éveiben úgy támogatták magukat, hogy alkalmanként belépőt szedtek a nézőktől. A jövő egyre szebbnek tűnt a Szövetség számára.
A polgárháború idejében a baseballcsapatok száma drasztikusan lecsökkent, de a baseball iránti érdeklődést az Unió katonái magukkal vitték az ország egyéb részeibe is, így mire a háború véget ért, többen játszották a baseballt, mint bármikor előtte. 1868-ban, a liga éves közgyűlésén már több mint 100 klub képviselői vettek részt.
Ahogy liga növekedett, úgy nőttek ezzel párhuzamosan a költségek is. Egyre gyakrabban szedtek belépőt a nézőktől, és a csapatoknak gyakran adományt kellett gyűjteni vagy szponzorokat kellett szerezni egy-egy utazásukhoz, versenyükhöz. Annak érdekében, hogy ezeket megszerezhessék mind fontosabbá vált a győzelem. Így történhetett meg, hogy annak ellenére, hogy a Ligában eredetileg csak amatőrként játszhattak a játékosok, néhány játékosnak titokban már ekkor is fizettek: néhányuknak a szponzorok adtak munkát, mások titokban kaptak fizetést a játékukért. 1869-ben a Cincinnati Red Stockings csapata úgy döntött, hogy teljes egészében profi csapattá válik. A Wright fivérek, Harry és George az ország legjobbjait toborozták össze, így minden ellenfelüket megverték. A Cincinnati Red Stockings 61 meccsen győzedelmeskedett és mindeközben egyet sem veszített el, aminek hatására igen hamar elterjedt a fizetett játékosok alkalmazása. Néhányan szerették volna, ha a baseball amatőr keretek közt marad, azonban egyszerűen nem tudták a profi csapatokkal felvenni a versenyt. Egyre inkább eltűntek a süllyesztőben, ahogy a legjobb játékosok mind profivá váltak. Az 1871-ben megalakult Nemzeti Szövetség (National Association) lett a világon az első professzionális baseball liga.
A profi baseball első 100 éve A profi baseball az azt megelőző amatőr baseball ligák alapjaira építkezett. A Nemzeti Szövetség 1871-ben kilenc, míg 1875-re már 13 csapatot sorakoztatott fel, ennek ellenére nem volt hosszú életű. A szerencsejátékosok megjelenése megrendítette a közönség bizalmát a játékban, ezen kívül a játékokon való jelenlétük kombinálva az alkoholos italok eladásával villámgyorsan oda vezetett, hogy a nézők eltűntek a pályák mellől. Így az 1875-ös szezon után a Nemzeti Szövetséget felváltotta a Nemzeti Liga (National League). Ezelőtt a csapatok és maga a játék is a játékosok irányítása alatt voltak, de a NL-ban az irányítást átvették az üzletemberek. Normákat és elveket állapítottak meg a jegyárakra, a programok beosztására és a játékosok szerződéseire.
Az üzletemberek hamar bebizonyították, hogy a professzionális baseball is lehet sikeres. A rivális ligák hamarosan eltűntek a térképről. 1882-ben az Amerikai Szövetség (American Association, mostantól: AA) versenyre kelt az NL-el a csökkentett jegyárakkal és a nagyvárosi csapatokkal. Ahelyett, hogy egymással harcba szállt volna a két szervezet, összefogtak és létrehozták a Nemzeti Megállapodást (National Agreement). Ez vonatkozott a játékosok lehetséges fizetésére a felsőbb és az alsóbb ligák csapataiban is, ráadásul megengedte a csapatoknak, hogy bizonyos számú játékost magához kössön az úgynevezett „fenntartott záradékkal” mely egy részlete volt a megállapodásnak. Ez a záradék kimondta, hogy a csapatoknak joga van egyoldalúan meghosszabbítani a játékosok szerződését, megakadályozva ezzel, hogy más ajánlatokat is elfogadjon. Ez óriási felháborodást okozott a játékosok körében, ezért 1884-ben megpróbálták létrehozni a saját ligájukat, az Uniós Szövetségét (Union Association). Sokan elhagyták csapatukat azért a szabadságért, amit ez az új szövetség biztosított számukra. A liga azonban gazdasági okok miatt összesen egy évet élt. 1890-ben egy újabb próbálkozás történt független liga alapítására, ez lett a Játékosok Ligája (Players League). A legjobb játékosok nagy többsége az NL-ből és az AA-ból átigazolt, de ez sem akadályozta meg, hogy elődjéhez hasonlóan, ez a liga is csődbe menjen, egy év után itt is kifogytak a pénzből. A vetélkedés és a játékosok hiánya végül az AA vesztét is okozta, a négy legnagyobb csapata csatlakozott az NL-hez.
A századforduló újabb próbálkozót hozott magával, az Amerikai Ligát (American League) amely 1901-ben alakult meg és egyből átcsábították a NL legjobbjait aminek köszönhetően a NL vezetői egymás ellen fordultak majd létrehoztak egy háromfős bizottságot, hogy vezesse a ligát, akik végül megtalálták a módját az egymás melletti békés együttélésnek. A két liga 1903-ban „egyesült”, a Major League Baseball első World Seriesét (döntőjét) is ebben az évben játszották.
1911-ben a labda változásával (fakockát helyeztek bele) a játék képe is drámaian megváltozott. Negyven év ütési statisztikái kezdtek el zuhanni, míg a játék népszerűsége az egekbe szökött. 1914-ben ismét egy újabb liga próbált magának teret nyerni. A Szövetségi Liga (Federal League, FL) úgy tűnt sikeresen megveti a lábát mind a pályán, mind pedig a bíróságon. Beperelték az NL-t és az AL-t, hogy monopóliumot hoztak létre, de amíg a per annak rendje és módja szerint folyt, az FL összeomlott. 1922-ben a Legfelsőbb Bíróság elismerte és jóváhagyta a baseball monopóliumát. A forrongó húszas évek fontos időszakot hoztak az Egyesült Államoknak és a baseballnak egyaránt. Az 1919-es szerencsejáték-botrány alapvető reformokat hozott és a nemzet legnagyobb városában megszületett egy legenda. bélyegkép|300px|George „Babe” RuthGeorge „Babe” Ruth sikeres dobó (pitcher) volt a Boston Red Sox csapatában, mikor megvette a New York Yankees és külső-védőt csinált belőle. A baseball történetének legnagyobb ütőjátékosává vált. Ruth forradalmasította a játékot bátor „HR-ütő” játékával, bevezette a baseballt a gazdasági fejlődésének korszakába és Amerika egyik legnépszerűbb emberévé vált.
Mint minden más ember, a játékosok is bevonultak fegyveres szolgálatra a második világháborúban. A negyvenes évek így nehéz időszakot jelentettek a baseballnak, de az új kor már közeledett. Bár soha nem volt írott szabály, a baseball mindig is rasszok alapján szét volt választva egészen 1947-ig, amikor Jackie Robinson áttörte a bőrszín alapján állított korlátokat és a Brooklyn Dodgershez igazolt. A fekete játékosok elterjedt alkalmazása lassú folyamat volt, még tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy minden csapatban játszhassanak és egészen a hatvanas évek elejéig tekinthetjük a ligákat szegregáltnak.
1960-ban még egy rivális liga tűnt fel. Annak ellenére, hogy sok csapat költözött, a legtöbb még mindig északkeletre koncentrálódott. Délen és nyugaton a nagy városok viszont saját csapatokat szerettek volna. A Kontinentális Liga (Continental League, CL) úgy tűnt nyerhet a bíróságon, mielőtt tönkremenne a pályán, ezért a két nagy liga – attól félve, hogy elveszítik monopóliumukat – kompromisszumot kötött a CL-el. Beleegyeztek, hogy a csapatok számát 16-ról 24-re növeljék az évtized végéig. Játékosok örültek ennek, hiszen a bővítés több munkalehetőséget jelentett. A baseball gazdaságilag egyre jobban virágzott, ahogyan növekedett a résztvevők száma. Az országos televízióval és rádióval kötött szerződések pedig óriási összegeket hoztak a konyhára. A játékosok hamarosan észrevették, hogy a tulajdonosok nem osztják meg velük a javakat. A fizetések évek óta stagnáltak és a játékosok még mindig „röghöz kötöttek” voltak a „fenntartott záradék” miatt. Bár volt szervezetük, de ez csak a volt játékosok nyugdíjait intézte. Az autóipari munkások, és a fémipari munkások példáját látván a játékosok úgy döntöttek, hogy szervezetüket átalakítják. Majdnem száz év után a játékosok újra bele akartak szólni a játék irányításába és ez sikerült is.
A sztrájkokon át napjainkig Az 1922-es döntés miszerint a baseball, egyedüliként a szabadversenyes gazdaságban monopóliumot kapott, elkerülhetetlenül konfliktushoz vezetett, mégpedig a csapattulajdonosok és a játékosok között. És ez a tarthatatlan helyzet szükségszerűen kitermelte a világ egyik legerősebb szakszervezetét.